gyulladás

címke rss

Súlyos betegség kezelésében hozhat áttörést a magyar kutatónő

Archívum2016.10.26, 16:43

A gyulladásos bélbetegségekben szenvedők eredményesebb kezelését kutató Farkas Klaudia belgyógyász és a koraszülött gyerekek agykárosodásának megelőzését kutató Jeney Viktória vegyész kapta a L'Oréal és az UNESCO „A nőkért és a tudományért" elnevezésű ösztöndíját. Az idén 14. alkalommal odaítélt kitüntetést a Magyar Tudományos Akadémián tartott ünnepségen vehették át a díjazottak. Az elismeréssel járó 2-2 millió forintos ösztöndíjat a két kutató szakmai és személyes célokra egyaránt szabadon felhasználhatja.

Felgyújtotta magát egy színésznő, az állapota válságos

Archívum2016.09.20, 09:32

Felgyújtotta magát hétfőn egy nő a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatal előtt - jelentette az Agerpres hírügynökség.

Egy ritka betegség, amelynek a nyár a legnagyobb ellensége

Archívum2017.05.11, 10:44

A krónikus verejtékmirigy-gyulladás, azaz a hidradenitisz szuppurativa (röviden: HS) egy rejtőzködő betegség, amely nyáron különösen meg tudja keseríteni az ebben a betegségben szenvedők életét. Bár egyes felmérések szerint a HS a lakosság 1%-át is érintheti, mégis a ritka betegségek közé sorolják, mert a betegek gyakran szégyellik a kellemetlen tüneteket, nem fordulnak szakorvoshoz, így kevesen jutnak el a diagnózisig.

A gyerekeket is veszélyezteti a gyulladásos bélbetegség!

Archívum2016.05.31, 14:08

Minden harmadik hat-kilencéves gyermek túlsúlyos vagy elhízott Európában az európai gasztroenterológiai társaságok egyesületének jelentése szerint. A szakértők arra is figyelmeztetnek, hogy az öt éven aluli túlsúlyosok száma a becslések szerinti mostani 41 millióról 70 millióra nő világszerte 2025-re.

Az önbizalom roncsolói: 3 nő, aki felvállalta aknés bőrét

Archívum2016.04.28, 12:24

A piros foltokkal teli, gyulladt bőr sajnos rengeteg fiatal lány életét megkeserítheti. Néhányan közülük őszintén meséltek a bőrproblémájuk miatt elszenvedett megjegyzésekről, hogy így adjanak erőt azoknak, akik hozzájuk hasonló helyzetben vannak.

Sütő Enikőt baleset érte: "Sajnos nagyobb a baj, mint gondoltam"

Archívum2016.04.21, 16:00

Az egykori szexszimbólum nagyon szenved, mert csonthártyagyulladása miatt nem tud sportolni.

A fogágy gyulladása növelheti a koraszülés kockázatát

Archívum2016.04.05, 10:51

A fogágy gyulladása is növelheti a koraszülés kockázatát, valamint hatással lehet az újszülött súlyára, éppen úgy, mint az alkoholfogyasztás, a dohányzás vagy a korábbi vetélések – olvasható a Semmelweis Egyetem közleményében.

Természetes fehérjével a gyulladásos betegségek ellen

Archívum2016.02.05, 09:45

Amerikai kutatók felfedezték, hogy egy természetes úton termelődő fehérje szintjének növelése jelentősen csökkenti vagy megvédi a kísérleti egereket a gyulladásoktól. A kutatásnak nagy jelentősége lehet olyan gyulladásos betegségek elleni új gyógymódok kifejlesztésében, amilyen a sokízületi gyulladás, a pikkelysömör és a szklerózis multiplex.

Lángol egy kamion Kenderesen

Archívum2015.06.19, 16:15

Kigyulladt egy hígítót és festéket is szállító kamion Kenderesen péntek délután. 

Jön a nyár – Ints búcsút még most a köszvénynek, ízületi gyulladásoknak!

Archívum2015.05.02, 12:32

Kevés olyan ember van, aki úgy éri meg az időskort, hogy semmilyen ízületi problémája nem volt. Az ízületi gyulladások bármelyik korban megkeseríthetik az életünket. Szakértők szerint nem szabad halogatni a heveny vagy krónikus gyulladások kezelését, hiszen akár évekig is elhúzódhat, amíg teljesen meg lehet szüntetni a panaszokat és a velük járó fájdalmat.

