GYSEV
címke rss- kapcsolódó címkék:
- kosárlabda
- férfi kosárlabda
- Euroliga
- PVSK
- Sopron
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Soproni, pécsi és nagykanizsai kosaras siker
A nőikosárlabda-NB I 19. fordulójában nem született nagy meglepetés, a PVSK és a GYSEV idegenben is fölényesen nyert, a Soproni Postás szoros meccsen verte a Szolnokot, míg az alsóházi, egyben megyei "rangadón" a Nagykanizsa két ponttal legyőzte a Zalaegerszeget.
Egyenlített a PVSK és a GYSEV
Idegenbeli veresége után hazai pályán mindkét magyar csapat, azaz a PVSK és a GYSEV is nyerni tudott a nőikosárlabda-Euroliga negyeddöntőjében a Valenciennes, illetve a Ruzomberok ellen. A pécsiek győzelmében nagy szerepe volt az orosz válogatott Sztyepanovának, aki szenzációs teljesítményt nyújtott. A két győzelemig tartó párharcok 1-1-re állnak, a harmadik felvonásra jövő csütörtökön kerül sor.
Többet vár a cseréktől a GYSEV edzője
A keddi, rózsahegyi vereség után csütörtökön hazai pályán próbál javítani az Euroliga negyeddöntőjében a GYSEV-Ringa nőikosárlabda-csapata a szlovák bajnok Ruzomberok ellen.
Euroliga-bravúrra készül a GYSEV és a PVSK
A GYSEV-Ringa nőikosárlabda-csapata kedden idegenben lép pályára a szlovák Ruzomberok ellen az Euroliga negyeddöntőjében, míg ugyanebben a kupasorozatban a PVSK Valenciennes-be látogat. A párharcok két győzelemig tartanak.
Fölényesen nyert a GYSEV és a Szekszárd
A GYSEV idegenben a verte fölényesen a MÁV-ot, a Szekszárd a BSE, a Diósgyőr pedig a Soproni Postás ellen nyert hazai pályán fölényesen a nőikosárlabda-bajnokság 17. fordulójában. A férfiaknál a Körmend 90-65-re győzött idegenben a Szombathely ellen.
Kikapott a GYSEV és a PVSK Franciaországban
Mindkét nőikosárlabda-csapatunk vereséggel zárta az Euroliga csoportküzdelmeit: a PVSK a címvédő Bourges, a GYSEV pedig a Valenciennes otthonában kapott ki három ponttal.
A magyar fél nem okolható az ausztriai vonatbalesetért
A Osztrák Szövetségi Vasutak részvizsgálata sem utal a Győr-Sopron-Ebenfurt Vasúttársaság (GYSEV) felelősségére a keddi ausztriai vonatbalesettel kapcsolatban. A vizsgálat megállapította: Ebenfurtnál az osztrák vasútnak alapos műszaki ellenőrzést kellett volna végeznie a tehervonaton - mondta Berényi János, a GYSEV elnök-vezérigazgatója.
Győzött a GYSEV és a DKSK
Hazai pályán negyvenhét ponttal verte a GYSEV a Szegedet, a Diósgyőr pedig szintén hazai pályán 82-68-ra nyert a Szolnok ellen a nőikosárlabda-NB I szombati játéknapján.
Euroliga: A pécsi közönség is vizsgázik
Könnyű ellenfelek várnak a nőikosárlabda-Euroligában érdekelt magyar csapatokra: a szerdai-csütörtöki 11. fordulóban a GYSEV a litván Lietuvos Vilniust, a PVSK az izraeli Ramat Hasharont fogadja. Pécsett a csarnok, a közönség is vizsgázik - FIBA-ellenőr szemrevételezi a döntő lehetséges helyszínét.
Törököt vert a GYSEV és a PVSK az Euroligában
Idegenben bravúrosan szerepelt mindkét euroligás nőikosárlabda-csapatunk: a PVSK a török Adana, míg a GYSEV a szintén török Fenerbache ellen nyert. Az idegenbeli döntetlen után a Soproni Postás biztosan győzte le a vendég jugoszláv Hemofarm Vrsacot, s így bejutott a Ronchetti-kupa negyeddöntőjébe. Búcsúzott a Korac-kupában az Atomerőmű és Kaposvár, mindkét férficsapat kettős vereséggel esett ki.
Sporttörténeti siker előtt a Soproni Postás
Szerdán sorsdöntő kupamérkőzések várnak a két soproni nőikosárlabda-élcsapatra. A GYSEV Törökországba utazott, Balogh Juditék Isztambulban vendégszerepelnek, a hazai pályán félelmetes Fenerbahce otthonában lépnek pályára Euroliga-meccsen. A Soproni Postás a Sportcentrumban írhat sporttörténelmet, mert amennyiben legyőzi a jugoszláv bajnok Hemofarm Vrsec együttesét, fennállása legjobb nemzetközi eredményét elérve bejut a Ronchetti-kupa mezőnyének legjobb nyolc együttese közé.
