Gyulai Várszínház

címke rss
Személyi és közösségi tragédiák sora elevenedik meg a Gyulai Várszínház színpadán

Személyi és közösségi tragédiák sora elevenedik meg a Gyulai Várszínház színpadán

Különleges előadással kedveskedik július 19-én a Gyulai Várszínház látogatóinak a Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház társulata. Pozsgai Zsolt ZERGETÁNC c. színdarabját tavaly december közepén tervezte bemutatni a színház, Kálló Béla Jászai Mari-díjas színművész rendezésében, a vírushelyzet miatt azonban csak munkabemutatóra kerülhetett sor. A darabban Báthory Zsigmond és felesége, Mária Krisztina kapcsolata, valamint a kor diplomáciai és politikai bonyodalmai is fókuszba kerülnek. Az íróval, a dramaturggal és a rendezővel Láng D. István beszélgetett.

Személyi és közösségi tragédiák sora elevenedik meg a Gyulai Várszínház színpadán

Life.hu2021.07.16, 08:53

Különleges előadással kedveskedik július 19-én a Gyulai Várszínház látogatóinak a Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház társulata. Pozsgai Zsolt ZERGETÁNC c. színdarabját tavaly december közepén tervezte bemutatni a színház, Kálló Béla Jászai Mari-díjas színművész rendezésében, a vírushelyzet miatt azonban csak munkabemutatóra kerülhetett sor. A darabban Báthory Zsigmond és felesége, Mária Krisztina kapcsolata, valamint a kor diplomáciai és politikai bonyodalmai is fókuszba kerülnek. Az íróval, a dramaturggal és a rendezővel Láng D. István beszélgetett.

Megtartják a Gyulai Várszínház idei évadát

Kultúra2020.06.03, 12:55

Többek között négy bemutatóval, Shakespeare-előadások, erdélyi hét, népzenei és világzenei fesztivál, valamint dzsesszfesztivál is lesz a Gyulai Várszínház idei évadában.

Idén a vígjátékokról szól a Shakespeare Fesztivál Gyulán

Kultúra2019.07.08, 17:31

A Gyulai Várszínházban és a fürdőváros más helyszínein egész nyáron bőséges a kínálat kulturális programokból. Merész vállalkozásnak tűnt, amikor elindították a Nemzetközi Shakespeare Fesztivált, ahol egy héten át csak ugyanannak a szerzőnek a darabjait játsszák, sőt vannak olyan évek, hogy egyetlen Shakespeare-darab van a fókuszban. Nemhiába a színháztörténet egyedülálló szerzője Shakespeare, idén már 15. alkalommal szól róla az egész hét Gyulán és a közönség még mindig élénken érdeklődik a változatos program iránt.

Weöres Sándor-napokkal indítja a Gyulai Várszínház a nyári évadot

Kultúra2019.06.23, 14:43

Weöres Sándor költő műveit állítja a középpontba az a szezonnyitó, kétnapos programsorozat, amelyet június 26-án és 27-én rendeznek meg a Gyulai Várszínházban.

Weöres Sándor Napokkal indít a Gyulai Várszínház

Kultúra2019.06.17, 12:46

Idén is folytatódik a Gyulai Várszínház és a Nemzeti Színház tavaly indított együttműködése. Székely János munkássága után idén Weöres Sándor műveit állítják Gyulán középpontba, június 26-27-én.

Schnöller Szabina opera- és operettgálája zárja a Gyulai Várszínház 56. nyári évadát

Kultúra2019.05.09, 09:50

Öt új bemutató szerepel a Gyulai Várszínház 56. évadában, amely június 26. és augusztus 13. között hét héten keresztül szinte mindennap művészeti programokkal várja a közönséget. 

Mától Elek Tibor a Gyulai Várszínház igazgatója

Archívum2017.11.01, 11:26

November 1-jén áll hivatalosan is munkába a Gyulai Várszínház új igazgatója, Elek Tibor. Az új direktor a hagyományok megőrzése mellett számos ponton tervezi megújítani mind a nyári, mind a kamaratermi sorozatot.