Fáj a hasad? Ez lehet az oka

Archívum2014.12.12, 09:24

A hasi fájdalomnak számos oka lehet, ám a leggyakoribb mégis valamely hasüregi szerv gyulladásos megbetegedése. 

Beteg vagy, de nem tudod, mi az oka? Irány a fogorvos!

Archívum2014.11.19, 21:28

Számos betegség okát mutathatja egy fogprobléma, ami egészen addig rejtve marad, amíg a fogorvosod ki nem deríti, hogy góctünetről van szó. A helyzet némileg fordítva is igaz lehet, vagyis ha makacs és nehezen magyarázható panaszaid vannak, akkor lehet, hogy a szájüregben kell keresni a magyarázatot.  

A legjobb módszerek, amikkel megelőzheted a húgyúti fertőzést

Archívum2014.11.18, 23:45

Megelőzni mindent könnyebb, mint kezelni – a kellemetlen, fájdalmas tünetekkel járó felfázást is elkerülheted, ha megfelelő gyümölcsöket, gyógynövényeket használsz.

Szauna, medence, vizes örömök, miért fázunk fel a melegben?

Archívum2014.11.12, 22:04

A hideg, szeles idő, de akár a rendszeres uszodalátogatás is veszélyforrás lehet: az elszaporodó baktériumok könnyen húgyúti fertőzést okoznak ebben az időszakban, ami megfelelő kezelés hiányában rendszeresen visszatérő, kellemetlen téli vendéggé válhat.

Így bánj gyengéden a náthás orroddal - tippek a gyulladás kezelésére

Archívum2014.11.10, 21:30

Mindenkinek ismerős lehet a téli, megfázós időszakra jellemző kipirult, sebes orr. Természetes, hogy az orrdugulás, a folyamatos fújás és a dörzsölés miatt fájni kezd a náthás testrész, de nem kell napokon keresztül szenvedened miatta. Íme a Life.hu életmentő tippjei.

Majdnem felgyújtotta az x-faktoros házat Kállai-Kiss Zsófi

Archívum2014.10.17, 14:17

Kállai-Kiss Zsófi, az idei X-Faktor döntőbe került énekesnője saját figyelmetlensége miatt majdnem felgyújtotta azt a Gozsdu udvari lakást, amelyben Horányi Julival lakik együtt.

Bevállalnál egy pasit kiütésekkel? Nincs mese, szépségfüggő vagy

Archívum2014.10.02, 14:06

A szerelem mindenkinek jár  című cikkünkben tematikus párkereső oldalakat gyűjtöttünk, melyek olyan közösségeket kívánnak létrehozni, ahol a tagok rendelkeznek valamiféle közös tulajdonsággal, amely kiemelten fontos része az életüknek, és valóban megkerülhetetlen a társkeresés során. Most ismét egy olyan témával foglalkozunk, amely óriási hatással van a párkapcsolatokra, a munkavégzésre és a világban elfoglalt helyünkre. Ezek pedig a bőrbetegségek.

A térdfájás fontos okára jöttek rá magyar kutatók

Archívum2014.10.01, 11:04

A daganatok kialakulásában központi szerepet játszó Src fehérjecsalád tagjai kulcsfontosságúak számos gyulladásos betegség (például ízületi gyulladások) létrejöttében is. A többéves, teljes egészében magyar kutatásokat a Semmelweis Egyetem Élettani Intézetének munkatársai végezték.

Térképnyelv: így előzd meg ezt a csúnya betegséget!

Archívum2014.09.20, 07:19

A nyelv az egyik leggyakrabban használt és legsokoldalúbb szerveink közé tartozik, szerepe van az érzékelésben, a kommunikációban, a táplálkozásban és a szexben is. Sérülése vagy megbetegedése komoly zavarokat okozhat a szervezet működése szempontjából. Ugyanakkor a nyelv egészséges állapotban sem egyértelműen szép látvány, a duzzadt, gyulladt nyelv pedig kifejezetten taszító lehet.

