Gyurcsány Ferenc

címke rss

Gyurcsány Ferenc március 15-én: Merjetek megküzdeni a szabadságotokért, különben a nemzet szégyenévé váltok

Itthon2023.03.15, 20:45

Gyurcsány Ferenc már el sem játssza, hogy nem ő a főnök a baloldalon. Feleségét ugyan engedte egy kicsit beszélni, de a fő beszédet ő tartotta a baloldal egyébként meglehetősen szerény rendezvényén. Törvénytelennek és hazafiatlannak titulálta a törvényesen megválasztott kormányt, és megint csak sértegette a Fideszt, és "talpnyalónak, kollaboránsnak" nevezte a fideszes szavazókat. A milliárdos politikus álszent módon azt mondta, hogy "közületek valók vagyunk".

A Gyurcsány-párt új kedvence eddig testőrként védte Gyurcsányékat - videó

Itthon2023.03.15, 10:29

Ahogyan arról a Magyar Nemzet beszámolt, Gyurcsány új kedvence volt az egyike azoknak, akik festékkel fújták le Szálasi Ferenc feleségének síremlékét. Abd El Rahim Ali azonban eddig testőr volt a pártban, feladata az volt, hogy a sajtó munkatársai ne tudják végezni a munkájukat.

Itt van Gyurcsány új kedvence: Abd El Rahim Ali

Itthon2023.03.14, 20:24

A Demokratikus Koalíció ifjúsági tagozatának az elnökségi tagja jelentette be a párt március 15-i rendezvényét. Gyurcsány új üdvöskéje, Abd El Rahim Ali már négy éve akciózgat a bukott miniszterelnök pártjában, 2019-ben még civilnek próbálta álcázni magát egy 15. kerületi tüntetésen. Azóta egyre magasabbra kerül a pártban, most már ő lett Gyurcsány új kedvence.

A baloldalon csak Gyurcsány maradt

Itthon2023.03.14, 14:51

Dunaújváros párbeszédes alpolgármestere, Szabó Zsolt csatlakozott Gyurcsány Ferenc pártjához. A pártváltó politikus erről maga dicsekedett el a közösségi oldalán.

Apáti Bence: Gyurcsány(né), takarodj!

Itthon2023.03.12, 15:47

Mit felejtett el megkérdezni Gulyás Márton? A videóból kiderül.

Fábry Sándor: Utálom Gyurcsányt, mint a szart

Itthon2023.03.12, 15:56

Izgalmas interjút adott szombaton Fábry Sándor, amelyben többek között szóba került Soros György magyarországi tevékenysége, az MSZP-SZDSZ kormányok és Gyurcsány Ferenc is. A Karinthy-díjas humorista, író, műsorvezető elmondott egy érdekes történetet arról, hogy már a rendszerváltáskor is mennyire összefonódott Soros és a magyar baloldal. De beszélt arról is, hogy Orbán Viktort kedveli, Gyurcsány Ferencet viszont nem.

Gyurcsányi erkölcsök

Itthon2023.03.10, 17:47

M. Kovács Róbert, a HírTV Vezércikk műsorvezetőjének írása.

A baloldal továbbra is a háború pártján áll

Itthon2023.03.09, 10:47

Több mint egy évvel az orosz-ukrán katonai konfliktus kirobbanása után sem változott a baloldal álláspontja, továbbra is a háború pártján állnak, miközben a kormánypártok azonnali tűzszünetet és béketárgyalásokat szorgalmaznak. A baloldali képviselők hozzászólásaiból az is világossá vált, hogy a Parlamentben elutasítják a Fidesz-KDNP által a napokban benyújtott békepárti határozati javaslatot. Összeállításunkból kiderül, ha a Gyurcsány Ferenc vezette ellenzéken múlna, hazánk már fél lábbal háborúban állna, hiszen fegyvereket szállítanának Ukrajnának, átengednék a területünkön a katonai eszközöket, sőt akár magyar katonákat is küldennének ...

Szánalmas magyarázatot adott Gyurcsány a botrányos parlamenti jelenetéről

Itthon2023.03.08, 10:01

A mozzanatot előre megbeszéltük, egészen pontosan azt, hogy „kimennek, és hosszan megölelik egymást, tüntetőleg" - így próbálta megmagyarázni Gyurcsány Ferenc hétfői parlamenti akcióját. 

