Gyulay Zsolt
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Forma-1-es hír
- Hungaroring
- Forma-1 Magyar Nagydíj
- MOB
- Hódosi Sándor
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Szalay Balázs hirtelen távozott a Hungaroring menedzsmentjéből
A tereprali-versenyzőt csak tavaly októberben nevezték ki üzletfejlesztési igazgatóvá, de alig hét hónappal később lemondott a posztjáról. Az elnök-vezérigazgató Gyulay Zsolt szerint önként.
Több nézőre számítanak a hungaroringi WTCC-futamon
Tavaly még ingyenes volt a hungaroringi WTCC-verseny, idén viszont már háromezer forint egy pelépő. Ennek ellenére a szervezők abban bíznak, hogy a tavalyi 70 ezerhez képest többen fognak kilátogatni a most hétvégi futamokra.
A Forma-1 nélkül is talpon kell maradnia a Hungaroringnek - interjú Gyulay Zsolttal
A kétszeres olimpiai bajnok kajakozó Gyulay Zsolt 2010 augusztusában váltotta Palik Lászlót a Hungaroring Sport Zrt. elnöki székében. Bár a cégre továbbra is ránehezedik a régi kölcsönök terhe, Gyulay szerint már nyereséges, és az idén megduplázza a bevételét, az egyre sürgetőbb fejlesztésekre azonban továbbra sincs fedezet.
Gyulai Zsoltot és Kamuti Jenőt beiktatták a halhatatlan sportolók közé
Gyulay Zsoltot, valamint Kamuti Jenőt hivatalosan is beiktatta tagjai közé pénteken este a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesülete.
Kamuti Jenő és Gyulay Zsolt is a halhatatlanok között
Két új taggal, Kamuti Jenő vívóval és Gyulay Zsolt kajakossal bővült a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesülete.
Hepehupás lett a pálya, elmaradhat a fedettpályás atlétikai ob
Elmaradhat az összes idei fedettpályás atlétikai bajnokság, mivel a Syma Csarnok mellett felállított sátor pályája nem alkalmas versenyrendezésre. Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) elnöke szerint csak az menteheti meg a viadalokat, ha sikerül a Csarnokban megrendezni őket.
- címkék:
- Gyulay Zsolt
- atlétika
- Címkefelhő »
A Hungaroring Silverstone testvérpályája lett
Szalay Balázs üzletfejlesztési igazgató a Brit Nagydíj helyszínén járt, ahol állítólag megtalálta a mogyoródi pályán is hasznosítható üzleti modellt. Gyulay Zsolt Kölnben keresett partnereket.
Új posztot kapott Szalay a Hungaroringen
A tereprali versenyző egy újonnan létrehozott posztot foglalt el: üzletfejlesztési igazgató lett. Nyereségesebbé akarja tenni a pályát.
20 milliárdot hozott az idei Magyar Nagydíj
Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója egy most elkészült tanulmányra hivatkozva kijelentette, feketén fehéren kiderült, hogy megéri az országnak Forma-1-es futamot rendezni. Az idei Magyar Nagydíj közel 20 milliárd forintot hozott az országnak, ebből 13 milliárd konkrét bevétel, a többi a reklámérték.
Megtörtént a technikai átadás a Hungaroringen
A csütörtök délelőtti hivatalos technikai átadáson Charlie Whiting versenyigazgató elégedetten nyilatkozott a felújításokról és a pálya állapotáról.
Változtattak a Hungaroringen az FIA kérésére
Rutineljárásnak számít, hogy a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) minden évben kisebb módosításokat kér a pályán. Ezúttal bukótereket aszfaltoztak le.
Gyulay Zsolt lett a kajak-kenu szövetség marketingalelnöke
Gyulay Zsoltot választották meg a Magyar Kajak-kenu Szövetség (MKKSZ) marketingalelnökévé - döntött pénteki, éves rendes közgyűlésén a szervezet.
Gyulay Zsolt az autósport-szövetség új elnöke
Gyulay Zsoltot, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatóját választották meg a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnökévé szombaton a szervezet rendkívüli tisztújító közgyűlésén.
Palik László távozik a Hungaroring éléről
Immár hivatalossá vált: Palik László kilenc év után távozik a Hungaroring Sport Zrt. éléről, helyét az elnöki székben a korábbi olimpiai bajnok kajakos Gyulay Zsolt veszi át. Gyulay elnök-vezérigazgatóként folytatja, megbízatása augusztus 31-től szól.
Kovács István jelölteti magát MOB-elnöknek
Schmitt Pál megválasztott köztársasági elnök, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) vezetője vasárnap bejelentette, le fog mondani MOB-elnöki posztjáról. Utódaként olimpiai bajnokok neve merült fel: az ökölvívó Kovács István biztosan jelölteti magát, de komoly támogatottság esetén a kenus Vaskuti István is vállalná a feladatot. Gyulay Zsolt szomorúnak tartja, hogy a fontos feladatok helyett hetek-hónapok óta folyik a találgatás az utódlásról.
Megbüntették a doppingoló erőemelőket
A Nemzeti Sporthivatal elnöke, Ábrahám Attila szerdán összegzést adott a hazai doppingellenes küzdelem 2005-ös részleteiről, így a vizsgálatok eredményeiről is. Az NSH sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a tavalyi esztendőben a legtöbb doppingeset az erőemelőknél fordult elő, de a testépítők és a fallabdázók között is akadt, aki pozitív mintát produkált.
A FeHoVa legyen veled!
Vadászok, horgászok, hajó- és motorbolondok, valamint fitneszhívők veszik ezen a hétvégén birtokukba a Hungexpo kőbányai vásárvárost, amelynek szakkiállításait szerdán Benedek Fülöp, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium közigazgatási államtitkára és dr. Ábrahám Attila, a Nemzeti Sporthivatal államtitkára nyitotta meg.