Itt a klíma-para! Ilyen betegségeket okozhat a rossz légkondi

Archívum2014.06.22, 13:40

A hőség ellen egyre több lakásban, irodában védekeznek klímaberendezésekkel. A nem szakszerű felszerelés és karbantartás azonban komoly veszélyforrás lehet. 

Nem látsz a csipától?

Archívum2014.06.05, 14:01

A kötőhártyagyulladás az egyik leggyakoribb szemet érintő megbetegedés. A szemünk rendkívül érzékeny, védelme pedig az egyik legnagyobb prevenciós kihívás.

Így kerüld el idén az allergiát!

Archívum2014.04.30, 21:55

Legutóbb az Országos Mentőszolgálat védekezési tippjeit osztottuk meg veletek, most további tanácsokat szedtünk össze, amelyek segítenek megelőzni a meleg idő beálltával járó allergiás tüneteket.  

Végbéltáji viharok

Archívum2014.03.13, 14:31

Már a téma említése is kínos lehet. Senki sem szeret beszélni végbélbajairól, pedig bárkinél előfordulhatnak az alsó tájékon is problémák. Akkor is, ha higiéniás szokásai nem hagynak kívánnivalót maguk után.

A lila paradicsom a jövő gyulladáscsökkentője

Archívum2014.01.27, 12:13

Lila színű, antioxidánsokban rendkívül gazdag, gyulladáscsökkentő és rákellenes hatású az a genetikailag módosított paradicsomfajta, amelyet brit szakemberek fejlesztettek ki. A lila paradicsom leve a kutatók szerint igazi csodaszer, bár kétségkívül időbe telik majd, amíg széles körben elterjed.

Te is lehetsz reumás, nemcsak a nagymamád!

Archívum2014.01.24, 09:58

A reuma a mozgásszervi betegségeken belüli mozgáskorlátozottság, fájdalom, duzzanat hosszú ideig tartó fennállását jelenti. És tévhit, hogy a reuma csak az idős korosztályt érintő megbetegedés. A fiatalok is szenvedhetnek tőle, ha nem is olyan mértékben, mint az idősebbek. 

Csíp, szurkál, fáj? Lehet, hogy felfáztál!

Archívum2014.01.09, 14:46

A téli időszak gyakori "női betegsége" a felfázás, vagy más néven a hólyaghurut. A probléma nemcsak kellemetlen és fájdalmas, de komoly következményei is lehetnek, így rendkívül fontos a megelőzése, illetve a már kialakult betegség minél gyorsabb és hatékonyabb kezelése.

Makacs sebek: így segít a homeopátia

Archívum2013.12.20, 18:11

A makacs sebek gyógyítása nem könnyű feladat. Egyes homeopátiás szerek alkalmazása azonban komoly lökést adhat a gyógyuláshoz.

Száraz szemmel a számítógép előtt

Archívum2013.12.17, 11:51

A számítógép előtt az ember hajlamos elfeledkezni a pislogásról. Ez nem csupán a száraz szem szindrómával küzdők számára jelenthet problémát.

Gyógyulás mínusz 110 fokon - lehetséges!

Archívum2013.12.11, 22:54

A hidegterápia többek között nyugtatja az idegrendszert, beindítja az immunrendszer gyulladáscsökkentő folyamatait, és a fogyókúrát is segíti. A mínusz 110 fokos helyen természetesen sok időt nem lehet eltölteni, de a hatékonysága így is magas. A hidegterápia mellett az antigravitációs futógép is csodákra képes: ezt az is használhatja, akin jelentős túlsúly van, mégis fogyni szeretne. Ha kíváncsi vagy arra, mi mindenre jó még ez a különleges eszköz és a hidegterápia, akkor nézd meg a következő videót!  

Hormonkúrára kényszerült Soma

Archívum2013.10.18, 13:29

Soma nem bírta a kontaktlencsét, amit a TV2 Sztárban sztár című produkciójához kellett viselnie, amikor Tom Jones bőrébe bújt. Mamagésa szerint az egésznek lelki okai vannak, és elárulta egyedi elképzeléseit szeme gyulladásáról.

Jaj! Túladagolta a Viagrát, amputálták a péniszét

Archívum2013.09.27, 15:16

Egy dél-kolumbiai férfinak le kellett vágni a nemi szervét, mert túladagolta a potencianövelő pirulákat.