Gyurcsány és az árnyékos hatalmi gőg

8882023.03.07, 12:12

Először azt hittem, hogy ez az egész árnyékozás vicc. Árnyékkormány, árnyékminiszterek, árnyékkormányülés, árnyékkormányinfó. Ezt teljesen komolyan gondolják, sőt már azt képzelik, hogy ők kormányoznak.

Gyurcsány Ferenc megint elszabadult, Vadai Ágnes tátott szájjal nézte - fotó, videó

Itthon2023.03.07, 07:23

Gyurcsány Ferenc eléggé félreérthető módon köszöntötte az Országgyűlésben Ráczné Földi Juditot.

Gyurcsányné miskolci fórumára Budapestről szállítottak közönséget - fotó

Itthon2023.03.06, 13:46

Bár a DK-hoz köthető Nyugati Fény azt hangoztatta, hogy Gyurcsányné miskolci rendezvényén "annyi ember volt, hogy még a csilláron is lógtak", valójában Budapestről szállították Miskolcra az aktivistákat, hogy az árnyék-miniszterelnöknek legyen közönsége – írja a Magyar Nemzet a Hír TV tudósítása alapján.

Újabb politikus lép át Gyurcsány pártjába

Itthon2023.03.05, 18:03

Varga Ferenc korábbi jobbikos, jelenleg független országgyűlési képviselő Gyurcsányné és az árnyékkormány miskolci rendezvényén, a színpadon jelentette be, hogy csatlakozik Gyurcsány Ferenc pártjához – számolt be róla az Inforádió. Varga Ferenc a jövőben az árnyékkormány nemzetiségi önkormányzatokért felelős kormánybiztosaként fog dolgozni – közölte közleményében baloldali párt.

Ihász Sándor: Nem tudom megítélni, hogy Gyárfás ártatlan-e a Fenyő-ügyben

Itthon2023.03.05, 10:12

Nem tudja megítélni, hogy barátja, a Fenyő-gyilkosság felbujtójaként bíróság elé állított Gyárfás Tamás ártatlan-e a Margit utcai leszámolásban, szerinte ezt a bíróságnak kell eldöntenie – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Ihász Sándor, akit nemrég a Fenyő-ügy egyik elrejtett bizonyítékával összefüggésben, nem jogerősen hivatali visszaélés miatt mondott ki bűnösnek a bíróság. A volt fellebbviteli főügyésszel emellett saját büntetőügyéről, Gyárfás lehallgatásáról, illetve a Gyurcsány-pártnak végzett munkája etikusságáról is beszélgettek Ihász Sándorral.

Gyurcsányék a háború és a szankciók oldalán állnak

Itthon2023.03.04, 09:39

Gyurcsány Ferencék továbbra is a háború és a szankciók pártján állnak - mondta a Magyar Nemzetnek Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója, miután hétpontos határozatot kíván az Országgyűlés elé terjeszteni a Gyurcsány-párt. Nagy Ervin, a XXI. Század Intézet elemzője pedig úgy vélekedett, hogy a párt a javaslattal meg akar felelni az Egyesült Államok véleményét visszhangzó brüsszeli elitnek.

Gyurcsányék még mindig háborúpártiak

Itthon2023.03.02, 14:25

A Fidesz közleményében reagált a DK-s politikus Arató Gergely mai nyilatkozatára.

Dobrev Klára szerint Fletó nélkül sem neki, sem a DK-nak nem lenne könnyebb

8882023.03.02, 13:40

A Partizán interjújából kiderült, hogy Dobrev Klára tudja-e a hatalmát a párt vezetőjén gyakorolni – persze, hogy tudja, nem kell hozzá más, csak egy csöndes zug és pár percnyi magány.

Konzervatívok?!

Itthon2023.02.28, 17:58

Pindroch Tamás, az Alapjogokért Központ vezető elemzőjének írása a Jobbik csúfos bukásáról.

Újabb részletek Gyurcsány fiának balesetéről

Itthon2023.02.23, 17:43

Szegycsonttörést szenvedett az az idős férfi, akinek nekihajtott Óbudán Gyurcsány Ferenc fia. A férfit kórházba vitték, a szemtanúk szerint Gyurcsány fia okozta a balesetet.

