Gyula

címke rss

Margl Tamás nyolcadik helyre ugrott a világranglistán

Sport2004.06.16, 19:00

Nyugodtan mondhatjuk, hogy szenzációs eredmény született a keddi tatabányai atlétikai ugróversenyen, elvégre Margl Tamás 820 cm-rel győzött, amivel a hazai örökrangsor harmadik s az idei világranglista nyolcadik helyére ugrott. 

Öt és fél órán keresztül vallott Kulcsár

Itthon2004.06.04, 16:24

Öt és fél órán keresztül tett vallomást pénteken  Kulcsár Attila az ügyészségen. Védője a kihallgatás után a részletekről nem beszélt. Csak azt árulta el, hogy sikeres volt a kihallgatás, ami várhatóan jövő héten szerdán folytatódik. A brókerügy kulcsszereplőjét saját kérésére nem a rendőrök, hanem az ügyészség munkatársai hallgatják ki.

Kiküldték Horn nyugdíjas-találkozójáról az újságírókat

Itthon2004.06.02, 15:46

Annak ellenére küldte ki rendezvényéről Horn Gyula az újságírókat, hogy előzőleg meghívták őket oda tudósítani. Kiderült, hogy félreértésből nyilvánították a sajtónyilvánosnak az eseményt.

Milliárdos megbízás egy pécsi MSZP-s képviselő cégének

Itthon2004.06.01, 12:39

Két önkormányzati pályázaton is sikerrel szerepelt az MSZP-s vezetésű Pécsen egy helyi szocialista képviselő közétkeztetéssel foglalkozó cége. A politikus az [origo]-nak elismerte, hogy milliárdos nagyságrendű megbízásról van szó, de emlékeztetett arra is, hogy cége már több mint tíz éve lát el hasonló feladatot

Minél kisebb egy település, annál betegebbek a lakói

Itthon2004.05.27, 14:08

Minél kisebb egy település, annál betegebbek az ott élők - derül ki az Országos Alapellátási Intézet felméréséből. A falusiak kevesebb zöldséget és gyümölcsöt esznek, kevesebbet mozognak mint a városokban élők. Jellemző rájuk a dohányzás és a túltápláltság is. A kis településeken élők rossz egészségi állapotához jelentősen hozzájárul a csatornázás, a szennyvíztisztítás hiánya, az orvosi ellátás akadozása, szeméttelepek és az egészségtelen életmód.

Magyarország első öt EU-s újszülöttje

Itthon2004.05.01, 01:44

Két perccel éjfél után, Gyulán és Budapesten jött a világra az uniós taggá vált Magyarország első két újszülöttje; a harmadik és a negyedik babát 13 perccel később Miskolcon és Debrecenben, az ötödik újszülöttet pedig 0 óra 20-kor Szegeden segítették a világra.

Félmilliárdos megszorítás a rendőrségnél

Itthon2004.04.28, 07:10

Félmilliárd forintos megszorítást jelent be szerdán Sipos Gyula az ORFK gazdasági főigazgatója - írja a Népszabadság. A lap szerint az intézkedés része annak a folyamatnak, amely eredményeképp a rendőrségnél is érvényesülnie kell a költséghaszonelvnek.

Képviselőt is érinthet egy békéscsabai csődbűntett

Itthon2004.04.27, 13:16

Sümeghy Csaba fideszes országgyűlési képviselő neve is felmerült egy békéscsabai csődbűntettel kapcsolatban. A politikus felháborítónak tartja, hogy összefüggésbe hozták az üggyel, ezért büntetőfeljelentést fontolgat. Az ügyészségi nyomozók azonban a képviselő érintettségét vizsgálják az ügyben. A politikus korábban ugyanis a tulajdonosa volt a B.C.B. Rt.-nek, amellyel kapcsolatban 2001 óta nyomoz a rendőrség csődbűntett miatt. Sümeghy szerint azonban ameddig ő volt a tulajdonosa a cégnek, nem történt szabálytalanság. A bűncselekmény gyanúsítottjai között van W. László, akit Szlávy Bulcsú megölése miatt vettek őrizetbe januárban.

Vikidál beismerte, hogy ügynök volt

Itthon2004.04.22, 15:10

Vikidál Gyula személyesen ismerte el Nagy Ferónak, hogy a pártállam idején jelentéseket adott többek között róla is az állambiztonsági szolgálatnak. A gyanú már korábban Vikidálra terelődött, de eddig tagadta, hogy jelentett volna. Nagy Feró szerint az énekes kényszerből adott információkat, amiből neki (Nagy Ferónak) nem származott hátránya. Voltak azonban olyan együttesek, amelyeket negatív színben tüntetett fel. Közben Som Lajosról is kiderült, hogy jelentéseket készített a titkosszolgálatoknak.

