hágai Nemzetközi Törvényszék

címke rss

Háborús bûnösök pere kezdõdött Szerbiában

Archívum2004.03.09, 15:27

A vukovári népirtással vádolt egykori katonákat állítottak bíróság elé Szerbiában. A hat férfit azzal vádolják, hogy több mint kétszáz horvát civilt végeztek ki, miután a Jugoszláv Néphadsereg 1991-ben elfoglalta a várost. A per az elsõ eset, hogy szerb háborús bûnösöket Szerbiában vonjanak felelõsségre. Szakértõk szerint Kostunica elnök a perrel azt szeretné bebizonyítani, hogy Szerbiában nincs szükség a hágai Nemzetközi Törvényszék munkájára.

Hága két további horvát tábornokot vádol

Archívum2004.03.04, 22:15

Háborús bûnök elkövetése miatt vádat emelt a hágai Nemzetközi Törvényszék két horvát tábornok ellen, a szavahihetõség próbatétele elé állítva az európai uniós csatlakozásra törekvõ új, konzervatív irányultságú horvát kormányt.

Leváltották Szerbia rendõrfõnökét

Archívum2004.03.04, 20:58

A szerb kormány menesztette csütörtökön Sreten Lukic országos rendõrfõnököt, akit a koszovói válság idején elkövetett háborús bûncselekményekkel vádol a hágai Nemzetközi Törvényszék (NT). A kormány csütörtöki ülése után kiadott közleményében tájékoztatta errõl a nyilvánosságot.

Enyhítették egy boszniai szerb háborús bûnös büntetését

Archívum2004.02.25, 20:57

A hágai Nemzetközi Törvényszék fellebbviteli tanácsa öt évvel csökkentette egy elítélt boszniai szerb háborús bûnös börtönbüntetését, mert helytelennek ítélte az elsõ fokon ítélkezõ bíráknak azt a megítélését, hogy a vádlott társtettes volt öt boszniai muzulmán meggyilkolásában.

Lemondott a Milosevic-per elnöklõ bírája

Archívum2004.02.23, 00:37

Egészségügyi okok miatt lemond tisztségérõl Richard George May bíró, a Slobodan Milosevic volt jugoszláv elnök ellen a hágai Nemzetközi Törvényszéken (NT) folyó per három tagú bírói tanácsának elnöke - jelentette be vasárnap Theodor Meron, az NT elnöke.

Del Ponte: Hajszálon múlt Karadzic elfogása

Archívum2004.02.04, 01:03

Kevésen múlt, hogy a boszniai nemzetközi békefenntartó erõ (SFOR) január közepén nem tudta elfogni a háborús bûnök miatt körözött Radovan Karadzic volt boszniai szerb elnököt - mondta a hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) fõügyésze kedden.

Végh Ferenc tanúskodott Milosevic perében

Archívum2004.01.28, 18:44

A jugoszláv hadsereg és a Horvátországban, illetve Boszniában tevékenykedõ szerb hadseregek háborús együttmûködésérõl tanúskodott szerdán Slobodan Milosevic egykori jugoszláv államfõ hágai perében Végh Ferenc, a Magyar Honvédség volt vezérkari fõnöke. Végh Ferencet katonai szakértõként hallgatta meg a hágai Nemzetközi Törvényszék (NT). A tábornokot a Honvédelmi Minisztériumban videotelefonon kapcsolták össze az NT-vel, közvetlenül a hágai tárgyalóteremmel.

Zágráb átszervezi együttmûködését Hágával

Archívum2004.01.16, 19:42

Horvátország átszervezi együttmûködését, "depolitizálja" kapcsolatait a hágai Nemzetközi Törvényszékkel.

A hágai törvényszék elszigeteli Seseljt

Archívum2004.01.12, 18:50

A hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) megszigorította Vojislav Seselj szerb radikális pártvezér fogva tartásának körülményeit; felesége sem látogathatja meg, mivel Seselj a tiltás ellenére interjút adott a börtönbõl.

Az érintettek súlyosbítást kérnek Galicra

Archívum2004.01.06, 19:33

Szarajevó jelenlegi és nyolc korábbi polgármestere felszólította a hágai Nemzetközi Törvényszéket: szabjanak ki súlyosabb büntetést Stanislav Galic volt boszniai szerb tábornokra, akit egy hónappal ezelõtt ítélt el a hágai testület a boszniai fõváros háborús ostroma alatt elkövetett háborús és emberiesség elleni bûncselekmények miatt.

Beismerte tettét Djindjic feltételezett gyilkosa

Archívum2003.12.25, 16:53

Zoran Djindjic állítólagos merénylõje, Zvezdan Jovanovic azért ölte meg a szerb miniszterelnököt, hogy megakadályozza bajtársai kiadatását a hágai Nemzetközi Törvényszéknek (NT). Jovanovic közölte, hogy két lövéssel személyesen õ végzett a miniszterelnökkel. A merényletet, - amelynek a "Stop Hágának" fedõnevet adták - Milorad Lukovic Legija, a vörös sapkás kommandó parancsnoka szorgalmazta.

