Gyurta Dániel

címke rss

Gyurta, Kovács Katalin és Kovács Ádám az év sportolói

Sport2010.02.19, 23:57

Az úszó Gyurta Dániel, a kajakos Kovács Katalin és a karatés S. Kovács Ádám vehette át a Nemzeti Sportszövetség 2009-es Év sportolója díját péntek este.

Három magyar úszó is szembeszáll az amerikaiakkal

Archívum2010.02.02, 10:16

Három magyar úszó, Verrasztó Evelyn, Gyurta Dániel és Cseh László is bekerült az Európa-válogatottba, amely októberben az Egyesült Államok versenyzőivel méri össze erejét Manchesterben.

A londoni olimpiára készül Gyurta nagy ellenfele

Archívum2010.01.19, 10:29

A négyszeres olimpiai bajnok mellúszó, Kitadzsima Koszuke azt mondta, hogy neki a 2012-es játékok jelentik a végcélt. Így Londonban Gyurta Dániel legfőbb ellenfele lehet.

Ki az év sportembere?

Sport2009.12.29, 12:24

Az újságírók már választottak, szavazataik alapján a férfiaknál Gyurta Dániel, a nőknél Hosszú Katinka lett az év sportolója, a szakvezetők és edzők között pedig Egervári Sándor és Mocsai Lajos végzett az élen. Most önökön a sor, hogy döntsenek a sok ragyogó teljesítmény között, ám ebben a szavazásban elhagyjuk a nemi megkülönböztetést, és az edzőket sem választjuk el a versenyzőktől. Azt az embert keressük, aki a legnagyobb sportélményt okozta önöknek 2009-ben.

Gyurta: Az álomhatár áttörése nem volt reális

Archívum2009.12.22, 07:47

Az Év sportolójának választott Gyurta Dániel január közepéig nem úszik és nem is edz - ellenben hét vizsgát is le kell tennie. A húszéves úszó isztambuli világrekordja még a legvadabb várakozásait is felülmúlta, bár edzője, Széles Sándor szerint az utolsó ötven métert lelazsálta.

Gyurta, Hosszú és az U20-asok az év legjobbjai

Sport2009.12.18, 08:10

Gyurta Dániel és Hosszú Katinka úszót, az U20-as labdarúgó-válogatottat és irányítójukat, Egervári Sándort, illetve Mocsai Lajost, az MKB Veszprém férfikézilabda-csapatának edzőjét választották az év legjobbjának a Magyar Sportújságírók Szövetségének (MSÚSZ) 52. alkalommal kiírt szavazásán.

Cseh László: Végre vége

Archívum2009.12.15, 07:50

"Végre nem úszunk többé ezekben a borzalmas, méregdrága, szoros, a vizet mégis beeresztő dresszekben" - mondta Cseh László a vasárnap befejeződött, 13. rövid pályás Európa-bajnokság után, amelyen 400 vegyesen ugyan világrekordot úszott, ám az isztambuli viadalt - talán mert 200 pillangón hatodik, 200 vegyesen pedig csak hetedik lett - felemásnak nevezte. Gyurta Dániel a 200 mellen elért világrekordja mellett a 100-as ezüstnek is örül, hiszen utóbbival bebizonyította, hogy immáron benne is megvan a férfierő. A 200 vegyesen világcsúcsot döntő Verrasztó Evelyn úgy érzi, most kezdi elérni a legjobb formáját.

Gyurta 200 mellen is Európa-csúccsal jutott döntőbe

Sport2009.12.13, 13:07

Remek délelőttöt zártak a magyar úszók az isztambuli rövid pályás Európa-bajnokság vasárnapi befejező napján: 13-an szálltak vízbe, heten jutottak tovább, öten országos csúccsal.

Gyurta világcsúccsal nyert Eb-aranyat 200 mellen

Sport2009.12.13, 20:47

Gyurta Dániel 2:00.67 perces világcsúccsal nyert 200 méteres mellúszásban vasárnap, az isztambuli rövid pályás Európa-bajnokságon. A záró napon még két magyar érem született, Verrasztó Evelyn második lett 200 gyorsan, Jakabos Zsuzsanna pedig harmadik 400 vegyesen.

Gyurta Európa-csúcsot úszott

Sport2009.12.10, 13:19

Gyurta Dániel 56.89 másodperces Európa-csúccsal, a legjobb idővel jutott be a délutáni elődöntőbe 100 m mellen az isztambuli rövid pályás úszó Európa-bajnokság nyitónapján. A csütörtöki selejtezőkben indult 15 magyar közül 10 továbblépett.

