Gyurcsány Ferenc
címke rss- kapcsolódó címkék:
- MSZP
- Magyarország
- Demokratikus Koalíció
- Fidesz
- Orbán Viktor
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Gyurcsány Ferenc elutasítottsága továbbra is rendkívül magas
A Real-PR 93 legfrissebb felmérése szerint semmiféle változás nem történt a baloldal vezetőjének megítélésében az utóbbi fél évben. A felnőtt népesség túlnyomó többsége és még a baloldaliak döntő többsége sem szeretné Gyurcsány Ferencet fontos politikai pozícióban látni - írja a Magyar Nemzet.
- címkék:
- Gyurcsány Ferenc
- Címkefelhő »
Napi balfék - Gyurcsány nózija hasznos
- címkék:
- Gyurcsány Ferenc
- Címkefelhő »
Gyurcsány Ferenc felesége az Európai Parlamentben Magyarország ellen dolgozik
A magyar baloldal az európai uniós politikai térben külföldi partnereivel karöltve igyekszik hitelteleníteni a nemzeti kormány munkáját, másképp fogalmazva, a legnagyobb méretű magyar delegáció helyett inkább külföldi partnerekkel kíván együttműködni – mondta ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász az Origónak adott interjúban. A Századvég Alapítvány jogi szakértője beszélt az Európai Unió és a magyar kormány közötti tárgyalásokról, a magyar baloldalról és arról is, mire készül a baloldal.
A Gyurcsány-évek és az alvilág
Gyurcsány Ferencék a magyar rendszerváltás óta a legsötétebb politikai és titkosszolgálati játszmába kezdtek még a 2010-es kormányváltás előtt – ez derült ki egy 2009-es nyílt levélből. Az írás ismeretlen szerzője szerint Gyurcsány és köre alkut ajánlott Kelet-Európa legismertebb bérgyilkosának, Jozef Rohácnak, hogy futni hagyják, ha összefüggésbe hozza az akkor ellenzékben lévő Fideszt az 1998-as politikai robbantásokkal. A kép összeáll, írja a Mediaworks Hírcentrum összeállításának harmadik részében.
- címkék:
- Gyurcsány Ferenc
- baloldal
- Címkefelhő »
Gyurcsány botrányos embereivel büszkélkedik
Nem csak az ellenzéki oldalon, hanem beleértve a Fideszt is, olyan intellektuális, politikai, emberi minőséget, színvonalat képviselnek, ami kiemeli őket a hazai politikai mezőnyből - így minősítette Gyurcsány Ferenc azokat a DK-s politikusokat, akikkel közösen egyeztetett és minderről galériát tett ki a közösségi oldalára. Az Origo utánanézett annak, hogy kik is ezek a politikai, emberi és intellektuális magasságot képviselő figurák. Tény, hogy a rengeteg általuk okozott botrány mellett a Gyurcsány-klánhoz való feltétlenül hűségük az, amiben tényleg kiemelkednek a hazai politikusi mezőnyből.
A Gyurcsány-korszak és az alvilág - újabb részletek
Lényegében célt ért az alvilági leszámolások kulcsfigurájának tartott Portik Tamás terve, hiszen Gyurcsány Ferenc legfőbb bizalmasa, Szilvásy György titokminiszter „ajtajáig" sikerült eljutnia 2008 nyarán. Alku született a jobboldal lejáratásáról.
- címkék:
- Gyurcsány Ferenc
- Címkefelhő »
Fidesz: Gyurcsányékkal súlyos tízezrekkel lenne drágább az iskolakezdés
Gyurcsányékkal súlyos tízezrekkel lenne drágább az iskolakezdés, mert ők soha nem támogatták az ingyenes tankönyvellátást és a kedvezményes gyermekétkeztetést sem - hangsúlyozta a Fidesz hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményében.
A Gyurcsány-világ és az alvilág
Csaknem hetven alkalommal kerül szóba Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök személye a Gyárfás Tamás és Portik Tamás közti, utóbbi által a 2000-es években titokban rögzített beszélgetéseken – derült ki a Mediaworks Hírcentrumának elemzéséből, ami a Magyar Nemzeten olvasható. A Fenyő-gyilkosság perében fontos bizonyítékként kezelt hangfelvételek leiratát átolvasva az is nyilvánvalóvá válik, hogy az alvilág korábbi meghatározó figurája nemcsak kapcsolatot keresett Gyárfáson keresztül Gyurcsányhoz, hanem a saját túlélését is általa látta biztosítottnak. Ahhoz, hogy megértsük, Portik miért ragaszkodott annyira a jelenlegi DK-elnökhöz, eggészen ...