Közpénzen küldtek meghívót Horn előadására

Itthon2004.04.22, 14:25

A szegedi polgármesteri hivatal munkatársa hivatali levélpapíron, a hivatal költségén küldött meghívókat Horn Gyula szocialista politikus előadására. A szintén MSZP-s vezetésű város idősügyi referense a nyugdíjasklubok tagjait és azok barátait invitálta a rendezvényre.

55 jelölt a Nemzet Sportolója címre

Sport2004.04.19, 13:27

Ötvenöt egykori nagyszerű sportoló, edző, szakvezető közül kerülhet ki az a 12 magyar kiválóság, aki május 6-tól viselheti a Nemzet Sportolója címet és kaphatja meg az életműdíjjal együtt járó havi bruttó 500 ezer forint életjáradékot. A jelöltek névsorát hétfőn ismertette Gyurcsány Ferenc. A 12 nevet a gyermek-, ifjúsági és sportminiszter terjeszti a kormány elé, amely április végén dönt a kérdésben.

Siralmas állapotban várják megmentőiket az ürömi kutyák

Itthon2004.04.10, 08:25

Két hónapig működhet még az ürömi kutyatelep, ahol fajtiszta kutyákon kívül kecskék és birkák is várják megmentőiket. A telepen siralmas állapotban élnek az állatok, ott jártunkkor egy eldugott sarokban kutyatetem hevert, pedig az igazán elhanyagolt állatokhoz be sem engedték munkatársainkat. Az állatok korábbi tulajdonosa meghalt, hozzátartozóinak két hónap alatt kell túladni rajtuk.

Bűncselekmény lett az állatkínzás

Itthon2004.03.08, 19:58

Az Országgyűlés hétfőn elfogadta a Büntető törvénykönyv azon módosítását, amely bűncselekménynek minősíti az állatkínzást. A jövőben az eddig legfeljebb 50 ezer forintos bírsággal sújtott állatkínzás akár kétéves börtönnel büntethető bűncselekmény lesz. A tiltott állatviadalok rendezőire pedig akár hároméves börtönbüntetés várhat.

Bedák és Káté már érmes a boksz Eb-n

Sport2004.02.24, 21:10

A magyar csapat Bedák Pál (48 kg) és Káté Gyula (60) révén két kvótát szerzett és már biztosan két éremmel zárja a pulai, olimpiai kvalifikációs ökölvívó Európa-bajnokságot.

Roma szociális munkások segítenek a kórházakban

Itthon2004.02.24, 18:02

Öt kórházban roma szociális munkások segítik a kórházi dolgozók és a cigány betegek közötti kapcsolatot. Az egészségügyi minisztérium és az Esélyegyenlőségi Kormányhivatal közös programjának célja, hogy a romák és más kisebbségek speciális szükségleteiknek megfelelő ellátást kapjanak az egészségügyben.

Káté továbbjutott, Balzsay megsérült a boksz Eb-n

Sport2004.02.23, 20:16

A magyar válogatott egy győzelemmel és három vereséggel zárta a pulai olimpiai kvalifikációs ökölvívó Európa-bajnokság hétfői versenynapját.

Kigyulladt egy mozdony Szombathelyen

Itthon2004.02.23, 20:01

Lángra kapott egy villanymozdony Szombathelyen, személyi sérülés szerencsére nem történt.

Gellei Imre a ZTE új edzője

Sport2004.02.15, 17:41

Gellei Imre személyében gyorsan megtalálta a menesztett Mihalecz István utódját a ZTE labdarúgócsapatának vezetése. Az egerszegi kub elöljárói 2004. június 30-ig kötöttek szerződést a volt szövetségi kapitánnyal, akinek munkáját Elekes József pályaedzőként, Tamás Gyula pedig kapusedzőként segíti.

Ökölvívóink 2-4 kvótát szereznének az Eb-n

Sport2004.02.09, 17:15

A szakvezetés 2-4 kvóta megszerzésében reménykedik az augusztus 13-án kezdődő athéni, nyári olimpia első ökölvívó kvalifikációján, a február 19-én rajtoló, pulai Európa-bajnokságon.  Az isztriai félszigeten fekvő horvát városban súlycsoportonként négy fő szerez alanyi jogú olimpiai kvótát, azaz saját magának harcolja ki az indulási jogot.

Thürmer Gyula vezeti a Munkáspárt EU-listáját

Itthon2004.01.31, 14:50

Thürmer Gyula pártelnök vezeti a Munkáspárt európai parlamenti választási listáját - közölték a párt központi bizottságának döntése utáni sajtótájékoztatón szombaton a fővárosban.

28 Trabantot törtek fel két nap alatt Gyulán

Itthon2003.12.30, 14:37

Két nap alatt 28 Trabantot tört fel Gyulán két férfi, akiket már őrizetbe vett a rendőrség. Az autókból minden mozdíthatót elvittek: CD-t, kazettát, bőrkabátot, még autóstérképet is.

