Hajnal Tamás
címke rss- kapcsolódó címkék:
- foci
- Bundesliga
- német foci
- VfB Stuttgart
- Dárdai Pál
- Legfrissebb
- Legrégebbi
UEFA-kupa: Ramost megmentheti a továbbjutás, Hajnaléktól csoda kéne
Az UEFA-kupa első fordulójának visszavágói előtt egy héttel kiderült: a jelenlegi kiírás az utolsó, amikor a sorozat ezen a néven fut, hiszen a jövőben Európa Ligának (Europa League) nevezik majd a második számú európai kupát. Mindez persze azon nem változtat, hogy a csütörtöki visszavágókon a csoportkörben való részvétel a tét, és az első találkozók alapján nem sok meglepetés várható.
Huszti és Hajnal a mesterlövészek között
Újra magyar szereplőket köszönthetünk a legszebb gólokat felvonultató sorozatunkban, ezúttal két németországi légiós, Hajnal Tamás és Huszti Szabolcs hétvégi találatát nézhetik meg kínálatunkban. Reméljük, azért a maradék nyolcra is szakítanak időt, érdemes, mert mindegyik parádés esztétikai élményt nyújt, a prímet ezúttal a Bundesliga-forduló góljai viszik, legalábbis számszerűleg, de Angliából és Spanyolországból is kerültek be brilliáns megoldások.
Huszti és Hajnal is pazar gólt szerzett, a hosszabbításban nyert a Real és a Barca
Az angol labdarúgó-bajnokság 6. fordulójában a Liverpool Fernando Torres duplájával győzte le a városi vetélytárs Evertont, az újonc Hull City pedig véget vetett az Arsenal több mint egy éve tartó hazai veretlenségének. A Bundesligában Huszti Szabolcs győztes gólt szerzett a Bayern ellen, míg Hajnal Tamás góllal és gólpasszal vezette diadalra a Dortmundot a Stuttgart ellen. A Juventus nem bírt a Sampdoriával, a Real Madrid és a Barcelona egyaránt a hosszabbításban csikarta ki a győzelmet.
- címkék:
- Subotic
- Dárdai Pál
- Huszti Szabolcs
- Hajnal Tamás
- Fernando Torres
- Robbie Keane
- Jens Lehmann
- Visk
- Técső
- BV Borussia Dortmund
- foci
- angol foci
- német foci
- olasz foci
- spanyol foci
- Juventus FC
- Hull City AFC
- Everton FC
- Németország
- FC Bayern München
- UC Sampdoria
- League
- Barcelona CF
- Bundesliga
- Premier League
- Serie A
- Primera División
- VfB Stuttgart
- Barcelona
- Arsenal FC
- Liverpool
- Real Madrid CF
- Bundesliga I
- Címkefelhő »
Hajnal nem érzi jól magát Dortmundban
Elégedetlen sorsának dortmundi alakulásával Hajnal Tamás, a német élvonalbeli csapat magyar válogatott labdarúgója. A Bild című napilap internetes kiadása szerint a nyáron Karlsruhéból érkezett, 27 éves középpályás azért áll vitában Jürgen Klopp vezetőedzővel, mert nem a megbeszélt poszton szerepel.
Lőw csapata kiütötte Hajnalét a Bundesligában
Lőw Zsolt csapata, az újonc Hoffenheim biztosan nyert Hajnal Tamás együttese, a vendég Borussia Dortmund ellen a német labdarúgó-bajnokság ötödik fordulójában, és a sikerrel feljött a második helyre a tabellán. A két magyar játékos ezúttal nem lépett pályára.
Hosszútávúszó-Eb: Dominguez nyert, Hajnal feladta
Margarita Dominguez személyében spanyol győztest avattak a hosszútávúszók horvátországi Európa-bajnokságán, ahol a zárónapon a nők 25 kilométeres versenyét rendezték meg.
Berbatov a Liverpool, Robinho a Chelsea ellen debütálhat új klubjában
A világbajnoki selejtezők utána és a nemzetközi kupacsaták előtt ismét a topligák szolgáltatják a témát a nemzetközi futballvilágban, van is miről beszélni, mivel az angol bajnokságban Liverpool-Manchester United és Manchester City-Chelsea rangadókra kerül sor. A címvédőnél most mutatkozhat be a Tottenhamtől igazolt Dimitar Berbatov, aki az előző idényben még azzal a Robbie Keane-nel rohamozta az ellenfelek kapuját, aki ezúttal a Vörösök mezében akciózgat majd. A brazil Robinho lesz a másik új fiú, akinek debütálása érdekesnek ígérkezik, a Real Madridtól a Manchester Cityhez távozó támadó a Chelsea elleni rangadón teheti le a névjeggyét ...