Svilanovic Del Pontét bírálja

Archívum2003.12.24, 14:48

A szerbia-montenegrói külügyminiszter szerint Carla del Ponte, a hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) fõügyésze nyilatkozataival beavatkozik az ország belügyeibe.

17 év börtön a srebrenicai mészárlás miatt

Archívum2003.12.10, 17:16

Tizenhét évi szabadságvesztésre ítélte szerdán Dragan Obrenovic volt boszniai szerb katonatisztet, az 1995-ös srebrenicai mészárlás egyik vádlottját a hágai Nemzetközi Törvényszék. Obrenovic még májusban vádalku keretében ismerte el részbeni bûnösségét a srebrenicai mészárlásban, cserébe ejtették a vád egy részét.

Robertson feladásra szólította fel Mladicot

Archívum2003.11.26, 22:59

George Robertson leköszönõ NATO-fõtitkár önkéntes feladásra szólította szerdán Belgrádban a hágai Nemzetközi Törvényszék egyik legkeresettebb vádlottját, Ratko Mladic volt boszniai szerb hadseregparancsnokot.

Belgrád maga ítélkezne háborús bûnösei felett

Archívum2003.11.18, 23:38

A szerbia-montenegrói hatóságok hivatalosan kérték kedden a hágai Nemzetközi Törvényszéktõl, hogy engedje át a szerbiai igazságszolgáltatásnak az ítélkezést négy tábornok felett, akiket nemrég helyezett vád alá a nemzetközi testület. Ezzel egy idõben az NT bejelentette, hogy vádat emelt Milan Babic, egykori horvátországi krajinai szerb politikai vezetõ ellen.

Mesic Del Pontét bírálja a Gotovina-ügyben

Archívum2003.11.14, 19:12

Már megoldódhatott volna a horvát hadsereg szökésben lévõ egykori tábornoka, Ante Gotovina ügye, ha a hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) és a testület fõügyésze, Carla del Ponte rugalmasabb magatartást tanúsított volna - jelentette ki pénteken egy interjúban Stjepan Mesic horvát elnök.

Hollandia együttmûködést követel Zágrábtól

Archívum2003.11.06, 21:47

A holland védelmi miniszter szerint a hágai Nemzetközi Törvényszékkel való együttmûködéstõl függ Horvátország csatlakozása az Európai Unióhoz és a NATO-hoz.

Del Ponte újabb vádemelést jelentett be

Archívum2003.11.04, 18:30

Tizenhárom újabb vádemelést tesz a hágai Nemzetközi Törvényszék a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bûnök miatt - jelentette be kedden Bécsben Carla del Ponte, az ENSZ-törvényszék fõügyésze. Megerõsítette, hogy a törvényszék a jövõ év végéig szeretné befejezni a nyomozást az összes vádemelési ügyben, és úgy tervezi, hogy 2010-ig befejezi a munkáját.

Az ügyészek 15-20 évet kérnek Nikolicra

Archívum2003.10.27, 21:18

Tizenöttõl húsz évig terjedõ börtönbüntetés kiszabását kérte a hágai Nemzetközi Törvényszék ügyésze hétfõn Momir Nikolic boszniai szerb katonatisztre, aki hajlandó volt magát bûnösnek vallani a srebrenicai vérengzés ügyében ellene felhozott, emberiesség elleni bûnök elkövetésére vonatkozó vádpontban.

Eltemették Alija Izetbegovicot

Archívum2003.10.22, 20:34

Több mint százezer ember kísérte utolsó útjára szerdán Szarajevóban Alija Izetbegovic volt boszniai elnököt. Carla del Ponte, a hágai Nemzetközi Törvényszék fõügyésze szóvivõje útján bejelentette: a testület a volt államfõ halála nyomán megszüntette az ellene folyó nyomozást.

Carla del Ponte Boszniába látogat

Archívum2003.10.22, 18:43

Szerbia-Montenegró és a boszniai Szerb Köztársaság állampolgárainak nagy része nem adná fel Ratko Mladicot, a boszniai szerb hadsereg volt fõparancsnokát a hágai Nemzetközi Törvényszéknek - vált ismertté Belgrádban szerdán, egy nappal azelõtt, hogy Carla del Ponte, a hágai testület fõügyésze boszniai látogatásra utazik.

Karadzic az ára Bosznia NATO-tagságának

Archívum2003.10.07, 18:23

Washington szerint Bosznia csak akkor csatlakozhat a NATO-hoz és a katonai szövetség békepartnerségi programjához, ha kiadja a hágai Nemzetközi Törvényszéknek a háborús bûnökkel vádolt volt boszniai szerb elnököt, Radovan Karadzicot.

Gotovina szökése kihathat Horvátország EU-tagságára

Archívum2003.10.01, 20:39

Franciaország annak ellenére adott útlevelet Ante Gotovina nyugalmazott horvát tábornoknak, hogy tudta: a hágai Nemzetközi Törvényszék háborús bûnök elkövetése miatt vádiratot készít a férfi ellen - derült ki a Novi List címû fiumei (Rijeka) napilap szerdai számából.

