Gyurcsány Ferenc lemondása

címke rss

Az ünneptelen időszámítás

Vélemény2009.03.30, 16:02

Gyurcsány Ferenc és az MSZP általános erdélyi megítélését leginkább az határozza meg, hogy sokan úgy érzik, a most leköszönő miniszterelnök a kettős állampolgárság ügyében méltoságában alázta meg Erdélyt. Mennyiben változtathat ezen a kormányválság?

Bajnai: Fájni fog

Itthon2009.03.30, 13:48

Minden embert érinteni fog és fájdalmas lesz - így harangozta be programját Bajnai Gordon, az MSZP és az SZDSZ közös kormányfőjelöltje hétfői sajtónyilatkozatában. Kijelentette: embert próbáló időszak következik, amelybe azonban késlekedés nélkül bele kell vágni. A párton kívüli Bajnai fontosnak nevezte, hogy személyében olyasvalaki kerülhet a kormány élére, akinek nincsenek politikai ambíciói, ezért csak az ország érdekeit nézi majd.

Lemondott a Békés megyei SZDSZ-elnök

Itthon2009.03.31, 09:21

Lemondott posztjáról, és a pártból való kilépését is fontolgatja Nagy Béla, az SZDSZ Békés megyei elnöke. A politikus az előre hozott választás mellett van.

Nekiment Bajnainak a Fidesz a parlamentben

Itthon2009.03.30, 16:15

"Meg fogjuk védeni az új miniszterelnököt!" - jelentette ki Gyurcsány Ferenc távozó kormányfő az Országgyűlés hétfői ülésén, miután Navracsics Tibor fideszes frakcióvezető élesen bírálta a kormányfőváltás folyamatát és Bajnai Gordon kormányfőjelöltet. A Fidesz elnöksége délután közölte: nem fognak tárgyalni a formálódó új kormánnyal, melyet illegitimnek neveztek. Fodor Gábor SZDSZ-elnök szerint pártjának komoly dilemma volt Bajnai jelölése, de végül úgy döntöttek, cselekvőképes kormány kell.

Draskovics elrendelte Bajnai személyi védelmét

Itthon2009.03.30, 13:33

Draskovics Tibor rendészeti miniszter elrendelte Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölt személyi védelmét. Őrizni fogják Bajnai lakóhelyét is.

Bőven van muníciója az ellenzéknek Bajnai ellen

Itthon2009.03.30, 09:56

Bajnai Gordon kormányfőjelölt elmúlt húsz évben bejárt életútja bőven ellátja munícióval politikai ellenfeleit. A KISZ-ből indulva lett jól menő menedzser, felbukkant a neve számos vitatott üzletben és több tönkrement libatenyésztő halálát is az ő számlájára írják. Miniszterként pedig ezermilliárdnyi unió pénz felett gyakorolt ellenőrzést, aminek felhasználását szervezeti zűrzavar és korrupciós vádak kísérték.

Bajnai programjára kíváncsi az MDF

Itthon2009.03.30, 16:17

Programjának közzétételére kéri az MDF Bajnai Gordon miniszterelnök-jelöltet, Dávid Ibolya pártelnök szerint az országnak tudnia kell, hogyan képzeli el a válságból való kilábalást. Hétfőn több újság találgatta, hogy Bajnai mekkora kiadáscsökkentést tervez, a nagyságrendet legtöbben 500 milliárd forintra becsülik. Eddig annyit mondott nyilvánosan: fájni fog.

Két hét, két akadály - a kormányfőcsere menetrendje

Itthon2009.03.30, 03:45

Bajnai Gordonnak előbb az SZDSZ országos tanácsának szombati ülésén, majd az MSZP vasárnapi kongresszusán kell támogatást kapnia, és csak utána következhet az a speciális parlamenti szavazás, amelynek sikere esetén azonnal elfogalhatja a távozó Gyurcsány Ferenc helyét. Ha minden akadályt legyőz, akkor április 14-én lehet belőle miniszterelnök. Ismerkedjen meg a kormányfőváltás menetrendjével!

Az SZDSZ nem küld minisztert az új kormányba

Itthon2009.03.30, 13:53

Az SZDSZ nem lép koalícióra az MSZP-vel, így sem minisztereket, sem államtitkárokat nem fog küldeni az új kormányba - mondta hétfőn a párt frakcióülése után Gusztos Péter frakcióvezető-helyettes. Az SZDSZ ügyvivő testülete hétfőre virradóra döntött úgy: támogatja Bajnai Gordon gazdasági miniszter jelölését a kormányfői posztra.

