hadiipar

címke rss

Putyin: egymilliárd dollár az IMF-nek

Archívum2008.11.20, 12:19

Oroszország a gazdaság élénkítése céljából gyorsítja az adókönnyítés ütemét, többlet összegeket juttat a hadiiparnak, és hozzájárul a pénzügyi válság miatt nehéz helyzetbe került országok megsegítésére szánt IMF-csomagok finanszírozásához, jelentette be csütörtökön Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök.

Korrupcióval vádolják a szlovén miniszterelnököt

Nagyvilág2008.09.02, 19:15

Egy finn televízió-műsor szerint megvesztegette a szlovén miniszterelnököt a Patria finn hadiipari cég, hogy megnyerjen egy 135 páncélozott szállító harcjármű (PSZH) állami beszerzésére kiírt, 278 millió euró értékű szlovén pályázatot.

Fellebbezhetnek BAE-ügyben a korrupcióvizsgálók

Nagyvilág2008.04.24, 19:43

A Lordok Házához fellebbezhet a súlyos csalások felderítésére szakosodott brit hatóság, miután egy bíróság törvényellenesnek minősítette a BAE Systems hadiipari csoport korrupciógyanús szaúd-arábiai ügyleteinek felderítésére indított vizsgálat leállítását. A Gripen repülőgépek értékesítésével is foglalkozó BAE két évtizede nyerte el a brit hadiipar eddigi legnagyobb megrendelését, amelynél korrupciót gyanítanak.

Aranyr�szv�nnyel v�den�k a hadiipart

Gazdaság2008.03.11, 15:04

Franciaorsz�g �s N�metorsz�g aranyr�szv�nyekkel pr�b�ln� megakad�lyozni k�lf�ldiek nagyobb r�szesed�sszerz�s�t az eur�pai EADS hadiipari c�gben, �rtes�lt a Financial Times.

Mégsem kap Irán légvédelmi csúcstechnikát

Nagyvilág2007.12.28, 14:22

Az orosz hadiipari exportot felügyelő ügynökség pénteken tagadta, hogy Oroszország S-300-as légvédelmi rakétarendszert szállítana Iránnak. Az iráni védelmi miniszter két nappal korábban jelentette be, hogy a közel-keleti ország megkapja a csúcstechnikának számító fegyverrendszert.

A Times szerint korrupciógyanús a magyar Gripen-ügylet

Itthon2007.11.26, 09:20

Pénzzel befolyásolhatta a magyar és cseh kormányokat, illetve pártokat a repülőgépbeszerzések során a - többek között a Gripeneket forgalmazó - brit BAE Systems - írja a The New York Times. Az Egyesült Államokban még tart az a vizsgálat, amely a brit hadiipari cég több korrupciógyanús szerződéskötését is vizsgálja.

Már az USA-nak is gyanúsak a brit vadászgépek

Nagyvilág2007.06.26, 13:02

Korrupciógyanús ügyben kezdett vizsgálatot a Gripen vadászgépek gyártásban is részt vevő BAE Systems ellen az amerikai igazságügyi minisztérium egy Szaúd-Arábiával kötött üzletet illetően. A BAE állítólag több mint 1 milliárd fontot (367 milliárd forint) fizetett Bandas bin Szultán szaúdi herceg, volt washingtoni nagykövetnek a brit hadiipar történetének legnagyobb vadászgép-megrendeléséért cserébe. A herceg tagadta, hogy pénzt kapott volna.

Etikai vizsgálat indul a gyanús brit hadicég ügyében

Nagyvilág2007.06.11, 11:46

Független etikai vizsgálatot kezdeményezett saját maga ellen a korrupcióval vádolt brit BAE Systems. A legnagyobb európai hadiipari csoportot egy szaúdi hercegnek, valamint cseh politikusoknak vadászgép-megrendelésekért cserébe fizetett kenőpénzek miatt érik támadások.

Brit hadicég pénzelt titokban egy szaúdi herceget

Nagyvilág2007.06.07, 11:50

Tíz év alatt közel 1 milliárd fontot (372 milliárd forint) fizetett titokban a brit BAE Systems, Európa legnagyobb hadiipari konszernje egy szaúdi hercegnek, hatalmas katonai vadászgép megrendelésért cserébe - állítja a BBC. Akár évi 120 millió fontot is átutalhattak a brit kormány tudtával Bandar bin Szultán hercegnek, Szaúd-Arábia volt washingtoni nagykövetének. A magyar légierő által is használt Gripeneket is gyártó BAE Systems azt mondja, jogszerűen járt el.

Rekordmértékben fejlődött az iráni hadiipar

Nagyvilág2006.08.09, 19:13

Rekordmértékben, 75 százalékkal emelkedett a hadiipar volumene Iránban Mahmúd Ahmedinezsád egy éves elnöksége alatt .