Nikolic: Tervezett öldöklés volt Srebrenicán

Archívum2003.09.22, 20:46

A boszniai Srebrenicán 1995 nyarán történt tömeggyilkosság elõre kitervelt akció volt - mondta Momir Nikolic, a várost lerohanó boszniai szerb dandár egyik parancsnoka hétfõn a hágai Nemzetközi Törvényszék elõtt.

Hága: felfüggesztették Milosevic perét

Archívum2003.09.04, 20:19

Felfüggesztették Slobodan Milosevic volt jugoszláv államfõ perét csütörtökön a hágai Nemzetközi Törvényszéken, a vádlott egészségügyi állapota miatt. "Egyelõre nem tudjuk, mikor folytatjuk a tárgyalást" - közölte Jim Landale, a törvényszék szóvivõje.

Ideiglenesen sem engedik szabadon Milosevicet

Archívum2003.09.02, 20:18

Elutasította a hágai Nemzetközi Törvényszék kedden Slobodan Milosevic ideiglenes szabadon bocsátási kérelmét. A volt jugoszláv elnök két évet kért arra, hogy jobban felkészülhessen védelmére.

Folytatódik Milosevic pere

Archívum2003.08.25, 20:28

Slobodan Milosevic volt jugoszláv elnök hétfõn ismételten tagadta, hogy Szerbiának vagy közvetlenül neki magának bármilyen szerepe lett volna az 1995-ös srebrenicai vérengzésekben. A hágai Nemzetközi Törvényszéken folyó perében a 62 éves politikus "meglehetõsen egyértelmûnek" nevezte, hogy sem Szerbiának, sem neki nem volt köze a srebrenicai eseményekhez.

Életfogytiglant kér az ügyész a boszniai haláltáborokért

Archívum2003.07.31, 13:25

Csütörtökön ítéletet hirdetnek a hágai Nemzetközi Törvényszéken Milomir Sztakics boszniai szerb orvos ügyében. A doktor a haláltáborokként elhíresült boszniai szerb internálótáborokat vezette, ahol több ezer bosnyákot és muzulmánt öltek meg 1992-ben. Az ügyész népirtásért életfogytiglani börtönbüntetést kért a törvényszéktõl. Sztakics mindent tagad.

Hága: megszakadt a Milosevic-per

Archívum2003.07.29, 20:48

Hétfõn rossz egészségi állapota miatt ismételten felfüggesztették a hágai Nemzetközi Törvényszéken Slobodan Milosevic volt jugoszláviai elnök perét. A volt jugoszláv elnök konkrétan nem nevezte meg az egészségügyi problémát amely miatt a halasztást kérte.

Beperelnék Tony Blairt Hágában

Archívum2003.07.28, 13:55

Az iraki háború miatt szeretnének eljárást indítani Tony Blair ellen a hágai Nemzetközi Törvényszéken neves görög ügyvédek. A jogászok a nemzetközi törvények megszegésével vádolják a brit kormányfõt és a szigetország más vezetõit.

Belgrádi tömegtüntetés egy háborús bûnös mellett

Archívum2003.06.13, 00:27

A vukovári vérengzéssel vádolt szerb ezredest kommandósok próbálják a belgrádi lakásán kézrekeríteni, miközben a ház körül 2-3 ezer fõs tömeg verõdött össze, hogy az akciót megakadályozzák, akár összetûzések árán. A katonatiszt ellen a hágai Nemzetközi Törvényszék emelt vádat.

Horvátország: Gotovina külföldön bujkál

Archívum2003.06.11, 19:02

A horvát kormány szerint a hágai Nemzetközi Törvényszék által háborús bûnökkel vádolt Ante Gotovina horvát tábornok külföldön és nem Horvátországban bujkál.

Hága nem egyezkedik a horvát háborús bûnössel

Archívum2003.06.10, 20:14

Tovább folytatták a kutatást az SFOR katonái kedden a Hágában háborús bûnökkel vádolt, és szökésben lévõ Ante Gotovina horvát tábornok után, aki egy minapi interjújában bejelentette, hogy elismeri a hágai Nemzetközi Törvényszéket, és bizonyos feltételek mellett hajlandó tárgyalni annak illetékeseivel.

Hága: újabb alku egy srebrenicai vádlottal

Archívum2003.05.20, 19:52

Még egy volt boszniai szerb katonatiszt ismerte el részbeni bûnösségét az 1995-ös srebrenicai mészárlásban, alkut kötve a hágai Nemzetközi Törvényszék ügyészeivel.

Javuló kapcsolatok Belgrád és Hága között

Archívum2003.05.19, 20:26

Új korszak köszöntött be Belgrád és a hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) kapcsolatában - jelentette ki hétfõn belgrádi látogatás után Carla del Ponte, az NT fõügyésze, aki nem zárkózott el attól, hogy az ügyészség átadja egyes hágai vádlottak ügyét a szerbiai igazságszolgáltatásnak.

Szerbia kiadja a vukovári vérengzõt

Archívum2003.05.12, 20:53

A szerbia-montenegrói hatóságok hétfõn döntöttek arról, hogy kiadják a hágai Nemzetközi Törvényszéknek (NT) Miroslav Radicot, az 1991-es vukovári vérengzés kapcsán vádolt volt jugoszláv katonatisztet.