Bajnai Gordon fájdalmas intézkedéseket ígér - nézze meg!

Itthon2009.03.30, 12:21

Fájdalmas, mindenkit érintő intézkedéseket ígért Bajnai Gordon kormányfőjelölt hétfői nyilatkozatában. Beszélt arról is, hogy csak átmeneti időre, feltételekkel vállalta a felkérést.

Szonda: A többség előre hozott választást akar

Itthon2009.03.30, 02:00

Legyenek előre hozott választások - így válaszolt a megkérdezettek 52 százaléka a Szonda Ipsos által készített felmérésben arra a kérdésre, hogy mi lenne jobb az ország számára. Ennél is nagyobb többség véli úgy, hogy utcai tüntetéseken fogják követelni az előre hozott választásokat, ha a következő pár napban sem oldódik meg a kormányfőcsere. 

A "bolsevik kutyán" nevettek a Fidesz-születésnapon

Itthon2009.03.29, 18:01

Újra és újra kezdeményezi a parlament feloszlatását a Fidesz - közölte Orbán Viktor Fidesz-elnök vasárnap pártja születésnapi ünnepségén. Orbán szerint nekik több megfelelő emberük is van egy Fidesz-kormány minden posztjára. A visszafogottan ünneplő Fidesz tortájába a híres bolsevik kutyás kiszólást idéző Szájer József vágott bele először.

Saját magát szorította sarokba az SZDSZ

Itthon2009.03.29, 19:35

A miniszterelnökcseréről folyó tárgyalások kezdete óta az SZDSZ több olyan ígéretet is tett, amellyel saját mozgásterét szűkítette le. Az új kormányfő megtalálására kitűzött csütörtöki határidő már rég lejárt, és az sem világos, kit tud elképzelni az SZDSZ miniszterelnöki székben az után, hogy az általa alkalmasnak nevezett három jelölt - Békesi László, Bokros Lajos és Surányi György - közül egyik sem vállalta.

Közelít 1995-ös mélypontjához az MSZP

Itthon2009.03.29, 09:31

Meggyengült alapszervezetek, elfordult szimpatizánsok és kevés fiatal - az MSZP két alapító tagja szerint ez jellemzi ma a pártot, amelynek vezetője, Gyurcsány Ferenc szombaton belebukott az általa kezdeményezett kormányfőcserébe. A közvélemény-kutatások szerint a szocialisták népszerűsége az 1995-ös mélypont felé közelít, miközben szinte mindenki pesszimistán látja az ország helyzetét. Az egyik alapító szerint az utolsó időkre már nem lehetnek büszkék.

"Leszegett fejjel menni előre" - Bajnai válságkezelési módszere

Itthon2009.03.30, 00:20

A foglalkoztatási rendszer megváltoztatását nevezte a legfontosabb reformfeladatnak Bajnai Gordon gazdasági miniszter, az MSZP új kormányfőjelöltje a válság kapcsán adott februári interjújában. Bajnai szerint a válságkezelő lépéseket akkor is muszáj megtenni, ha fájdalmasak lesznek, leszegett fejjel kell haladni előre, és meg kell próbálni elébevágni a válság fejleményeinek.

Az SZDSZ is rábólintott Bajnai miniszterelnökségére

Itthon2009.03.30, 10:45

Órákon át tartó egyeztetés után vasárnap éjszaka az SZDSZ vezetése és parlamenti frakciója is támogatásáról biztosította az MSZP által miniszterelnöknek javasolt Bajnai Gordon gazdasági minisztert. Ezzel a szocialistáknak várhatóan sikerül elérniük, hogy kormányon maradhassanak, ami egyúttal azt is jelenti, hogy nem lesznek előre hozott választások. Fodor Gábor SZDSZ-elnök szerint szakértői kormány alakul, döntően külső emberekkel. Bajnai várhatóan jelentős megszorításokat fog végrehajtani.

Fodor bejelentése és hazaárulózás az utcán - videók

Itthon2009.03.30, 02:54

Fodor Gábor SZDSZ-elnök vasárnap éjszaka jelentette be, hogy pártja támogatja Bajnai Gordon miniszterelnöki jelölését. A gazdasági miniszter több órát töltött a szabad demokraták székházában, majd távozásakor szűkszavúan nyilatkozott, miközben néhány utcai tiltakozó lehazaárulózta.