Ügyeleti napjaira időzítette a szüléseket a nőgyógyász

Itthon2003.12.16, 13:45

A MÁV Kórház belső vizsgálata szerint alapos a gyanú, hogy az egyik nőgyógyász szándékosan előbb indított meg szüléseket, és ezekkel több esetben súlyos komplikációkat okozott. A gyanú szerint az orvos rendszeresen az ügyeleti napjaira időzítette a szüléseket. Az orvosra két ügy hívta fel a figyelmet: egy kismama szülés közben meghalt, egy másiknak pedig el kellett távolítani a méhét. A kórház feljelentést tett, a BRFK ismeretlen tettes ellen indított nyomozást.

Nem ment el a kormány kedve a kórháztörvénytől

Itthon2003.12.16, 15:33

Az [origo] információi szerint az szinte bizonyos, hogy csupán presztízsszempontból nem adja be újra az Alkotmánybíróság által hétfőn megsemmisített kórháztörvényt a kormány. A célok azonban változatlanok maradtak, így a kormány újra megpróbálja ezeket érvényesíteni. Arról azonban még nincs döntés, hogy ezt új törvényjavaslat benyújtásával, vagy a meglévő jogszabályok módosításával kívánják-e elérni. A miniszter szerint a megsemmisített törvény helyett más jogszabály alkalmazásával is lehet folytatni a privatizációt.

Bűncselekmény lesz az állatkínzás

Itthon2003.12.09, 20:07

Módosításokkal az ellenzék is támogatja azt a kormánypárti törvényjavaslatot, amely a büntető törvénykönyv (Btk.) módosításával bűncselekménnyé minősítené az állatkínzást.

Nemzeti Szövetség néven új párt alakul

Itthon2003.12.08, 19:39

A parlamentből kiszorult hat kis párt és "a politikai élet környezetéből eltanácsolt" nemzeti gondolkodású civil szervezetek szövetséget, választási pártot alakítanak, amely listát állít az európai parlamenti választásokon - jelentette be Balogh Gyula országgyűlési képviselő.

Amerikai befektető érdeklődik a Nyírő kórház iránt

Itthon2003.11.22, 09:34

Egy amerikai befektetői csoport érdeklődik a fővárosi Nyírő Gyula Kórház iránt. A csoport Steven G. Kaáli New Yorkban élő magyar professzort kérte meg arra, hogy szándékát közvetítse a tulajdonos fővárosi önkormányzathoz - írja a Népszabadság.

Bírósághoz fordul a Fidesz a demecseri választás miatt

Itthon2003.11.12, 22:02

Feljelentést tett ismeretlen elkövetők ellen a demecseri választással kapcsolatban Papcsák Ferenc fideszes országgyűlési képviselő szerdán.

Végső búcsút vettek Papp Lacitól

Sport2003.11.06, 18:06

Csütörtökön a Farkasréti temetőben több százan kísérték utolsó útjára Papp László háromszoros olimpiai bajnok ökölvívót, aki életének 78. évében, október 16-án hunyt el. A katolikus egyházi búcsúztatáson ravatala mellett díszsorfalat álltak bokszolók, sport- és állami vezetők, egykori olimpiaibajnok-társai.

A kormány is büntetné az állatkínzást

Itthon2003.11.05, 17:24

A kormány is támogatja az állatkínzást büntető, Szili Katalin házelnök és Hegyi Gyula MSZP-s képviselő által kidolgozott törvényjavaslatot. E szerint akár három év börtönt is kaphat, aki állatokat kínoz.

Több ezer ellátatlan játékszenvedély-beteg kószál az országban

Itthon2003.11.04, 15:01

Magyarországon először külön kórházi részleg foglalkozik a játékszenvedély-betegekkel. Az erre specializálódott orvoscsoport egy teljesen új terápiával próbál segíteni a játékfüggőkön. Erre szükség is van, mert a betegek száma folyamatosan nő, és egyre többen várnak orvosi segítségre. Nyugat-Európában a kóros játékszenvedély a lakosság 1-3 százalékát érinti, a férfiaknál ötször-hatszor gyakoribb, mint a nőknél.

Másodfokon tárgyalják Fekete Angyal perét

Itthon2003.11.02, 10:41

Kedden kezdődik másodfokon a Fekete Angyalként elhíresült Faludi Tímea büntetőpere a Fővárosi Ítélőtáblán. Tavaly decemberben elsőfokon a bíróság kilenc év fegyházra ítélte a Nyírő Gyula kórház volt ápolónőjét, aki a vádak szerint szerint önkényesen adott be injekciókat 2000 májusa és 2001 februárja között hét, később elhunyt betegnek.   

November 16-án szavaznak újra Demecseren

Itthon2003.10.29, 18:32

November 16-ra tűzték ki a megismételt demecseri polgármester-választás időpontját, amelyre azért kerül sor, mert a bíróság a Fidesz kifogásainak helyt adva megsemmisítette a másfél héttel ezelőtti választás végeredményét. MSZP-s szimpatizánsok szerint a fideszes jelölt meg akarta vásárolni szavazataikat.