Szerbia-Montenegró: szorosabb együttmûködés Hágával

Archívum2003.04.14, 21:47

A szerbia-montenegrói parlament hétfõn kiterjesztette a hágai Nemzetközi Törvényszékkel (NT) való együttmûködést szabályozó törvényt minden feltételezett háborús bûnösre.

Del Ponte Karadzicot és társait követeli

Archívum2003.03.06, 18:59

A hágai Nemzetközi Törvényszék fõügyésze azonnali intézkedéseket sürgetett a törvényszék által vád alá helyezett, de még mindig szabadlábon lévõ személyek letartóztatása érdekében.

11 évre ítélték Plavsicot

Archívum2003.02.27, 20:18

Biljana Plavsicot 11 év börtönre ítélte a hágai Nemzetközi Törvényszék. A boszniai szerbek volt elnöke bûnösnek vallotta magát a bosnyákok és a horvátok elüldözésében. Kérdéses még azonban, hogy Plavsicnak le kell-e töltenie a büntetést.

Vádat emeltek Seselj ellen

Archívum2003.02.14, 20:27

Háborús bûnök miatt vádat emelt a hágai Nemzetközi Törvényszék Vojislav Seselj, a Szerb Radikális Párt elnöke ellen.  A kilencvenes évek elején etnikai tisztogatásban vett részt Seselj félkatonai alakulatok vezetõjeként az ügyészek szerint, ezért hat rendbeli háborús és nyolc rendbeli emberiség elleni bûncselekménnyel vádolják.

Biljana Plavsic hamarosan szabadlábon

Archívum2003.01.28, 19:32

Biljana Plavsic, a háborús bûncselekmények elkövetésével vádolt volt boszniai szerb elnök hamarosan szabadlábon lesz - állítja egy szerbiai ügyvéd. Biljana Plavsic kérni fogja a hágai Nemzetközi Törvényszéket, hogy az ítélethirdetés után Svédországban tölthesse le a büntetését.

Hága: Milutinovic ártatlannak vallotta magát

Archívum2003.01.27, 20:15

Ártatlannak vallotta magát a hágai Nemzetközi Törvényszéken hétfõn tartott elsõ meghallgatásán Milan Milutinovic volt szerb elnök. A 60 éves politikus egy hete önként jelentkezett a délszláv konfliktusokban elkövetett háborús bûncselekményekkel foglalkozó törvényszéken, amely háborús és emberiség elleni bûncselekmények miatt emelt vádat ellene.

Az USA Mladic és társai fejét követeli

Archívum2003.01.21, 20:02

Az Egyesült Államok a pénzügyi és más segélyek leállításával fenyegette meg Belgrádot arra az esetre, ha záros határidõn belül nem tartóztatják le és nem adják ki a hágai Nemzetközi Törvényszéknek a háborús bûncselekményekkel vádolt Ratko Mladic volt boszniai szerb hadseregparancsnokot és az úgynevezett "vukovári trojka" szökésben lévõ két tagját.

Del Ponte Milutinovicot követeli

Archívum2002.12.20, 19:04

Carla Del Ponte, a hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) fõügyésze felszólította a belgrádi hatóságokat, hogy adják ki a bíróságnak Milan Milutinovic szerb elnököt, mihelyt a jövõ év elején lejár elnöki megbízatása.

Madeleine Albright tanúskodott Hágában

Archívum2002.12.17, 15:43

A hágai Nemzetközi Törvényszék elõtt tanúskodott Madeleine Albright Biljana Plavsic volt boszniai szerb elnök ügyében. A volt amerikai külügyminiszter megvédte a 72 éves Plavsicot.

A C61-es tanúval folytatódott Milosevic pere

Archívum2002.11.18, 20:32

Hétfõn folytatódott a hágai Nemzetközi Törvényszéken Slobodan Milosevic volt jugoszláviai elnök pere, amelyet a múlt héten a vádlott rossz egészségi állapota miatt felfüggesztettek.

Újabb horvát gyanúsítottak Hága látókörében

Archívum2002.11.15, 18:30

Újabb nyugalmazott horvát tábornokokat szeretne gyanúsítottként kihallgatni a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bûnöket kivizsgáló hágai Nemzetközi Törvényszék.

A jugoszláv parlament Milosevic szabadon engedését követeli

Archívum2002.11.13, 19:45

A jugoszláv parlament felsõháza szerdán határozatot fogadott el, amely követeli a hágai Nemzetközi Törvényszéktõl, hogy jugoszláviai gyógykezelésre engedje szabadon Slobodan Milosevicet.

Del Ponte vádat emel egy UCK-tag ellen

Archívum2002.10.22, 19:01

Carla del Ponte, a hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) fõügyésze pristinai látogatásán bejelentette, hogy még az idén nyilvánosan vádat emelnek a néhai Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) egyik volt tagja ellen, és a jövõ év folyamán elkészül két másik egykori gerillaharcos vádirata.

Del Ponte bepanaszolja Belgrádot

Archívum2002.10.21, 19:11

Carla del Ponte, a hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) fõügyésze nagyon elégedetlen Belgrád együttmûködési készségével, ezért panaszt emel Jugoszlávia ellen az ENSZ Biztonsági Tanácsánál.