- címkék:
- Gyurcsány Ferenc
- Címkefelhő »
Miközben öten meghaltak a tűzijáték alatti viharban, Gyurcsány önfeledten nyaralt - videó
Öten haltak meg, ötszázan pedig megsérültek minden idők egyik legpusztítóbb magyarországi viharában, amely a 2006. augusztus 20-i tűzijáték alatt érte el Budapestet. Egy 12 éves kislányra és egy férfire ráesett egy fa, egy nő infarktust kapott, ketten pedig abba haltak bele, hogy csónakjukat felborította a vihar. Gyurcsány Ferenc azonban a Balatonnál nyaralt, elérhetetlen volt, más pedig nem vállalta, hogy leállítja a rendezvényt. A VIP-vendégeket azért sms-ben figyelmeztették. A katasztrófavédők meg se nyitották azt az e-mailt, amit az ügyeletes meteorológus küldött. Végül ezt az egyetlen meteorológust büntették meg, fegyelmit kapott.
Tovább terjeszkedik Gyurcsányék adatgyűjtő cégcsoportja
Újabb céggel bővül Gyurcsány körének vállalati portfóliója. A Gyurcsány és Bajnai korábbi munkatársához köthető cég fő tevékenysége ezúttal „információ-technológiai szaktanácsadás". Ennek a cégnek is köze van a DatAdathoz. Az utóbbi cég ellen választók adatainak törvénytelen kezelésének a gyanúja miatt eljárás is indult - írja a Mandiner.
Gyurcsányék megint a benzinárstop ellen hergelnek
Dávid Ferenc DK-s politikus ismét a benzinárstopot támadta, szerinte az embereknek inkább biciklivel kellene járniuk.
Gyurcsány újraosztja a szerepeket a baloldalon
Gyurcsány Ferenc újraosztja a szerepeket a baloldalon. A Magyar Nemzet a Magyar Hírlapra hivatkozva arról ír, hogy lényegében egy komoly pozícióharc kezdődik a baloldalon, ugyanis Horváth Csaba, Gajda Péter és V. Naszályi Márta újraindulását sem támogatják a baloldali pártok 2024-ben. A portálhoz kiszivárgott egy előzetes megállapodás, amely a DK és a Momentum között köttethetett, a két baloldali párt lényegében egymás között osztaná fel Budapestet a következő önkormányzati választás előtt. Ami biztosnak tűnik még, hogy továbbra is Karácsony Gergely lenne a főpolgármester-jelölt.
A baloldal a háború idején is káoszt és zűrzavart akar a politikai haszonszerzés reményében
A magyar energiaellátás, energiabiztonság alapvető érdek, de ez a baloldali ellendrukkereket nem érdekli. Ismerjük őket, megszoktuk. Ugyanezt csinálták, csinálják a bevándorlással és a koronavírussal kapcsolatban is - írja legújabb bejegyzésben Menczer Tamás. A Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséért felelős államtitkára szerint a baloldalnak a magyar érdek helyett mindig kizárólag a kormány támadása a fontos, káoszt és zűrzavart akarnak a politikai haszonszerzés reményében. Egy háború idején is.
Milliárdos csalás, drog és erőszak is szerepel a botránybaloldal bűnlajstromán
Az elmúlt évek visszaélésgyanús esetei alapján csak botránybaloldalként emlegethető a Gyurcsány Ferenc vezette politikai csoportosulás. A Mediaworks–Hírcentrum összegzésének második részében a baloldal igazi nagyágyúi kerülnek terítékre. Szó lesz Gyurcsány Ferenc házi ügyvédjéről és bizalmasáról, Czeglédy Csabáról, akit többek között bűnszervezetben elkövetett 6,3 milliárdos költségvetési csalással vádolnak. A Mediaworks Hírcentruma bemutatja Gyurcsányné érdekeltségének jogosulatlan pénzügyi tevékenységét is, valamint azt, hogyan tüntethette el a hatóságok elől sokmilliárdos vagyonát Mártha Imre, a Gyurcsány-fióka, aki a fővárosi köözműcég ...