Michael Douglast félrekezelte orvosa

Archívum2013.09.12, 16:50

A színészt háromnegyed éven át antibiotikummal kezelte egykori orvosa, mert azt hitte, gyulladás áll panaszainak hátterében. Közben rákos volt.

A pasijának akart imponálni, kigyulladt a feneke

Archívum2013.09.09, 17:32

Egy tini a barátjának akart kedveskedni egy szexi, fenékrázós számmal, de csúnya baleset lett a vége.

Most szedd a körömvirágot!

Archívum2013.07.29, 05:32

Nemcsak élénk színeivel, de hihetetlen gyógyhatásaival is elvarázsol a körömvirág: külsőleg és belsőleg is segíthet a rák vagy a nyáron gyakrabban jelentkező visszerek ellen. Akár teaként, akár krémként használnád fel, most van az ideje a begyűjtésének!

Tályog a mellbimbón - A piercing szexi, de veszélyes

Archívum2013.07.08, 12:09

A nyári bulihangulatban a nyaralás emlékei mellett sokan egy tetoválással vagy piercinggel is gazdagabbak lesznek - a probléma csak az, hogy mint a könnyű nyári kalandoknak, úgy ezeknek is megvannak a maguk veszélyei.

A vizelet a sárgától a kékig bármilyen színű lehet

Archívum2013.07.01, 15:20

A sárgától a piroson, a zöldön és a kéken át a liláig a szivárvány minden színében „pompázó” vizeletmintákkal lehet találkozni az orvosi laboratóriumokban. A vizelet furcsa színét az elfogyasztott élelmiszerek és gyógyszerek is okozhatják, de gyakran gyulladások vagy komoly betegségek állnak a háttérben.

Így falja fel a szemet egy gombás fertőzés

Archívum2013.02.25, 00:52

A 42 éves, brit Jacqueline Stone az internetről rendelt kontaktlencséi miatt került iszonyatos állapotba: egy fertőzés, melyet még nem tudni, hogy a lencséknek vagy saját hanyagságának köszönhet, szinte felfalta az egyik szemét. Velünk is megtörténhet ilyesmi? Dr. Rácz István szemész-kontaktológust faggattuk.

Mikor fordulj orvoshoz? Az influenza tünetei

Archívum2013.02.04, 22:09

Láz, levertség, torokfájás - vajon ezek egy megfázás, mandulagyulladás vagy már az influenza tünetei? A Life.hu összeállításából megtudhatod, mikor kell mindenképp elindulni az orvoshoz.

Újabb bizonyíték test és lélek kapcsolatára

Archívum2013.01.05, 15:10

Egy új kutatás szerint a szorongás és a depresszió kialakulásában szerepet játszhatnak a szervezetben zajló gyulladásos folyamatok is.

Műteni kell az RTL Klub sztárját

Archívum2012.12.13, 20:44

Oláh Gergő egészsége sincs teljesen rendben.

Porrá égett áldozatok: a spontán öngyulladás

Archívum2012.11.26, 21:28

Elméletek tucatjai születtek már arról, hogy magyarázatot találjanak azokra a hihetetlen esetekre, amikor emberek minden látható ok nélkül egyszerűen maguktól porrá égtek.  

Marjai Judit: "Halálosan kényelmetlen, de megéri"

Archívum2012.11.20, 17:37

"Sokkal jobb érzés nőnek lenni egy magas sarkú cipőben, mint egy laposban" - mondta el Marjai Judit a Life.hu riporterének. Igen ám, de a szexis cipőnek ára van: a tűsarkú cipők gyakori viselésétől a láb begyulladhat, ami akár maradandó károsodáshoz és deformitáshoz is vezethet.

Rejtélyes betegség akadályozza Orbán Viktor fiának karrierjét

Archívum2012.10.13, 19:06

Az orvosok egyelőre nem tudják, mi okozza azt a gyulladást, amelytől Orbán Viktor miniszterelnök fia szenved - írja a BorsOnline.

Szexi, rekedt hangon beszélsz? Meglepően gyilkos ok állhat a háttérben

Archívum2012.09.22, 03:18

Mind a két hangszalag bénulása szerencsére nagyon ritka, de az egyoldali már kevésbé. Dr. Helfferich Frigyes fül-orr-gégész beszél arról, hogy milyen okai lehetnek annak, ha nem akar elmúlni a rekedt hang több hét után sem.

