Haas F1 Team

címke rss

Schumacher sorsa nem a vagyonos új szponzoron múlik

Gphírek2022.10.23, 09:10

A Haas versenyzői felállásába nem szól bele az új főtámogató, Mick Schumachernek így nem kell amiatt aggódnia, hogy egy amerikai pilóta miatt dobják őt.

Tragédia a Haasnál, meghalt az egyik csapattag

Gphírek2022.10.22, 09:49

Betegségben elhunyt szerelőjük, Harvey Cook emléke előtt tisztelegnek az autón az USA Nagydíj hétvégéjén egy matricával. Chris Medland újságíró azt írta, Cook 31 éves korában ezen a héten vesztette el a küzdelmet a rákkal, ami előtt technikusként dolgozott a garázsban, majd a betegsége alatt a gyárba helyezték át.

Újabb pilóta állt ki Schumacher mellett

Gphírek2022.10.21, 13:09

Esteban Ocon után Kevin Magnussen, a Forma-1-es Haas istálló dán versenyzője is úgy gondolja, hogy csapattársa, Mick Schumacher megérdemli, hogy a világbajnokság mezőnyében maradjon.

Forradalmi újítást jelentett be autójával az egyik F1-es csapat

Gphírek2022.10.20, 16:05

A McLaren a reklámok megjelenítésében lesz úttörő, míg a Haas bejelentette, hogy új névadó szponzort talált az orosz vállalattal való szakítás után.

Ultimátumot adtak Schumachernek, miközben a rekorder pilóta a helyére készül

Gphírek2022.10.17, 14:42

Sebastian Vettel távozása ellenére jó esélye van, hogy 2023-ban is lesz német versenyző a Forma-1-ben, ám kérdéses, hogy ki lesz az. Mick Schumacher esélyeiről információkat osztott meg a Haas tulajdonosa, közben pedig Nico Hülkenberg intenzívebb edzéssel készül arra, hogy a csapat őt választja.

Steiner: Schumacher magának okozta a bajt

Gphírek2022.10.08, 06:04

Nem tartja elfogadható mentségnek, hogy a német nem látott tisztán és felúszott az autója a vízen. Schumacher szerint a lehűlő gumik is szerepet játszottak a balesetében.

Aggasztó Schumacher helyzete, hamarosan kimondhatják róla az igazságot

Life.hu2022.09.23, 19:18

A rajongókat egyre jobban aggasztja, hogy semmi hír nem érkezik Schumacherről, miközben rohamtempóban közeleg az a pillanat, ahonnan már nincs visszaút.

Günther Steiner: Nem tudjuk, hogy megtartjuk-e Schumachert jövőre

Gphírek2022.09.18, 12:50

Mick Schumachert jövője a Haasnál kétségessé vált, Günther Steiner pedig őszintén beszélt a jelenlegi helyzetről a csapatnál. Az F1-es legenda, Michael Schumacher fiának már csak hat futamja van hátra a Ferrari Driver Academy-vel kötött szerződéséből, Steiner szavai pedig nem sok bizakodásra adnak okot a német pilótának.

Újabb favoritot neveztek meg Mick Schumacher utódjának

Gphírek2022.09.14, 10:23

Három év után térne vissza állandó jelleggel a mezőnybe Nico Hülkenberg, ha igazak a pletykák, melyek szerint a Haas őt szeretné leigazolni Schumacher helyére.

Schumacher jövőjéről beszélt a főnöke, miután lefagyasztotta a Haas webáruházát

Gphírek2022.09.03, 13:52

Három-négy jelöltje van a csapatnak a még kiadó 2023-as ülésre, Schumacher teljesítményét kiértékelik a döntés előtt. Daniel Ricciardóval is tervez beszélni Günther Steiner.

Meglepetés: Giovinazzi visszatér az F1-be a Haasszal

Gphírek2022.08.22, 15:23

Antonio Giovinazzi a Haas Forma-1-es csapatánál fog vezetni két szabadedzésen a 2022-es szezon későbbi szakaszában. Az olasz, aki 2021 végén veszítette el versenyülését az Alfa Romeóban, 2022-t a Forma-E-ben töltötte, de a Ferrari közbenjárásával visszatér a Forma-1-be.

