Hajdu László

címke rss

Akárcsak az MSZP-elnök, Gyurcsány kedvenc polgármestere is titkolózik kínai útjáról

A XV. kerületi önkormányzat honlapján elérhető dokumentum szerint Németh Angéla, Rákospalota DK-közeli polgármestere önkormányzati ügyekből kifolyólag a kínai Haigangbe utazott tavaly novemberben. Mivel a látogatás több szempontból is érdekes lehet, ezért az utazás részleteiről érdeklődve az Origo közérdekű adatigénylést nyújtott be az önkormányzatnak. Hiába, hiszen egészen meredek hárítás, mellébeszélés és ködösítés lett a vége a dolognak, ami azt mutatja, valami nagyon nincs rendben Némethék kínai útja körül. Érdekes egybeesés, hogy a DK-közeli városvezetőhöz hasonlóan egy másik balliberális politikus, Tóth Bertalan MSZP-elnök is ...

Kétmillió forintos jutalmat szavazott meg magának Gyurcsány polgármestere

Itthon2019.01.18, 10:54

Németh Angélát gyakorlatilag dróton rángatja Lamperth Mónika, a kerület jegyzője - mondta Lehoczki Ádám, rákospalotai fideszes önkormányzati képviselő. Szavaiból kiderült, a DK-közeli városvezetőt csupán két hónapja választották meg, de máris kétmillió forintos jutalommal lepte volna meg magát.

Hajdu László bekígyózott Gyurcsány prímszámai közé

Itthon2018.10.02, 09:27

A Gyurcsány-párti Hajdu László hétfőn veretes beszéddel készült a Parlamenben, és reménykedett, hogy megszorongatja a miniszterelnököt az azonnali kérdésével, azonban ez a terv csúnyán dugába dőlt. Pedig el kell ismerni, hogy a volt XV. kerületi polgármester mindent megtett, vörös fejjel izzadt, küszködött és szenvedett, hogy egy épkézláb mondatot ki tudjon sajtolni magából, ebben a küzdelemben azonban, minden igyekezet ellenére alulmaradt. A kétperces időkeretet ugyan sikerült kitöltenie szavakkal, de hogy pontosan miben is akart megnyilvánulni, azt rajta kívül senki nem tudta megfejteni - de lehet hogy maga sem. Lehetséges, hogy aaz ...

Jobbik sajtóosztály 2018: Szánalmas életéhez sok kitartást kívánunk!

Itthon2018.08.09, 13:14

A bűnünk mindössze annyi volt, hogy rá mertünk kérdezni a nagyon XXI. századi párt kommunikációs csapatánál a jobbikos Gyöngyösi Márton és a DK-s Hajdu László keddi, erősen meglepő találkozójára. Negyven percen belül érkezett is a válasz, nem egészen olyan formában, amire számítottunk. Ezt a levelet még Gyurcsány Ferenc sem tenné ki a kirakatba! 

Toroczkai a Jobbik-DK közeledésről: ez árulás, Sneiderék feladtak mindent

Itthon2018.08.09, 07:24

A jobbikos Gyöngyösi Márton és a Gyurcsány-párti Hajdu László találkozott, vélhetően a rákospalotai időközi miatt. "Ez az árulás csimborasszója!" - reagált az egyeztetésre Ásotthalom polgármestere.

Titokban találkozott a jobbikos Gyöngyösi Márton és a DK-s Hajdu László

Itthon2018.08.08, 12:10

Bekövetkezhet, amit korábban nem sokan gondoltak volna: az egykori radikális párt nyíltan beállhat Gyurcsány Ferencék mögé az XV. kerületi időközi polgármester-választáson. Miközben a színfalak mögött taktikáznak a felek, a Jobbik egyre reménytelenebb helyzetbe kerül: újabb vezető politikusok hagyták ott őket, sokan csatlakoznak a Toroczkai László-féle Mi Hazánk Mozgalomhoz.