Del Ponte jobb együttmûködést sürget az EU-ban

Archívum2002.10.14, 19:41

A hágai Nemzetközi Törvényszék fõügyésze szerint ismert Ratko Mladicnak, a boszniai szerbek egykori katonai parancsnokának a tartózkodási helye, a letartóztatásához pedig már csak a politikai akarat hiányzik.

Nem tett vallomást Hágában a délszláv tudósító

Archívum2002.10.03, 17:23

A hágai Nemzetközi Törvényszék hamarosan dönt arról, hogy kényszeríthetik-e vallomástételre a Washington Post korábbi délszláv tudósítóját. A lap munkatársát már beidézték a bíróságra, de nem volt hajlandó vallomást tenni, arra hivatkozva, hogy a háborús tudósítók és informátoraik veszélybe kerülhetnek, ha szemtanúként kezelik õket.

Milosevic békeharcosnak képzeli magát

Archívum2002.09.26, 19:39

A hágai Nemzetközi Törvényszék fõügyésze szerint Milosevic volt a vezetõje annak a bûnszövetkezetnek, amely az 1990-es évek elején alakult Jugoszláviában egy etnikailag tiszta szerb állam létrehozására. A volt jugoszláv elnök  légbõl kapottnak nevezte a vádakat, sõt azt mondta: õ és Szerbia elismerést érdemel azért, mert mindig is a békéért szálltak síkra.

Népirtásért is felelõsségre vonhatják Milosevicet

Archívum2002.09.26, 10:53

A horvátországi és boszniai háborúban elkövetett háborús bûnöket ismertetõ vádbeszéddel csütörtökön megkezdõdött a hágai Nemzetközi Törvényszéken a Slobodan Milosevic volt jugoszláv államfõ ellen folyó eljárás második szakasza. Milosevicnek háborús és emberiség elleni bûncselekményekért, köztük etnikai tisztogatásokért kell felelnie hágai bírái elõtt.  

Az USA feloldotta a szerbiai gazdasági embargót

Archívum2002.05.21, 19:34

A washingtoni kormányzat feloldotta a Szerbiának szánt amerikai gazdasági segélyek befagyasztásáról szóló korábbi döntését. A segélyek tilalma március 31-én lépett életbe, azzal az indokkal, hogy Belgrád nem mûködik közre teljes mértékben a háborús bûnöket kivizsgáló hágai Nemzetközi Törvényszékkel.

Martic tagadja a hágai vádakat

Archívum2002.05.21, 20:51

Milan Martic, a horvátországi szerbek egykori elnöke tagadta kedden a hágai Nemzetközi Törvényszék elõtt, hogy utasítást adott volna zágrábi polgári célpontok lövetésére hét évvel ezelõtt.

Ártatlannak vallotta magát Hágában Gruban

Archívum2002.05.10, 15:38

A boszniai tábor parancsnoka ártatlannak vallotta magát a hágai Nemzetközi Törvényszék elõtt. Gruban emberiesség elleni bûnökkel és háborús bûnökkel vádolják.

Djindjic: nem adjuk ki Milutinovicot

Archívum2002.05.06, 22:41

Zoran Djindjic szerb kormányfõ minden kételyt eloszlatva hétfõn megerõsítette, hogy Milan Milutinovic jelenlegi szerb elnököt nem adják ki a hágai Nemzetközi Törvényszéknek (NT), amíg õsszel nem jár le a mandátuma.

Megérkezett Hágába Ojdanic tábornok

Archívum2002.04.25, 15:09

Õrizetbe vette a hágai Nemzetközi Törvényszék a jugoszláv hadsereg egykori vezérkari fõnökét. Dragoljub Ojdanic a szerbiai kormány ultimátuma önként utazott Hágába. A tábornok közölte, hogy nem akar Milosevic exelnök ellen tanúskodni.

Feladja magát a volt jugoszláv vezérkari fõnök

Archívum2002.04.20, 13:39

A Jugoszláv Katonaság volt vezérkari fõnöke, Dragoljub Ojdanic bejelentette, hogy a jövõ hét elején Hágába utazik. Szombaton lejár a jugoszláv kormány háromnapos határideje, amit a hágai Nemzetközi Törvényszék vádlottjainak szabott.

Del Ponte UCK-fegyveresek ellen vizsgálódik

Archívum2002.04.20, 01:04

A hágai Nemzetközi Törvényszék a feloszlatott Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) három fegyverese ellen folytat vizsgálatot - közölte pénteken Pristinában Carla del Ponte, a bíróság fõügyésze, miután tárgyalt Michael Steinerrel, a koszovói ENSZ-igazgatás (UNMIK) vezetõjével.

Megalkuvással vádolják Rugovát

Archívum2002.04.18, 20:13

A hágai Nemzetközi Törvényszéken folyó Milosevic-perben az egyik tanú azt állította, hogy Ibrahim Rugova koszovói elnök a volt jugoszláv államfõ rendszerének a "túsza" volt, és megalkuvóan viselkedett az 1998-99-es konfliktus idején.