Megszólalt Michael Schumacher öccse: kimondta, amit a család nem akart hallani

Life.hu2022.08.12, 15:57

Németország leghíresebb emberei közé tartoznak a Schumacherek, és nem véletlenül, ugyanis Michael éveken át volt az autóversenyzés királykategóriájának, a Forma-1-nek a vezéralakja. A helyét többen is megpróbálták betölteni, köztük volt az öccse, Ralf és a fia, Mick Schumacher is.

Eldőlt Schumacher sorsa: a rajongók nem fognak örülni a döntésnek

Life.hu2022.08.01, 21:10

Sebastian Vettel csütörtökön jelentette be visszavonulását, s ennek kapcsán azt mondta, utódjaként Mick Schumachert látná szívesen. Úgy tűnik, csapata, az Aston Martin ezzel nem ért egyet. 

A Haas hátrányos helyzetbe hozza Schumachert csapattársával szemben

Gphírek2022.07.26, 11:21

A korábbi kommunikációnak megfelelően a Haas komoly fejlesztéssel készül a Magyar Nagydíj hétvégéjére. Ezt azonban egyelőre csak Kevin Magnussen kapja meg, és a dán pilóta sem törheti össze az autót.

Schumacher aggódik a Francia Nagydíj miatt

Gphírek2022.07.19, 15:15

Mivel Ausztriában a pályaelhagyások kulcsfontosságú beszédtémának bizonyultak, Mick Schumacher aggódik amiatt, hogy ez a kérdés még nagyobb problémát jelenthet a Francia Nagydíjon.

Schumacher a csapatára dühös, amiért elbukta a pontszerzést Hamilton ellen

Gphírek2022.07.10, 06:48

Mick Schumacher élvezte a Lewis Hamilton elleni csatát, de úgy véli, nem neki kellett volna védekeznie ellene az Osztrák Nagydíj sprintfutamán, mivel gyorsabbnak érezte magát Kevin Magnussennél. A dán pilóta körökön át segített csapattársának, de nem sokkal a vége előtt későn szóltak neki, hogy lassítania kell.

Schumacheréket meglepte az indokolatlannak tűnő nagyszerű szereplés

Gphírek2022.07.09, 13:56

Mick Schumacher és Kevin Magnussen is meglepettségének adott hangot, miután mindketten bejutottak a Q3-ba az Osztrák Nagydíj időmérőjén. Előbbi ráadásul úgy véli, a hétvége lebonyolítása eddig nem kedvezett neki.

Schumacher gyötrődött egy furcsa probléma miatt

Gphírek2022.07.02, 21:53

A kormányzás meghibásodásával rengeteg időt vesztett az időmérőn: néhol alul-, néhol túlkormányzottá vált az autója, holott jó szereplésre számított.

Steiner érdekes magyarázattal szolgált a Haas egyik gyengeségére

Gphírek2022.07.01, 19:13

Günther Steiner úgy érzi, a két, sereghajtóként eltöltött évben elszoktak az éles helyzetektől, ezért hibáztak többször a stratégiával. Ebben mindenképp javulniuk kell.

Grosjean: A Haas szokás szerint hátrafelé halad

Gphírek2022.06.28, 14:31

A csapat korábbi pilótája szerint ez nem új jelenség, már ő is megtapasztalta annak idején. Mick Schumachernek türelmesebb vezetést javasol.

Beperli volt csapatát a kirúgott orosz F1-es pilóta

Gphírek2022.06.22, 07:29

Még mindig nem kapta meg a szerződésben foglalt összeget a Haastól, ezért a szezon előtt a háború miatt menesztett Nyikita Mazepin jogi képviselőivel a bírósághoz fordul.

Schumacher édesanyja és barátnője előtt mutatta meg, hogy mire képes

Gphírek2022.06.19, 12:16

Mick Schumacher pályafutása legjobb kvalifikációs helyezését érte el a Kanadai Nagydíj időmérőjén, amit édesanyjával, barátnőjével, valamint édesapja menedzserével ünnepelt. A közvetlenül előtte végző Kevin Magnussen, illetve Günther Steiner csapatfőnök szintén örült az eredménynek, utóbbi reméli, hogy mindezt sikerül pontokra váltaniuk.

Schumacher főnöke a balesetekről: Ez így nem mehet tovább

Gphírek2022.06.09, 18:07

Günther Steiner szerint kulcsfontosságú, hogy Mick Schumacher ne szenvedjen több súlyos balesetet, de hozzátette, hogy ezzel a német pilóta is tisztában van. A Haas csapatfőnöke kijelentette, nem lehet számszerűsíteni, hogy a karambolok mennyit ártottak a fejlesztések terén.