Új palota Újpalotán: B7 Palace
Újpalotán a Késmárk utcában, a legendás volt Colosseum helyén nyílt meg a B7 Palace nevű szórakozóhely szeptember végén. A klub tulajdonosai neves sportolók: a két kajakbajnok, Kammerer Zoltán és Kucsera Gábor, valamint a birkózósztár Bárdosi Sándor. Így aztán a megnyitón jelen volt Ábrahám Attila sportállamtitkár is. De jelenléte azért is volt fontos, mert a B7 Palace bevételének tíz százalékával Magyar Olimpia Bizottságot és a Magyar Paralimpiai Bizottságot támogatja.
Fiatalok is bizonyíthatnak a kajak-kenu Eb-n
Hétfőn került sor Dunavarsányban a hagyományos Eb-csapatbemutató sajtótájékoztatóra, ahol a magyar válogatott tagjait Dónusz Éva, Gyulay Zsolt és Vaskuti István olimpiai bajnokok mutatták be.
Pető Zoltán váratlanul Belgiumba igazolt
Szóban már megegyezett egymással az Újpest és Pető Zoltán, és a védő kedden írt volna alá a lila-fehérekhez, a labdarúgó elmondása szerint azonban a bizonytalan helyzet miatt kénytelen volt elfogadni az FC Brussels ajánlatát. Gyulay Zsolt, az Újpest ügyvezetőjét azonban meglepte a játékos döntése, mivel a sportvezető szerint nem bizonytalan a helyzet a Megyeri úton.
Magyar-horvát szándéknyilatkozat a 2012-es foci-Eb-ről
Pénteken Nagykanizsán Ábrahám Attila, a Nemzeti Sporthivatal elnöke és Romana Caput-Jogunica horvát tudományügyi, oktatási és sportminiszter-helyettes aláírta a 2012-es labdarúgó Európa-bajnokság megrendezésére benyújtandó pályázatról szóló közös szándéknyilatkozatot.
Úszó-Eb: tavasszal indulhat a margitszigeti építkezés
A Nemzeti Sporthivatal (NSH) elnöke a jövő év elejére várja az engedélyezés megszületését, akkor tavasszal megindulhat az építkezés a Margitszigeten, a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda területén, és elkészülhet a 2006-os úszó Európa-bajnokságra tervezett két új medence. Ábrahám Attila erről azon a leendő színhelyen tartott pénteki sajtótájékoztatón beszélt, amelyen az NSH tételesen cáfolta az Eb-vel kapcsolatos fejlesztéseket övező mendemondákat.
Rendezte adósságát az Újpest
Az Újpest FC rendezte adósságát, csütörtökön átutalt nyolcmillió forintot a Sportfolió Kht.-nek - közölte Gyulay Zsolt ügyvezető igazgató. Gyulay tájékoztatása szerint az állami sportvagyont kezelő Sportfolió Kht. február végéig adott haladékot az Újpest FC-nek a számla kiegyenlítésére.
- címkék:
- Gyulay Zsolt
- foci
- magyar foci
- Újpest FC
- Címkefelhő »
Sallói lett az Újpest ügyvezető igazgatója
Sallói István lett az Újpest FC labdarúgócsapatának ügyvezető igazgatója. A korábbi válogatott játékos a január 30-án lemondott Gyulay Zsolt utódja lett - jelentette az MTI. Sallói, aki játékosként az izraeli Beitar Jerusalem csapatában aratta legnagyobb sikereit, az NB I-ben listavezető Balaton FC klubigazgatói posztját hagyta ott az Újpest kedvéért. Feladata azonban a fővárosban sem lesz más jellegű: főleg a szponzorokkal kell minél jobb kapcsolatot kialakítania, hogy megoldódjanak a nagy múltú klub anyagi gondjai.
Gyulay lemondott, Tokody és Rósa távozóban Újpestről
Az Újpest FC ügyvezető igazgatója, Gyulay Zsolt péntek délután lemondott posztjáról, két válogatott futballista pedig távozik a Megyeri útról. Tokody Tibor pénteken már Németországban intézte munkavállalási engedélyét, míg Rósa Henrik közös megegyezéssel bont szerződést a lilákkal.
Túlio, Pest és Frunza nem kell az Újpestnek
A klub saját honlapján erősítette meg Gyulay Zsolt klubigazgató, hogy az Újpest labdarúgócsapata jövőre nem tart igényt Danut Frunza, Túlio és Pest Krisztián játékára. Felvették viszont a kapcsolatot Fehér Csabával, aki kölcsönben a Megyeri útra kerülhet.
Túlio a szezon végéig kell az Újpestnek
Az előzetes híresztelések ellenére az újpesti focicsapatnál marad a brazil Túlio, a 32 éves támadóra a szezon hátralévő öt meccsén számít Glázer Róbert. A vezetőedző a szerdai Magyar Kupa-győzelmet követően jövőjéről is szólt, Gyulay Zsolt ügyvezető a várható leépítésekről is nyilatkozott az [origo]-nak.
Gyulay csak a teljesítmény után fizet
Minden idők egyik legsikeresebb magyar kajakosa járt Sopronban és húzódott meg szerényen a Káposztás utcai sporttelep sajtó- és VIP-páholyában szombaton. A kétszeres olimpiai és hatszoros világbajnok Gyulay Zsolt az Újpest labdarúgócsapatának ügyvezetőjeként járt a hűség városában, ahonnan elégedetten távozott, hiszen az Újpest 4-1-re győzött.