Haiti

címke rss

Egy amerikai jelentés megkérdőjelezi a haiti földrengés halálos áldozatainak számát

Nagyvilág2011.06.01, 12:37

Az amerikai kormányzat megbízásából készült jelentés szerint a haiti földrengésnek a korábban közöltnél jóval kevesebb halálos áldozata volt, és kevebben is váltak hajléktalanná.

Hivatalosan is győztesnek nyilvánították Haiti énekes elnökét

Nagyvilág2011.04.21, 10:34

Pontot tettek a csalásokkal és zavargásokkal tarkított, fél éve húzódó haiti elnökválasztás végére, miután szerdán hivatalosan is kihirdették a választás végeredményét. Az ország új elnöke a szegények kedvence, a népszerű énekes, Mickey Martelly, akinek már az amerikai külügyminiszter is gratulált a győzelemhez.

Bikinis lányoktól az elnöki palotáig - Édes Mickey útja Haiti csúcsára

Nagyvilág2011.04.08, 21:29

Éveken át letolt nadrágjával és bájmosolyával bűvölte rajongóit, most azonban zakóban és nyakkendőben kell bizonyítania rátermettségét Haiti viszontagságos körülmények közepette megválasztott elnökének, az énekes sztárból államfővé előlépett Michel Martellynek. A földrengés, kolera és véres zavargások által sújtott karibi országban elsöprő támogatással győzedelmeskedő "nagy rózsaszín remény", Édes Mickey politikai zöldfülűként hozna "mentális forradalmat" a nyugati félteke legszegényebb népének. Portré.

Az énekes Michel Martelly nyerte a haiti elnökválasztást

Nagyvilág2011.04.05, 01:04

Az előzetes eredmények szerint az énekes Michel Martelly nyerte meg a haiti elnökválasztás március 20-án megtartott második fordulóját. A végleges eredményre még hetekig várni kell, de "Édes Micky" győzelme fölényesnek tűnik.

Alig 1 fontért árulják a gyerekeiket a szüleik!

Archívum2011.02.23, 10:13

A borzalmas földrengés után Haitin megnégyszereződött a gyerekkereskedelem. A kicsiket elrabolják, vagy sokszor a saját szüleik adják el őket.

Haitin folytatja a munkát a Szudánban elrabolt magyar békefenntartó

Itthon2011.02.10, 10:26

Haitin dolgozik tovább Papp István, aki egy hónapja szabadult ki az emberrablók fogságából Szudánban - mondta ő maga a Fejér Megyei Hírlapnak. Továbbra is az ENSZ égisze alatt tevékenykedik majd. Papp István arról is beszélt a lapnak, hogyan sikerült a lelki épségét megőrizne.

Dominikán is van halálos áldozata a kolerának

Nagyvilág2011.01.24, 07:48

A Dominikai Köztársaságban is követelt halálos áldozatot a kolera. A szomszédos Haitin már négyezer ember halt meg a fertőzés miatt, amelyet csaknem kétszázezer ember kapott meg a járvány októberi kitörése óta - írja a BBC.

Korrupcióval és sikkasztással vádolják Haiti volt diktátorát

Nagyvilág2011.01.18, 23:18

Fegyveres rendőrök vezették be a bíróságra Haitin Jean-Claude Duvaliert, a karibi ország volt diktátor-elnökét.  A "Baby Doc" néven is ismert politikus 1986-ban menekült el a népharag elől Párizsba, miután kegyetlenkedéssel és korrupcióval vádolták. A héten visszatért Haitire, elmondása szerint azért, hogy segítsen a népen. A bíróság most sikkasztással és korrupcióval vádolja.

Visszatért Haitira a népharag által elűzött diktátor

Nagyvilág2011.01.17, 10:04

Visszatért Haitira Jean-Claude Duvalier, a karibi ország volt diktátor-elnöke. A "Baby Doc" néven is ismert politikus 1986-ban menekült el a népharag elől Párizsba, miután kegyetlenkedéssel és korrupcióval vádolták. Elmondása szerint azért jött, hogy segítsen Haiti népén. Az országban most készülnek az erőszakos tüntetésekkel kísért elnökválasztás második fordulójára.