Vettel: Hagyjatok egy kis időt Schumachernek

Gphírek2022.06.02, 08:21

Mick Schumachert a 2022-es idény során sok bírálat érte, főleg akkor amikor összetörte a Haas autóját, aminek a javítása súlyos anyagi terhet jelentett a csapat számára. Nagybátyja, Ralf Schumacher is kritizálta a Monacói Nagydíjon történt balesete után, de Sebastian Vettel a honfitársa védelmére kelt.

Steiner gyakorlatias választ adott a Red Bull költségvetési sapkával kapcsolatos aggodalmaira

Gphírek2022.05.31, 12:46

Christian Horner az F1-es költségvetési keret felső határának a felülvizsgálatát kérte, mondván, hogy egyes csapatoknak ki kell hagyniuk versenyeket, hogy ne lépjék túl a megszabott határt. De Güenther Steiner szerint a csapatoknak csak el kell fogadniuk a sapkát, és „ahhoz kell alkalmazkodniuk ami van".

Schumacher és Magnussen belekóstolt a NASCAR-ba

Gphírek2022.05.18, 22:59

Rendkívüli tesztélményben volt része a Haas F1 Team két pilótájának, miután a miami hétvégét követően Észak-Karolinában lehetőségük volt kipróbálni az egyik legnépszerűbb amerikai motorsport autói közül a Ford Mustangot.

Eltérő taktikával készül a Haas a Spanyol Nagydíjra

Gphírek2022.05.17, 18:23

Bár sok Forma-1-es csapat – köztük a 2022-es szezon tempóját diktáló Ferrari és a Red Bull is – várhatóan frissítéseket hoz majd a Spanyol Nagydíjon, a Haas állítólag nem készül semmilyen fejlesztési csomaggal. A Haas csapatfőnöke, Güenther Steiner megerősítette, hogy az istálló nem hoz frissítéseket a barcelonai versenyhétvégére.

Durván elhajtotta az amerikai pilótát az amerikai F1-es csapat

Gphírek2022.05.05, 18:48

A Haas még egyetlen amerikai pilótát sem indított a Forma-1-ben, holott érdekes üzleti lehetőségeket rejtene egy ilyen választás. Alexander Rossi elárulta, hogy az induló szezonjuk előtt tárgyaltak vele, de elég nyersen közölték, hogy nem szerződtetik.

Más felfogásban tért vissza idén az eddig remeklő Magnussen

Gphírek2022.05.01, 06:42

A számára új sprintfutammal kapcsolatban is vannak reformötletei a szezont nagyszerűen kezdő dánnak, aki az imolai hétvégén az időmérőjével alapozta meg a későbbi pontszerzéseit. A Haas rutinos pilótája szerint az idei eredményei részben a tavalyi szemléletváltásának és felszabadultságának is köszönhető.

Schumacher biztos benne, hogy hamarosan megszerzi az első F1-es pontjait

Gphírek2022.04.26, 19:46

Mick Schumacher azt nyilatkozta, hogy egyáltalán nem frusztrálja, hogy nem szerzett még pontot a Forma-1-ben. A hétvégi Emilia Romagna Nagydíjon erre lehetősége lett volna, azonban a rajtnál Alonsóval ütközött, majd ezt követően a 2-es 3-as kanyarkombinációban megpördült félig a vizes füvön és még több pozíciót veszített. Így Imolában ismét füstbe ment a pontszerzés lehetősége a Haas pilótája számára.

Csapatfőnökök szópárbaja az istállók közötti együttműködésről

Gphírek2022.04.19, 15:16

A Ferrari és a Haas is hatalmasat javult tavaly óta, ez pedig több riválisuk gyanúját is felkeltette. Többek között Toto Wolff is azt feltételezi, hogy esetleg tiltott információcsere is történhetett a fejlesztési időszakban a két csapat között, és több kollégájával együtt az erre vonatkozó szabályok szigorítását indítványozza. Akadnak azonban olyan csapatfőnökök is, akik szerint rendben vannak a jelenlegi korlátozások.

Mazepin a sivatagba vágyik, ha az F1 nem fogadja vissza

Gphírek2022.04.19, 06:50

Nyikita Mazepin szerződését március elején bontotta fel a Haas, a pályafutását mindenáron folytatni szándékozó orosz pilóta pedig először mondta el nyíltan a kilátásait és a várakozásait a jövőjével kapcsolatban.

