hadvezetés

címke rss
Kijev szó szerint az utolsó ukránig harcol

Kijev szó szerint az utolsó ukránig harcol

Az ukránok belefáradtak a háborúba, nem sikerül a hadvezetés által kért félmillió férfit az utcákról összefogdosni, ezért egyre konkrétabbak a Nyugat-Európában élő 700.000 hadköteles ukrán férfi hazaküldésére vonatkozó tervek – többek között erről is beszél a Kontextus legújabb videójában Kiszelly Zoltán politológus. A Jól értesült Optimista című műsorban a Századvég politikai elemzési igazgatója kitér arra, hogy persze „szigorúan" jogállami eljárás keretében deportálnák őket, hiszen a nyugati fegyvergyártás két év múlva várható felfutásáig valakiknek tartania kell a frontot.

Oroszország beveti leghalálosabb alakulatát, a földdel válhat egyenlővé Ukrajna

Nagyvilág2023.09.13, 10:42

A brit védelmi minisztérium legfrissebb, szerdai közleménye elsősorban a 25-ös számú összfegyvernemi hadtestének bevetésével foglalkozott.

10 milliárd dollár üti a markát annak, aki megépíti a JEDI-t

Gazdaság2018.10.24, 10:56

Komoly haderő-korszerűsítési programok zajlanak a Pentagonban. Az Egyesült Államok továbbra is az elérhető legkorszerűbb technológiákat alkalmazná haderejében. Ez pedig egyúttal óriási üzletet jelent a potenciális beszállítóknak.

Csak az északi faj kellett a brit hadseregnek

Nagyvilág2005.01.04, 15:50

Eddig titkosított iratokból kiderült, hogy a brit hadsereg a hetvenes évek végéig faji alapon toborzott. A sorozottak színét titokban nyilvántartották, olyan kódolt kifejezéseket használva, mint például D-faktor. A brit hadvezetés eddig csak annyi kommentárt fűzött a most nyilvánosságra került tényekhez, hogy most már csak az alkalmasságot nézik, az újoncok színével nem törődnek.

Izrael átcsoportosítja erőit a Gázai övezetben

Nagyvilág2004.10.15, 21:36

Megkezdte erőinek átcsoportosítását pénteken az izraeli hadsereg a Gázai övezet északi részén. A csapatok visszavonását az Egyesült Államok mellett az izraeli hadvezetés tagjai is szorgalmazták.

Több száz fogoly szabadult az Abu Graib börtönből

Nagyvilág2004.06.06, 15:47

Több mint 300 embert engedtek szabadon vasárnap a bagdadi Abu Graib börtönből az Irakot megszállva tartó szövetségesek. A szövetséges hadvezetés azután rendelte a foglyok bizonyos időközönkénti elengedését, hogy áprilisban kiderült: az amerikai őrök kínozták az iraki foglyokat a börtönben.

Szaddám-hű területen tűnt el két amerikai pilóta

Irak2003.04.09, 08:45

A Pentagon eltűntnek nyilvánított két amerikai pilótát, akiknek vasárnap zuhant le F-15-ös harci gépük Tikritnél. Ezzel nyolcra emelkedet azoknak az amerikai katonáknak a száma, akiknek a sorsáról semmit nem tud a szövetséges hadvezetés.

Ismét izraeli tankok a Gázai övezetben

Nagyvilág2002.08.07, 01:29

Az izraeli hadvezetés szerdán hajnalban ismét harckocsikat és buldózereket küldött a Gázai övezetbe. Palesztin források egy lehetséges újabb izraeli blokádról tudósítanak.

Az USA újabb nukleáris tervet készít 

Nagyvilág2002.03.09, 19:53

Az amerikai kormányzat arra utasította a hadvezetést, hogy készítsen tervet atomfegyverek legalább hét országgal szembeni alkalmazására. Azt is parancsolták, hogy készítsenek az eddigieknél kisebb nukleáris fegyvereket meghatározott harci helyzetekre.

Előző
  • 1
Következő