Zavargások törtek ki Haiti fővárosában

Nagyvilág2011.01.14, 16:27

Összecsapások voltak pénteken Haiti fővárosában, Port-au-Prince-ben. A rendőrség tíz embert őrizetbe vett. Azt egyelőre nem közölték, hogy mi váltotta ki a zavargásokat.

Igazat ad a haiti zavargóknak a behívott ellenőrök jelentése

Nagyvilág2011.01.11, 10:46

Jogosan vádolták csalással a kormányt a haiti tüntetők, akik decemberben véres zavargásokat robbantottak ki az elnökválasztás kihirdetett eredményei miatt - derül ki az országba behívott nemzetközi ellenőrök jelentéséből. A szakértők állítólag bizonyítékot találtak rá, hogy a kormánypárti elnökjelölt érvénytelen szavazatokkal előzte meg popénekes vetélytársát, ezért a választási eredményeket meg kell fordítani. Ha Haiti vezetői elfogadják a jelentést, a zavargók üdvöskéje indulhat az elnöki címért a második fordulóban, a jelenlegi elnök embere pedig elbukik.

Napenergiával működtetnek jelzőlámpákat Haitin

Időjárás2011.01.04, 11:52

Egy éve döntötte romba nagyerejű földrengés Haiti fővárosát, Port-áu-Prince-t. A városban egy kanadai csapat állított üzembe napenergiával működő jelzőlámpákat, amelyek így akkor is működnek, ha az áramellátás összeomlik.

Vudu papokat lincselnek meg a kolerától rettegő haitiek

Nagyvilág2010.12.25, 00:35

A nyílt utcán gyilkolták meg a vudu vallás több papját az elmúlt hetekben a többféle katasztrófától sújtott Haitin. A tettesek a kolerajárvány vélelmezett okozóit akarták megbüntetni.

Elhalasztották a haiti elnökválasztás eredményének kihirdetését

Nagyvilág2010.12.20, 10:32

Elhalasztották a zavargásokat kirobbantó haiti elnökválasztás eredményének kihirdetését, hogy felülvizsgálják az első forduló vitatott eredményeit. A választási jegyzőkönyveket az Amerikai Államok Szervezete ellenőrzi, hogy kiderüljön, valóban voltak-e csalások, vagy jogosan esett ki az első fordulóban a népszerű popénekes-jelölt Michel Martelly.

Már több mint 2400-an haltak meg a kolerajárványban Haitin

Nagyvilág2010.12.16, 07:21

Elérte a 2400-at a kolerajárvány halálos áldozatainak száma Haitin. Eddig összesen 109 ezren betegedtek meg, ebből 54 ezer embert kell kórházban ápolni. Még nem tudni pontosan, hogyan került a kór a karibi országba, de az ENSZ saját kutatócsoportot hoz létre ennek feltárására.

A szavazatok újraszámlálásával nyugtatják a haiti tüntetőket

Nagyvilág2010.12.10, 16:01

Újraszámolják a szavazatokat Haitin a vitatott elnökválasztási eredmények miatt - közölte pénteken az ország választási hatósága. A szavazatok ellenőrzését azért rendelték el, mert a héten halálos áldozatokat is követeltek az eredmények miatt kirobbant zavargások. Az egyik ellenzéki jelölt, egy ismert popsztár hívei csalással vádolják a kormánypárt jelöltjét, aki nagyon szoros versenyben ütötte ki az énekest a második választási fordulóból.