Agresszív Facebook-posztok és megvásárolt lájkok: így készül Gyurcsány
Ha esetleg nem lenne elég baj, hogy háború és energiaválság van, még Gyurcsány is "készül". Megint kormányozni szeretne – írta közösségi oldalán a napokban Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője, hozzátéve, hogy a „műsorát azonban már láttuk". Mint írta, Gyurcsány akkor is emelte az adókat, amikor nem volt háború. A bukott miniszterelnök hetek óta arról írogat közösségi oldalán, hogy „készül", gondolatait pedig láthatóan megvásárolt lájkokkal próbálja népszerűsíteni.
- címkék:
- Gyurcsány Ferenc
- baloldal
- DK
- Címkefelhő »
Fidesz: Gyurcsánynak a háború is csak a saját hatalmáról szól
A bukott miniszterelnök minden nap megüzeni, hogy készül valamire. Gyurcsány Ferencnek a háborús helyzetben is kizárólag csak azon jár az esze, hogyan tudna újra hatalomra kerülni - áll a Fidesz közleményében.
- címkék:
- Gyurcsány Ferenc
- Fidesz
- DK
- Címkefelhő »
Fidesz: a baloldal a mostani háborús helyzetben is csak hazudozásra képes, miközben fűtés nélkül hagyná a családokat
A nagyobbik kormánypárt reagált Gyurcsány-párt és az LMP nyilatkozataira. A Fidesz közleménye alapján „a baloldal a mostani háborús időben sem képes másra csak a hazudozásra, rémhírkeltésre és a felelőtlen politizálásra. Ha rajtuk múlna, Magyarország már háborúba sodródott volna, totális energiakrízis lenne és nem lenne mivel fűteni a magyar családoknak".
- címkék:
- Gyurcsány Ferenc
- Fidesz
- Címkefelhő »
Kocsis Máté: Gyurcsány akkor is emelte az adókat, amikor nem volt háború és válság
Ha esetleg nem lenne elég baj, hogy háború és energiaválság van, még Gyurcsány is "készül". Megint kormányozni szeretne. Úgy érzi, most pont rá van szükség. A műsorát azonban már láttuk, nem felejtjük - írta Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője Facebook-oldalán.
- címkék:
- Gyurcsány Ferenc
- Címkefelhő »
Napi balfék: Kiderült, mire készül Gyurcsány!
Gyurcsány Ferenc a fotón a 2006-os szemkilövetéses rendőrterror parancsnokával, Gergenyi Péter volt budapesti rendőrkapitánnyal fog kezet.
- címkék:
- Gyurcsány Ferenc
- napi balfék
- Címkefelhő »
Gyurcsány elszúrta a vagyonnyilatkozatát
Nyilvánosságra kerültek az országgyűlési képviselők vagyonnyilatkozatai. Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke havi közel egymillió forintot „kerekített" lefelé a nyilatkozatában – írja a Mandiner.
A baloldal nem nyugszik: tovább támadják, eltörölnék a rezsicsökkentést
A baloldal az áprilisi választásokon elszenvedett megsemmisítő vereség ellenére sem hagyott fel az emberek hergelésével, továbbra is el akarják törölni a rezsicsökkentést, ez pedig tisztán kivehető a baloldali politikusok, illetve a Gyurcsány Ferenchez kötődő közéleti személyiségek kijelentéseiből. Róna Péter, Gyurcsány kedvenc közgazdásza,a baloldal bukott köztársaságielnök-jelöltje néhány hete arról beszélt, hogy túl sok pénz van a magyar embereknél, ezért ezt az adóterhek növelésével el kell tőlük venni. Tegnap pedig arról értekezett, hogy rá kellene szabadítani a magyar emberekre a piaci árakat, de többek között azt is elmondta,, ...
A teljesen félresiklott szankciós politika hozta a legnagyobb áremelkedési hullámot Európában
Brüsszel feldobta a szankciós politika feliratú követ, nem mozdult sehova, és most éppen rá esik vissza. Na meg az egész európai gazdaságra. Kimondani és hallgatni is frusztráló a „mi megmondtuk előre" mondatot, de sajnos ettől még igaz – mondta el az Origónak adott interjúban Dömötör Csaba. A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára arról is beszélt, hogy az, hogy a magyar gáztárolók saját kézben vannak, egyáltalán nem magától értetődő, ugyanis a baloldali kormányok idején ezek is külföldi tulajdonba, a német E.On kezébe kerültek. Az Orbán-kormány döntött a visszavásárlásukról, még 2012-ben. Dömötör Csaba a rezsicsökkenntésről, ...