Gyurcsány Ferenc megalázta a baloldali pártokat

Itthon2023.02.23, 12:16

A baloldal pontosan tisztában volt vele, hogy külföldről jelentős összeggel támogatták meg a baloldali kampányt, továbbá abban is biztosak voltak, hogy ez törvénytelen volt – mondta Rotyis Bálint az Origónak adott interjúban. A Nézőpont Intézet elemzője szerint minden bizonnyal azért nem készültek fel erre a botrányra, mert bíztak benne, hogy ennyi pénzzel úgyis megnyerik a választásokat, és utána az egész ügy ki sem derülne, vagy ha valaki mégis megszellőztetné, akkor az adott illetőt majd elhallgattatják. Az elemző azt is leszögezte, hogy a háború okozta nehéz helyzetben a magyarok olyan államférfiként tekintenek Orbán Viktorra, aaki ...

A Gyurcsány-fióka ismét a mesés Floridában pihente ki a fáradalmait - képek

Itthon2023.02.17, 10:50

Mártha Imre, Karácsony Gergely fővárosi közművezére novemberben két hetet, most februárban pedig szintén ugyanennyi időt töltött a tengeren túl Floridában, távol a főváros ügyes-bajos gondjaitól. Hogy szabadságot vett-e ki erre az időre, vagy „home office-ból" látta el a budapesti feladatait, arról nincs információ.

Megalázóan bizonygatják hűségüket Gyurcsány Ferencnek a párt új szerzeményei

Itthon2023.02.13, 11:47

Abszurd pillanatokban lehet részük azoknak, akik figyelemmel követik a Gyurcsány-párt új igazolásainak közösségi médiás tartalmait. Gyurcsány Ferenc sorra hívja át pártjába a baloldali pártok politikusait, akik hol megalázó, hol szórakoztató módon a nyilvánosság előtt tesznek hűségesküt neki. Volt olyan közülük, aki azt bizonygatta, hogy minden pénteken megnézi a Gyurcsány-féle párttévé esti adását. Gyurcsány Ferenc bármit megtehet a baloldalon. 

Gyurcsány már nemcsak a Fidesz vezetőit, hanem a szavazóit is gyalázza

Itthon2023.02.12, 10:09

Gyurcsány Ferenc úgy gondolja, hogy szükség van a szélsőséges hangnemre és a fideszes szavazók sértegetésére ahhoz, hogy magához édesgesse a baloldali szavazók nagy részét – mondta el Nagy Ervin filozófus, az Origónak adott interjúban. A XXI. Század Intézet elemzője szerint a DK középtávon, de legalábbis a 2024-es választásokig lemondott arról, hogy fideszes szavazókat szólítson meg, Gyurcsány Ferenc pedig egyelőre a baloldal ura szeretne lenni, és mindent ennek a célnak rendel alá. Nagy Ervin arról is beszélt, hogy Gyurcsány beszéde egy erődemonstráció volt, ugyanis világossá tette, hogy a Demokratikus Koalíciót egyeduralkodóvá akaarja ...

Gyurcsány megfenyegetett: tönkretesz, ha nem csinálom azt, amit mond

Itthon2023.02.11, 10:12

Önállóan indul a 2024-es önkormányzati választáson a baloldali Magyar Szolidaritás Mozgalom. A döntés hátteréről, a céljaikról, a programjukról és a többi ellenzéki pártról kérdezte a Magyar Nemzet a szervezet elnökét, Székely Sándort.

Szánalmas módon próbálja tagadni a Gyurcsány-párt a guruló dollárokat

Itthon2023.02.10, 12:49

Sápi Mónika, a baloldal vásárosnaményi közös jelöltje, a DK előválasztási jelöltje cégéig gurultak a tengerentúlról érkező források. Ez derült ki a Nemzeti Információs Központ által készített második részjelentésből. Ez a sok millió forintos ellenszolgáltatás önmagában erősen megkérdőjelezi azt a védekezést, hogy a dollárbaloldal nem a kampányára kapott volna pénzeket külföldről. A DK mindeközben mintha próbálna ellépni Sápi mellől - írta a Magyar Nemzet. Mindez annak fényében is érdekes, hogy korábban Gyurcsányék tagadták, hogy bármilyen közük lett volna a guruló dollárokhoz. 

Kocsis Máté alaposan helyrerakta Gyurcsány Ferencet

Itthon2023.02.09, 22:28

Orbán Viktor miniszterelnök legfrissebb Facebook-bejegyzése alatt tette alaposan helyre Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője Gyurcsány Ferencet, a dollárbaloldal vezetőjét - írja a Magyar Nemzet.