"Mint a vademberek a dzsungelben" - pattanásig feszült a légkör Haitin

Nagyvilág2010.12.10, 19:11

Folyamatos lövöldözés hangja szűrődött be a telefonba, miközben egy Haiti fővárosában élő tanárnő beszélt arról az [origo]-nak, mi történik az országban a pusztító földrengés, a kolera, a hurrikán és a múlt heti, zavargásokat kiváltó elnökválasztás után. Az emberek szerinte megvadultak, senki nem tudja megnyugtatni őket. Husángokkal, gépfegyverekkel felszerelt bandák portyáznak az utcákon, sokan nyílt háborúra készülnek.

Halottjai is vannak a tüntetéseknek Haitin

Nagyvilág2010.12.09, 08:32

Erőszakba és zavargásokba torkollt az elnökválasztás miatti tüntetés Haiti több városában. Négy ember meghalt az összecsapásokban, több nagy légitársaság is felfüggesztette nemzetközi járatait az országba.

Gyújtogatásba torkolltak a választási tüntetések Haitin

Nagyvilág2010.12.08, 18:28

Felgyújtották a tüntetők a kormányzó párt székházát Haitin, miután szerdán erőszakba torkolltak az elnökválasztás eredménye miatt kirobbant tüntetések. A tiltakozók azt követelik, hogy a harmadik helyre sorolt jelölt, egy helyi popsztár is továbbjusson a választás második fordulójába, amelyről csupán néhány ezer szavazattal maradt le.

Választási csalás miatt tüntetnek Haitin

Nagyvilág2010.12.08, 09:01

Az utcára vonuló tüntetők szerint csalás történt az elnökválasztáson. Az egyik jelölt, egy népszerű énekes néhány ezer voks híján esett el a továbbjutástól.

A békefenntartók táborából indulhatott a kolera Haitin

Nagyvilág2010.12.07, 16:40

Szakértők szerint a nepáli békefenntartók táborában ütötte fel a fejét a kolera Haitin. Eddig kétezren vesztették életüket, és kilencvenezren betegedtek meg.

Összecsapások Haitin

Nagyvilág2010.12.06, 13:32

A választási eredmények megsemmisítéért tüntettek Haitin, a tiltakozók összecsaptak a rendőrökkel.

Átlépte a kétezret a kolera áldozatainak száma Haitin

Nagyvilág2010.12.06, 18:23

Már több, mint kétezer halottja van a Haitin tomboló kolerajárványnak. A járvány október közepén tört ki, és egyelőre nem lassul a terjedése. Az országban már 90 ezren betegek. A kolera megfékezésére 164 milliárd dollár kellene, de eddig csak az ötöde gyűlt össze.

650 ezerre nőhet a kolerások száma Haitin

Nagyvilág2010.12.03, 19:35

Az Egészségügyi Világszervezet szerint az elkövetkező hat hónapban 650 ezerre nőhet a kolerások száma Haitin - jelentette be Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár. A Haitin dolgozó ENSZ-szakértők szerint jelenleg több mint 150 ezer kolerás lehet az országban.

Tizenkét boszorkánysággal vádolt embert lincseltek meg Haitin

Nagyvilág2010.12.02, 22:00

Legkevesebb tizenkét embert lincseltek meg Haitin, mert boszorkányoknak tartották őket, akik direkt terjesztik a kolerát.

Utcára szólította híveit az ellenzék a haiti választás után

Nagyvilág2010.11.30, 09:12

Csalással vádolja a kormánypártot a vasárnapi haiti elnökválasztás után tizenkét ellenzéki elnökjelölt, és közös nyilatkozatukban az utcára szólították híveiket. Az ENSZ is kritizálta a választás szabályosságát.

Akár 10 ezren is meghalhatnak kolerajárványban

Life.hu2010.11.19, 14:01

A Pánamerikai Egészségügyi Szervezet szerint a Haitin dúló kolerajárvány akár 10 ezer ember halálát és 200 ezer ember fertőzését okozhatja a következő évben.

A szomszédos Dominikán is megjelent a Haitin pusztító kolera

Nagyvilág2010.11.17, 10:01

Egy beutazó haiti állampolgár hurcolta be a kolerát az országgal szomszédos Dominikára - jelentette be kedden a dominikai kormány. A karibi országban egyelőre ezt az egy megbetegedést regisztrálták, a férfit kórházba vitték.

