gyorsjelentési szezon

címke rss

Ezekre a jelentésekre kell nyugtatóval készülnünk

Az Alcoa számaival elstartolt a héten az amerikai negyedik negyedéves gyorsjelentési szezon, melyet mindig kiemelt figyelem övez a piaci szereplők felől. Ha egy vállalati jelentés jól sikerül, azt jellemzően az árfolyam emelkedése, ha rosszul, értelemszerűen annak csökkenése követi. Fontos lenne tehát már előre tudni, hogy vajon az adott cég milyen irányú meglepetést okoz majd az eredményszámok publikálásával, melyhez a Thomson Reuters módszere nyújthat fogódzót. Ezek alapján az előttünk álló szezonban a pénzügyi szektor olyan nagyágyúi okozhatnak majd csalódást, mint a Morgan Stanley és a Bank of America, persze lesz olyan is (a Gooldman ...

Kár volt riogatni - Még mindig bivalyerősek a tőzsdei cégek

Gazdaság2013.01.21, 17:05

Várakozásoknál jobban telt eddig a negyedik negyedéves gyorsjelentési szezon Amerikában, vagyis úgy tűnik a részvénypiaci hegymenetet potenciálisan veszélyeztető faktorok közül egyet elkezdhetünk lehúzni a listáról. A vállalatoknak már több mint a tizede közzétette számait, melyek nagy többsége egy részvényre jutó eredmény (EPS) szintjén továbbra is erős képet fest, sőt ezúttal a cégek kétharmada már bevételi soron is pozitív meglepetést okozott. Eddig a bevételi várakozásokat átlagosan 1,2 százalékkal, az eredményvárakozásokat pedig 8 százalékkal múlták felül a vállalatok, vagyis ha a további jelentések nem rondítanak bele érdembenn ...

Szerdán startol a hazai gyorsjelentési szezon

Archívum2013.05.02, 15:47

Várhatóan a Magyar Telekom nyitja meg a soron következő gyorsjelentési szezont hazánkban jövő szerdán, akit eddigi információink szerint a Richter követhet. A többi nagyágyúra sem kell sokat várni, ugyanis már két hét sincs az OTP, a Mol és az Egis jelentéséig.

Indul a hazai gyorsjelentési szezon!

Archívum2013.07.30, 13:38

Már csak napok kérdése és hazánkban is kezdetét veszi a második negyedéves gyorsjelentési szezon. Várhatóan mindjárt két nagyágyúval, az Egisszel és a Richterrel vágunk neki csütörtökön az újabb idénynek, míg a többi blue-chip eredményére a következő két hétben derülhet fény.

Dübörög a szezon, hogy állunk?

Gazdaság2013.10.18, 10:11

Az amerikai adósságplafon és költségvetés körül kialakult politikai fejetlenség teljesen elterelte a figyelmet egy szintén fajsúlyos eseményről, a javában dübörgő gyorsjelentési szezonról. Amerikában és Európában is már jónéhány vállalat közzétette harmadik negyedéves eredményeit, melyek a politikai csatározások miatt a szokásosnál kisebb visszhangot váltottak ki a piacon. A politikai feszültségek csillapodásával azonban ez a helyzet is megváltozhat.

Startol a magyar gyorsjelentési szezon

Archívum2014.01.31, 16:57

Jövő héten elstartol a hazai gyorsjelentési szezon, a szokásoknak megfelelően elsőként a Richter teszi közzé negyedéves számait. A következő hetekben pedig az összes fontosabb magyar vállalat gyorsjelentéséről lehull a lepel, így mozgalmas napok jönnek a magyar piacon.

Erről nem a cégek tehetnek

Gazdaság2014.02.04, 15:26

Nagy zuhanást láthatunk idén eddig a részvénypiacokon, az amerikai indexek igen méretes mínuszokat szedtek össze, tavalyi csúcsaik után. Közben dübörög a gyorsjelentési szezon, és ebben a rossz piaci hangulatban meglepetésre a cégek árfolyamreakciója mégis pozitív, negyedéves számaik publikálását követően. Ez pedig jó jel lehet, hiszen az erős cégek egy javuló hangulatban sokkal jobban teljesíthetnek.

Ideiglenes profitstop Amerikában

Gazdaság2014.04.15, 10:56

Nagyon úgy néz ki, hogy másfél év után ismét csökkenő nyereségről számolhatnak be az S&P 500 index komponensei a múlt héten kezdődött gyorsjelentési szezon során, legalábbis az elemzők erre számítanak. A nyomott várakozások azonban ismét egy jó lehetőséget kínálhatnak a cégeknek, hogy a tényszámaikkal megverjék a várakozásokat.

Indul a hazai gyorsjelentési szezon!

Gazdaság2014.05.05, 15:43

A héten kezdődik a hazai gyorsjelentési szezon, amely ezúttal igen gyors lefolyású lesz, hiszen mintegy két hét alatt az összes meghatározó vállalat közzéteszi első negyedéves számait.

Pörög a jelentési szezon, mire figyeljünk?

Gazdaság2014.05.05, 22:02

Tovább pörög a héten a gyorsjelentési szezon, az előttünk álló napokban számos amerikai és európai vállalat teszi közzé első negyedéves eredményeit. Amerikában a Tesla gyorsjelentése kaphat kitüntetett figyelmet, Európában pedig egyes bankóriások mellett a telekomszektor jeles képviselői is lerántják a leplet a negyedéves számaikról. A cégek gyorsjelentéseire azért is érdemes odafigyelni, mert az eredmények közzététele heves árfolyammozgásokkal, adott esetben kedvező vételi-eladási pontok kialakulásával járhat együtt.

Előző
  • 1
  • 2
Következő