Maradni akar a politikában Gyurcsány

Itthon2009.03.29, 14:54

Továbbra is politikusként kíván dolgozni a miniszterelnöki posztról és az MSZP éléről is távozó Gyurcsány Ferenc - mondta az [origo]-nak a kormányszóvivő, aki szerint Gyurcsány továbbra is ellátja miniszterelnöki teendőit, jövőbeli tisztsége pedig párttársain múlik.

A mélybe rántotta Gyurcsány az MSZP-t politológusok szerint

Itthon2009.03.28, 15:04

Gyurcsány Ferenc kormányfő az elmúlt egy héten maga sodorta az előre hozott választások szélére az MSZP-t, annyira elszámította magát, hogy ez kihúzta alóla a talajt - mondta az [origo]-nak Lakner Zoltán politológus. Gyulai Attila, a Political Capital elemzője szerint a legvalószínűbb jelenleg az előre hozott választás.

Gyurcsány "megroggyant" az MSZP-sek szerint

Itthon2009.03.28, 11:37

Megroggyant Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és ezért ki kell vonulnia a méltatlanná vált politikai helyzetből - nagyjából így összegezhető a kormányfővel szemben péntek óta egyre nyiltabban megfogalmazódó szocialista kritika. Gyurcsány kikezdte a belső ellenzék.

Bokros egy új választáson még lehet jelölt

Itthon2009.03.28, 17:34

Nem vállalja a miniszterelnök-jelöltséget Bokros Lajos volt pénzügyminiszter, aki szerint még a gondolata is sértő annak, hogy a nevét adná egy olyan programhoz, amelynek nem bízik a sikerében. Az MDF EP-kampány megnyitóján Bokros arról beszélt, hogy csak az ellenzéki párt programja kecsegtet a siker lehetőségével, és egy új választás esetén még lehet az MDF miniszterelnök-jelöltje.

Vasárnap tárgyal tovább a csalódott SZDSZ

Itthon2009.03.28, 21:54

Nem nagyon van már más lehetősége az SZDSZ-nek, mint az előre hozott választás mellé állni - mondta az [origo]-nak a párt egy névtelenséget kérő politkusa szombaton délután. Este azért még összeültek a párt vezetői, vasárnap pedig ismét tárgyal a párt ügyvivő testülete és frakciója is. Az [origo] névtelenül azt mondták szabad demokrata politikusok, hogy csalódtak Gyurcsány Ferencben, és meglepte őket Bokros Lajos is, amikor nem vállalta a miniszterelnökséget.

Gyurcsány lemondott a pártelnökségről, Bajnai lehet a kormányfőjelölt

Itthon2009.03.28, 23:32

Benyújtotta lemondását Gyurcsány Ferenc a pártelnökségről. Az [origo] szocialista forrásokból úgy tudja, a párt Bajnai Gordont jelöli miniszterelnöknek. Az esti frakcióülésen a döntést valószínűleg a képviselők is megismerték, de a bent elhangzottakról senki sem nyilatkozott. Megy a találgatás, hogy mi lesz ezután, mélyül a kormányválság.

Nevetséges kormányt vár a Fidesz - nézze meg!

Itthon2009.03.28, 17:49

A Fidesz szerint szánalmas kudarcokat hozott a szombat a kormányalakítási folyamatban, amelynek végén egy nevetséges kormány veheti át az ország irányítását. Szijjártó Péter, a párt szóvivője sajtótájékoztatón reagált a durvuló kormányválságra. Nézze meg!

Nézze meg az MSZP sajtótájékoztatóját!

Itthon2009.03.28, 15:11

Hosszú várakozás után tartott sajtótájékoztatót az MSZP szóvivője szombaton. Szűkszavú volt, de szavaiból az derült ki: ha a párt adja a miniszterelnök-jelöltet, akkor Gyurcsány Ferenc távozik a párt éléről. Nézze meg a sajtótájékoztatót videón!