- címkék:
- Robinho
- Hajnal Tamás
- Dimitar Berbatov
- Robbie Keane
- Olaszország történelme
- foci
- angol foci
- német foci
- olasz foci
- spanyol foci
- Tottenham
- BV Borussia Dortmund
- Manchester
- Manchester United FC
- Manchester City FC
- Bundesliga
- Premier League
- Serie A
- Primera División
- Chelsea FC
- Liverpool
- Real Madrid CF
- Bundesliga I
- Spanyolország
- FC Schalke 04
- Vörösök
- Címkefelhő »
Hajnal betalált, botrány Husztiék meccsén
Hajnal Tamás egy gólt szerzett csapata, a Borussia Dortmund idei első tétmeccsén, a negyedosztályú Rot-Weiss Essen ellen idegenben 3-1-re megnyert Német Kupa-mérkőzésen.
Aranyra éhes az erősödő Wolfsburg
Három hét múlva, az augusztus 15-17-i hétvégén rajtol a német labdarúgó-bajnokság 2008/2009-es idénye. A Bundesliga egyből rangadóval indít, hiszen a bajnok Bayern München a tavalyi negyedik Hamburgot fogadja. Az újonc Hoffenheim (Lőw Zsolt csapata) Cottbusba látogat, Huszti Szabolcs Hannovere a Schalkénél vizitál, míg a Dortmund, immáron Hajnal Tamással az irányítóposzton Levekusenben lép pályára. Összeállításunkban áttekintettük a német játékospiac legfontosabb nyári történéseit.
Hajnal szabadrúgásgólja Szuperkupát ért a Dortmundnak
A Borussia Dortmund nyerte a labdarúgó német Szuperkupáért rendezett mérkőzést, miután 2-1-re legyőzte a Bayern Münchent.
Anglián belül is kapósak focistáink
Úgy tűnik, gyorsan megtette hatását a magyar labdarúgó-válogatott legutóbbi két barátságos mérkőzésen elért, sokak szerint kiváló eredménye (Erwin Koeman debütáló meccsén az Eb-résztvevő görögök ellen 3-2-re nyertek a mieink, majd a szintén az osztrák-svájci kontinensbajnokságra készülő horvátokkal 1-1-eztek Hajnal Tamásék), Angliában ugyanis sorban állnak a klubok légiósainkért. Gera Zoltán elé a WBA "utolsó ajánlatot" tett, de közben egy bajnokságra való gárda érdeklődik iránta, Halmosi Pétert az Ipswich Town vinné, Fülöp Mártont a Stoke City (és a PSV) kerülgeti, Ferenczi Istvánt a Nottingham Forest szeretné szerződtetni, s végüll, ...
- címkék:
- Erwin Koeman
- Gera Zoltán
- Hajnal Tamás
- Fülöp Márton
- Juhász Roland
- Halmosi Péter
- Ferenczi István
- foci
- magyar foci
- barátságos mérkőzés
- boksz
- profi boksz
- holland
- Ipswich Town FC
- Premier League
- PSV Eindhoven
- Anderlecht
- Stoke City
- Anglia
- Newcastle United FC
- Nottingham Forest FC
- Wembley Stadion
- Címkefelhő »
Niko Kovac pontot mentett a Koeman-csapatnak
Görögország ellen győztes mérkőzésen mutatkozott be a magyar labdarúgó-válogatott kispadján Erwin Koeman szövetségi kapitány, aki második feladatának szintén egy Eb-résztvevő együttest, Horvátországot kapta. Az összecsapás végül 1-1-es döntetlennel ért véget, a találkozó mindkét gólját Niko Kovac szerezte.
Huszti és Hajnal elégedett, Dárdai kevésbé
Az élcsoportot tekintve a Bundesliga 2007-2008-as idénye mentes volt a meglepetésektől: ahogyan azt mindenki megjósolta, a Bayern München simán begyűjtötte az aranyérmet, a második és harmadik helyet pedig ugyanaz a két gárda (a Werder Bremen és az FC Schalke 04) szerezte meg, mint egy évvel korábban. A dobogótól lefelé azonban már akadtak váratlan események, gondoljunk csak az újonc Karlsruher SC vagy a tavaly majdnem kiesett VfL Wolfsburg remeklésére, illetve a VfB Stuttgart és az 1. FC Nürnberg gyengélkedésére. Ami a magyar játékosokat illeti: Huszti Szabolcs (Hannover) és Hajnal Tamás (Karlsruhe) elégedett, Dárdai Pál (Hertha) vviszont ...
