Hajnal Miklós

címke rss
A dollárbaloldal az erőszaktól sem riad vissza, ha a politikai haszonszerzés a célja

A dollárbaloldal az erőszaktól sem riad vissza, ha a politikai haszonszerzés a célja

Baloldali politikusoknak bevett szokása, hogy a pártos médiájuknak szónokoljanak, azonban egyes tanárok felszólalásai egy megbecsült szakma közösségének tagjait bélyegezhetik meg – jelentette ki ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász az Origónak adott interjúban azzal kapcsolatban, hogy hétfőn erőszakosan tomboltak a tüntetők Budapesten a tanárok ügyére hivatkozva. A Századvég Alapítvány tanácsadója szerint a be nem jelentett tüntetések vonatkozásában fontos megjegyezni, hogy a gyülekezési jog csupán a békés gyülekezésre terjed ki, a gyűlés nem sérthet jogszabályt vagy közrendet. Leszögezte: a magyar rendőrség fellépése sohasem lépte ttúl ...

Így lőtte tüdőn Európát Brüsszel a szankciós inflációval

Itthon2022.11.01, 10:35

Mint ismert, az orosz-ukrán háború kirobbanása után Oroszország ellen Brüsszel nyolc szankciós csomagot fogadott el. Ez alapjaiban felforgatta Európa energetikai piacát, és emiatt elszabadultak az energiaárak. Az energiaárak meredek emelkedése pedig szankciós inflációt okozott az egész kontinensen. Brüsszelben ahelyett, hogy átértékelnék a helyzet, még több szankciót követelnek. A hazai dollárbaloldal a kezdetektől fogva támogatta a szankciókat, sőt, még több szankciót követel, mindezt annak ellenére, hogy az embereket egyre jobban sújtja az elszabadult energiaárak miatt kialakult szankciós infláció.

A magát közgazdásznak hazudó Hajnal Miklós akar a Momentum elnöke lenni

Itthon2022.05.13, 17:00

A Facebook-oldalán jelentette be Hajnal Miklós, hogy indulna a Momentum elnökségi posztjáért - írja a Pesti Srácok. 

A Momentumosok már az első napon kerülik a munkát, a párt tagjai nem mennek be az Országgyűlés alakuló ülésére

Itthon2022.04.13, 10:46

Már az első nap kerüik a munkát, miközben a választóktól nem erre kaptak felhatalmazást.

Buzinkay György baloldali jelölt jogásznak hazudja magát, de nincs is jogi diplomája

Itthon2022.03.29, 16:11

Pest megye 3-as számú körzetének baloldali jelöltje, Buzinkay György (Momentum Mozgalom) jogászként hivatkozik magára, de az önéletrajza alapján nincs jogi diplomája. Buzinkay korábban történésznek is hazudta magát, noha történész diplomája sincs. A momentumos politikus a baloldali jelöltség mellett Márki-Zay Péter csapatának LMBTQ-jogokért (értsd: propagandáért) felelős embere. Korábban több baloldali politikusról derül ki, hogy hazudott a végzettségéről, ők a teljesség igénye nélkül a következők: Hajnal Mikós, Bangóné Borbély Ildikó, illetve Karácsony Gergely.

A diploma nélkül a BKK felügyelőbizottságát elnöklő Hajnal Miklós maszk nélkül utazott a villamoson

Itthon2022.03.03, 14:38

Hajnal Miklós, a Hegyvidék baloldali országgyűlési jelöltje eddig nem a politikai munkásságával került a hírek középpontjába, hanem először azzal, hogy nincs diplomája, miközben közgazdásznak állította be magát, majd azzal, hogy úgy tölti be a főváros egyik legfontosabb felügyelőbizottságának elnöki posztját, hogy nincs is hozzá se végzettsége, se elég tapasztalata. Most úgy tűnik, a maszkviseléssel akadtak problémái - írja a Mandiner.

Hajnal Miklósnak még magyar érettségije sem volt, amikor már diplomás közgazdásznak hazudta magát

Itthon2022.02.17, 10:34

Újabb információk láttak napvilágot a baloldal hegyvidéki jelöltjének végzettségéről - írja a Mandiner. A választókat megtévesztő módon önmagára közgazdászként hivatkozó Hajnal Miklósnak még érettségije sem volt, amikor már magára botrányos módon közgazdászként hivatkozott. A baloldalon rendszeresen visszatérő jelenség az, hogy a politikusaik diplomabotrányba keverednek, azonban csak néha van következménye a hazugságoknak. Hajnal Miklós esetében a baloldali Momentum Mozgalom még nem nyilatkozott, Hajnal pedig a választókat megtévesztve továbbra is közgazdásznak hazudja magát bármilyen következmény nélkül. Mutatjuk a megdöbbentő újabbb ...