Ellenzéki káosz: üzengetnek egymásnak a baloldali politikusok

Itthon2017.09.28, 16:39

Botka László pozíciója alaposan megingott a napokban kiújuló baloldali belvillongásokban, ezért mindent megtesz azért, hogy helyreállítsa megtépázott renoméját. Tegnap Hajdu László DK-s polgármesterrel tárgyalt a XV. kerületben, és a látogatásról készült képet mindkét politikus kitette a közösségi oldalára. Botka erőt fitogtatott, és keményen üzent Gyurcsány Ferenc bukott kormányfőnek. Egész biztos, hogy a DK elnökének is lesz ehhez egy-két szava.

Meglepő javaslattal állt elő Gyurcsány volt minisztere

Itthon2016.05.05, 17:04

Zárt ülésen akarta bérbe adatni ismeretlen kínai befektetőknek az egykori Észak-Pesti Kórház területének egy részét Lamperth Mónika jegyző előterjesztésére a XV. kerületi önkormányzat – értesült az Origo. Az érintett területen egyébként várhatóan egy kínai kórház épül majd a magyar kormány és Peking megállapodása alapján. A kínaiakkal kötött kerületi megállapodásról egyébként semmilyen egyeztetés nem volt. A rákospalotai testület végül leszavazta az előterjesztést.

Mégsem lakoltatják ki a XV. kerületi családot

Itthon2016.04.21, 18:26

Nyílt levélben fordult a kilakoltatások ellen küzdő civil szervezet, A Város Mindenkié csoport a Demokratikus Kaolíció vezetőihez, hogy egy XV. kerületi, mélyszegénységben élő család elkerülhesse a péntekre tervezett kilakoltatást. Gyurcsány Ferenc pártelnök és a DK-s polgármester intézkedett.

Sok százmillió forintot ad a kormány a kínai iskola bővítésére

Gazdaság2015.10.06, 15:27

743 millió forintot ad a kormány a megszüntetett Neptun utcai iskola épületének felújítására, ha a kínai két tannyelvű iskola költözhet az épületbe. Az iskolát a költöztetés mellett átveszi a Klik és 12 évfolyamosra bővítik. Az átalakításra Budapest 15. kerületének még rá kell bólintania, a Neptun utcai épület az övék, ha a kínai iskola odaköltözik, az önkormányzat lesz a működtetője. A régi Neptun utcai iskola bezárását 2015 áprilisában meglepetésszerűen jelentették be. A kerület alpolgármestere szerint minden diákja és tanára talált azóta új helyet.

Vérüket adhatják a rákospalotai polgármesterért

Itthon2015.06.24, 14:57

Hajdu László, Rákospalota DK-s polgármestere nyilvánosan kért segítséget, mert nem tudták megoperálni megfelelő vér hiányában.

Harcias kerületek az útdíj ellen

Itthon2015.01.08, 15:17

Forgalomnövekéstől tart az útdíj miatt Újpalota polgármestere, de tiltakozik Újpest, jogi válaszlépéseket keres Soroksár vezetője is. Vas megyében útlezárással demonstráltak a változás miatt.

Alpolgármestereket, bizottságokat választott a XV. kerület

Itthon2014.12.17, 22:21

Megkezdheti munkáját a főváros XV. kerületi képviselő-testülete, miután megválasztotta alpolgármestereit, valamint bizottságait - közölte szerdán este Hajdu László, a városrész DK-s polgármestere.

Egy apró előrelépés történt Rákospalotán

Itthon2014.11.08, 15:31

Sikerült megszavazni az új bizottsági struktúrát a XV. kerületben, de alpolgámesterek továbbra sincsenek. Rákospalotán DK- s polgármestert választottak, de a képviselő-testületben a Fidesz–KDNP van többségben.

Nem tudtak alpolgármestereket választani a XV. kerületben

Itthon2014.11.01, 12:52

Nem fogadta el a bizottsági struktúráról szóló önkormányzati határozatot Budapest XV. kerülete önkormányzatának képviselő-testülete péntek délutáni alakuló ülésén.

Nem kell megismételni a polgármester-választást a XV. kerületben

Itthon2014.10.27, 10:34

A Fővárosi Ítélőtábla helyben hagyta a Fővárosi Választási Bizottság határozatát, amely szerint Hajdu László megválasztott polgármester nem tévesztette meg a választókat a kampányban. Az október 12-i polgármester-választás eredménye így jogerőre emelkedett.