Klopp lesz Hajnal edzője Dortmundban
Jürgen Klopp lesz Hajnal Tamás csapatának, a német labdarúgó Bundesligában érdekelt Borussia Dortmundnak a vezetőedzője.
Gólzáporral zárt a Juve, Hajnalékkal feltörölték a padlót
A tabella harmadik helyén záró Juventus csapata gólgazdag mérkőzésen, 3-3-as döntetlent ért el a Sampdoria vendégeként az olasz labdarúgó-bajnokság, a Serie A utolsó fordulójában. A Bundesliga záró fordulójában Hajnal Tamás csapata, a Karlsruhe 7-0-s vereséget szenvedett Hamburgban. Franciaországban megszakítás nélkül hetedszer lett bajnok a Lyon.
Husztiék nyertek, Torghelle csapata kiesett
Huszti Szabolccsal a soraiban a Hannover hazai pályán három góllal nyert a Hansa Rostock ellen a német labdarúgó-bajnokság 32. fordulójában. Hajnal Tamás együttese, a Karlsruhe otthon döntetlent játszott a Cottbusszal. Az elmúlt kiírás győztese, a Stuttgart kikapott Dortmundban.
Hajnal és Huszti is betalált
Hajnal Tamás szerezte csapata, a Karlsruhe egyetlen és egyben győzelmet jelentő gólját az MSV Duisburg elleni idegenbeli találkozón a német labdarúgó-bajnokság 29. fordulójában. Betalált a kapuba a szintén győztes meccsen szereplő Huszti Szabolcs is. A magyar válogatott futballista a Hannover harmadik gólját szerezte Dortmundban.
Nézze meg Hajnal és Huszti találatát!
Hétközi fordulót rendeztek a Bundesligában, kedden négy, szerdán öt mérkőzést játszottak. Itt valamennyi összefoglalót megtekintheti, s gyönyörködhet Huszti Szabolcs (Hannover), illetve Hajnal Tamás (Karlsruhe) találataiban is.
- címkék:
- Huszti Szabolcs
- Hajnal Tamás
- foci
- Visk
- Técső
- Címkefelhő »
Nézze meg Hajnal gólját és Pantelic dupláját!
Megtartotta hárompontos előnyét a Hannoverrel szemben a Karlsruhe labdarúgócsapata, miután a két fél a német bajnokság 19. fordulójában 2-2-re végzett egymással. A vendégeknél Hajnal Tamás is gólt szerzett, ezt ugyanúgy megtekintheti itt, mint a Bundesliga-forduló összes többi találatát.
- címkék:
- Hajnal Tamás
- Pantelic
- foci
- Címkefelhő »
Nézhetetlen produkciót nyújtott a válogatott Szlovénia ellen
Idei első hazai mérkőzésén 1-0-s vereséget szenvedett a magyar labdarúgó-válogatott Szlovéniától Zalaegerszegen. Várhidi Péter csapatából ugyan hiányzott Gera Zoltán, Halmosi Péter, Hajnal Tamás és Dzsudzsák Balázs is, de ez sem mentség arra, hogy miért játszott ennyire rosszul a nemzeti tizenegy. A támadójátékban nem volt semmi elképzelés, a szlovén kapus alig találkozott a labdával, a szintén gyenge teljesítményt nyújtó vendégek sem vezettek viharos rohamokat, de kihasználtak egy hatalmas védelmi hibát.
Hajnal és Halmosi sem játszhat a szlovénok ellen
Hajnal Tamás és Halmosi Péter megsérült csapata szombati mérkőzésén, így egyikük sem tudja vállalni a szereplést a magyar labdarúgó-válogatottban a szlovénok elleni, szerdai barátságos találkozón.
- címkék:
- Hajnal Tamás
- Halmosi Péter
- foci
- Címkefelhő »
Bayern-betli, MU-előzés, Buzsáky-gólpassz
A listavezető Bayern München óriási meglepetésre kikapott a sereghajtó Energie Cottbus otthonában a német labdarúgó-bajnokság 24. fordulójában. A magyar érdekeltségű csapatok közül a Hajnal Tamással felálló Karlsruhe kikapott, a Huszti Szabolcsot foglalkoztató Hannover ikszelt, míg Dárdai Pál a kispadról nézte végig a Hertha döntetlenjét. Angliában nyert a Manchester United és a Chelsea, az Arsenal viszont nem bírt a Middlesbrough-val, így a Vörös Ördögök vették át a vezetést a tabellán. Az angol másodosztályban Buzsáky Ákos gólpasszal segítette győzelemhez a QPR-t, és Halmosi Péter is örülhet, egyrészt, mert a Plymouth is begyűjtöttte ...