Bajnai vagy "nincs tovább" - kijátszotta utolsó kártyáját az MSZP

Itthon2009.03.29, 00:31

Bajnai Gordon gazdasági minisztert jelöli miniszterelnöknek az MSZP, a tárcavezető már rá is bólintott a felkérésre - állította az [origo]-nak egy névtelenséget kérő vezető szocialista politikus. Szerinte hiába nem szeretik sokan Bajnait a frakcióban, támogatni fogják, mert ha nem ő lesz a jelölt, akkor "nincs tovább".

Gyurcsány: "Benyújtottam a lemondásomat" - nézze meg!

Itthon2009.03.28, 19:01

Gyurcsány Ferenc az MSZP elnökségi üléséről távozóban bejelentette, hogy benyújtotta lemondását a pártelnöki posztról. Gyurcsányt tüntetők várták az MSZP székháza előtt. Nézze meg videón!

Nem érdemes a nagy hajrában bíznia az MSZP-nek

Itthon2009.03.28, 19:44

Jogosan fél az előre hozott választásoktól az MSZP, hiszen nem elég, hogy mélyponton van a népszerűsége, de az elmúlt két választás tapasztalatai szerint nem is képes 3 hónap alatt változtatni ezen. Ha választás lesz, a szocialisták legfeljebb abban reménykedhetnek, hogy a Fidesz elront valamit, de erre sincs sok esély, hiszen az ellenzéki párt népszerűsége december óta jelentősen nőtt.

MN: Gyurcsánynak titkos forgatókönyve van

Itthon2009.03.28, 09:06

Titkos forgatókönyvet dolgozott ki Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a kormányválság megoldására a Magyar Nemzet információi szerint. A lap úgy tudja, Gyurcsány Bajnai Gordon gazdasági minisztert emelné kormányfővé. Bajnai azonban nem túl népszerű az MSZP-ben.

Egy "hanyatló kultúrát" számolna fel - Bokros Lajos programja

Itthon2009.03.28, 08:17

Átfogó és mély reformokat tart szükségesnek Bokros Lajos közgazdász, akit az SZDSZ kormányfőjelöltnek ajánlott a szocialisták számára. Bokros azt ígéri, hogy hatékonyabbá és jobbá tudná tenni az egészségügyet, az oktatást, a közigazgatást és az adórendszert is. Megszüntetne kiváltságokat, de szerinte ettől csak igazságosabb lenne a rendszer. Összegyűjtöttük programjának fontosabb elemeit.

Ha lemondott Gyurcsány - forgatókönyvek

Itthon2009.03.28, 12:57

Az államfő kezébe kerülhet a miniszterelnök-jelölés, ha Gyurcsány Ferenc lemond a kormányfői posztról, de végül a parlamentnek kellene rábólintania az új kabinetre. Ha Gyurcsány az MSZP vezetéséről mond le, rendkívüli pártkongresszust kellene összehívni.

Burjánzanak a vad ötletek a Der Standard szerint

Itthon2009.03.27, 11:37

Az osztrák liberális napilap, a Der Standard szerint az eddigi egyetlen komolyan vehető miniszterelnök-jelölt, Surányi György rájött, hogy csak szükségmegoldás lenne, ezért visszalépett. A lap szerint az új jelöltek egyre kevésbé fajsúlyosak.

Orbán kezdi lerakni kormányzása alapköveit

Itthon2009.03.27, 13:17

Kivizsgálják a jelenlegi vezetés alatt történt állítólagos jogsértéseket, és erős államot hoznak létre stratégiai vagyonnal - Orbán Viktor Fidesz-elnök egy pénteki könyvbemutatón már leendő kormányzásának fő irányairól beszélt. Az ellenzéki vezető azt mondta, a szocialisták válságkezelő mekkmestert keresnek, egyik elejtett megjegyzéséből pedig kiderült, hogy szerinte akár kétharmados győzelmet is arathat pártja.

"Ez kezdett paródiává válni" - elúszik a hajó az SZDSZ szerint

Itthon2009.03.27, 16:42

A komolytalan kísérletezgetésnek akar véget vetni az SZDSZ Bokros Lajos miniszterelnöki jelölésével - állította az [origo]-nak egy szabad demokrata pártvezető. Bár az [origo]-nak nyilatkozó SZDSZ-es politikusok nem tekintik ultimátumnak Bokros jelölését, szavaikból az derült ki: nem nagyon bíznak már a tárgyalások a sikerében. A SZDSZ "valami fantasztikus" jelöltre vár.