Miért nagy baj, ha kihal a bélflóra?

Archívum2012.09.12, 15:03

Az emberi szervezetben élő mikroba-társulásokat érő "ökológiai katasztrófa" drasztikus hatással lehet a gazdaszervezet egészségére. A legfrissebb kutatások felvetik, hogy a vastagbélrák kialakulásában a gyulladt bél mikrobiális egyensúlyának felborulása lehet az első lépés.

Vadonatúj szerek agybetegségekre

Archívum2012.08.06, 14:40

Egyaránt gyógyíthatják az Alzheimer- és Parkinson-kórt, a szklerózis multiplexet és egyes agysérüléseket azok az új szerek, amelyek az agyban zajló gyulladásos folyamatok megfékezésére hatnak - állítják amerikai tudósok.

Veszélyben volt Tóth Vera!

Archívum2012.06.17, 12:45

Barátai napokon keresztül aggódtak Tóth Veráért, az énekesnőnek ugyanis legféltettebb kincse volt komoly veszélyben!

Kés alá kell feküdnie VV Kingának

Archívum2012.06.02, 15:29

Két év után kicserélik VV Kinga mellimplantátumát.

Rosszul lett a Csillag születik sztárja

Archívum2012.05.11, 09:25

Szirota Jennifer rosszul lett szombat este a Csillag születik után.

A vakbélgyulladás antibiotikummal is kezelhető

Archívum2012.04.17, 11:17

Antibiotikumos kezelést javasolnak az egyik leggyakrabban végzett operáció, a vakbélműtét helyett angol kutatók a vakbélgyulladás szövődménymentes változatának klinikai ellátására.

Mindenki aggódik a népszerű magyar énekesnőért

Archívum2012.04.12, 11:19

A szokványos megfázásos tünetekkel kezdődött Szulák Andrea betegsége, de kiderült: mellhártyagyulladásról van szó. A betegség nemcsak fájdalmas, hanem veszélyes szövődménye is kialakulhat.

Felfedték, hogy mit tesz a masszázs az izmokkal

Archívum2012.02.06, 08:29

A masszázsról köztudott, hogy enyhíti az izomfeszülést és csillapítja az izomfájdalmakat, de hogy masszírozáskor pontosan mi történik a szervezetben, arról ritkábban lehet hallani.

Így lúgosítanak a magyar sztárok!

Archívum2011.11.19, 00:18

A lúgosítás egyfajta méregtelenítés: a szervezet savasságának egyensúlyba állítása. A savasodást kellemetlen panaszok jelzik, ilyen például az égő  gyomor. De az elsavasodás miatt jelentkezhetnek fájdalmas gyulladások, reuma, köszvény, és bizony azért is a savasodás a felelős, ha idő előtt ráncosodni, öregedni kezd a bőrünk. A Life.hu riportere három sztárt, Szabó Győzőt, Rubint Rékát és Zoltán Erikát kérdezte, miért tartja fontosnak a lúgosítást.

A tojás újabb előnyös hatását igazolták

Archívum2011.07.08, 12:00

A természet egyik legtökéletesebb eledele lehet az ember számára a tojás. Amellett, hogy kiváló fehérje-, zsír-, vitamin- és ásványianyag-forrás, most antioxidáns tulajdonságaira is fény derült - írja a Science Daily ismeretterjesztő portál.

Kinél vált ki gyulladást a stressz?

Archívum2011.02.18, 13:57

A nehéz helyzetek kiváltotta érzelmi reakciónk alapján megjósolható, hogyan reagál szervezetünk a stresszre - állítják a Pittsburghi Egyetem kutatói a Brain, Behavior, and Immunity című szaklap e havi számában. 