Több mint ezer áldozatot követelt Haitin a kolera

Nagyvilág2010.11.16, 19:47

Ezer fölé emelkedett Haitin a kolera okozta halálesetek száma, és az elmúlt hetekben összesen már majdnem 17 ezren szorultak kórházi kezelésre a járvány miatt.

ENSZ-katonákra támadtak Haitin

Nagyvilág2010.11.15, 22:45

Az ENSZ békefenntartóira támadtak tiltakozók hétfőn Haiti két városában. Többen azt hiszik, hogy az ázsiai békefenntartók hurcolták be a kolerát az irszágba.

Elérte Haiti fővárosát a kolera

Nagyvilág2010.11.09, 07:20

Több mint 120 ember kapta el a kolerát Port-au-Prince-ben, a járvány ezzel elérte Haiti fővárosát. Az országot az év elején romba döntő földrengésen és a járványon kívül egy trópusi hurrikán pusztítása is sújtja.

Újabb katasztrófa sújtja Haitit

Időjárás2010.11.07, 12:16

A közel egy éve bekövetkezett szörnyű földrengés után újabb katasztrófát kell elviselniük a Haiti szigetén élőknek, ahol ezúttal hurrikán pusztít. A rendkívül heves trópusi vihar áradásokat, földcsuszamlásokat okozva haladt át a térségen, és több ember halálát okozta. A hatóságok járvány kitörésétől tartanak.

Pusztító hurrikán fenyegeti Haitit

Időjárás2010.11.04, 11:52

Egy veszélyes viharobjektum éri el Haitit a számítások szerint pénteken, a térségben általános riasztást rendeltek el. A szélrohamok mellett az intenzív csapadék okozta árvizekkel, esetleg földcsuszamlással jár az ítéletidő.

Kolerától félő tömeg támadt egy kórházra Haitin

Nagyvilág2010.10.28, 06:45

Megtámadott egy kórházat a pánikba esett tömeg Haitin. Attól féltek, az újonnan nyílt intézménybe szállított betegek elterjesztik majd a kolerát a környéken. Az országban 300 fölé nőtt a kolerában meghaltak száma, és a járvány még tovább terjed.

Már közel 300-an haltak meg a haiti kolerajárványban

Nagyvilág2010.10.27, 08:58

A haiti kolerajárvány áldozatainak száma 295-re emelkedett keddre. Az ENSZ szerint rendkívül súlyos a helyzet, és reális lehetőségnek nevezte, hogy országos szintű járvány alakul ki.

Elérte a fővárost a Haitin pusztító kolerajárvány

Life Network2010.10.24, 15:12

Elérte Haiti fővárosát, Port-au-Prince-t a karibi országban pusztító kolerajárvány - közölte egy ENSZ-segélyszervezet szóvivője helyi idő szerint szombat este.

Már 250-en haltak meg kolerában Haitin

Nagyvilág2010.10.25, 12:23

Már a haiti fővárosban is találtak öt kolerás beteget, így a járvány már a januári földrengés óta menekülttáborokban élő százezereket is fenyegeti. A járványnak országszerte már több mint 250 áldozata van - a halottak száma gyorsan növekszik -, és háromezren betegedtek meg.

Kétszáz áldozatnál tart a Haitin pusztító kolerajárvány

Nagyvilág2010.10.23, 13:25

Egyre súlyosabb kolerajárvány pusztít Haitin, ahol már közel 200 ember halt bele a fertőzésbe. Az egészségügyi segélymunkások most azt próbálják megakadályozni, hogy a betegség a földrengésben elpusztult főváros menekülttáboraiba jusson.

Titokzatos betegség ölt meg több mint 40 embert Haitin

Nagyvilág2010.10.21, 06:37

Már több mint 40 ember, köztük több gyerek halt meg egy hasmenéssel járó járványos betegségben Haitin. A betegség gyors lefolyású, okát egyelőre nem ismerik.