Szabálytalanul nyert a kormánypárti jelölt Demecseren

Itthon2003.10.28, 10:19

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei bíróság megsemmisítette a demecseri választási eredményeket. Így új időközi választást kell kiírni a településen. A bíróság megállapította, hogy több olyan szabálytalanság is történt, ami befolyásolhatta az eredményeket. A kormánypárti polgármester győzelme ellen a Fidesz emelt kifogást, és a párt érveit a bíróság megalapozottnak találta.

Demecseri választás: bírósághoz fordult a Fidesz

Itthon2003.10.25, 14:11

Bírósághoz fordult a demecseri időközi polgármester-választás eredménye ellen a Fidesz Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezete szombaton. A pártszervezet a választás megismételtetését kéri, miután kifogásaikat hiába találta jogosnak találta a helyi és a területi választási bizottság, úgy ítélték meg, azok nem befolyásolták a választás végeredményét.

Új választást akar a Fidesz Demecseren

Itthon2003.10.22, 17:11

A Fidesz szabolcsi szervezete kifogást nyújtott be a demecseri időközi polgármester-választás eredménye ellen, és új szavazást kér. A benyújtó fideszes vezető korábban elmondta, hogy nem reménykednek a beadványuk sikerében. Az MSZP-s támogatással induló SZDSZ-es polgármester hatalmas fölénnyel nyerte vasárnap a választást a fideszes jelölt előtt.

Magyarország legdurvább kampányáról beszél a Fidesz

Itthon2003.10.21, 16:41

A tavalyi országgyűlési választásokénál is durvább volt a demecseri polgármester-választás kampánya, ahol a csalás gyanúja is felmerülhet - állítják a bíróságra fordulást is fontolgató fideszesek. A súlyos választási vereségüket a tavalyihoz hasonlóan most is választási csalás emlegetésével próbálják leplezni - mondják a helyi SZDSZ-esek. A kormánypárti támogatással induló SZDSZ-es polgármestert óriási fölénnyel választották meg.

"A fizika színre lép": fizikatanárok a színpadon

Tudomány2003.09.12, 13:28

A diákok érdeklődése a fizika iránt világszerte csökkent az utóbbi években. Ez a jelenség arra késztette a tanárokat, hogy új módszerekkel, ötletekkel, kísérletekkel próbálják érdekesebbé s így kedveltebbé tenni az oktatást.

Felmentik az FVM közigazgatási államtitkárát

Itthon2003.09.11, 15:21

Még csütörtökön kezdeményezi az agrártárca vezetője Mészáros Gyula közigazgatási államtitkár felmentését. A miniszter a felmentést szeptember 15-i hatállyal kezdeményezi a miniszterelnöknél. A lehetséges utódról Németh Imre egyelőre nem nyilatkozott.

Elutasítják Horn ötletét az MSZP vezetői

Itthon2003.09.08, 18:26

Vezető szocialista politikusok udvariasan, de határozottan elvetették Horn Gyula exkormányfő ötletét, hogy 2004-től a kormánytagok ne vállaljanak vezető párttisztséget. Az [origo] által megkérdezett politikusok szerint, félő, ha megvalósulna Horn terve, akkor leértékelődne az elnökség jelentősége.

Horn megújulást sürget az MSZP-ben

Itthon2003.09.05, 18:01

Horn Gyula volt szocialista miniszterelnök az MSZP tapolcai frakcióülésének szünetében közölte: szerinte nem lenne szabad engedni, hogy kormánytag párttisztséget is betöltsön. Úgy vélte: ennek érdekében 2004-ben tisztújító kongresszust kellene tartani.

Megrongálták a tűautomatát

Itthon2003.08.27, 14:30

Az első éjjel megrongálták a Nyírő Gyula Kórház falára kihelyezett tűautomatát: ragasztót öntöttek a pénz bedobására szolgáló nyílásba, és azt írták rá, hogy: "ezt ne!". A megrongált tűautomatát megjavították, ma ismét lehet használni. Az illetékes minisztérium nem tervezi az automata őrzését, őriztetését.

Országos horgászverseny Szolnokon

Sport2003.08.01, 17:44

Szolnokon rendezik meg szombaton és vasárnap a 40. országos horgász-csapatbajnokságot.

Orosz és kubai fölény a bangkoki bokszvébén

Sport2003.07.12, 17:59

Bár a két évvel ezelőtti belfasti világbajnokságon begyűjtött hét aranyérem helyett most, Bangkokban csak hármat nyertek a kubai ökölvívók a 12. amatőr vb-n, ám ezzel is a karibi ország bizonyult a viadal második legeredményesebb nemzetének.