Úszóvilágcsúcsok Szingapúrban, magyar csúcsok Zágrábban

Archívum2009.11.22, 13:19

Több világcsúcs is született vasárnap a szingapúri rövid pályás úszóversenyen. Női 400 m vegyesen a dél-afrikai Kathryn Meaklim 4:22.88 perccel, női 50 m pillangón a svéd Therese Alshammar 24.28-cal, férfi 50 m háton az amerikai Peter Marshall 22.61-gyel úszott rekordot.

Gyurta Dániel: Megjön a férfierőm

Archívum2009.11.21, 09:07

Gyurta Dánielt öt éven keresztül azzal idegesítették, hogy egydimenziós úszó, a 200 mellen kívül más számban nem képes számottevő eredményre. Múlt hétvégén aztán rácáfolt erre, a  százhalombattai  rövid pályás ob-n 18 századmásodpercre megközelítette a 100 méteres mellúszás Európa-rekordját. Azt mondja, egyszer még jobb lesz ezen a távon, mint amelyiken a nyáron világbajnok lett, húszéves fejjel pedig már van annyira tudatos sportoló, hogy odafigyeljen a legapróbb részletekre is.

Szepesi és Gyurta ismét országos csúcsot úszott

Sport2009.11.14, 16:07

Szepesi Nikolett és Gyurta Dániel ismét országos csúcsot javított a rövidpályás ob-n, Százhalombattán.

Szepesi Nikolett országos csúccsal tért vissza

Archívum2009.11.13, 11:49

Országos csúcsot ért el 200 m-es hátúszásban Szepesi Nikolett a százhalombattai rövid pályás ob nyitónapján, a péntek délelőtti selejtezőben. Gyurta Dániel a saját csúcsán javított jócskán 200 m mellen.

Visszatér Gyurta Dániel japán riválisa

Archívum2009.10.22, 13:34

Visszatér a versenyúszáshoz Kitadzsima Koszuke, a japánok négyszeres olimpiai és háromszoros világbajnok mellúszója, az idei, római vb-n 200 méteren aranyérmes Gyurta Dániel egyik legnagyobb vetélytársa.

Milliós FINA-jutalmak Cseh Lászlóéknak

Archívum2009.08.25, 16:40

Bár hivatalos nevében továbbra is hordozza az "amatőr" szót a Nemzetközi Amatőr Úszó Szövetség (FINA), a szervezet mindinkább arra törekszik, hogy a hozzá tartozó sportágak képviselői profikká váljanak. Mindennek alátámasztásaként Cornel Marculescu ügyvezető igazgató aláírásával megérkeztek a Magyar Úszó Szövetségbe azok az űrlapok, amelyeken az érmesekről kérik be az adatokat a római világbajnokság pénzdíjainak kiutalásához.

Gyurta: Tanultam a múlt hibáiból

Sport2009.08.02, 10:40

Szombat estig 170 gratuláló sms-üzenetet számolt meg a telefonján az újdonsült világbajnok, Gyurta Dániel, aki úgy érzi, már jobban tudja kezelni a sikert, mint az öt évvel ezelőtti athéni olimpia után.

Gyurta: Örülök, hogy megjártam a poklot

Sport2009.08.02, 16:03

Az athéni ezüstérem még túl korán jött neki, tizenöt évesen nem tudta feldolgozni a sikert, azt mondja, nem is gödörből, hanem szakadékból kellett kimásznia a 2004-es olimpia után. A péntek este óta világbajnok Gyurta Dánielnek az öccse a példaképe, a nagy álma pedig az olimpiai arany. Szereti, ha egy sportolónak vannak érzelmei, és senkit sem hajlandó doppingolással gyanúsítani. 

Gyárfás Tamás: Ez csak bemelegítés volt

Sport2009.08.02, 09:27

Noha Gyárfás Tamás péntek este óta kétszer is elsírta magát (először Gyurta Dániel eredményhirdetésekor, majd szombaton délben, interjú közben), a Magyar Úszó Szövetség elnökeként mégis szigorúan értékeli a versenyzők eredményeit. A sportvezető nem isteníti az országos csúcsokat, szerinte a magyar úszósport mércéje nem a helyezés, hanem az aranyérem. Gyárfás abban bízik, Gyurta sikere szöget üt azok fejébe, akik odahaza folyton csak keseregnek. Azt mondja, a java még csak ezután következik a római világbajnokságon.