Így omlott össze az elnöki palota Haitin - nézze meg videón

Nagyvilág2010.06.10, 13:20

Új felvételek láttak napvilágot a januári pusztító haiti földrengésről. Az egy dominikai konferencián bemutatott mozgóképeken a haiti elnöki palota összeomlása látható az épület biztonsági kameráinak lencséin át.

ENSZ: 250-300 ezer halálos áldozatot követelt a haiti földrengés

Nagyvilág2010.04.23, 08:25

Több mint kétszer annyian vesztették életüket a január haiti földrengésben, mint a a Hirosimára ledobott atombombától. Az ENSZ helyi missziójának vezetője szerint a haiti halálos áldozatok száma 250 és 300 ezer között lehet.

Bill Clintonba törölte a kezét Bush

Nagyvilág2010.03.25, 16:04

Bill Clintonba törölte a kezét George W. Bush - szúrta ki a Guardian brit lap. A két egykori amerikai elnököt Barack Obama jelenlegi elnök kérte fel arra, hogy segítsenek a haiti földrengés áldozatain adományok gyűjtésével, ezért utaztak a haiti fővárosba.

Fokozza az árvízveszélyt a földrengéskár Haitin

Időjárás2010.03.24, 09:09

A januári földrengés során megrongálódott vízelvezető-rendszer miatt a szokásosnál is könnyebben jön létre árvíz a Hurrikánok egyik célpontjának számító Haitin. A veszély már a márciusi nagy esők idején is megmutatkozott.

Megfejné a nagybankokat a német kormány - gazdasági lapszemle

Archívum2010.03.23, 08:15

A bankoktól szedné be a német kormány a jövőbeli bankmentések forrását; az EKB elnöke szerint az euróövezetnek kellene kihúzni a bajból Görögországot; Bill Gates befektetne a Toshiba atomreaktor-bizniszébe; másfél milliárd dolláráért venné meg a Time Warner az MGM filmstúdiót; elengedték Haiti államadósságának több mint egyharmadát.

Szétáztatta az eső a hajléktalan haitiak sátortáborait

Nagyvilág2010.03.19, 22:01

Heves trópusi eső zúdult a haiti földrengés 45 ezer túlélőjének otthont adó sátortáborra péntek reggelre. A kormány még mindig nem nyitott meg egyet sem az ígért öt, biztonságosabb menedék közül.

Elengedték a Haitin elrabolt svájci segélymunkásokat

Nagyvilág2010.03.12, 09:24

Szabadon engedték Haitin azt a két európai segélymunkást, akiket túszejtők raboltak el az utcáról néhány napja. A segélymunkásokért felelő szervezet nem árulta el, hogy fizettek-e munkatársaik szabadulásáért.

Elérheti a 300 ezret a haiti földrengés áldozatainak száma

Nagyvilág2010.02.22, 06:14

A haiti elnök szerint a januári földrengés áldozatainak száma elérheti a 300 ezret. Eddig több mint 200 ezer holttestet gyűjtöttek össze, a földrengés 250 ezer házat döntött romba és 1,5 millió ember vesztette el hajlékát.

Iskolát döntött össze a sárlavina Haitin

Nagyvilág2010.02.16, 07:35

Sárlavina döntött össze egy iskolát Haitin, az épületben négyen meghaltak és ketten megsérültek. A földrengés sújtotta országban négy napja esik az eső, a trópusi viharok további áradásokkal is fenyegedhetnek.

Trópusi eső áztatta el a fedél nélkül maradt haiti túlélőket

Nagyvilág2010.02.11, 22:32

Megérkezett az első trópusi zápor a romokban heverő Haitire, ahol körülbelül egymillió ember maradt fedél nélkül a januári földrengés miatt. A megázott emberek az eső után az ENSZ épületénél tüntettek elkeseredettségükben. Szakértők szerint a közelgő esős évszak és a hurrikánszezon komoly veszélyt jelent a szigetországra.