Káté bronzzal búcsúzott a bokszvébétől

Sport2003.07.11, 14:06

Káté Gyula hat nap leforgása alatt ötödször bokszolt pénteken a bangkoki ökölvívó-világbajnokságon, és a hihetetlen igénybevétel - sajnos - kicsit meg is látszott a 60 kilós MTK-bokszoló mozgásán a kubai Kindelan elleni elődöntőben. Bár a 21 éves magyar junior világbajnok végig méltó ellenfele volt a súlycsoport egy olimpiai és két felnőtt világbajnoki aranyéremmel megkoronázott királyának, a minden kétséget kizáróan nagyobb tudás érvényesült, és a 28 éves karibi 24-12-es pontozással győzött, s ezzel sorozatban harmadszor vívhat vb-döntőt.

Négy bokszolónk továbbjutott a bangkoki világbajnokságon

Sport2003.07.06, 21:06

Akinek nyernie kellett, az nyert, aki pedig megoldhatatlan feladattal került szembe, az becsülettel ellenállt a magyarok közül a bangkoki 12. amatőr ökölvívó-világbajnokság első napján. Egyedül a 64 kilóban induló Pekanov Tamás összecsapása volt "véleményes", sajnos, a 19 éves kecskeméti fiú nyert meccset engedett ki a kezéből, s egyetlen ponttal alulmaradt. A két Bedák és Káté remekelt - különösen utóbbi -, de Szűcs kitett magáért.

Visszaélés gyanúja a Kenézy Gyula Kórház beruházásánál

Itthon2003.05.26, 18:59

Virág László, a Hajdú-Bihar megyei önkormányzat fideszes képviselője cáfolja, hogy bármilyen bűncselekményt követett volna el a Kenézy Gyula Kórház beruházásával összefüggésben.

Továbbra is német előny a soling-vb-n

Sport2003.05.20, 18:06

Négy futam után változatlanul a német Heiko Winkler, Stefan Wenzel, Jens Nieman egység vezet a balatonfüredi soling-világbajnokságon.

Németek az élen a Soling-vb-n

Sport2003.05.19, 19:30

Két futam után a német Heiko Winkler, Stefan Wenzel, Jens Nieman egység vezet a balatonfüredi Soling világbajnokságon, melyre 13 országból 42 hajó nevezett.

Fél mázsa heroint találtak Gyulán

Itthon2003.05.13, 10:44

Közel 55 kilogramm heroint találtak a gyulai vámosok ruhaneműk közé rejtve egy Törökországból érkező magyar kamionban hétfőn. A kábítószer értéke körülbelül 330 millió forint.

Roma önkormányzat lakoltat ki romákat Szekszárdon

Itthon2003.05.12, 16:14

Roma családok költöztek be a szekszárdi roma önkormányzat üresen álló ingatlanába. A kisebbségi vezetők már felszólították az engedély nélkül érkező  lakókat a távozásra, ők azonban maradni akarnak. A roma önkormányzat minden követ megmozgat a jogtalan lakáshasználók eltávolítására: kikapcsoltatták a víz- és áramszolgáltatást, a távozás végső időpontjának pedig május 19-ét jelölték meg. Ha a családok mégis maradnak, rendőri segítséggel lakoltatják ki őket.

Balogh Gyula kilép a Fidesz-frakcióból

Itthon2003.05.05, 11:56

Balogh Gyula országgyűlési képviselő kilép a Fidesz képviselőcsoportjából és függetlenként politizál tovább a parlamentben. A képviselő azzal indokolta döntését, hogy a Független Kisgazdapárt alelnökévé választották.

Alig válaszolnak e-mailekre a képviselők

Itthon2003.04.30, 13:46

Az [origo] felmérése szerint az országgyűlési képviselőknek mindössze 15 százaléka használja nyilvános parlamenti e-mail címét. Megkeresésünkre mindössze 59-en válaszoltak a 386 képviselő közül. Az arány valamivel jobb, mint 2000-ben volt, amikor 32 nyilvános parlamenti e-mail címről kaptunk választ. Csak 1 százalékkal nőtt azon képviselők aránya, akik szerint az e-mail segít a választókkal való kapcsolattartásban.

A pártok nem akarják a jövő nemzedék biztosát

Itthon2003.04.23, 17:58

Közel két éve fekszik a parlament előtt az a tervezet, amely a jövő nemzedék érdekeit védő országgyűlési biztos kinevezéséről szól. A javaslat szerint az új ombudsman az elhibázott politikai és környezetvédelmi döntésektől védené a jövő generációit. A világon jelenleg sehol nincs olyan széles jogkörrel rendelkező, a még meg sem született nemzedékek érdekeit képviselő intézmény, mint amilyen az új ombudsman hivatala lenne. Jelentős és világviszonylatban is előremutató tervezetről van tehát szó, amit azonban sem a nagy pártok, sem a jelenlegi országgyűlési biztosok nem támogatnak.

Cserbenhagyásos gázolás Debrecenben

Itthon2003.04.05, 22:16

Életét vesztette egy 60 éves férfi Debrecenben a Diószegi úton, miután egy kisméretű fekete színű gépkocsi elütötte. A gázoló elhagyta a baleset helyszínét. A rendőrség nagy erőkkel keresi a cserbenhagyót.