Suchman szerint új elnököt kell választania az MSZP-nek

Itthon2009.03.27, 21:52

Suchman Tamás kormánybiztos szerint az MSZP-nek új elnököt kell választania, Gyurcsány Ferencnek pedig ki kell vonulnia a politikai folyamatokból. Suchman szerint a kormányfő már nem alkalmas a politikai folyamatok irányítására, ezért kezdeményezni fogja egy új pártelnök megválasztását. Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke szerint méltatlan az országhoz, ami a miniszterelnök-jelölés ügyében történik.

Nem érti az MSZP, miért Bokros - nézze meg videón!

Itthon2009.03.27, 16:45

Nem érti, de sajnálattal tudomásul veszi az SZDSZ döntését az MSZP - reagált Bárándy Gergely, az MSZP elnökségi tagja arra, hogy az SZDSZ Bokros Lajost tartaná alkalmas miniszterelnök-jelöltnek. Az MSZP elnöksége péntek délután is tanácskozik, Bárándy az ülésről jött ki.

Economist: Gyurcsány ravasz játékos

Itthon2009.03.27, 10:32

Gyurcsány Ferenc soha nem épült fel a 2006-os zavargásokból, kormánya pedig képtelen volt visszafogni az állami kiadásokat, és ez az összeomlás szélére sodorta a magyar gazdaságot - írja az Economist a miniszterelnök távozását elemző cikkében. A tekintélyes brit hetilap szerint ugyan az ellenzék fölénye egyértelmű, de Gyurcsány ravasz játékos, ezért egyelőre nem szabad leírni.

Bokrosról eddig hallani sem akart az MSZP

Itthon2009.03.27, 15:56

Az SZDSZ Bokros Lajos egykori pénzügyminisztert javasolja miniszterelnöknek, de épp ő volt az egyetlen, akinek jelölését kizárták a szocialisták az elmúlt napokban. A párt alelnöke, Mesterházy Attila szerint Bokros programja gazdaságilag biztosan jó lenne, de Magyarországon emberek is élnek, akiket nagyon hátrányosan érintene.

Nem érti az MSZP, miért Bokrost akarja az SZDSZ

Itthon2009.03.27, 18:41

Bokros Lajost javasolja miniszterelnöknek az SZDSZ - jelentette be az MSZP és az SZDSZ küldöttségének tárgyalása után Fodor Gábor. Az SZDSZ elnöke szerint Bokroson kívül Surányi Györgyöt és Békesi Lászlót tartják elfogadhatónak, mivel azonban utóbbi kettő nem vállalja a jelölést, ezért csak Bokros marad. Az MSZP nem érti, miért akarja az SZDSZ a volt pénzügyminisztert, a párt elnöksége tanácskozik. Korábban felmerült, hogy az MSZP az Electrolux vezérét javasolná, ő azonban még a jelöltségig sem jutott.

Fodor bejelentése Bokros Lajosról - nézze meg videón!

Itthon2009.03.27, 15:19

Fodor Gábor SZDSZ-elnök az MSZP-vel való egyeztetés után bejelentette: Bokros Lajost javasolják miniszterelnöknek. A pártvezető ezt azzal indokolta, hogy a három, általuk alkalmasnak tartott jelölt közül ketten - Surányi György és Békesi László - nem vállalták a feladatot. Ezért azt ajánlják a szocialistáknak, hogy gondolják meg az egykori pénzügyminiszter jelölését.

Körkérdés Gyurcsány távozásáról

Vélemény2009.03.27, 09:51

"Gyurcsány lemondása valódi esélyt jelent-e az ország számára arra, hogy elinduljon gazdasági és társadalmi bajainak megoldása felé? Minek kellene történnie a következő hetekben és hónapokban ahhoz, hogy ha van ilyen esély, akkor azt meg is ragadjuk?" Ezeket a kérdéseket tettük fel a Komment.hu szerzőinek.

Nem valószínű a közös EP- és parlamenti választás

Itthon2009.03.26, 12:15

A jelenlegi szabályok szerint nincs már lehetőség arra, hogy az EP-választásokkal egyszerre tartott előre hozott választás legyen június 7-én. Csütörtökön lenne az utolsó lehetőség, hogy egy rendkívüli parlamenti ülésen az Országgyűlés feloszlassa önmagát. Bár még nem biztos, hogy Surányi György, az MSZP és SZDSZ által egyaránt támogatott kormányfőjelölt igent mond, Gusztos Péter (SZDSZ) szerint biztosan nem lesz június 7-én előre hozott választás. A Fidesz lerövidítené a kampányidőszakot, az MDF meggyőzné az SZDSZ-t.