Fidesz: Gyurcsányék se nagycsaládnak, se kiscsaládnak nem adnának rezsicsökkentést
A Fidesz közleményben reagált a magát egykor „független-objektív" újságírónak állító Kálmán Olga gyurcsányista politikus rezsicsökkentéssel kapcsolatos kijelentéseire.
Itt az újabb Gyurcsány-fióka: most egy milliárdos kommunista brókert kapott elő a bukott miniszterelnök
Ezer szállal kapcsolódott a kádári elnyomó diktatúrához és kapcsolódik Gyurcsány Ferenchez Jaksity György, aki szánalmasan és egyben roppant nevetséges módon egy egyetemi diplomaosztót próbált kihasználni arra, hogy megint baloldali politikusként pozícionálja magát - nyilván nem függetlenül Gyurcsány elvárásaitól. Jaksity befolyásos kommunista családból származik, már egyetemistaként egyengették az útját, így kapcsolatai miatt a rendszerváltás egyik legnagyobb nyertese lett. Eddig háromszor merült fel a neve baloldali miniszterelnök-jelöltként. Első munkahelye a hírhedt Lupis Brókerház volt, ahol frissen végzett egyetemistaként igazzgató ...
Gulyás Gergely: Óvnám az országot, hogy Gyurcsányra bármit rábízzon
Óvná az országot attól, hogy Gyurcsány Ferencre bármit rábízzon - mondta Gulyás Gergely az Origo kérdésére a Kormányinfón. Mint ismert, a bukott miniszterelnök rendre azt írja a közösségi oldalán, hogy "készül" valamire. A gyűlölettől fröcsögő bejegyzéseiből egyértelműen kiderül az is, hogy ott folytatná, ahol 2009-ben abbahagyta. Gyurcsány 2004 és 2009 között tönkretette az országot, megsarcolta az embereket és brutális rendőrterrort alkalmazott az ellene tüntetőkkel szemben.
Gyurcsány naponta jelenti be, hogy készül - de mire?
Gyurcsány Ferenc, aki 2010 előtt csődbe vitte Magyarországot, az utóbbi hetekben egyre többször írja közösségi oldalán, hogy valamire készül. A bukott baloldali miniszterelnök és párttársai pimaszul és gátlástalanul hergelik az embereket. Ennek már meg is van az eredménye, hiszen nemrégiben már erőszakot is alkalmaztak, és Szegeden Molotov-koktélt dobtak a helyi Fidesz irodájára. Gyurcsány minden posztjából a gyűlölet árad, és azt sejteti, hogy már nem kell sokáig várni arra, hogy megbukjon a kormány. Láthatóan vért és káoszt szeretne, hogy újból visszatérhessen a hatalomba.
Deutsch Tamás: Megállítjuk Gyurcsányt és a baloldalt Brüsszelben is
Április 3-án Magyarországon sikerült megállítanunk Gyurcsányt és a baloldalt, meg fogjuk őket állítani Brüsszelben is - Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselője az MTI-hez kedden eljuttatott videójában, amelyben arra reagált, hogy Dobrev Klára, a DK EP-képviselője levélben fordult az Európai Parlamenthez.
Gyurcsány Ferenc ismét bejelentette, hogy miniszterelnök akar lenni
Gyurcsány Ferenc a közösségi oldalán hívta fel rá a figyelmet, hogy át akarja venni Magyarország vezetését, dacára annak, hogy idén áprilisban az általa vezetett baloldal immár zsinórban a negyedik alkalommal szenvedett sorsdöntő vereséget. A DK elnöke azt is világossá tette, hogy ott folytatná, ahol 2009-ben abbahagyta, „visszabillentve" az időt.
- címkék:
- Gyurcsány Ferenc
- DK
- Címkefelhő »
A baloldal tovább folytatja a botránypolitizálást
A héten ért véget a parlament tavaszi ülésszaka, ami ugyan csak két és fél hónapig tartott, azonban a baloldali pártoknak és politikusaiknak ez a rövid idő is elég volt ahhoz, hogy botrányokkal és egymás közötti fenyegetésekkel terheljék a törvényhozói munkát - írja a Magyar Nemzet.