Gyurta Dániel világbajnok lett 200 mellen

Sport2009.08.01, 00:56

Gyurta Dániel Európa-csúccsal aranyérmet nyert pénteken a 200 méteres mellúszásban a római vizes világbajnokságon. Szenzációs hajrával, elképesztő benyúlással nyert a magyar úszó, az utolsó pillanatban derült csak ki, hogy övé a győzelem. Egyetlen századdal nyert. Verrasztó Evelyn nyolcadik helyen zárt a 100 méteres gyorsúszás döntőjében, Takács Krisztián szétúszásban maradt le az 50 gyors fináléjáról.

Gyurta Dániel: Fejben újra meg újra leúsztam a döntőt

Sport2009.08.01, 11:09

Aranyéremért utazott Rómába, az előfutamban az ausztrálok által úszott szédületes idők azonban egy kicsit elbizonytalanították. A 200 mell döntőjében csak egyetlen pillanatig vezetett, de az elég volt, hogy nyerjen. Gyurta Dániel 2:07,64-es  Európa csúccsal lett a római világbajnokság első magyar aranyérmese.

Gyurta hozta a kötelezőt, Verrasztó országos csúccsal ment tovább

Sport2009.07.30, 15:16

Gyurta Dániel és Verrasztó Evelyn is bejutott az esti középdöntőbe a római vizes világbajnokságon. Gyurta összesítésben a második helyen ment tovább 200 m mellen, Verrasztó pedig országos csúccsal került a 16 közé 100 m gyorson. Szintén jelenése lesz csütörtök este a női 4x200-as gyorsváltónak, amely a hetedik idővel harcolt ki magának helyet a döntőben.

Csak nők jutottak tovább a magyar úszócsapatból

Sport2009.07.28, 13:22

Mutina Ágnes és Verrasztó Evelyn is elődöntőbe jutott kedden a római vizes világbajnokságon. A férfiaknál Gyurta Dániel és Szele Dávid kiesett az 50 méteres mellúszás előfutamai során, Kovács Norbert 200 pillangón nem jutott tovább.

Gyurtával és Verrasztóval kezdődik az úszóvébé

Archívum2009.07.25, 15:57

Az előzeteshez képest egy helyütt módosult a vasárnapi versenyeken rajthoz álló magyarok névsora a római vizes vb-n: az úszóviadalok nyitónapján nem lesz ott a 400 méteres női gyors selejtezőjében Mutina Ágnes.

Európa-bajnok lett Gyurta Dániel öccse

Archívum2009.07.09, 20:10

Gyurta Gergely aranyérmes lett 1500 méter gyorson a prágai ifjúsági úszó Európa-bajnokságon.

Cseh László és Kis Gergő országos csúcsot úszott

Sport2009.06.26, 21:57

Cseh László 100 m pillangón, Kis Gergő pedig 400 m gyorson országos csúccsal győzött a 111. magyar bajnokság második napján, Egerben.

Csehtől és Gyurtától is vb-aranyat várnak a LEN-nél

Archívum2009.05.25, 14:54

Az európai úszószövetség (LEN) szakembereinek általános várakozása szerint Cseh László és Gyurta Dániel is világbajnok lesz Rómában, a vizes sportágak nyári csúcstalálkozóján.

Gyurta remekelt az úszók Budapest-bajnokságán

Archívum2009.03.29, 20:54

Gyurta Dániel remek időt úszott 200 méter mellen a Budapest-bajnokság utolsó napján, vasárnap. A hazai szövetség tájékoztatása szerint Kiss László szövetségi kapitány elégedett volt az eredményekkel.

Magyar úszócsúcsok Zágrábban

Archívum2008.11.24, 15:54

Három magyar csúcs is született a hét végi, zágrábi nemzetközi rövidpályás úszóversenyen: Gyurta Dániel révén kettő, Verrasztó Evelyn jóvoltából pedig egy. 

Gyurta: Az idő nekem dolgozik

Sport2008.09.15, 08:48

Az athéni olimpia ezüstérme után Pekingben az ötödik helyen végzett Gyurta Dániel a 200 méteres mellúszásban. A fiatal úszó úgy érzi, a két olimpiai döntő mezőnye között hatalmas különbség volt, de nincs elkeseredve, mert ahogy fogalmazott, az idő neki dolgozik.