Kiesett a MU és a Chelsea, hatot kapott a Werder
A házigazda Manchester United nagy meglepetésre kikapott a Portsmouth-tól a labdarúgó FA-kupa negyeddöntőjében, ezzel búcsúzott a sorozattól. Ugyanerre a sorsra jutott a címvédő Chelsea is, amelyet a Ferenczi Istvánnal felálló Barnsley győzött le 1-0-ra. A Bundesliga-rangadón a Bayern München 2-0-ra verte a Hajnal Tamással felálló Karlsruhét, a Stuttgart 6-3-ra ütötte a Brement.
- címkék:
- Dzsudzsák Balázs
- Dárdai Pál
- Priskin Tamás
- Hajnal Tamás
- Ferenczi István
- Angol labdarúgókupa
- AS Monaco FC
- foci
- angol foci
- német foci
- olasz foci
- francia foci
- Primera División
- FC Bayern München
- SV Werder Bremen
- Manchester United FC
- Karlsruher SC
- AS Nancy-Lorraine
- Barnsley FC
- Preston North
- Bundesliga
- Premier League
- Serie A
- VfB Stuttgart
- Ligue 1
- Chelsea FC
- Real Madrid CF
- Portsmouth FC
- FC Internazionale Milano
- Németország
- Címkefelhő »
Napoli-Roma és Barca-Villarreal jön
A címvédő és listavezető Internazionale után ezúttal a második helyen álló AS Roma skalpját gyűjtheti be az olasz labdarúgó-bajnokság idei meglepetéscsapata, az újonc SSC Napoli. A Premier League-ben az FA-kupa negyeddöntői miatt csonka fordulót rendeznek, Spanyolországban a Barcelona-Villarreal lesz a forduló rangadója, a Karlsruhét erősítő Hajnal Tamás pedig a Bayern München ellen bizonyíthat a Bundesligában.
- címkék:
- Dárdai Pál
- Hajnal Tamás
- foci
- angol foci
- német foci
- olasz foci
- spanyol foci
- FA Community Shield
- Angol labdarúgókupa
- Bundesliga
- AS Roma
- Premier League
- Serie A
- Primera División
- Bundesliga I
- FC Internazionale Milano
- Spanyolország
- Németország
- FC Bayern München
- Karlsruher SC
- SSC Napoli
- Címkefelhő »
Hiábavaló Hajnal-gól, MU-ötös, Halmosi-dupla
Súlyos lábtörése miatt már a 3. percben elveszítette csatárát, Eduardót az Arsenal labdarúgócsapata, amelyet alaposan megviselt az eset, s csak 2-2-re végzett az emberhátrányba kerülő Birmingham City otthonában a Premier League 27. fordulójában. A Manchester az egyaránt két-két gólt szerző Wayne Rooney és Cristiano Ronaldo vezérletével 5-1-re elsöpörte a Newcastle Unitedet, és ezzel három pontra megközelítette az Arsenalt. Az angol másodosztályban Halmosi Péter remekelt, a Plymouth légiósa duplázott a Burnley elleni találkozón. A Bundesligában Hajnal Tamás gólt szerzett a címvédő VfB Stuttgart otthonában, ez azonban csak a Karlsruhee ...
- címkék:
- Zigic
- Eduardo
- Cristiano Ronaldo
- Hajnal Tamás
- Halmosi Péter
- Wayne Rooney
- Frank Lampard
- Diego Milito
- foci
- Angol labdarúgókupa
- angol foci
- német foci
- olasz foci
- spanyol foci
- holland foci
- francia foci
- Eintracht Frankfurt
- Arsenal FC
- Bundesliga I
- Newcastle United FC
- Juventus FC
- Spanyolország
- Burnley FC
- Olaszország
- Birmingham City FC
- Eredivisie
- SV Werder Bremen
- Manchester
- Recreativo Huelva
- Karlsruher SC
- Bundesliga
- Plymouth Argyle FC
- Premier League
- Real Zaragoza
- Serie A
- Reggina Calcio
- Primera División
- VfB Stuttgart
- Valencia CF
- Ligue 1
- Sevilla
- Címkefelhő »
Hajnal-gól, Barca-remi, Várhidi-vizit
Jó második félidei teljesítményének köszönhetően nyert az Aston Villa a vendég Newcastle United ellen a labdarúgó Premier League 26. fordulójában. A Bundesligában döntetlent játszott egymással Huszti Szabolcs és Hajnal Tamás csapata, a házigazda Hannover, illetve a Karlsruhe. A vendégek második gólját a magyar válogatott középpályása, Hajnal szerezte, ez volt a hatodik találata ebben az idényben. Gera Zoltán csapata, a West Bromwich Albion már nem vezeti az angol másodosztályú Championshipet: a birminghamiek a Barnsley otthonában 2-1-re kaptak ki, míg az új éllovas Watford Priskin Tamás nélkül verte idegenben az Ipswich Townt. Halmoosi ...