Magnussen elárulta, hogy nézte-e az F1-et, amíg nem versenyzett

Gphírek2022.04.17, 10:35

Kevin Magnussen őszintén megnyílt arról, hogy hálát érzett a Forma-1-be való visszatérése után, és nagyon szerencsésnek tartja magát, hogy egyáltalán sikerült elérnie a pályafutása során a legelitebb kategóriába, ami csak oly keveseknek adatik meg. Közben elárulta, hogy rossz érzéssel töltötte-e el, hogy megnézzen egy F1-es futamot 2021-ben úgy, hogy már nem versenyzett.

Egymástól követel óriási összeget a Haas és egykori főszponzora

Gphírek2022.04.15, 11:23

A Haas elutasította az Uralkali azon követelését, hogy az amerikai istálló fizesse vissza az idei évre átutalt pénzt. Sőt, a csapat szerint az orosz-ukrán háború miatt távozó egykori névadó szponzor tartozik nekik jelentős összeggel.

Schumacherék tudják a magyarázatot a hirtelen visszaesésre

Gphírek2022.04.13, 13:35

Az Ausztrál Nagydíj nem úgy sikerült a Haas F1 Team számára, ahogyan azt szerették volna, pláne azt követően, ahogyan elkezdte a szezont a csapat. Mick Schumacher azonban már a futam után bizakodó volt, és állítja, ez a gyengélkedés csak egyszeri eset volt.

Védőháló nélkül sem óvatoskodik a Haas

Gphírek2022.04.07, 11:49

Bajba kerül a Haas, ha valamelyik pilótája összetöri az autót az Ausztrál Nagydíjon, mert Mick Schumacher balesete és az új váz elkészítése után nincs több bevethető kasztnijuk. Ettől függetlenül a csapatfőnök nem kéri a versenyzőket arra, hogy tojáshéjon lépkedjenek.

Schumacher: Jobb Magnussennel dolgozni, mint Mazepinnel

Gphírek2022.04.04, 10:27

A német versenyző beszámolt a Kevin Magnussennel való virágzó kapcsolatukról, miután az utolsó pillanatban új csapattársat kapott maga mellé a 2022-es szezonra Nyikita Mazepin távozásával. Schumachernek ez lett volna a második éve Mazepin csapattársaként a Forma-1-ben, ahova együtt érkeztek az orosz pilótával, egy abszolút újonc párost alkotva.

Steiner szerint év végéig kitarthat a Mercedesszel harcoló Haas formája

Gphírek2022.04.01, 13:42

Günther Steiner úgy véli, hogy a szűkösebb erőforrások ellenére a Haas a költségplafonnak köszönhetően év végig fenntarthatja jelenlegi szintjét. Az amerikai istálló csapatfőnöke ugyanakkor hozzátette, hosszabb távon biztosan lesznek rosszabb periódusaik.

Elképesztő felvételeket adtak ki Schumacher szaúdi balesetéről

Gphírek2022.03.28, 09:28

A baleset után közvetlenül még nem mutatott fedélzeti kamerás felvételeket tett közzé az F1 Mick Schumacher szombati horrorbukásáról, amelyeken látszik, hogy a Haas pilótája mennyire észnél volt a becsapódás előtt. Schumacher vasárnap elárulta, nem lett volna egészségügyi akadálya annak, hogy elinduljon a Szaúd-arábiai Nagydíjon, és csak a tartalék alkatrészek hiánya miatt volt kénytelen a bokszból nézni a vesrenyt.

Schumachert már éjszaka kiengedték a kórházból, de a Haas nem akart kockáztatni

Gphírek2022.03.27, 10:32

Elsősorban az autójának és nem Mick Schumachernek az állapota miatt dönthetett úgy a Haas, hogy nem indítja a Szaúd-arábiai Nagydíjon a szombati időmérő edzésen hatalmas balesetet szenvedő német pilótát, és inkább a két hét múlva következő Ausztrál Nagydíjra készíti fel a rommá tört kocsit.