Meghekkelték a nem létező diplomájáról hazudozó Hajnal Miklós plakátjait - fotók

Itthon2022.02.16, 11:27

Nem hagyták szó nélkül a magának diplomát hazudó XII. kerületi momentumos képviselő ügyét a budai polgárok. Felháborodásuknak Hajnal Miklós kampányplakátjain adtak hangot. A politikus saját és Márki-Zay Péterrel pózoló posztereire a „Kamudiplomás" feliratot ragasztották, hívja fel rá a figyelmet a Metropol. Más plakátokon pedig egyenesen bohócot csináltak Hajnalból.

Hiába bukott le, a momentumos Hajnal Miklós továbbra is diplomás közgazdásznak hazudja magát

Itthon2022.02.16, 09:15

Bár korábban kiderült, hogy Hajnal Miklós hazudott a - nem létező - diplomájáról, a momentumos politikus megtévesztő módon továbbra is oxfordi fokozatot tüntet fel a LinkedIn-profilján. A trükközgető baloldali képviselőjelölt egyébként azzal is lebukott, hogy közösségi oldalán úgy állította be magát, mintha a választási iroda jogerősen nyilvántartásba vette volna, pedig erre nem került sor. 

Kilép az LMP-ből és elindul a választáson a magának diplomát hazudó momentumos Hajnal Miklóst bíráló baloldali képviselő

Itthon2022.02.10, 19:21

Kilépett az LMP-ből és független jelöltként vág neki az országgyűlési választásoknak Hajdu Mária hegyvidéki politikus. Hajdu Máriát azért függesztette fel az LMP, mert a zöld politikus szóvá tette, hogy a Gyurcsány-Márki-Zay-féle baloldal helyi jelöltje, a momentumos Hajnal Miklós közgazdásznak állította magát éveken át, noha kiderült, hogy nincs diplomája. „Indíthattak volna más, tisztességesebb és az igazmondásra hajlamosabb jelöltet" – írta Hajdu a baloldalról.

Hajnal Miklós nemcsak a nem létező diplomájáról hazudott: az sem igaz, hogy 2017 óta nem hívatta magát közgazdásznak

Itthon2022.01.26, 13:00

Tavaly augusztusban, mint arról részletesen beszámoltunk kiderült, hogy a Momentum elnökségi tagja, Hajnal Miklós közgazdásznak adta ki magát eddig úgy, hogy csak egy nemzetközi érettségivel rendelkezett. A politikus éveken át hazudott, megtévesztve a XII. kerületet és a II. kerület egy részét magába foglaló Budapesti 3. sz. országgyűlési egyéni választókerület polgárait. Fekete-Győr András, aki évekig a momentum vezető politikusa volt, azzal mentegette, hogy nem szükséges valakinek diplomával rendelkeznie ahhoz, hogy közgazdásznak nevezhesse magát. Az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó diplomabotránya miatt kénytelen volt beismerni a köözösségi ...

A momentumos Hajnal Miklós beismerte, hogy nincs diplomája

Itthon2022.01.25, 13:18

Bangóné Borbély Ildikó diplomabotránya miatt kénytelen volt beismerni közösségi oldalán a baloldal hegyvidéki jelöltje, Hajnal Miklós, hogy neki sincs közgazdász diplomája. Ugyan azzal védekezik, hogy soha nem is állított ilyet, de ez nem igaz: többször is közgazdászként adta elő magát, és nem tiltakozott, amikor így mutatták be.

Gulyás Gergely: Szabad-e a Momentumnak, amit tilos az MSZP-nek? Maradhat-e képviselőjelölt Hajnal Miklós?

Itthon2022.01.24, 11:49

Bangónéhoz hasonlóan Hajnal is azt hazudta, hogy diplomás közgazdász, de lebukott: nem végzett semmilyen egyetemet. Ezzel kapcsolatban posztolt Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter.

Bangóné diplomabotránya nem az első a baloldalon: Karácsony nyelvvizsgabotránya vagy a magát közgazdásznak hazudó momentumos Hajnal Miklós után

Itthon2022.01.23, 14:17

Az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó azt hazudta, hogy van diplomája. A baloldal napokig hallgatott, most azonban kiderült, hogy kizárták a pártból, és nem indulhat a 2022-es országgyűlési választásokon. Korábban Karácsony Gergely és a momentumos Hajnal Miklós is hazudtak végzettségüket illetően, az ügyeknek akkor nem lett semmilyen következménye.

Gyurcsány pártja, a DK lebontaná a határkerítést

Itthon2022.01.10, 15:49

Erzsébetváros polgármestere, Niedermüller Péter megvédte pártelnöke, Gyurcsány Ferenc bevándorláspárti kijelentését, majd azt mondta: „A kerítés morálisan is tarthatatlan". Niedermüller szerint továbbá több mint embertelen lépés volt a kerítés felépítése. A DK-s politikus tehát lebontaná a Magyarország déli határait az illegális migránsoktól védő kerítést, és mindenkit beengedne hazánk területére. A migránsok által elkövetett bűncselekményekről persze egy szót sem szólt.