Angol és német rangadók, Huszti Hajnal ellen
Az angol labdarúgó-bajnokságban két rangadóra is sor kerül, a manchesterin azonban elsősorban a címvédő United ötven évvel ezelőtti müncheni tragédiájára való emlékezés kerül az előtérbe. Spanyolországban a Sevilla-Barcelona, a Bundesligában a Bayern-Werder és a Dortmund-Schalke lesz a legnagyobb sláger, de Hajnal Tamás és Huszti Szabolcs találkozójára is érdemes lesz odafigyelni.
Nézze meg Dzsudzsákot élőben!
Míg a hazai futballhírek manapság csődbe jutott csapatokról, pénzügyi okokból az ország másik végébe költöző klubokról és egy legalább is gyanús ingatlantenderről szólnak, - a kapitány-bohózatról már nem is beszélve - Európa nyugati felén a duma helyett fociznak a játékosok és szerencsére egyre több magyar játékosról hallani biztató híreket. Olyannyira, hogy akár elutazni is érdemes, hogy élőben nézzük meg Dzsudzsák Balázs, Gera Zoltán, vagy épp Hajnal Tamás játékát. Ma már több utazási iroda kínál komplett csomagokat sztárcsapatok meccseire, de mit tegyünk, ha a magyar kedvenceket szeretnénk látni.
Hajnal Tamás a Dortmundhoz szerződik
Nyártól, egészen pontosan július 1-től a Bundesliga-rivális Borussia Dortmundnál folytatja pályafutását Hajnal Tamás, a Karlsruher SC és a magyar-labdarúgó válogatott középpályása. Ezt Rolf Dohmen, a KSC menedzsere jelentette be.
A szurkolók szerint Hajnal volt a Karlsruhe legjobbja
A német labdarúgó-bajnokságban szereplő Karlsruhe szurkolói szerint Hajnal Tamás volt a csapat legjobb játékosa az őszi idényben.
- címkék:
- Hajnal Tamás
- foci
- Bundesliga
- Karlsruhe
- Címkefelhő »
Hajnal Tamás a Bundesliga ötödik legjobbja
Hajnal Tamás, a Karlsruhe magyar kiválósága a Bundesliga ötödik legjobb játékosa a német labdarúgó-bajnokság első ligájában játszó profik szavazata alapján.
Hajnal és Huszti elégedett, Dárdai nem
Hajnal Tamás és Huszti Szabolcs elégedett saját, illetve csapata teljesítményével a német labdarúgó Bundesliga őszi fordulóiban, Dárdai Pál azonban annál kevésbé. Az élvonal három elismert magyar kiválósága a távirati irodának nyilatkozott hétfőn, megvonva a bajnokság eddigi mérlegét.
Előrehozott karácsonyi ajándék a Premier League-ből
Nem nehéz kiválasztani a hétvége legkomolyabb párosításait a topligákban, mivel a Premier League-ben egymásnak feszül a négy nagy, vasárnap kora délután előbb a Liverpool-Manchester United találkozóra kerül sor, majd délután öttől a tea mellé az Arsenal-Chelsea rangadót szervírozzák a derék szigetországiak. A Bundesligában eldől, hogy ki lesz az őszi bajnok, ha a Bayern nem kap ki Berlinben, akkor féltávnál is élen marad, ha botlik, akkor viszont előzhet a Leverkusent fogadó Werder, és érdemes lesz figyelni a Cottbus ellen pályára lépő Huszti Szabolcsra, valamint a Hamburg ellen készülő Hajnal Tamásra is. A Serie A-ban a Lazio-Juvenntus ...
- címkék:
- Dárdai Pál
- Huszti Szabolcs
- Hajnal Tamás
- Angol labdarúgókupa
- foci
- angol foci
- német foci
- olasz foci
- spanyol foci
- Juventus F.C.
