Hajdu

címke rss

Lélektelen magyarok, falánk Phelps, rabszolga Ronaldo

Schmitt Pál szívet és hitet hiányoló pekingi megnyilvánulása kétségtelenül vitte a pálmát, de azért bőven akadtak még meghökkentő nyilatkozatok a sport világából 2008-ban. Összegyűjtöttük a tíz legemlékezetesebbet.

Perceken múlt a móri gyanúsított elfogása

Itthon2007.02.24, 21:49

A móri bankrablás után pár perccel igazoltatták az egyik gyanúsítottat, de akkor a rendőrök még nem tudtak a bűncselekményről. Azt, hogy a két új gyanúsított ismerte-e Kaisert és Hajdút, sem megerősíteni, sem elvetni nem lehet egyelőre - mondta a Nemzeti Nyomozó Iroda igazgatója a köztévén.

Rudi Zoltán: "A semmiből kell várat építenünk"

Vendégszoba2005.10.26, 10:40

Kevés hálátlanabb poszt létezik manapság, mint a közszolgálati tévé első emberének lenni. Rudi Zoltán is folyamatosan támadások kereszttüzében van szinte a megválasztása óta, és az elmúlt hetek viharai még inkább ráterelték a figyelmet. Hajdú Péter és Friderikusz Sándor távozása ugyanis több nyilvános vitát is generált, és még mindig aktuális témának számít, így nem véletlen, hogy magát az ostromlott vár kapitányát hívtuk meg a Vendégszobába.

Szlovák ellenfelet kapott a Vác kézicsapata

Sport2005.07.26, 16:24

A Vác a Besztercebányával (Banska Bystrica)  találkozik a 16 közé jutásért a női kézilabda KEK-ben. Az első mérkőzésnek október elsején vagy 2-án a Duna-partiak, míg az egy héttel később sorra kerülő visszavágónak a szlovákok adnak otthont.

Lipcseiék egy pontot hoztak el Sopronból

Sport2004.03.09, 15:31

Pintér Attila, az FTC edzője épp egykori csapata, a Sopron ellen ülhetett először NB I-es bajnokin a zöld-fehérek kispadján, s a szakvezető döntetlennel debütált. Az Arany Ászok Liga 17. fordulójának soproni mérkőzésén Lipcseiék idegenben is többet támadtak, de nem tudták bevenni Hajdu kapuját, s a találkozón végül nem született gól. A Debrecen 2-0-ra nyert a Videoton ellen, Dombiék győzelme egy percig sem forgott veszélyben. Szombaton az MTK 2-0-ra legyőzte a Haladást, s a hazaiak trénere, Egervári Sándor a mérkőzés után bevallotta: tartott egykori játékosától, Illés Bélától.

Czvitkovics a Fradinál bukkant fel

Sport2004.02.08, 16:41

Tapsoltak és csodálkoztak a Ferencváros szurkolói a szombati Hajduk Kula elleni edzőmérkőzés során, a szerbiai együttes elleni 4-0-s győzelem során ugyanis Tököli mesterhármasa mellett a második félidőben a sérüléséből lábadozó Aleksandar Jovic mezében Czvitkovics Péter tűnt fel zöld-fehérben. Az MTK-tól januárban elköszönt fiatal futballista elképzelhető, hogy az Üllői úton folytatja pályafutását - döntés a jövő héten születhet.

Társuk árulta el Kaisert és Hajdút

Itthon2002.12.16, 07:17

A nyolc áldozatot követelő móri rablógyilkosság két gyanúsítottját egy társuk információi alapján fogták el, aki velük együtt rabolta ki a csepeli postát. A titokzatos tanú vallomását megerősítette Kaiser és Hajdú telefonhívás-listájának elemzése.

Előző
  • 1
Következő