Tévedésből reklamálja választási eredményét az FKGP

Itthon2003.03.06, 14:41

Választási csalást emlegetett Fidesz frakció egyik kisgazda tagja, azt nyilatkozva az egyik lapban, hogy az FKGP-nek hivatalosan bejelentett eredménye nem állja meg a helyét. Szerinte a párt nem 0,76 százalékot ért el, hanem 0,98-t. Az Országos Választási Iroda vezetője szerint a képviselő nem ismeri a törvényt, mivel két dolgot kever össze: a parlamenti küszöbhöz csak a listás szavazatokat nézik (0,76 %) a költségvetési támogatás kiszámításához viszont összesítik a pártlistára és párt jelöltjeire leadott szavazatokat (0,98%). 

Közlekedés - vasárnap dél

Itthon2003.02.23, 12:25

A főutak és az autópályák, valamint a nagyforgalmú mellékutak szárazak. A személyautósoknak kifelé Hegyeshalomnál és Sopronnál félórás a várakozás. A teherautósok kifelé Hegyeshalomnál számítsanak egy órás, míg Gyulánál befelé egy órás várakozásra. A 6-os főúton Pécsett a 196-os és a 198-as kilométernél gázvezetéket javítanak, ezért felbontották a burkolatot. A 8-as főúton Csór és Inota között burkolatszélesítés miatt van sebességkorlátozás. Kékestetőn még mindig sportolásra alkalmas hó van, így e hét végén is lezárták a kékestetői bekötőutat.

Jogszerűen lőtt a rendőr Hajdúhadházon

Itthon2003.02.22, 00:46

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálata szerint jogszerűan használta fegyverét az a rendőr, aki hasba lőtt egy társára baltával támadó férfit szerdán Hajdúhadházon. A támadót egy bűneset miatt éppen le akarták tartóztatni, ellene most hivatalos személy ellen elkövetett emberölési kísérlet alapos gyanúja miatt is eljárást kezdeményeztek.

Ellentétes beszámolók a hajdúhadházi lövésről

Itthon2003.02.21, 18:35

Baltával támadt a rendőrökre házában az a hajdúhadházi férfi, akit szerdán lőtt meg egy rendőr - állítja a rendőrség. A szemtanúk szerint viszont a civil ruhás rendőrök váratlanul rontottak be a házba, a lakók megrémültek, és védekezni próbáltak. A meglőtt roma férfi komoly sérülést szenvedett, egyelőre nincs olyan állapotban, hogy kihallgassák. A település cigány önkormányzatánál jogi lépéseket fontolgatnak.

Skaliczki László: Néha a Gyulát elvitte a hév

Sport2003.02.07, 19:43

A nemrég befejeződött férfikézilabda-vébén hatodik helyet és tizenkét év után olimpiai kvótát szerző magyar válogatott szövetségi kapitánya, Skaliczki László a Társalgó vendégeként elmondta, hogy egy edző sohasem lehet elégedett, de azért úgy érzi, jó teljesítményt nyújtott a csapata. A mester beszélt Katzirz Dávid és a vízhajtó esetéről, Éles József kihagyásáról, és megvallotta, hogy szívesen kipróbálná magát egyszer egy női csapat kispadján.

Ítélethirdetés a Fekete Angyal ügyében

Itthon2002.12.02, 06:43

Hétfőn ítéletet hirdet a bíróság a lassan két évvel ezelőtt kirobbant Fekete Angyal-ügyben. A betegek életének kioltásával vádolt 25 éves ápolónőre az ügyészség a kiszabható 10-15 év fegyházbüntetés felső határához közeli büntetést kért, ügyvédje azonban a felmentésben bízik, ugyanis szerinte nincs bizonyíték a vádiratban szereplő gyilkosságokra.

Kilenc év fegyházat kapott a Fekete Angyal

Itthon2002.12.02, 12:54

Kilenc év fegyházra ítélték első fokon a Fekete Angyalt. A bíróság több emberen elkövetett emberölés kísérletéért és négy rendbeli foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetésért marasztalta el a Nyírő Gyula Kórház volt ápolónőjét, akit emellett véglegesen eltiltottak hivatása gyakorlásától. A nem jogerős határozat ellen az ügyész súlyosbításért, a védő elsősorban felmentésért, másodsorban enyhítésért fellebbezett.

Hétfőn ítélet a Fekete Angyal ügyében

Itthon2002.11.29, 14:54

Hétfőn ítéletet hirdet a bíróság a lassan két évvel ezelőtt kirobbant Fekete Angyal-ügyben. A betegek életének kioltásával vádolt 25 éves ápolónőre az ügyészség a kiszabható 10-15 év fegyházbüntetés felső határához közeli büntetést kért, ügyvédje azonban a felmentésben bízik, ugyanis szerinte nincs bizonyíték a vádiratban szereplő gyilkosságokra.