Újbuda baloldali vezetésétől is kap megbízást a jogerősen elítélt bűnöző Czeglédy Csaba

Itthon2023.02.09, 17:16

„Ügyvédi megbízási szerződésekben foglalt ügyekben kéri ki a XI. kerület a Czeglédy Csabához köthető ügyvédi iroda véleményét" – derült ki a DK-s vezetésű Újbuda Magyar Nemzetnek adott válaszaiból. Ugyanakkor Gyurcsány Ferencék pártja a többi kerületben is talált megoldást, hogy ne kelljen teljesen megszakítani a kapcsolatot, és továbbra is nyíltan támogatják a korábban jogerősen elítélt Czeglédyt.

Botrányhősök a Gyurcsány-párt elnökségének új tagjai

Itthon2023.02.09, 10:10

Garázdaság miatt jogerősen elítélt, szexbotrányba belebukott, illetve a müncheni repülőtérről rendőrök által elvezett politikusok a Gyurcsány-párt elnökségének új tagjai. Bár Vágó István távozott a testületből, az egyebek mellett antiszemita kirohanásáról is elhíresült „kvízmester" a  párt online tévéjében tovább folytatja közéleti tevékenységét - erről ír a Magyar Nemzet.

Gyurcsány minden eddiginél otrombábban sértegeti a Fidesz szavazóit

Itthon2023.02.08, 08:21

Erdős Gergely, a Századvég Alapítvány Politikai Elemzések Központjának elemzője az Origónak adott interjúban arról beszélt, hogy Gyurcsány Ferenc az úgynevezett évértékelő beszédében minden korábbinál egyértelműbben jelezte, hogy nem pusztán a „szövetséges" baloldali pártok bizonyos politikusaira, hanem azok teljes szavazóbázisára is igényt tart. Erdős szerint a jelek arra mutatnak, hogy a politikai túlélésre egyedül a Momentumnak lehet esélye és szervezeti ereje.

Vágó István bukása: mutatjuk Gyurcsány legjobb tanítványának legocsmányabb botrányait

Itthon2023.02.07, 13:04

Már nem tagja a Gyurcsány-párt elnökségének Vágó István, bukott tévés. A magát sokszor kvízprofesszornak hívó baloldali radikális politikus az elmúlt években többször is hitet tett a Gyurcsány-házaspár mellett, miközben neki nem tetsző műsorvezetőnőre borította volna rá az asztalt, de Nagy Ferót is gyalázta. A közéleti ámokfutást folytató Vágótól az ocsmány antiszemitizmus sem állt távol, de a magyar válogatott mellett kiálló szurkolókat is folyamatosan gyalázta. Gyurcsány Ferenc legjobb tanítványa természetesen az oltásellenes kampányba is beszállt.

Brüsszeli korrupciós botrány: Gyurcsányéknak tudnia kellett a gyanús ügyletekről

Itthon2023.02.06, 08:50

Gyurcsány Ferenc és felesége látványosan csöndben van a témában, próbál úgy tenni, mintha semmiről sem tudna - minderről Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője beszélt az Origónak annak kapcsán, hogy Iratxe García Pérez (Gyurcsányné legfőbb szövetségeseí), az európai szocialisták frakcióvezetőjének kabinetfőnöke, Laura Ballarin többször együtt nyaralt Eva Kailival.  

Gyurcsány maga alá gyűrte a dollárbaloldalt

Itthon2023.02.05, 18:32

Gyurcsány Ferenc teljesen maga alá gyűrte a komplett dollárbaloldalt - értékelte a bukott miniszterelnök évértelőjét Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója, írja a Magyar Nemzet.

Év- és jövőértékelőt tartott a Gyurcsány-bőrbe bújt ellenzék színe-java

Itthon2023.02.05, 16:19

Az Alapjogokért Központ összegyűjtötte a dollárbalodal külünböző év- és jövőértékelőit.

Gyurcsány pártja áll az orvosi kamara döntése mögött

Itthon2023.02.05, 15:28

A Fidesz közleménye a Magyar Orvosi Kamara döntésével kapcsolatosan.

Gyurcsány Ferenc szerint a Fidesz szavazói szégyelljék magukat

Itthon2023.02.05, 16:13

Gyurcsány Ferenc, a baloldal vezetője a pártja kongresszusán mondott évértékelő beszédet. A beszéd meglehetősen agresszív volt. Ha félretesszük a nevetséges körítést, kétségtelenül riasztó volt a dollárbaloldal vezetőjének kenetteljességbe csomagolt, de tagadhatatlanul fenyegető stílusa. 