Gyógynövényekkel is enyhíthetők a felső légúti betegségek tünetei

Archívum2010.12.28, 09:05

A felső légutak gyulladásos betegségei általában fertőzéses eredetűek, melyeket leggyakrabban vírusok, esetenként baktériumok okoznak. A bakteriális eredetű fertőzéseket általában antibiotikumokkal kezelik, a vírusos fertőzéseknél pedig a hagyományos gyógyszerekkel enyhíthetők a tünetek. A megfázás tüneteinek mérséklése érdekében gyógynövény-kivonatokkal is próbálkozhatunk. Mielőtt azonban gyógynövényes kúrába kezdenénk, feltétlenül konzultáljunk háziorvosunkkal, hiszen egyéni túlérzékenység vagy más gyógyszerekkel történő együttes szedés esetén kellemetlen mellékhatások is felléphetnek.

Az elmúlt tíz év legjelentősebb tudományos eredményei

Archívum2010.12.19, 20:39

Már biztos, hogy egykor folyékony víz volt a Marson, és egyre közelebb kerülünk a távoli földek azonosításához. Tudjuk, hogy a bennünk élő baktériumok elválaszthatatlan részét képezik az emberi szervezetnek, és a kutatók már képesek arra is, hogy elköteleződött sejteket programozzanak át bármilyen sejttípussá alakulni képes őssejtekké. A Science cikke alapján készült évzáró összeállításunkban áttekintjük az utóbbi tíz év legdinamikusabban fejlődő tudományterületeit.

Rohamoznak az immunsejtek - film

Archívum2010.10.18, 10:37

Steril gyulladások olyan szövetsérüléseknél, szövetelhalásoknál alakulnak ki, ahol nincs fertőzés. Ilyenkor az immunrendszer neutrofil granulocitái sietnek a helyszínre, hogy begyógyítsák a sérüléseket. Kanadai kutatóknak különleges mikroszkópos eljárással először sikerült lefilmezniük az immunsejtek vándorútját.

A babapopsi ápolása

Archívum2010.09.17, 18:46

A rózsás babapopsi gondos ápolást igényel, hogy mindig jól érezze magát a baba a bőrében. A sírás oka sokszor az a fájdalom, amit a kicsi akkor érez, amikor a bőréhez ér a pelenka.

A szájüregi gyulladások nem befolyásolják a fogorvosi implantátumok tartósságát

Archívum2010.09.04, 11:36

A krónikus szájüregi gyulladások nem rontják a fogászati pótlások élettartamát, olvasható a Journal of Periodontology című szaklapban megjelent kutatásban.

Kiderült, miért okozhat rákot az elhízás

Archívum2010.01.25, 07:42

Az elhízás és a rákbetegség kapcsolatával foglalkozó kutatások szerint a túlsúlyos embereknél másfélszer nagyobb eséllyel alakulhat ki valamilyen daganatos betegség. Egy új kísérlet eredményei megerősítik, hogy az elhízás valóban komoly kockázati tényező, méghozzá a gyulladáskeltő anyagok megemelkedett szintje miatt.

Ha csomókban hullik a haj

Archívum2008.12.04, 15:05

A hajunk problémái sok mindent elárulnak egészségi állapotunkról. A haj ritkulása utalhat hormonális zavarokra, elégtelen vitaminbevitelre, egészségtelen táplálkozásra vagy akár a fogíny gyulladására is.

Kétévesen reumás

Archívum2008.10.13, 15:16

A lakosság harmada küzd valamilyen reumatológiai betegséggel. Súlyos tévedés, hogy a reumatológia csak idősekkel foglalkozik, az ízületi gyulladásokkal például főképp a fiatalok küzdenek.

Még a mandulákról

Archívum2008.04.21, 15:44

Létezik egy idült orrnyálkahártya gyulladás, mely a terhesekre jellemző; az orr- és torokmandula-megnagyobbodás tünetei 5-6 éves korban lehetnek a legkifejezettebbek, később javulhat a helyzet; a szűk hallójárat hajlamosíthat hallójárat-gyulladásra. Levélhullás szakértőnktől.

Anaerob vaginosis

Archívum2006.05.02, 11:58

A női külső nemi szervek bakteriális gyulladása

Félmillió magyar szenved krónikus tüdőgyulladásban

Archívum2005.11.17, 07:42

Rövidesen a negyedik legfenyegetőbb betegség lehet a COPD, a tüdő krónikus gyulladása - írja a Népszabadság. A lap szerint a betegségről - amely Európában nálunk szedi a legtöbb áldozatot - sokan nem is tudnak, pedig szenvednek tőle.

Előző
  • 1
  • 2
Következő