Így törölné el a Gyurcsány-Márki-Zay-féle baloldal a rezsicsökkentést
A baloldal a kezdetektől ellenezte a magyar családokat segítő rezsicsökkentés bevezetését, ha pedig rajtuk múlt volna, eltörölték volna az intézkedést. Korábban Márki-Zay Péter, a baloldal bukott miniszterelnök-jelöltje arról értekezett, hogy érezni kell az energiaár növekedését, míg Gyurcsány Ferenc úgy fogalmazott, hogy a rezsicsökkentés „az egy hülyeség", írja a Magyar Nemzet.
Önkormányzati taxikártya családi használatra
Felesége és lánya is többször használták az önkormányzati taxikártyát Nemes Lászlónál. Pesterzsébet Gyurcsány-párti alpolgármestere neve alatt és az adófizetők számlájára azonban nemcsak ők, hanem a kerület egyik külsős informatikusa, adatkezelője és ismeretlen nők is utazhattak - írja az adatradar.hu.
- címkék:
- Gyurcsány Ferenc
- taxi
- DK
- Címkefelhő »
Gyurcsányék az őszödi terror árnyékában hagyták a rendőröket érzékenyíteni
A Tűzfalcsoport korábban több anyagában beszámolt arról, hogyan érzékenyítették hazánkban a Soros Györgyék által finanszírozott NGO-k a bírákat és ügyészeket. Előző anyagukban pedig a színes forradalmak megszervezésének hazai modelljébe engedtek betekintést, illetve rámutattak arra, hogy néhány száz tüntető egy kedd óta tartó tüntetéssorozat keretében Alinszky káoszteremtő módszerét alkalmazva szít feszültséget Budapest utcáin.
A baloldal hergeli és provokálja az embereket - videó
A baloldal politikusai megint hangoskodnak, de a magyar emberek nem ülnek fel a provokációnak. Alig párszázan voltak kíváncsiak a bukott Márki-Zay Péter zagyva beszédére - írta közösségi oldalán megosztott videója mellé Deák Dániel. A XXI. Század Intézet vezető elemzője szerint most azok a pártok és bukott gyurcsányista politikusok akarnak hangulatot kelteni, akik az elmúlt években és a kampányban is elmondták, hogy a rezsicsökkentés szerintük népbutítás, és azt azonnal el kell törölni.
Megint nyilvánosan és egyértelműen fenyegetőzik Gyurcsány, miniszterelnök akar lenni
A választók idén áprilisban negyedjére is jelezték neki, hogy nem felejtenek, de a baloldal vezére nem adja fel. Hatalmat akar.
- címkék:
- Gyurcsány Ferenc
- Címkefelhő »
Márki-Zay új feladatot kaphatott Gyurcsánytól
Márki-Zay Péter eddig rengetegszer kritizálta a sikeres rezsicsökkentést és a hatósági árkorlátozást. Nyilvánvalóvá tette azt, hogy a baloldal eltörölné a rezsicsökkentést és kiszolgáltatnák az embereket a globalista nagyvállalatoknak. És mindenekelőtt Brüsszelnek. Az emberek április harmadikán egyértelműen véleményt nyilvánítottak Márki-Zayról és a baloldalról. A hódmezővásárhelyi polgármester összevissza beszélésének és az emberek sértegetésének köszönhetően akkorát buktak, hogy a „sajátjai" is ellene fordultak. Most azonban úgy tűnik, Gyurcsány visszafogadta Márki-Zayt, és új feladatot ad neki. Amihez - Gyurcsányék szerint - ért:: ...
Itt a bizonyíték: a baloldal eltörölné a rezsicsökkentést
Gyurcsány Ferenc már 2014-ben hülyeségnek nevezte a családokat védő intézkedést, a rezsicsökkentést, míg Márki-Zay Péter, a baloldal bukott kormányfőjelöltje a 2022-es választási kampányban folyamatosan támadta a rezsicsökkentést. Nem meglepő módon a Momentum Mozgalom is eltörölné a rezsicsökkentést, szerintük ugyanis az intézkedés mellőzi a piaci logikát. Miközben energia-veszélyhelyzet van Németországban, és az embereket arra készítik fel, hogy télen elég otthon a 19 fok is, a baloldal rezsicsökkentéssel kapcsolatos nyilatkozatait is érdemes felidézni.