Gyurcsány megint kiadja az utasításokat a dollárbaloldalnak

Itthon2023.02.05, 11:42

Gyurcsány Ferenc ma úgynevezett évértékelőt tart, melynek célja az, hogy újra eligazítást tartson a dollárbaloldalnak, és megint bizonyítsa, ő a vezér a baloldalon. Gyurcsány pártja az elmúlt hetekben sorra rabolta ki a többi baloldali pártot, átültetve saját pártjába politikusaikat. Gyurcsány az elmúlt években sorra alázta meg baloldali szövetségeseit, gyakran írt velük kapcsolatban lejárató posztokat, vagy mondott megalázó véleményt valamelyik tévécsatornán. Ezek a megnyilvánulások egyetlen célt szolgáltak: senki ne higgye azt, hogy nélküle bármilyen témában döntés születhet a baloldalon, ő a vezér, az ő utasításait kell követni. ...

Együtt szervezkedik Gyurcsány pártja és a Magyar Orvosi Kamara

Itthon2023.02.05, 13:50

Ma tartja tizenkilencedik évértékelő beszédét Gyurcsány Ferenc a Demokratikus Koalíció kongresszusán. Ezt megelőzően, tegnap részt vett Komáromi Zoltán DK-s árnyékminiszter a Magyar Orvosi Kamara küldöttgyűlésén - írja a Magyar Nemzet.

Erre is jut a guruló dollárokból: Gyurcsány Ferenc tízmilliókat fizet a jogerősen elítélt bűnöző Czeglédy Csabának

Itthon2023.02.02, 11:42

Pár nappal karácsony elött közel 12 millió forintos szerződést kötött Gyurcsány pártjának parlamenti képviselőcsoportja Czeglédy Csaba ügyvédi irodájával: a szerződés szerint június végéig, vagyis fél évig kell jogi tanácsokat adnia a párt képviselőinek - a hivatalos adatok között talált erre a szerződésre az Origo. Czeglédy bő fél éven belül második alkalommal volt befutó, májusban hasonló tárgyban és összegben állapodtak meg a felek. Gyurcsány tehát továbbra is nyíltan támogatja a jogerősen elítélt bűnöző Czeglédyt.

Napi balfék: Ferenc a Mónika showban

Itthon2023.02.02, 09:49

Forrás: Origo middle on 1200 1200

Soha nem látott módon gazdagodik a dollárbaloldal

Itthon2023.02.01, 12:53

Ahogy arról az Origo is beszámolt, nyilvánossá váltak az országgyűlési képviselők vagyonnyilatkozatai, megtekinthetőek az Országgyűlés honlapján. Ezekből kiderült, hogy soha nem látott módon gazdagodott a dollárbaloldal, amely a tavalyi országgyűlési kampányban mintegy négymilliárd forint amerikai támogatást kapott. Hadházy Ákos például Bécsben vett lakást, Tordai Bence pedig a törvénytelenül épített luxusházával dicsekszik.

Két újabb MSZP-s politikus lépett át Gyurcsány Ferencék pártjába

Itthon2023.02.01, 13:01

Horváth Attila, Szombathely MSZP-s alpolgármestere és Kopcsándi József, Szombathely MSZP-s önkormányzati képviselője is a DK-ban folytatja a munkát – jelentette be közleményében a Gyurcsány-párt, amiről a Magyar Nemzet számolt be.

Gyurcsány pénzének egy része eltűnt - lehet, hogy a feleségéhez

Itthon2023.02.01, 00:46

Több százmillió forinttal nőtt Gyurcsány Ferenc tartozása 2022-ben, de a mérleg másik oldalán több százmillió forinttal nőtt a követelése is egy lakásvásárlás foglalója miatt - ez derül ki a vagyonnyilatkozatából, amelyet ma kellett nyilvánosságra hoznia. A bukott kormányfőnek jelentősen csökkentek a megtakarításai, ez azonban nem biztos, hogy a valós helyzet, nem tudni ugyanis, hogy mi van a felesége nevén. Gyurcsánynénak ugyanis EP- képviselőként gyakorlatilag nem kell vagyonnyilatkozatot tenni, a gyalázatos gyenge brüsszeli követelmények miatt, így a bukott miniszterelnök a feleségét felhasználhatja a vagyon egyes elemeinek eltitkolására. 

Egy Gyurcsány-párti politikus már le is bukott, érintett a guruló dollárok ügyében

Itthon2023.01.27, 19:50

Sápi Mónika, a DK politikusa név szerint érintett lehet a dollárbaloldal botrányában – számolt be a Hír TV.