Háromnapos határidõ a szerb háborús bûnösöknek

Archívum2002.04.17, 19:17

A jugoszláv kormány szerdán háromnapos határidõt szabott az önkéntes feladásra a hágai Nemzetközi Törvényszék 23 vádlottjának: a kabinet szerint, ha a feltételezett háborús bûnösök addig nem jelentkeznek önként, akkor elfogják õket és kiadják Hágának.

Belehalt sérüléseibe a volt szerb belügyminiszter

Archívum2002.04.14, 01:09

Vlajko Sztojiljkovic belehalt csütörtök este szerzett sérülésibe. A volt szerb belügyminiszter azután lõtte fejbe magát, hogy a jugoszláv parlament alsóháza elfogadta a hágai Nemzetközi Törvényszékkel való együttmûködésrõl szóló törvényt.

Fõbe lõtte magát a volt jugoszláv belügyminiszter

Archívum2002.04.11, 23:27

A jugoszláv szövetségi parlament bejárata elõtt önmaga ellen fordította fegyverét Vlajko Stojiljkovic volt szerbiai belügyminiszter, a hágai Nemzetközi Törvényszék egyik vádlottja. A történtek idején a helyszínen tartózkodott Balla Lajos Laci magyarkanizsai polgármester, szövetségi képviselõ, aki megerõsítette, hogy Stojiljkovic pisztolyával fõbe lõtte magát. A B92 szerint Stojiljkovic túlélte az öngyilkossági kísérletet.

Még egy évet tarthat a Milosevic-ügy

Archívum2002.04.10, 19:52

A hágai Nemzetközi Törvényszéken Slobodan Milosevic ellen folyó perben az ügyészségnek egy év múlva le kell zárnia a bizonyítási eljárást - rendelkezett a tárgyalást vezetõ bíró.

Zárt ajtók mögött folytatódott a Milosevic-per

Archívum2002.04.09, 16:14

Két újabb tanú zárt ajtók mögötti meghallgatásával folytatódott hétfõn Slobodan Milosevic perének tárgyalása a hágai Nemzetközi Törvényszéken. A háborús és emberiség elleni bûncselekményekkel, valamint népirtásal vádolt volt jugoszláv államfõ ügyének tárgyalását három hete függesztették fel, elõször Milosevic megbetegedése, majd a húsvéti ünnepek miatt.

Washington együttmûködésre figyelmezteti Belgrádot

Archívum2002.04.05, 19:13

Washington ismételten arra figyelmeztette Belgrádot: aggasztó és komoly helyzet alakult ki amiatt, hogy a szerb vezetés továbbra sem mûködik együtt a hágai Nemzetközi Törvényszékkel.

Belgrád koszovói albánok megbüntetését követeli

Archívum2002.03.29, 21:25

A szerb igazságügyi miniszter pénteken nyílt levélben szólította fel az ENSZ Biztonsági Tanácsát, Washingtont és a hágai Nemzetközi Törvényszéket: tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy a bíróság vádat emeljen 265 olyan koszovói albán személy ellen, aki súlyosabb bûncselekményeket követett el Koszovóban.

Holland segítség Jugoszláviának

Archívum2002.03.25, 19:44

A holland miniszterelnök szerint országa támogatja Jugoszlávia felvételét a nemzetközi szervezetekbe, de Belgrádnak meg kell szüntetnie az ország európai integrációját hátráltató akadályokat és együtt kell mûködnie a hágai Nemzetközi Törvényszékkel.

Milosevic több ezer szerb tanú segítségére számít

Archívum2002.03.12, 00:28

Slobodan Milosevic volt jugoszláv miniszterelnök, jelenleg a hágai bíróság legprominensebb foglya azt állította, hogy "több ezren" lennének hajlandók tanúskodni mellette a hágai Nemzetközi Törvényszéken folyó perében. Milosevic minden alkalmat megragad, hogy összemossa a tényeket azzal, hogy azt próbálja elhinteni a köztudatban, a hágai per nem ellene, hanem a szerb nép ellen folyik.

Milosevic manipulációval vádolja a törvényszéket

Archívum2002.03.12, 20:53

Slobodan Milosevic azzal vádolta a hágai Nemzetközi Törvényszéket, hogy a tanúk manipulálásával és féligazságokat tartalmazó vallomásokkal próbálja bizonyítani bûnösségét. A volt jugoszláv elnök egyrészt nem ismeri el a hágai ítélethozókat, másrészt taktikájához tartozik a bíróságot a szerb nép kollektív megbüntetésével vádolni.

Hága miatt veszélyben a jugoszláv kormány

Archívum2002.03.08, 21:43

Jugoszláviában kormánykoalíciós válság van kibontakozóban a hágai Nemzetközi Törvényszékkel való együttmûködés miatt.

Tanúskodna Milosevic mellett az orosz ex-kormányfõ

Archívum2002.03.07, 16:18

Kész megjelenni a hágai Nemzetközi Törvényszék elõtt és Milosevic mellett tanúskodni Primakov volt orosz kormányfõ. Primakov szerint Milosevic szerepe korántsem olyan negatív, mint állítják. Az ex-miniszterelnököt még nem idézte be a Törvényszék.