Pekingi menü: Gyurta és Igaly lehet a csütörtök hőse

Sport2008.08.15, 17:06

Gyurta Dániel éremesélyesként vághat neki a csütörtöki úszódöntőknek a pekingi olimpián. A magyar úszó a 200 méteres mellúszásban olimpiai és Európa-csúccsal jutott az előfutamból az elődöntőbe: itt teljesítménye kicsit visszaesett ugyan, de így is szép reményekkel várhatja a finálét.

Hadfi ipponnal győzött a vigaszágon

Sport2008.08.14, 10:19

Hadfi Dániel a vigaszágon győzelemmel kezdett a cselgáncsozók 100 kg-os kategóriájában a pekingi olimpián.

Gyurta: Hozok még haza érmet olimpiáról

Sport2008.08.14, 11:21

Az Athénban ezüstérmet szerzett Gyurta Dániel Pekingben ötödikként csapott célba a 200 méteres mellúszás fináléjában. A még mindig csak 19 éves versenyző nem csalódott, elmondása szerint mindig időeredményben gondolkodik, nem helyezésben, ráadásul érzése szerint még legalább két olimpiára jó lehet.

Hadfi vigaszágra került a cselgáncs-negyeddöntő után

Sport2008.08.14, 09:37

Hadfi Dániel vigaszágra került a cselgáncsozók 100 kg-os kategóriájának negyeddöntője után Pekingben.

Hadfi hetedik cselgáncsban

Sport2008.08.14, 13:14

Hadfi Dániel hetedik lett a cselgáncsozók 100 kg-os kategóriájában a pekingi olimpián.

Gyurta ötödik lett 200 mellen, Cseh ismét összecsapott Phelpsszel

Sport2008.08.14, 15:08

Gyurta Dániel az ötödik helyen végzett a 200 méteres mellúszás döntőjében a pekingi olimpián. A 2004-es játékok ezüstérmese élete második legjobb idejével, 2:09.22 perccel érkezett célba. Hatodik lett a magyar női 4x200 méteres gyorsváltó, a Mutina Ágnes, Verrasztó Evelyn, Dara Eszter, Jakabos Zsuzsanna összeállítású négyes 7:55.53 perc alatt teljesítette a versenyt. Cseh László a 200 méteres vegyesúszásban is döntőbe jutott. Takács Krisztián elődöntőbe jutott 50 méter gyorson, Nagy Réka 26. helyen végzett 800 gyorson, Madarassy Ádám ötvenedik lett 100 pillangón. Női 200 m háton az Eb-bronzérmes Szepesi Nikolett, s az ugyanott negyeedik ...

Hadfi ipponnal nyert, már negyeddöntős

Sport2008.08.14, 08:11

Hadfi Dániel negyeddöntőbe jutott a cselgáncsozók 100 kg-os kategóriájában a pekingi olimpián. A világbajnoki bronzérmes és Európa-bajnok magyar dzsúdós a kameruni Franck Martial Moussimát győzte le ipponnal.

Hadfi győzelemmel kezdett

Archívum2008.08.14, 07:06

Hadfi Dániel győzelemmel kezdte meg szereplését a cselgáncsozók 100 kg-os kategóriájában, így bejutott a nyolcaddöntőbe a pekingi olimpián.

Gyurta döntős 200 mellen

Sport2008.08.13, 06:44

Gyurta Dániel 2:09.73 perccel az ötödik helyen jutott be a 200 méteres mellúszás csütörtöki fináléjába a pekingi olimpián.

Pekingi menü: Cseh második érmére hajt szerdán

Sport2008.08.13, 16:33

Szerdán 17 számban avatnak bajnokot a pekingi olimpián. Az érmek közül néhány akár magyar versenyzőé is lehet, elvégre Cseh László 200 pillangón döntőben úszik, Bodrogi László egyenkénti indításos időfutamban kerekezik, és pástra lépnek női párbajtőrözőink is.

Cseh megszorongatta Phelpset, Gyurta döntős

Sport2008.08.13, 10:26

Végre ismét magyar érem Pekingben, Cseh László ugyanis a második helyen végzett a 200 méteres pillangóúszásban. A győzelmet Michael Phelps szerezte meg, aki ezzel összesen tizedik olimpiai aranyát gyűjtötte be, majd a 4x200-as gyorsváltóban hozzátett még egyet, így immáron ő minden idők legeredményesebb sportolója az ötkarikás játékokon, és még három elsőség hiányzik neki Kínában, hogy valóra váljanak a nyolc aranyról szőtt álmai. Csütörtök délelőtt is lesz magyar döntős, Gyurta Dániel ugyanis ötödikként került be a 200 mell nyolcas mezőnyébe. Valósággal forrt a víz az imponzáns pekingi uszodában, hiszen szerdán hat világrekordot álllítottak ...

