Hajdúszoboszló

címke rss

A lányon már rajta feküdt egy férfi, hogy megerőszakolja, a kezében egy késsel, amikor érkezett a hős

Itthon2023.01.11, 11:23

Egy szabadnapos rendőr akadályozta meg azt, hogy egy férfi megerőszakoljon egy 21 éves lányt - ahogy azt megírtuk. A rendőr az Origónak elmondta, hogy azonnal felismerte, hogy segítségre van szükség, amikor meghallotta a lány velőtrázó sikolyát. A gyors közbelépésnek köszönhetően a lány el tudott futni. A támadót azóta le is tartóztatták. 

A Travelo szerkesztőségének legemlékezetesebb kirándulásai 2022-ben - 4. rész

Travelo2022.12.30, 09:44

2022 egy kicsit visszaadta azt az utazási élményt nekünk, amit még a pandémia előtt élhettünk meg. Megindultunk országhatáron belül-kívül, bár a reptereken uralkodó káosz, a járatkésések és törlések sokakat elrendítettek attól, hogy repülővel induljanak útnak, ahogy engem is. Autóval és busszal azonban már átléptem az országhatárt, és itthon is örömmel indultam kirándulni, várost nézni. Mutatom az idei kedvenc helyeimet. 

Megfenyegettek és kiraboltak két férfit egy vonaton

Itthon2022.10.25, 20:25

Az ügyészség rablás miatt emelt vádat két férfival, és fiatalkorú társukkal szemben akik egy vonatfülkében támadtak rá az utasokra, hogy pénzt és értékeket szerezzenek tőlük. A fiatalra javítóintézeti nevelés, felnőttkorú társaira fegyház várhat.

Drámai büntetőpárbaj után esett ki az EMF Euro Kupából a magyar focicsapat

Sport2022.09.17, 17:40

Szombaton a nyolcaddöntőkkel és a negyeddöntőkkel folytatódtak a csoportküzdelmek az EMF (Europen Minifootball Federetion) második számú klubversenyén, az Euro Cup-on Hajdúszoboszlón. A legjobb nyolc közé jutásért elsőként a három magyar csapat közül a Fáraó Bútor lépett pályára, és nagy csatában kapott ki a csoportelsőként továbbjutó román Energy Friends együttesétől. A Szilasi és Barátai KS Browarek ellen hátrányból fordítva nyert 4-1-re, míg a Fékcentrum 3-0-ra kapott ki a román FC Boromirtól. A negyeddöntőben a Szilasi és Barátai drámai büntetőpárbaj után esett ki a román Energy Friendstől.

Mindhárom magyar focicsapat továbbjutott a csoportkörből az EMF Euro Kupában

Sport2022.09.16, 19:35

Pénteken folytatódtak a csoportküzdelmek az EMF (Europen Minifootball Federetion) második számú klubversenyén, az Euro Cup-on Hajdúszoboszlón. A csoportkör harmadik fordulójában a Fáraó Bútor 2-2-es döntetlent játszott a korábban hibátlan román HNH Klausenburg Cluj ellen, a debreceni Fékcentrum az ugyancsak román Nova Vita ellen kapott ki 3-1-re, míg a Szilasi és Barátai két siker után döntetlent játszott a cseh Ostravsky Zabreh ellen. A negyedik körben a Fáraó Bútor újabb nagy pofonba szaladt bele (11-1), a Fékcentrum kétgólos előnyről kapott ki 3-2-re a lengyel KS Browarek együttesétől, míg a Szilasi és Barátai 3-0-ra kapott ki a ...

Egy férfi késsel rabolt ki egy hajdúszoboszlói dohányboltot

Itthon2022.09.15, 16:53

Egy hajdúszoboszlói férfi késsel, maszkkal az arcán ment egy helyi dohányboltba, hogy pénzt követeljen. Az alkalmazott engedelmeskedett, aztán a férfi elmenekült. A bíróság most ítélte el a rablót.

Három magyar focicsapat száll harcba a végső sikerért itthon az EMF Euro Kupában

Sport2022.09.14, 14:48

Csütörtökön megkezdődik az EMF (European Minifootball Federation) második számú klubversenye az Euro Cup, mely Magyarországon, Hajdúszoboszlón kerül megrendezésre. A tornán hazánkat három csapat képviseli.