- Hertha BSC Berlin
- FC Energie Cottbus
- Arsenal-Chelsea
- Bundesliga
- Premier League
- Serie A
- Primera División
- Valencia CF
- Hamburger SV
- Barcelona
- Bundesliga I
- Németország
- FC Bayern München
- SV Werder Bremen
- Címkefelhő »
Hajnalt BL-győztes csapat szerződtetné
Német lapértesülések szerint a 10 éve Bajnokok Ligája-győztes Borussia Dortmund labdarúgócsapata érdeklődik Hajnal Tamás, a Kalsruhe SC magyar válogatott játékmestere iránt.
Hajnal szemfüles volt, Husztiék hétgólos meccset nyertek
32 gól született a Bundesliga 16. fordulójának mérkőzésein, és nálunk most valamennyit megnézhetik. Hajnal Tamás is feliratkozott a gólszerzők közé, a Karlsruhe irányítója egy kapusról kipattanó labdát küldött a hálóba, csapata végül 2-2-es döntetlent ért el a Bochum ellen.
Hajnal-gól, Lazio-remény, Liverpool-betli
Hajnal Tamás szerezte csapata, a Karlsruhe első gólját a VfL Bochum otthonában a német labdarúgó-bajnokság 16. fordulójában, a vendégek végül egy ponttal távoztak. A Bundesliga-játéknap meglepetése, hogy a Bayern otthon csak ikszelt a Duisburggal, igaz, a bajorok a remi ellenére is élen maradtak. A Premier League-ben a Chelsea és a Manchester United is könnyedén nyert vendéglátóként, kikapott viszont a Liverpool a Reading otthonában - ezzel már csak az Arsenal veretlen az angol első osztályban. A Serie A-ban a Lazio 2-0-ra legyőzte a Cataniát, s ezzel távolabb került a kieső zónától.
- címkék:
- Hajnal Tamás
- Bernd Schuster
- Angol labdarúgókupa
- SpVgg Greuther Fürth
- foci
- angol foci
- német foci
- olasz foci
- spanyol foci
- Manchester United FC
- Karlsruher SC
- Reading FC
- Bundesliga
- Premier League
- Serie A
- Primera División
- SS Lazio
- Chelsea FC
- Arsenal FC
- FC Liverpool
- Real
- MSV Duisburg
- Németország
- FC Bayern München
- Calcio Catania
- VfL Bochum
- Címkefelhő »
Brémai siker a furcsa gólok rangadóján
Ideiglenesen a német labdarúgó-bajnokság élére állt a Werder Bremen, amely egy fantasztikus iramú mérkőzésen 2-1-re legyőzte az északi vetélytárs Hamburgot. A Hertha - kispadján Dárdai Pállal - hazai környezetben szenvedett 3-0-s vereséget, a Karlsruhén nem segített a kezdőcsapatban szereplő Hajnal Tamás, az idény meglepetés alakulata a mindössze második győzelmét begyűjtő Cottbus otthonában kapott ki. A Premier League-ben a Chelsea odahaza nyert a West Ham ellen, az Arsenal pedig az Aston Villa elleni diadalával megerősítette vezető helyét. Az olasz élvonalban a Sampdoria könnyen verte a Regginát, a Milan pedig továbbra is nyeretleen ...
- címkék:
- Dárdai Pál
- Trochowski
- Hajnal Tamás
- Diego
- Király Gábor
- Juventus F.C.
- Hertha BSC Berlin
- foci
- angol foci
- német foci
- Angol labdarúgókupa
- olasz foci
- spanyol foci
- holland foci
- francia foci
- Aston Villa FC
- Chelsea FC
- Arsenal FC
- Real Madrid CF
- Milan
- Juventus FC
- West Ham United FC
- Spanyolország
- RCD Espanyol
- Reggina
- UC Sampdoria
- Eredivisie
- SV Werder Bremen
- FC Energie Cottbus
- Karlsruher SC
- Bundesliga
- Almería
- Premier League
- Serie A
- Primera División
- Hamburger SV
- Ligue 1
- Sevilla
- Racing Santander
- Barcelona
- Címkefelhő »
Nézze meg Huszti és Hajnal góljait!
Mai sportvideónkat a Bundesliga 14. fordulójának pénteki és szombati játéknapján lebonyolított mérkőzéseknek szenteljük. Az apropó pedig két magyar részsiker: viharvert labdarúgásunk szürke mindennapjaiban piros betűs ünnep, ha egy magyar játékos két gólt szerez egy bajnoki mérkőzésen külföldi klubcsapatában. Ezt tette most Huszti Szabolcs is a Hannover színeiben, azonban üröm az örömben, hogy végül ez is kevés volt a pontszerzéshez a bajnoki címre hajtó Schalke ellen. Hajnal Tamás "csak" egy gólra volt jó a Hertha ellen, ezzel azonban végül győzelemhez segítette a továbbra is szárnyaló újonc Karlsruhét.