A momentumos Hajnal Miklós már nem csak közgazdásznak, hanem országgyűlési képviselőnek is hazudja magát

Itthon2021.11.10, 16:59

A baloldali Momentum Mozgalom egyik elnökségi tagja, Hajnal Miklós ezúttal országgyűlési képviselőnek képzeli saját magát – legalábbis a közösségi oldalán ezt írja. A politikus korábban azt hazudta magáról, hogy közgazdász, de nemrég kiderült, hogy ez nem igaz, mivel Hajnalnak nincs diplomája. Természetesen az országgyűlési képviselőség sem igaz. Sőt, Hajnal még a Momentum listájára sem került fel.

Fekete-Győr András szerint nem kell diploma ahhoz, hogy valaki közgazdásznak nevezze magát – videó

Itthon2021.11.09, 15:43

A Momentum Mozgalom bukott elnöke, Fekete-Győr András először reagált a Hajnal-ügyre. Nemrég ugyanis kiderült, hogy a magát közgazdásznak állító Hajnal Miklós politikusnak, a baloldali párt egyik elnökségi tagjának nincsen diplomája. Fekete-Győr erre azt mondta, hogy szerinte nem kell diploma ahhoz, hogy valaki közgazdásznak nevezhesse magát. Az egyetemi végzettséggel nem rendelkező Hajnal amúgy felügyelőbizottsági elnök a BKK-nál, és ezért havi bruttó több mint félmillió tiszteletdíj jár neki a mi adónkból.

Közgazdásznak adta ki magát a Momentum egyik vezetője, de hazudott, nincs diplomája

Itthon2021.08.26, 15:20

Közgazdásznak adta ki magát eddig, de az előválasztási önéletrajzából kiderül, csak egy nemzetközi érettségivel rendelkezik Hajnal Miklós, a Momentum elnökségi tagja. A fiatal "politikus" éveken át hazudott. Kis Ferenc, a Mediaworks Hírcentrum munkatársának összeállításából tehát kiderül, hogy a korábban zavaros pénzügyi botrányba is került, egyébként nagy hangon nyilatkozgató, a világot kiosztó értelmiségi szerepében mutatkozni próbáló Hajnal Miklós hazudott: nincs diplomája.

Káosz, sértődés és széthúzás a Momentum tisztújítása után

Itthon2020.06.11, 09:59

Váratlan dolog történt a Momentum vasárnapi tisztújításán, hiszen a küldöttek gyakorlatilag a teljes elnökséget lecserélték. A baloldali "elit" megharagudott a szavazás kimenetelét látva, a háttérben felbukkant Gyurcsány Ferenc alakja is: az elkövetkező két évben nagyon nem lesz könnyű dolga az újraválasztott Fekete-Győr Andrásnak. Elsőre érthetetlennek tűnhet, hogy milyen folyamatok játszódnak le a Momentumban, de csak elsőre. 

Megfutamodott az Echo TV kérdései elől a momentumos Hajnal Miklós

Itthon2019.01.08, 10:15

Hajnal Miklós, a Momentum elnökségi tagja megfutamodott a kérdések elől az Echo TV Napi aktuális című műsorában.

Egyre szánalmasabb hazugságokba keveredik a Momentum a tízmillióiról

Itthon2017.07.29, 10:33

Újabb pénzügyi botrány az olimpiaellenes pártban, nem mondják meg, miből szerveztek fesztivált.

Soros György kottájából játszik a Momentum Mozgalom

Itthon2017.05.16, 14:30

Mind ideológiai, mind szervezeti alapon több szálon kapcsolódik Soros Györgyhöz a Momentum Mozgalom. Megpróbáltuk megtudni azt is, hogy anyagilag hogy kötődnek Soroshoz, pontosan mennyi pénzt kapnak Soros szervezeteitől. Fekete-Győr András, a Momentum elnöke legutóbbi interjújában egyértelműen bevándorláspárti álláspontot foglalt el. A Momentum több vezetője pedig az amerikai tőzsdespekulánshoz köthető szervezeteknél dolgozott vagy dolgozik, mint például Hajnal Miklós és Donáth Anna Júlia. Vagyis, a cím pontosan kifejezi a valóságot: láthatóan Soros György diktál a Momentumnak. Ahogy mondani szokták: az ő kottájából játszanak.

12 millió forintot tüntetett el a Momentum dúsgazdag vezetője

Itthon2017.03.09, 12:24

Soros Györgyhöz szorosan kapcsolódó intézményekben dolgozott Hajnal Miklós, a Momentum Mozgalom egyik vezetője, aki egyébként korábban tagadta, hogy Soros-ösztöndíjas lenne. A 22 éves, dúsgazdag, Oxfordban tanuló Hajnal korábban egy internetes honlapot indított volna a diákok online tanulását segítendő, azonban a vállalkozásból nem lett semmi. Viszont az induláshoz kapott, magyar startupokat segítő összes pénz, 12 millió forint szőrén-szálán eltűnt. Tanulássegítő honlap ugyanis nincs – ha azt valaki megnézi, semmit nem talál ott, viszont eljut egy valutaváltó oldalra. 

Előző
  • 1
Következő