Pár száz ember vonulgat Budapesten késő este fel és alá
Tüntetnek Budapesten, ugyanis Gyurcsány Ferenc, a baloldal vezetője ifjúsági tagozatukkal, a Momentummal szerveztetett tüntetést. Ahogy tegnap, a Gyurcsány-listán szereplő baloldali politikusok bőségesen vannak a néhány száz tüntető között. A hivatalos közlésük szerint a kata törvényi szabályozása ellen tüntetnek - ma a tegnapinál is kevesebben lézengenek. Késő este, éjjel aztán pár száz ember kezdett vonulgatni a fővárosban, ide-oda.
- címkék:
- Gyurcsány Ferenc
- momentum
- baloldal
- Címkefelhő »
Gyurcsány készül visszatérni, ezért szerveztet tüntetést a Momentummal
Gyurcsány Ferenc ifjúsági tagozatával közösen erőszakkal készül visszaszerezni a hatalmat, miután ismételten kétharmados választási vereséget szenvedett - derült ki a bukott kormányfő posztjából.
Így törölné el a Gyurcsány vezette baloldal a rezsicsökkentést - videók
A Gyurcsány Ferenc vezette baloldal azonnal eltörölné a rezsicsökkentést, ha erre lehetőségük lenne - ez derült ki a baloldali politikusok elmúlt évekbeli nyilatkozataiból. Gyurcsány már 2014-ben hülyeségnek nevezte a családokat védő intézkedést, míg Márki-Zay Péter, a baloldal bukott kormányfőjelöltje a 2022-es választási kampányban folyamatosan támadta a rezsicsökkentést. Nem meglepő módon Gyurcsány ifjúsági tagozata, a Momentum Mozgalom is eltörölné a rezsicsökkentést. Amikor mindenütt arról lehet olvasni, hogy energia-veszélyhelyzet van Németországban, az embereket arra készítik fel, hogy télen elég otthon a 19 fok is, egész Nyuugat-Európában ...
Gyurcsány bejelentette: megint miniszterelnök akar lenni
A baloldal vezére bejelentkezett a miniszterelnöki posztért. Állítása szerint megtanulta 2002 és 2006 leckéjét, valamint 2022 más természetű leckéjét is - írja a Mandiner.
- címkék:
- Gyurcsány Ferenc
- mandiner
- Címkefelhő »
Fidesz: A baloldal sosem becsülte az egészségügyi dolgozókat
A baloldal sosem becsülte az egészségügyi dolgozókat, a 2010 előtti Gyurcsány-Bajnai kormányok elvettek tőlük egyhavi bért, több ezer orvost és ápolót üldöztek el az országból - áll a Fidesz közleményében.
Nagyon jó éve volt a Gyurcsányék érdekkörébe tartozó MOTIM-nak
Bár Gyurcsányné folyamatosan az orbáni gazdaságpolitikára panaszkodik, a klánt anyagilag megalapozó timföldgyár árbevétele kilőtt tavaly - írta a Kontra.
- címkék:
- Gyurcsány Ferenc
- Címkefelhő »
Illegálisan épített házat árul a Gyurcsány-fióka - fotók, videó
Illegálisan épített házat hirdet eladásra a Gyurcsány-fiókaként emlegetett Mártha Imre. Sem a tulajdoni lapon, sem a hivatalos térképmásolaton nem szerepel az a ház, amit Mártha Imre ingatlanos cége kínál a gyanútlan vevőknek. Magyarán arról lehet szó, hogy kamuházat sózna rá valakire Karácsony Gergely bizalmasa, a luxusban dőzsölő, közpénzből fizetett fővárosi közművezér – írja a Metropol tényfeltáró anyagában. A hírportál fotókat és videót is közölt a hivatalosan „nem létező" házról.