Gera elhagyta a kórházat, utazhat Stuttgartba

Sport2002.11.11, 07:07

A ferencvárosi szurkolók és a szakmai stáb is aggódott Gera Zoltánért, hiszen a fiatal csatár szombat este óta vakbélgyanúval kórházban feküdt, így bizonytalanná vált a stuttgarti UEFA-kupa mérkőzésen való szereplése. Vasárnap délután aztán megnyugodhattak a zöld-fehér klub illetékesei, Gera elhagyhatta a Nyírő Gyula kórház sebészeti osztályát. A válogatott támadót vakbélgyanúval fektették másfél napig, de a konzílium során az orvosok úgy döntöttek, hogy elhagyhatja a kórházat.

Góg Anikó hetedik a triatlonvébén

Sport2002.11.10, 21:31

Góg Anikó a hetedik helyen végzett a 23 éven aluliak kategóriájában a mexikói Cancúnban zajló triatlon világbajnokságon. A férfiak közül Kis Gyula teljesített a legjobban, 14. lett.

Terrorcselekményért ítéltek el egy magyar férfit

Itthon2002.11.07, 14:58

Terrorcselekmény és kényszerítés bűntette miatt hat és fél év fegyházra ítélt a Legfelsőbb Bíróság egy személyiségzavarral küszködő férfit, aki két évvel ezelőtt a nyílt utcán kést szorított egy férfi nyakához. Horváth Gyula így akarta elérni, hogy a rendőrség vizsgáljon ki egy állítólag általa elkövetett gyilkosságot.

Felgyorsult a magyar barlangász mentése

Sport2002.10.27, 18:51

Nem kizárt, hogy már vasárnap késő este sikerül a felszínre hozni a romániai Bihar-hegység egy mély barlangjában szerencsétlenül járt magyar barlangászt. Hegedűs Gyula, a Magyar Barlangi Mentőszolgálat szóvivője elmondta: a vártnál lényegesen gyorsabban sikerült a barlangi mentőknek kiépíteni a mentéshez szükséges föld alatti kötélpálya-rendszert, s így vasárnap este 10 órára már a felszínre tudják hozni Feigel Lorántot.

Még legalább egy napig tart a barlangász mentése

Sport2002.10.27, 14:03

Legkorábban hétfő délelőttre hozhatják ki a szerencsétlenül járt magyar barlangászt a romániai Valea Rea barlangból. A fiatalembernek akkor tört el a jobb lába, amikor ráesett egy nagyméretű szikladarab. A mentésben dolgozó magyar és román szakemberek jelenleg a szálítási útvonalat építik ki.

Békésben minden maradt a régiben

Itthon2002.10.24, 09:08

A megye közgyűlése ugyan átalakult, de a megye nagyvárosaiban ugyanazt választották meg polgármesterré, aki eddig irányította a várost. Két fontos változást említhetünk: Gyulán az eddigi fideszes helyett szocialista polgármester lesz, és Szeghalmon a szocialisták új jelölttel győztek.

Minden tanúval gyengül a Fekete Angyal elleni vád

Itthon2002.09.30, 18:24

Az orvos szakértő szerint szakmailag továbbra sem bizonyítható, hogy Faludi Tímea egyáltalán adott-e be injekciókat, illetve hogy a betegek halálát az ápolónő - vallomásában szereplő - beavatkozásai okozták volna. A belosztály egyik orvosa szerint betege halálát nem okozhatta az ápolónő, mivel ügyelete alatt nem juthatott morfiumhoz a gyógyszerszekrényből.

Béke Inter-Lyra díj Horn Gyulának

Itthon2002.09.25, 19:34

Béke Inter-Lyra díjat vehetett át Horn Gyula volt miniszterelnök a Hét Lyra Zene és Tánc Olimpia elindításán munkálkodó alapítványtól szerdán Budapesten.

Üdítő helyett csótány Ferihegyen

Itthon2002.08.27, 14:14

Egerek és csótányok rémisztgetik az utasokat Ferihegyen. A repülőtéren nem irtják az illetéktelen behatolókat, mert hivatalosan nem is tudnak róluk. Előfordult már, hogy egy külföldi utas hívta fel a figyelmet a rágcsálóra "Mickey Mouse, Mickey Mouse" felkiáltásokkal.

Budai MSZP-SZDSZ szövetség a választásokra

Itthon2002.08.27, 11:58

Együttműködési megállapodást írtak alá az önkormányzati választásra a budai kerületek MSZP-SZDSZ-polgármesterjelöltjei. A kampányban közösen dolgoznak majd, győzelem esetén pedig kerületeken túlnyúlóan kívánják megoldani a közbiztonsági, köztisztasági, közlekedési problémákat.