A Haas megerősítette, Schumacher kihagyja a szaúdi futamot

Gphírek2022.03.27, 08:16

Günther Steiner elárulta, a Szaúd-arábiai Nagydíj időmérőjén komoly balesetet szenvedő Mick Schumacher a körülményekhez képest jól van. A Haas csapatfőnöke ugyanakkor nem biztos benne, hogy pilótája részt vehet-e a futamon, és elsődlegesen nem a versenyző állapota teszi ezt kérdésessé.

Magnussen csak videókból tud készülni a következő kihívásra

Gphírek2022.03.25, 09:08

Mert váratlanul kapott lehetőséget a Haasnál és a szimulátort nem tudták beiktatni a dzsiddai pályára való felkészülésbe. Mick Schumacher örül, hogy csalódott eddigi legjobb F1-es eredménye után.

Mit vár a Haas a bahreini áttöréstől?

Gphírek2022.03.22, 20:08

Günther Steiner már a következő, Szaúd-Arábiai Nagydíjra koncentrál, és igyekszik a csapatot is előre terelgetni, az előző hétvége önbizalmával felvértezve. Kevin Magnussen 5. helyezése óriási teljesítmény mind a csapattól, mind pedig az utolsó pillanatban Nyikita Mazepin helyére beugró dán versenyzőtől, akinek rendkívül kevés ideje volt megszokni az új szabályoknak megfelelően épített autót.

Őrjöngött a tavaly még utolsó Haas főnöke a bahreini csoda után, Schumacher már a dobogót is megcélozta

Gphírek2022.03.21, 11:37

Négy éve nem látott eredményt ért el a tavalyi szezont a mezőny végén kullogva töltő Haas a Bahreini Nagydíjon, ami után Kevin Magnussen és Günther Steiner is majd kibújt a bőréből. Mick Schumacher ezzel szemben kissé csalódottan értékelt, de kijelentette: ilyen autóval az idén akár a dobogó is összejöhet.

Nagy meglepetést okozott, de még ennél is jobb lehetett volna a Haas

Gphírek2022.03.20, 11:36

A Haas szolgáltatta a Bahreini Nagydíj időmérőjének egyik legnagyobb meglepetését, ám más-más okokból, de Kevin Magnussen és Mick Schumacher egyaránt szerepelhetett volna ennél is jobban. Az istálló csapatfőnöke azonban biztos benne, hogy nem ez volt a csúcspont.

Magnussen nehezen hiszi el, ami a tavaly tökutolsó Haasszal történik

Gphírek2022.03.19, 11:41

Egyelőre Kevin Magnussen sem nagyon akarja elhinni, hogy a Haas ekkorát javult a tavalyi csúfos szezonhoz képest. A dán pilóta ráadásul a versenyre nézve még bizakodóbb.

Lehet esélye a Ferrarinak; tényleg csak altat a Mercedes? - ez derült ki az utolsó F1-es tesztből

Gphírek2022.03.18, 07:23

Már csak néhány nap, és kiderül, hogy ki lesz a leggyorsabb az idei Forma-1-es szezon első versenyén, egyelőre azonban csak jósolni lehet az utolsó tesztelés alapján. Az élen a Red Bull valóban nagyon jónak tűnik, miközben a Mercedes tényleg szenved, a középmezőnyben pedig az Aston Martin és a Haas is meglepetést okozhat.

Schumachernek nehezebb dolga lesz az eddiginél, mégis örül új csapattársának

Gphírek2022.03.15, 16:24

Mick Schumacher és Günther Steiner csapatfőnök szerint is hasznára válhat a német versenyzőnek Kevin Magnussen érkezése. Ez utóbbi a pilótakérdést megoldotta, ám a pénzügyi kérdésekre a Haas tulajdonosa még keresi a választ.

Grosjean elárulta, mi lett volna a válasza, ha a Haas őt keresi meg

Gphírek2022.03.14, 12:58

Akár Romain Grosjeant is felkérhette volna a Haas Kevin Magnussen helyett, hogy térjen vissza az F1-be és foglalja el Nyikita Mazepin megüresedő helyét. A francia pilóta elmondta, mi lett volna a válasza egy ilyen megkeresésre.

Nevetséges érveket hoztak fel a Haas riválisai a csapat vasárnapi tesztje ellen

Gphírek2022.03.11, 19:34

Ismét bizonyították az F1-es csapatok, hogy bármikor készek kitolni egymással, ha a kezükbe adják ennek a lehetőségét. Most a Haas extra tesztóráit igyekeztek úgy tálalni, mintha igazságos megoldás született volna.

Előző
Következő