Brüsszel és a magyarországi baloldal a háborús inflációt gerjeszti
A háború árát Brüsszel és hűséges szövetségeseik, a Gyurcsány Ferenc vezette magyarországi baloldal pártjai az emberekkel akarják megfizetni. Brüsszel miatt alakult ki a háborús infláció, a szankciókkal csak befelé megyünk a háborúba, nem kifelé. Az unió vezetésének egyre abszurdabb ötleteit pedig a baloldali politikusok mindenáron meg akarják valósítani. Minderre jó példa, hogy Bősz Anett főpolgármester-helyettes kiparancsolná az embereket az autóikból, míg egy másik Gyurcsány-párti politikus, Dávid Ferenc az egekbe emelné a benzin és az élelmiszerek árát. A nyugati baloldali politikusok is hihetetlen ostobaságokat beszélnek, miköözben ...
- címkék:
- Gyurcsány Ferenc
- háború
- Címkefelhő »
Gyurcsány embere az egekbe emelné a benzin árát - videók
Dávid Ferenc, a Gyurcsány-párt gazdaságpolitikusa azt fejtegette, hogy nyugodtan az egekbe lehet emelni a benzin árát, a magyarok úgyis kifizetik majd - írta a drot.info. A gyurcsányista politikus korábban is drasztikus benzináremelést sürgetett, valamint az árstopok megszüntetését. Gyurcsányék tehát a magyarokkal fizettetnék meg a háború árát.
- címkék:
- Gyurcsány Ferenc
- Dávid Ferenc
- Címkefelhő »
Ha a bukott Jakab Péter frakcióvezető tud maradni, a Jobbik megszűnik
A Jobbik arculatát vélhetően a párt harmad-, illetve negyedvonalbeli politikusai fogják a jövőben meghatározni, a megtépázott, egykori jobboldali erő azonban a személyi és anyagi erőforrások, az infrastruktúra, és a politikai stratégiai képességek szempontjából sem tudja felvenni a versenyt Gyurcsány Ferenc pártjával – mondta Erdős Gergely, a Századvég Alapítvány Politikai Elemzések Központjának elemzője az Origónak adott interjúban. Erdős szerint Jakab Péter pártelnököt de facto megbuktató belső hatalmi csoportosulás ráérzett Jakab helyzetének sérülékenységére és tarthatatlanságára. Hozzátette: a Jobbik gyengüléséből a baloldalon iismét ...
Titokzatos pénzek Gyurcsányéknál
Kétszázötvenmillió, azaz negyedmilliárd forint saját forrást használtak fel az áprilisi kampány során Gyurcsány Ferencék, akik a pénz eredetéről mindössze annyit közöltek, hogy az „a K&H-nál vezetett bankszámlára befolyt összegből" származott - írja a Magyar Nemzet. A portál szerint mindez azért is érdekes, mert Gyurcsány napokban közzétett vagyonnyilatkozatából kiderült, hogy a bukott miniszterelnök értékpapír-megtakarításai százmilliókkal csappantak meg éppen a választás évében. Eközben, ígérete ellenére, Márki-Zay Péter a mai napig nem számolt el a kampánytámogatásaival.
16 évvel ezelőtt ezen a napon alakult meg a Balatonőszödön őszinteségi rohamot kapó Gyurcsány Ferenc kormánya
Tizenhat évvel ezelőtt ezen a napon alakult meg a balatonőszödi pártüdülőben őszinteségi rohamot kapó Gyurcsány Ferenc kormánya. A hírhedt miniszterelnökről, és az általa gyakorta kritizált rezsicsökkentésről emlékezett ma meg az Alapjogokért Központ - olvasható közösségi oldalukon.
- címkék:
- Gyurcsány Ferenc
- Balatonőszöd
- Címkefelhő »
Németh Szilárd: A gázembargó hidrogénbomba lenne, létkérdés a megakadályozása
Karácsony Gergely és a többi baloldali politikus nemcsak alkalmatlan, de roppant cinikus, köpönyegforgató és gátlástalan is. Valójában minden háztartási energiaszolgáltatásnál és a tankolásoknál az elszabadult piaci árakat akarták bevezetni, mert Brüsszel és a multik a magyar emberek újbóli kizsebelését adták ukázba nekik – mondta az Origónak adott interjúban Németh Szilárd. A rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos arra emlékeztetett, hogy a Gyurcsány-Bajnai kormányok nyolc éve alatt tizenötször emelték a magyar háztartások rezsiköltségeit. A Fidesz-kormány minden választáson megígérte, hogy megvédi a rezsicsökkentés vvívmányait, ...