Tûz a hágai Törvényszéken

Archívum2002.03.05, 10:38

Elmarad kedden a Milosevic-per, mert a hágai Nemzetközi Törvényszék épületében tûz ütött ki.

Djindjic: minden háborús bûnös bíróság elé kerül

Archívum2002.03.03, 11:05

A szerb kormányfõ szerint új szakasz kezdõdik Szerbia és a hágai Nemzetközi Törvényszék együttmûködésében. Ennek következtében május végéig minden feltételezett háborús bûnös vagy Hágában, vagy egy szerbiai bíróság elõtt találja magát.

Nebojsa Pavkovic: nem segítjük Milosevic védelmét

Archívum2002.02.27, 20:42

Nebojsa Pavkovic, a jugoszláv hadsereg vezérkari fõnöke határozottan elutasította szerdán azokat a feltételezéseket, hogy Slobodan Milosevic volt jugoszláv államfõ a hágai Nemzetközi Törvényszéken a hadsereg bizalmas adatait használja fel védelmére.

Milosevic elszigeteltségre panaszkodik

Archívum2002.02.27, 17:15

Újabb éles szóváltásba keveredett Milosevic a hágai Nemzetközi Törvényszéken folyó tárgyalást vezetõ bíróval. Milosevic elszigeteltségre panaszkodott és szabadlábra helyezését kérte. May bíró rendreutasította, és egyelõre nem adott választ kérelmére.

Koszovói albánok vallottak a Milosevic-perben

Archívum2002.02.21, 16:56

Koszovói albánok vallottak a hágai Nemzetközi Törvényszék elõtt Milosevic ellen. Az egyik tanú szerint a szerbek figyelmeztették õket, hogy rajtuk állnak bosszút, ha a NATO beavatkozik. A bombázások kezdetekor a falvakat felgyújtották, a menekülteket pedig több településen át Albánia felé ûzték, mondta a tanú.

Jugoszlávia nem kapott megfigyelõi státust a Milosevic-perben

Archívum2002.02.20, 23:11

Jugoszlávia képviselõje részt vehet Slobodan Milosevic volt jugoszláv államfõ perén a hágai Nemzetközi Törvényszéken, de nem kap semmilyen különleges státust, s megfigyelõként sem vehet részt a bírósági eljáráson.

Milosevic: a NATO követett el háborús bûnöket

Archívum2002.02.15, 18:19

Folytatódott a Milosevic-per a hágai Nemzetközi Törvényszéken. A volt jugoszláv elnök bevezetõ nyilatkozatában továbbra is politikai érvekkel operál, és nyugati politikusokat kíván beidézni. A szerbiai állami tévé szerint a jugoszláv kormány megfigyelõi státust kért a Törvényszéktõl.

Milosevic a Clinton-kormányt hibáztatja

Archívum2002.02.15, 12:07

Slobodan Milosevic pénteken a Jugoszlávia elleni NATO-légitámadások okozta pusztítások részletes felidézésével folytatta védõbeszédét a hágai Nemzetközi Törvényszék elõtt.

Szerb áldozatokkal védi magát Milosevic

Archívum2002.02.14, 11:08

Éles kirohanásokkal kezdte védõbeszédét Slobodan Milosevic volt jugoszláv elnök a hágai Nemzetközi Törvényszéken. Milosevic bemutatott egy filmet is, amely koszovói szerb áldozatok tömegét mutatta.

A kegyetlenségek felidézésével folytatódott Milosevic pere

Archívum2002.02.13, 16:02

A hágai Nemzetközi Törvényszéken szerdán a boszniai konfliktusban elkövetett kegyetlenkedések felidézésével folytatódott Slobodan Milosevic volt jugoszláv elnök perének tárgyalása.

Megkezdõdött Milosevic pere

Archívum2002.02.12, 11:22

A hágai Nemzetközi Törvényszéken kedden Carla del Ponte fõügyész bevezetõ nyilatkozatával megkezdõdött Slobodan Milosevic volt jugoszláv államfõ pere. A politikust háborús és emberiség elleni bûncselekmények elkövetésével, valamint népirtással vádolják a 90-es évek három nagy délszláv konfliktusában játszott szerepe miatt. Elmarasztaló ítélet esetén életfogytig tartó szabadságvesztéssel is sújthatják.

Egy perben tárgyalják a Milosevic elleni vádakat

Archívum2002.02.10, 11:39

A hágai Nemzetközi Törvényszék egyetlen per keretében tárgyalja a Slobodan Milosevic volt jugoszláv elnök elleni vádakat. A tárgyalás február 12-én kezdõdik.

Önként ment Hágába egy boszniai szerb férfi

Archívum2002.01.31, 20:38

Feladta magát csütörtökön a hágai Nemzetközi Törvényszéknek egy boszniai szerb férfi, akit háborús bûncselekmények elkövetésével vádol a bíróság.