Orbán alázatot és kemény munkát vár

Itthon2014.10.20, 07:58

Munkaalapú társadalmat szeretnénk, 2018-ig elérjük a teljes foglalkoztatottságot. Ezt a célt szolgálja a jövő évi büdzsé is – mondta kampányértékelő beszédében Orbán Viktor, aki a jobboldal szerinte már-már sci-fibe illő győzelméről is beszélt vasárnapi kampányértékelőjében.

Hajdu László: nélkülem is lesz Fővárosi Közgyűlés

Itthon2014.10.18, 17:48

Nélkülem is megalakul a Fővárosi Közgyűlés, erre jog szerint 15 napjuk van a választás után - mondta az Origo kédésére Hajdu László, a DK rákospalotai polgármester-jelöltje. A képviselő szerint nem lesz új választás a fővárosi XV. kerületben, a helyi választási bizottság csak időt próbált nyerni, amikor a kiírásról döntöttek, hogy „rendet rakjanak" a házuk táján. Két hónapon belül országszerte is lefutnak az óvás miatt megismételt helyhatósági választások - véli Tóth Zoltán választási szakértő.

Közös nyilatkozatban támogatják Hajdu Lászlót a jelölő szervezetek

Itthon2014.10.18, 10:40

Miután a helyi választási bizottság nem jogerősen a voksolás megismétléséről döntött a főváros XV. kerületében, közös nyilatkozatot fogalmaztak meg azok a szervezetek, amelyek Hajdu Lászlót támogatták a polgármesteri székért vívott küzdelemben.

Polgármesterfrász: sorra óvják meg a választási eredményeket

Itthon2014.10.18, 06:59

Teljesen borulhat az október 12-i önkormányzati választás eredménye Budapest XIV. és XV. kerületében, ahol több körzetben új voksolást írtak ki, lehet, hogy az utóbbi kerületben a teljes polgármester-választást meg kell ismételni. Összesen 24 településen támadták meg a választás végeredményét. Gyöngyösön a patthelyzet okozhat még váratlan fejleményeket, és lehet, hogy Ózdon is meg kell ismételni a választást.

Új választást írtak ki a XV. kerületben

Itthon2014.10.16, 21:05

Gyalázatos döntést hozott a választási bizottság - jelentette be a Demokratikus Koalíció. A párt azért háborodott fel, mert új választást írnak a XV. kerületben. A Fidesz szerint ugyanis csalással nyert a Demokratikus Koalíció polgármesterjelöltje Hajdu László, ezért a választási bizottsághoz fordultak. Első fokon a nagyobbik kormánypártnak adtak igazat. 

Felfüggeszti MSZP-tagságát a XV. kerületi polgármester

Itthon2010.07.29, 09:43

Felfüggeszti párttagságát a XV. kerület szocialista polgármestere, Hajdu László. Az őszi önkormányzati választáson a politikus függetlenként indul. Döntését azzal indokolta, hogy saját párttársai fordultak ellene, és 2006 óta megaláztatások érik a részükről.

Újra lehet pályázni a szovjet kórházra

Archívum2008.08.05, 12:54

Újra meghirdeti a pestújhelyi volt szovjet katonai kórházat a XV. kerület, az önkormányzat azt szeretné, ha a jövőben a héthektáros területen ápolási kórház, szakrendelő valamint nyitott park működne - mondta Hajdu László (MSZP) polgármester az MTI-nek.

Megszavazta a parlament az alkotmánymódosítást

Itthon2002.12.17, 18:15

A parlament elsöprő többséggel megszavazta az uniós csatlakozáshoz szükséges alkotmánymódosítást. 361 képviselő szavazott igennel, 4 nemmel, a szavazás során senki nem tartózkodott. Nemmel szavazott Juhász Ferenc honvédelmi miniszter, Hajdu László (MSZP), egy fideszes politikus és Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke. Kuncze és Juhász az [origo]-nak elismerte: véletlenül nyomtak nemet. Az Országgyűlés ezt megelőzően elfogadta a Fidesz módosító indítványait is, amelyekben a párt azt kérte, hogy három pontot vegyenek ki a tervezetből.

Előző
  • 1
Következő