A tőzsdeelnök sem akar miniszterelnök lenni

Itthon2009.03.26, 20:37

Bár csütörtökön felmerült, hogy Patai Mihály tőzsdeelnök lehet az új jelölt a miniszterelnöki posztra, a bankár délután jelezte, hogy "a hír nem igaz", és kollégáival közölte azt is, hogy nem akar távozni munkahelyéről. Az MSZP és az SZDSZ pénteken folytatja a tárgyalásokat az új kormányfőről, miután eddigi közös jelöltjük, Surányi György kijelentette, hogy nem vállalja a felkérést.

Ízlelgetik az előre hozott választást a szocialisták

Itthon2009.03.26, 13:45

Az előre hozott választás lenne a legjobb megoldás - állította az [origo]-nak egy névtelenséget kérő szocialista képviselő, akivel egy társa is egyetértett. Az MSZP-s képviselők többsége szerintük menekül ettől a lehetőségtől.

Egyedül is nekifutna a kormányfőcserének az MSZP

Itthon2009.03.26, 08:30

Egyedül is nekivágna az MSZP a bizalmatlansági indítványnak, ha nem sikerül az SZDSZ-szel megegyezni - írja a Népszabadság MSZP-s elnökségi forrásokra hivatkozva. Ha Surányi György volt jegybankelnök jelölése nem lesz sikeres, azaz megbukik a pártok egységes támogatása híján, a lap szerint az MSZP Glatz Ferenccel próbálhatja meg a miniszterelnökcserét.

Medgyessy: Nem érzek elégtételt

Itthon2009.03.26, 12:12

Nem érez sem elégtételt, sem kárörömöt Gyurcsány Ferenc lemondása után Medgyessy Péter korábbi miniszterelnök. Szerinte a lemondás emberileg nehéz helyzet, és Gyurcsány sem élhette meg jól. Előre hozott választásokat szeretne, és nem érti, az MSZP és az SZDSZ miért nem hagyja ezzel megújulni az országot. Ha mégsem lesz választás, Bokrost tartja a legalkalmasabb rendcsinálónak. Telefoninterjú a korábbi kormányfővel.

Veres: Az MSZP garanciákat kér az új kormányfőtől

Itthon2009.03.26, 09:31

Vállalna szerepet az új kormányban Veres János pénzügyminiszter. Az MTI-nek adott interjúban azt mondta, az MSZP "szervezeti, személyi és tartalmi" garanciákat két majd az új kormányfőtől, vagyis azt, hogy a párt által javasolt embereknek adjon funkciót vagy feladatot a kormányzásban.

Új neveket vár péntekre az SZDSZ

Itthon2009.03.26, 20:33

Újabb jelöltet vár az MSZP-től a pénteken reggel folytatódó tárgyalásokra az SZDSZ, miután Surányi György visszautasította a miniszterelnöki felkérést. Fodor Gábor pártelnök szerint betartották a korábban maguknak megszabott határidőt, az már egy más kérdés, hogy a kompromisszumos jelölt nem vállata.

Surányi beszélt Kovács Lászlóval Brüsszelben

Itthon2009.03.26, 13:40

A miniszterelnökségre felkért Surányi György szerdán találkozott Kovács László uniós biztossal, az MSZP korábbi elnökével, utóbbi azonban nem kíván semmit sem elárulni a beszélgetésről. Kovács beszélt viszont arról, hogy milyen vezetőt tartana alkalmasnak a kormányfői posztra, és a leírás leginkább Surányira illik rá a szocialisták jelöltjei közül.

Jelezte területi igényeit az MSZP

Itthon2009.03.27, 10:38

Bár Lendvai Ildikó szocialista frakcióvezető hétfőn még a Fideszt korholta, amiért a hatalomra hajt, időközben az MSZP-nek is megjött az étvágya. Veres János pénzügyminiszter szerint természetes, ha az MSZP védi kormányzati pozícióit, Gyurcsány Ferenc kormányfő pedig blogjában írta, hogy őrizni kell a hatalmat. Egy MSZP-s képviselő az [origo]-nak azt mondta, érthető, hogy nem akarnak mindent feladni: jó káderek nem születnek pár nap alatt.