Rehhagel motivált magyar csapatra számít
Otto Rehhagel, az Európa-bajnok görög labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya örül annak, hogy nem létszükséglet csapata számára a három pont megszerzése a magyarok elleni szerdai Eb-selejtezőn, mivel már kvalifikálták magukat a kontinensviadalra.
Geráék gyermekkórházban jótékonykodtak
A magyar labdarúgó-válogatott néhány tagja szerdán beteglátogatást tett a Heim Pál Gyermekkórház ortopédiai osztályán.
Már nem veretlen a Bayern, Hajnalékat kiütötte a Werder
Tizenharmadik mérkőzésén elszenvedte első vereségét a listavezető Bayern München a német labdarúgó Bundesligában: a bajor sztárcsapatot a címvédő, de a mostani szezont gyengén kezdő VfB Stuttgart győzte le. A Premier League-ben a West Ham idegenben gázolta el 5-0-ra a sereghajtó Derbyt, míg a Primera Divisiónban a Barcelona az elmúlt szezonbeli Király-kupa elődöntő visszavágóját követően ezúttal is rúgott gól nélkül kapott ki a Getafétől.
- címkék:
- Hajnal Tamás
- foci
- angol foci
- spanyol foci
- Király-kupa
- Derby County FC
- Angol labdarúgókupa
- Empoli F.C.
- Bundesliga
- Premier League
- Primera División
- VfB Stuttgart
- Genoa
- Barcelona
- Bundesliga I
- West Ham United FC
- Spanyolország
- FC Bayern München
- SV Werder Bremen
- Getafe CF
- Barcelona CF
- Madrid
- Címkefelhő »
Hajnalt méltatja a FIFA honlapja
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) hivatalos honlapja "Hajnal éhes a sikerre" címmel vezércikkben mutatja be Hajnal Tamást, a Karlsruhe középpályását, kiemelve: a magyar válogatott játékosa a Bundesliga idei meglepetéscsapatának legjobbja. A magyar szövetség internetes oldalán közli a terjedelmes anyag fordítását.
Hajnal-gólpassz, Ronaldinho-dupla, Roma-botlás
Hiába vezetett már 2-0-ra a félidőben az AS Roma az olasz labdarúgó-bajnokság 11. fordulójában, a fővárosi csapat az Empoli vendégeként végül csak 2-2-es döntetlent ért el. Nem bírt egymással a Juventus és az Inter, a rangadó 1-1-gyel ért véget. A Primera Divisiónban az Atlético Madrid tékozolta el kétgólos előnyét, de a fővárosiak rosszabbul jártak, mint a Roma, mert a Villarreal végül fordítani tudott, és 4-3-ra nyert. A Barcelona nem volt ilyen kegyes ellenfeléhez, a katalánok úgy nyertek 3-0-ra a Betis ellen, hogy Ronaldinho két gólt ért el szabadrúgásból. A Bundesligában továbbra is remekel a Karlsruhe, amely ezúttal a Duisburggot ...
- címkék:
- Dárdai Pál
- Hajnal Tamás
- Ronaldinho
- foci
- német foci
- olasz foci
- spanyol foci
- holland foci
- francia foci
- West Ham United FC
- FC Internazionale Milano
- MSV Duisburg
- Villarreal CF
- Eredivisie
- VfL Bochum
- League
- Karlsruher SC
- Farkasok
- Empoli F.C.
- Bundesliga
- AS Roma
- Premier League
- Serie A
- Primera División
- Atlético Madrid
- VfL Wolfsburg
- Ligue 1
- Real Betis
- Barcelona
- Bundesliga I
- Juventus FC
- Címkefelhő »
Csak ikszre futotta a Bundesliga-magyaroknak
Dárdai Pál nélkül nyert a Hertha labdarúgócsapata a német bajnokság 11. fordulójában. A két pályára lépő magyar játékos, Huszti Szabolcs, illetve Hajnal Tamás egyaránt egy-egy pontnak örülhetett, hiszen mind a Hannover, mind a Karlsruhe gól nélküli döntetlent ért el idegenben. Nézze meg a legutóbbi Bundesliga-forduló összes találatát!