Törvényi kiskapukat keres az ügynökbizottság

Itthon2002.08.12, 13:50

Miután az ellenzék felfüggesztette tagságát a Mécs-bizottságban, a paritásos alapon működő testület kormánypárti tagjainak már csak tanácskozási joguk van. A kormánypárti tagok mindenképpen be akarják fejezni munkájukat. A politológusok szerint az ügynöklista olyan nagy mértékben foglalkoztatja a közvéleményt, hogy még akkor is megéri a kormánypárti képviselőknek nyilvánosságra hozni az érintettek nevét, ha ezzel esetleg törvényt sértenek.

Újra ellenőrzik az ügynöklistát

Itthon2002.08.08, 14:36

Csütörtökön a Belügyminisztériumba és az Információs Hivatalba látogatott el a Mécs-bizottság két kormánypárti tagja. A bizottság annak ellenére folytatja munkáját, hogy az adatvédelmi biztos ajánlása szerint a vizsgálódáshoz az érintettek beleegyezése kellene. Mécs Imre, a volt és jelenlegi kormánytagok múltját vizsgáló bizottság elnöke szerint azonban az ajánlás túlzó megállapításokat tartalmaz.

Horn lett Medgyessy EU-különmegbízottja

Itthon2002.07.08, 16:24

Medgyessy Péter miniszterelnök az EU-integrációs kérdésekben illetékes személyes különmegbízottjává nevezte ki Horn Gyula exkormányfőt.

Külföldi gratulációk Horn Gyulának

Nagyvilág2002.07.05, 21:47

Számos európai államférfi - köztük Németország elnöke és kormányfője, Johannes Rau és Gerhard Schröder - táviratban gratulált Horn Gyulának 70. születésnapja alkalmából.

Állami kitüntetést kap Horn Gyula

Itthon2002.07.05, 17:18

Hetvenedik születésnapja alkalmából magas állami kitüntetésre jelölik Horn Gyula volt miniszterelnököt.

Fogyatkozó Aranycsapatok

Sport2002.07.03, 16:59

A két hete elhunyt Fritz Walterről írt méltatásokban és német tévéműsorokban visszatérő motívum volt a 48 évvel ezelőtt, 1954. július 4-én a berni Wankdorf-stadionban lejátszott labdarúgó-világbajnoki döntő. Noha az idei évforduló még nem kerek, a fogyatkozó német és magyar játékosok időszerűvé teszik a róluk való megemlékezést.

Nővérhiány miatt hazaküldik a betegeket a Nyírőből

Itthon2002.06.26, 13:45

A nyári szabadságolások idején működésképtelenné válik a Nyírő Gyula Kórház krónikus belosztálya, ezért arra kérik a hozzátartozókat, hogy aki tudja, vigye haza az idős beteg hozzátartozóját. Az egyébként is nővérhiánnyal küszködő kórházból sorban mennek el a nővérek, mert nem bírják a kötelező több műszakot, és nem tudnak megélni a havi nettó 35-40 ezer forintos fizetésükből.

Aláírták az M30-as autópálya szerződését

Archívum2002.04.12, 07:47

A Vegyépszer-Betonút sztrádaépítő páros szárnyalása folytatódik. A konzorcium már majdnem 300 milliárdos szerződést kötött út- és autópálya-építésekre. A Magyar Autópályaépítő Konzorcium aláírta az M30-as autópálya megépítéséről szóló szerződést - tudatta a Magyar Hírlappal Tímár Gyula, a Vegyépszer vezérigazgatója. A cég első embere szerint a 24 kilométeres szakasz azért kerül 44 milliárdba, mert a nyomvonal kivitelezési szempontból rendkívül nehéz terepen halad.

Tavaszra befejezik az M7-es sztráda bővítését

Archívum2002.01.16, 10:27

A megrendelő Nemzeti Autópálya Rt. (NA Rt.) nem kereste meg a Vegyépszert azzal, hogy a választások miatt esetleg hozzanak előre átadásokat, cáfolta a Magyar Hírlap értesülését Tímár Gyula, a Vegyépszer Rt. vezérigazgatója. A cég első embere még hozzátette: a sztrádaépítő konzorciumnak jelenleg öt projekt kivitelezésére van szerződése, s még további négy útberuházás előkészítési stádiumban van.

Hamisítással gyanúsítják a gyöngyösi főtűzoltót

Itthon2002.06.12, 14:20

Névtelen feljelentés alapján indított nyomozást a gyöngyösi tűzoltóparancsnok ellen a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság. A parancsnok ügyét korábban már vizsgálta az ügyészség, a hatvani rendőrök és a gyöngyösi önkormányzat is - eredménytelenül.

Függetlenként akar indulni Schmitt Pál

Itthon2002.06.03, 16:54

Elindul a főpolgármesteri posztért Schmitt Pál diplomata, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke. Csak civil szervezetek jelölését fogadja el, pártokét nem. Terveiről elmondta, hogy először a közlekedést tenné rendbe, és metróvonalat is építene.