Milosevic szabadon bocsátását kéri

Archívum2002.01.30, 13:14

Slobodan Milosevic volt jugoszláv elnök szabadon bocsátását kérte a háborús bûnökkel foglalkozó hágai Nemzetközi Törvényszéktõl. Milosevic megígérte: akkor is megjelenik a jövõbeni meghallgatásokon, ha szabadon engedik.

Milosevic szabadlábon védekezne

Archívum2002.01.30, 14:24

Szabadlábra helyezését kérte a hágai Nemzetközi Törvényszéktõl mai meghallgatásán a volt jugoszláv elnök. Slobodan Milosevic ezzel, kiadatása óta elõször, gyakorlatilag elsimerte a hágai Törvényszék legitimitását. A jugoszláv parlament elnöke jogászcsoportot hozna létre, akik kisérnék a pert és segítenék Milosevic védõit. Belgrádban találgatják, ki lehet a hágai ügyészek titokzatos koronatanúja

Kiadhatják Hágának Szerbia elnökét - állítja a Danas

Archívum2002.01.30, 16:19

A Danas címû belgrádi lap úgy tudja, hogy Szerbia elnökét néhány héten belül kiadhatják a hágai Nemzetközi Törvényszéknek. A lap szerint a nemzetközi közösség nyomása miatt gondolkodik a szerbiai kormány azon, hogy kiszolgáltatja az elnököt, aki ellen körözés van érvényben.

A szerbiai kormány kész kiadni a háborús bûnösöket

Archívum2002.01.24, 11:27

Szerbia miniszterelnöke szerint kormánya kiadja a hágai Nemzetközi Törvényszék által körözött személyeket. Zoran Djindjic ellenkezõ esetben az államérdekeket látja veszélyeztetnek. Szerbia elnökét azonban egyelõre nem adják ki.

A hágai törvényszék elõtt két volt boszniai szerb vezetõ

Archívum2002.01.23, 11:11

Két magas rangú boszniai szerb vezetõ, Momir Talic és Radoslav Brdjanin pere kezdõdött szerdán a hágai Nemzetközi Törvényszéken. Mindkettõjüket etnikai tisztogatással és népirtással vádolják.

Djindjic: hamarosan új kiadatások Hágának

Archívum2001.12.12, 21:21

Zoran Djindjic szerb kormányfõ szerint nem kizárt, hogy az elkövetkezõ egy-két hónapon belül kiadnak a hágai Nemzetközi Törvényszéknek még néhány személyt, akiknek a neve rajta van a bírósági vádlistán. Ezzel egy idõben a hágai tisztségviselõk közölték: a törvényszék négy volt magas beosztású személy kiadatását várja Belgrádtól, akiket február 14-én Slobodan Milosevictyel együtt akarják a vádlottak padjára ültetni.

Milosevic a népirtás vádját sem ismerte el

Archívum2001.12.11, 15:20

A hágai Nemzetközi Törvényszék a harmadik vádiratot ismertette Slobodan Milosevic volt jugoszláv elnökkel, aki továbbra sem hajlandó együttmûködni a bírósággal.

A hágai törvényszék szerint Mladic Belgrádban van

Archívum2001.11.28, 19:21

A hágai Nemzetközi Törvényszék szerint Ratko Mladic boszniai szerb háborús hadseregparancsnok jobbára Belgrádban tartózkodik, míg Radovan Karadzicról, az ugyancsak háborús bûncselekmények elkövetésével vádolt boszniai szerb vezetõrõl a bíróságnak nincsenek megbízható információi.

Kostunica kölcsönös együttmûködést kíván Hágával

Archívum2001.11.26, 20:45

Vojislav Kostunica jugoszláv elnök szerint Belgrádnak együtt kell mûködnie a hágai Nemzetközi Törvényszékkel, de az együttmûködésnek kölcsönösnek kell lennie.

Vádat emeltek Milosevic ellen népirtásért

Archívum2001.11.23, 14:45

A háborús bûnöket vizsgáló hágai Nemzetközi Törvényszék vádat emelt Slobodan Milosevic, egykori jugoszláv elnök ellen a Bosznia-Hercegovinában 1992 és 1995 között elkövetett népirtásért, ami a legkomolyabb bûnténynek számít a bíróság elõtt.

Szerbia nem ad ki rendõröket Hágának

Archívum2001.11.22, 22:08

A szerb belügyminisztériumnak és a kormánynak nincs semmilyen listája háborús bûncselekményekkel vádolt rendõrökrõl, és a hágai Nemzetközi Törvényszék nyilvános, illetve titkos vádirataiban nem szerepel egyetlen szerb rendõr neve sem - áll abban a közleményben, amelyet csütörtök este tett közzé szerb belügyminiszter.

Jokic ártatlannak vallotta magát Hágában

Archívum2001.11.14, 20:23

Ártatlannak vallotta magát a hágai Nemzetközi Törvényszék elõtt szerdán tartott elsõ meghallgatásán Miodrag Jokic, a jugoszláv hadsereg nyugalmazott ellentengernagya.

Szerb háborús bûnösöket ítéltek el Hágában

Archívum2001.11.13, 21:44

A hágai Nemzetközi Törvényszék kedden 15 évi börtönre ítélt egy boszniai szerbet, aki egy internálótábor parancsnoka volt.