Rangadón alázott a Chelsea, Feczesin duplázott Bresciában
A német labdarúgó-bajnokság 11. fordulójának rangadója 1-1-es döntetlennel ért véget, miután a Schalke és a Werder Bremen egy kiváló összecsapáson nem bírt egymással. A Hertha Dárdai Pál nélkül nyert, a Hajnal Tamással felálló Karlsruhe idegenben szerzett pontot. Az angol Premier League rangadóján a Chelsea 6-0-ra kiütötte a dobogós Manchester Cityt, melynek városi riválisa, a United 4-1-re győzött a Middlesbrough ellen, s így - legalább vasárnapig - élre állt a táblázaton. A Championshipben Gera Zoltán csapata, a West Brom 2-0-s diadallal feljött a harmadik helyre. A Serie A nápolyi újoncrangadóján 3-1-re kikapott a Juventus, s ahoonnan ...
- címkék:
- Roberto Baggio
- Dárdai Pál
- Del Piero
- Gera Zoltán
- Hajnal Tamás
- Fülöp Márton
- Király Gábor
- Feczesin Róbert
- Hertha BSC Berlin
- West Bromwich Albion FC
- foci
- Angol labdarúgókupa
- angol foci
- német foci
- olasz foci
- holland foci
- francia foci
- Primera División
- Juventus F.C.
- FC Hansa Rostock
- Brescia Calcio
- Eredivisie
- SV Werder Bremen
- FC Schalke 04
- Premiership
- Mallorca
- Manchester United FC
- Manchester City FC
- United
- Karlsruher SC
- Bundesliga
- SC Heerenveen
- Premier League
- OM
- Serie A
- Middlesbrough FC
- Ligue 1
- Chelsea FC
- Juventus FC
- Spanyolország
- Címkefelhő »
Reflektorfényben a Milan-Roma és a Liverpool-Arsenal
A labdarúgó Serie A legérdekesebb meccsét Milánóban rendezik, ahol a Bajnokok Ligájáben - címvédőként - remeklő, ám a bajnokságban rendkívül halványan szereplő AC Milan a tabellán negyedik AS Romát fogadja. Nem kizárt, hogy a rangadón a vendégek játékmestere, Francesco Totti kisebb sérülése miatt nem lép pályára. Angliában a BL-hullámvölgyben lévő Liverpool a Premiershipben szintén veretlen Arsenalt látja vendégül, míg a spanyol bajnokságban a két "nagyra", azaz a Real Madridra és a Barcelonára a kötelező házifeladat megoldása vár, így a figyelem a Sevilla-Valencia párharcra terelődik. A Bundesligában a Bayern München dortmundi venddégjátékára ...
- címkék:
- FC Hansa Rostock2009.06.30.
- Hajnal Tamás
- Francesco Totti
- foci
- angol foci
- német foci
- olasz foci
- Primera División
- Juventus F.C.
- FC Liverpool
- Spanyolország
- FC Bayern München
- Premiership
- Liverpool-Arsenal
- Bundesliga
- AS Roma
- Premier League
- Serie A
- Valencia CF
- Bajnokok Ligája
- Sevilla
- Barcelona
- Arsenal FC
- Real Madrid CF
- Bundesliga I
- Anglia
- Milánó
- Címkefelhő »
A hét sportsztorija: barátságos lengyelverés húsz év után
Lengyel-magyar két jó barát, márpedig a barátok ismérve, hogy rendszeresen találkoznak egymással, igen ám, de a magyar labdarúgó-válogatott az utóbbi 20 évben nem örülhetett, amikor a lengyel cimborákkal hozta össze a sors. Ezt a negatív szériát törte meg Várhidi Péter csapata Lódzban, ahol Hajnal Tamás büntetőjével 1-0-ra nyertek a mieink, nálunk ez volt az elmúlt hét sportsztorija.
Megtörte a húszéves lengyel átkot a Várhidi-csapat
A Málta elleni győztes Európa-bajnoki selejtező után ezúttal barátságos mérkőzésen Lódzba látogatott a magyar labdarúgó-válogatott, a mieink 20 éve nem tudtak nyerni a lengyelek ellen, de most Hajnal Tamás tizenegyesgóljával sikerült.
Várhidi megkeverte a Málta-verő csapatot
Várhidi Péter, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kihirdette kezdőcsapatát a lengyelek elleni szerda esti barátságos mérkőzésre.
Jó most Hajnal Tamásnak lenni
A Málta elleni Európa-bajnoki selejtezőre készül a magyar labdarúgó-válogatott, amelyből eltiltás miatt hiányozni fog az elmúlt hetekben szenzációs formában futballozó Hajnal Tamás. Az alacsony termetű középpályás ennek ellenére tudja, hogyan lehet legyőzni a szigetország csapatát, és nem félti a társakat, akik égnek a bizonyítási vágytól.
- címkék:
- Dárdai Pál
- Hajnal Tamás
- foci
- Málta
- Címkefelhő »