Gyula öt fesztivállal kényezteti idén nyáron a látogatóit

Travelo2017.10.02, 16:40

Gyula öt fesztivállal kényezteti idén nyáron a látogatóit

Megválasztották a Gyulai Várszínház új vezetőjét

Archívum2017.04.27, 15:56

Elek Tibort nevezték ki a Gyulai Várszínház új vezetőjének - jelentette be Görgényi Ernő polgármester a csütörtöki gyulai képviselő-testületi ülés után tartott sajtótájékoztatón.

Három bemutatóval készül idén a Gyulai várszínház

Travelo2017.10.04, 09:31

Három bemutatóval készül idén a Gyulai várszínház

Pénteken temetik Gedeon Józsefet, a Gyulai Várszínház igazgatóját

Kultúra2016.11.29, 14:42

Pénteken, délelőtt 10 óra 30-kor kezdődik gyászmise a Gyulai Várszínház korábbi igazgatójáért, Gedeon Józsefért. Aznap vesznek végső búcsút tőle a gyulai Szentháromság temetőben. 

Elhunyt Gedeon József, a Gyulai Várszínház igazgatója

Archívum2016.11.26, 17:48

Súlyos betegséget követően, életének 61. évében, péntek este elhunyt Gedeon József, a Gyulai Várszínház igazgatója - erősítette meg szombaton a beol.hu hírportál értesülését az intézmény sajtóreferense az MTI-nek.

Meghalt a Gyulai Várszínház igazgatója

Kultúra2016.11.26, 15:23

A beol.hu információi szerint 60 éves korában, súlyos betegség után halt meg Gedeon József.

III. Richárdot rendez ifj. Vidnyánszky Attila Gyulán

Kultúra2016.07.13, 14:26

Az idei POSZT-on a 30 éven aluli színészek legjobb alakításainak díját megosztva kapta a Budaörsi Latinovits Színház társulata, akik ifj. Vidnyánszky Attila rendezésével, a Liliomfival jutottak be a POSZT versenyprogramjába. Előremutató, fiatalos előadásukért a szakmai zsűri különdíját is megkapta a társulat. A Gyulai Várszínház Shakespeare Fesztiváljának egyik legjobban várt produkciója lesz idén a III. Richárd, amelyen együtt dolgozik a Liliomfit is színpadra állító alkotói hármas, ifj. Vidnyánszky Attila, Vecsei H. Miklós színész-dramaturg és Kovács Adrián zeneszerző, és olyan neves színészek, mint Eszenyi Enikő, Hegedűs D. Géza,, ...

Művészetek Völgye: színielőadások, filmek, dzsessz

Nyárigo 20042004.07.28, 12:36

A Művészetek Völgye csütörtöki programjai közül kiemelkedik a Gyulai Várszínház és a beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház kapolcsi előadása; Vigántpetenden reneszánsz és barokk zenét hallgathatnak a fesztivál látogatói, míg Öcsön dzsesszkoncert lesz.

Művészetek Völgye: zavartalan üzemmód

Nyárigo 20042004.07.27, 12:11

A Művészetek Völgye keddi eseményei közül kiemelkedik a Gyulai Várszínház és a beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház közös előadása 21 órakor, Kapolcson. A művészek Juhász Ferenc A szarvassá változott fiú című költeményének dramatizált változatát adják elő, Törőcsik Mari főszereplésével.

Millenniumi sokadalommal indul a gyulai évad

Szórakozás2001.07.22, 01:47

A háromnapos Millenniumi sokadalommal nyílik meg június 29-én a Gyulai Várszínház 38. évadja. A Közép-Európa egyetlen épen maradt téglavárának udvarán működő szabadtéri színpad augusztus 12-ig négy új bemutatót, huszonhat műsort és negyven előadást kínál gyermeknek és felnőttnek a zenés és a prózai színház legkülönbözőbb műfajaiban.

Előző
  • 1
Következő