Nehéz kupameccs vár a GYSEV-re és a Postásra
Nem a legjobb előjelekkel készül a két soproni nőikosárlabda-csapat a döntő fontosságú hétközi nemzetközi kupamérkőzésére.
- címkék:
- kosárlabda
- GYSEV
- Sopron
- Postás
- Címkefelhő »
Biztos GYSEV és PVSK-siker a Magyar Kupában
A Magyar Kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén a szolnoki nőikosárlabda-csapat nyolcpontos győzelmet aratott a Szekszárd ellen. A két sztárgárda, a GYSEV és a PVSK magabiztosan - előbbi harminckilenc, utóbbi harmincegy ponttal - verte ellenfelét.
Nem lassít a GYSEV
A nőikosárlabda-bajnokságban a GYSEV biztosan verte a korábban a PVSK csapatát meglepő BSE-t, feledtetve a szurkolókkal a Valenciennes elleni kupakudarcot. Zalaegerszegen nyert a Diósgyőr.
Kosaras csúcsrangadók Sopronban és Pécsett
Európa két legjobb nőikosárlabda-csapata, a francia Valenciennes és a Bourges látogat Magyarországra az Euroliga 7. fordulójában. Sorsoltak a Magyar Kupában, a GYSEV a BSE, a MiZo a Postás együttesét kapta.
A BSE ellen bukott a MiZo, a GYSEV nyerte a soproni derbit
Az utóbbi évek tendenciáit figyelembe véve egészen elképesztő méretű szenzáció született a nőikosárlabda-bajnokság szombati játéknapján a Városmajorban. Az idén már több meglepő vereséget is elszenvedő BSE óriási csatában 62-59-re legyőzte a MiZo-Pécsi VSK együttesét. A soproni derbin a GYSEV legyőzte a Postást.
Győzött a PVSK, kikapott a GYSEV az Euroligában
Elveszítette veretlenségét a GYSEV-Ringa nőikosárlabda-csapata az Euroligában. Farkas Sándor együttese a lengyel Gdynia otthonában kapott ki. A soproniak legnagyobb sztárja, Balogh Judit sérülés miatt nem játszott a találkozón. A PVSK idegenben magabiztosan győzött a német Wuppertal ellen.
Gdyniában folytatja a GYSEV, Prágában a Postás
Farkas Sándor, a GYSEV-Ringa nőikosárlabda-csapatának szakvezetője, és persze a játékosok a szezonbéli a veretlenség megőrzésével szeretnék megajándékozni az együttes vezetőit, szurkolóit. Mindez azonban nagyon nehéznek ígérkezik az Euroliga-csoportmérkőzések során hazai pályán még veretlen, világsztárok sorát felvonultató lengyel Gdynia otthonában, ahol csütörtökön lépnek pályára Balogh Juditék.
Gyengén kosarazva is biztosan nyert a GYSEV
Az Euroligában nyújtott remek teljesítménnyel nem, csak sima győzelemmel szolgált a GSYEV nőikosárlabda-csapata a Szekszárd ellen. Zalaegerszegen győzött a MÁV, BEAC-ot vert a BSE. A férfiaknál kizárólag vendégsiker született: Dombóváron a Szolnok, Zalaegerszegen a Paks, Nyíregyházán a Kaposvár volt jobb.
Litvániában Vilutyte csapatával mérkőzik a GYSEV
Ha nem is brillírozva, de biztosan nyert a Diósgyőr elleni rangadón a múlt hét végén a Soproni Postás nőikosárlabda-csapata. A találkozó jó ráhangolódás volt a szerdai, osztrák Klosterneuburg elleni Ronchetti-kupa csoportmérkőzésre. Sopron másik csapata, a GYSEV Litvániában lép pályára Euroliga-meccsen a volt PVSK-s Jolanta Vilutyte csapata, a Telekomas Vilnius otthonában.
93 ponttal nyert a GYSEV
Örömjátékkal verte a GYSEV a Fenert
Az előzetes várakozásokkal ellentétesen nem mutatott komoly ellenállást a GYSEV török Euroliga ellenfele, így Baloghék könnyedén, huszonhárom ponttal nyertek.
A GYSEV után a Pécs is győzött az Euroligában
A GYSEV szerdai sikere után győzelemmel kezdte szereplését az Euroligában a Pécsi VSK női kosárlabdacsapata, miután hazai pályán 66-53-ra nyert a francia Aix-en-Provence ellen.
Győzelemmel kezdett a GYSEV az Euroligában
Győzelemmel kezdte szereplését az Euroligában a GYSEV-Ringa nőikosárlabda-csapata, miután hazai pályán 76-71-re nyert a spanyol Valencia ellen.