Gyurta olimpiai csúcsot úszott az előfutamban

Sport2008.08.12, 14:22

Gyurta Dániel 2:08.68-cal, új olimpiai és Európa-csúccsal nyerte előfutamát 200 mellen a pekingi olimpián. Makány Balázs, Kovács Emese, Boulsevicz Beatrix és a férfi 4x200 m-es gyorsváltó nem jutott tovább.

Gyurta olimpiai csúcsot úszott, Kovács csalódást okozott

Sport2008.08.12, 14:48

Egyik szemünk sír, a másik nevet - így foglalhatjuk össze a kedd esti pekingi úszóprogramot, 200 m mellen ugyanis Gyurta Dániel olimpiai és Európa-csúccsal került az elődöntőbe, ellenben 200 m pillangón a titkon éremre is esélyesnek tartott Kovács Emese még a 16 közé sem jutott. A férfiaknál 100 m gyorson Makány Balázs egyéni legjobbját ugyan megjavította, de ez sem volt elég az elődöntőhoz, a 4x200-as gyorsváltó több mint négy másodpercet lefaragott a magyar rekordból, de így sem volt esélye a döntőre. A nőknél 200 pillangón Boulsevicz Beatrix a 18. időt érte el, ezzel ő sem lesz érdekelt a magyar idő szerint szerda hajnalban kezdőődő ...

Pekingi menü keddre - Gyurta a vízben, Nemcsikék a páston

Sport2008.08.11, 16:20

Programokban gazdag nap következik az olimpián, nem kevesebb, mint 19 számban osztanak érmeket, és jó néhány számban honfitársaink is küzdenek. Vízbe száll egy sor magyar úszó és a férfi vízilabdások, elkezdik a férfi kardozók, Gerebics Roland dupla trapban lő, és ez még nem minden.

Két férfi, két eset - Gyurta Dániel és Máté Hunor István

Sport2008.08.09, 22:50

Két férfi, két eset: Gyurta Dániel a magyar csapat titkos éremesélyeseként 100 méter mellen egyéni csúccsal s egyben előfutamos "utolsó hellyel" melegített fő számára, a 200-ra, míg az osztrák színekben induló Máté Hunor István élete legjobbjával került be a rövidebbik táv döntőjébe. Az [origo] felvetett néhány aktuális témát az éremről álmodó osztrák-magyar duónak, akik nem mellesleg egymás riválisai is. A két kiváló mellúszó még vizes volt, amikor a pekingi uszodában nyilatkozott az [origo]-nak.

Úszóbajnokság szuperdresszekben

Archívum2008.07.07, 16:36

Úszóink eheti országos bajnoksága már az olimpiát szimulálja, az előfutamokra délután 17, a döntőkre másnap 9 órától kerül sor a Komjádi uszodában. Az Egyesült Államokban készülő Kerékjártó Tamás kivételével valamennyi pekingi indulónk rajthoz áll - így éremesélyeseink, azaz Cseh László, Gyurta Dániel és Kovács Emese is -, s az ob kínálja az utolsó esélyt a csapatba kerülésre. Legjobbjaink pedig tesztelhetik az Arena új szuperdresszeit.

Gyurta jól szlalomozott a Hungaroringen

Sport2008.04.29, 15:33

SEAT LEON Szuperkupát rendeztek szombaton a Hungaroringen, ahol több Peking Klubos sportoló is tiszteletét tette. A verseny megtekintését követően részt vettek a díjátadásban, majd egy, a ring melletti pályán szlalomoztak. A nap fénypontjaként pedig tettek egy tiszteletkört a nagypályán is.

Verrasztó ezüstérmes, Gyurta és Szepesi ötödik az úszó-Eb-n

Sport2008.03.22, 00:51

Verrasztó Evelyn jóvoltából egy ezüstéremmel gazdagodott pénteken a magyar úszócsapat összgyűjteménye, amely immár öt darabból - 2 aranyból, 2 ezüstből és 1 bronzból - áll az eindhoveni Európa-bajnokságon.