György Ádám

címke rss
Csodálatos Liszt-ünnep New Yorkban

Csodálatos Liszt-ünnep New Yorkban

A világ egyik legjelentősebb zongoraversenyévé nőtte ki magát a New York-i Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny, amit ezúttal is a Carnegie Hall nagytermében tartanak meg október 6-án. A zongoraverseny művészeti igazgatója, a Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, György Ádám szerint nemcsak a négy ifjú tehetség a győztese a versenynek, hanem minden magyar, hiszen szavak nélkül beszélhetünk értékeinkről jelentős szakmai és médiaérdeklődés által övezve.

Nívós magyar zongoraversenyt rendeznek New Yorkban

Kultúra2023.10.05, 14:37

A világ egyik legjelentősebb zongoraversenyévé nőtte ki magát a New York-i Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny, amit ezúttal is a Carnegie Hall Nagytermében tartanak meg október 6-án. A zongoraverseny művészeti igazgatója, a Liszt Ferenc díjas zongoraművész György Ádám szerint nemcsak a négy ifjú tehetség a győztese a versenynek, hanem minden magyar, hiszen szavak nélkül beszélhetünk értékeinkről jelentős szakmai- és médiaérdeklődés által övezve.

Így szólt a BL-himnusz a magyar zongoraművész előadásában - videó

Sport2023.06.10, 21:22

György Ádám, Liszt Ferenc-díjas magyar zongoraművész játszotta el a Bajnokok Ligája himnuszát, miközben kivonultak a pályára a Manchester City és az Inter játékosai az isztambuli Atatürk Stadionban.

A BL-döntő magyar főszereplőjét behívták a válogatottba

Sport2023.06.09, 19:04

György Ádám zongoraművész nyitja a Bajnokok Ligája döntőjét az isztambuli Atatürk Stadionban. A Liszt Ferenc-díjas művésznek nem a mostani az első fellépése egy rangos focieseményen, hiszen már a 2012-es labdarúgó-Európa-bajnokság nyitóünnepségén is ott lehetett Varsóban. Szombaton este a Bajnokok Ligája himnuszának saját átiratát játssza majd a a Manchester City és az Internazionale játékosainak kivonulásánál, közvetlenül a kezdő sípszó előtt. A Hír TV Radar című műsorában György Ádám a felkérés körülményeiről, a várakozásairól és a labdarúgáshoz való kötődéséről is beszélt – így derült ki, hogy futsalban a magyar utánpótlás-válogaatottba ...

Magyar résztvevője is lesz a labdarúgó BL-döntőnek!

Sport2023.06.06, 11:16

György Ádám zongoraművész nyitja a Bajnokok Ligája döntőjét Isztambulban az Atatürk Stadionban szombaton este. A Liszt Ferenc-díjas és Steinway művész a Bajnokok Ligája himnuszának saját átiratát játssza majd a játékosok kivonulásánál közvetlenül a kezdő sípszó előtt.

György Ádám: Óriási büszkeség most New Yorkban magyarnak lenni

Kultúra2022.10.05, 12:13

A héten rendezik meg New Yorkban a Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraversenyt, amelyet óriási szakmai figyelem övez, hiszen ezt a versenyt a szakmai színvonala, helyszíne, a döntőben közreműködő patinás zenekara és az élő közvetítéssel járó nézettség miatt idén már a világ négy legnagyobb zongoraversenyei között tartják számon. A verseny alapítója és művészeti vezetője György Ádám Liszt Ferenc-díjas zongoraművész. A döntőbe jutott négy fiatal zongoraművész október ötödikén és hetedikén csillogtatja meg tudását, őket New York egyik legpatinásabb szimfonikus zenekara, az Orchestra of St. Luke's kíséri majd a Carnegie Hall nagytermében. AA ...

Soha nem látott magyar esemény volt Csungkingban

Nagyvilág2018.11.09, 15:55

Egy Magyarországon működő kínai egyetem megalapításának lehetőségeiről is egyeztetett Palkovics László csungkingi látogatása során. A látogatással egy időben megrendezett Hatodik Nyugat-kínai Magyar Kulturális Fesztiválon a György Ádám zongoraművész adott telt házas koncertet.

A világ legnépszerűbb klasszikus művésze lett György Ádám zongoraművész

Archívum2018.08.20, 21:28

A legnagyobb feladat az, hogy a színpadon a legtöbbet hozzuk ki magunkból – ezt mondta az Origónak adott interjújában a világ egyik legkeresettebb zongoraművésze, György Ádám. Ahogy arról is beszélt, hogy az improvizáció sohasem hiányozhat az előadó-művészetből. György Ádám sikereiről sok mindent elmond, hogy a 2012-es labdarúgó-Európa-bajnokság megnyitóján 300 millió ember hallgatta a zongorajátékát élőben a televízióban, és többek között New Yorkban, a Carnegie Hallban is adott már koncertet háromezer ember előtt. Közben tanít is, idén ünnepelte a György Ádám Kastélyakadémia alapításának 10. évfordulóját. Ez mára a világ egyik leggkeresettebb ...

Visszatér Budapestre a világhírű magyar zongoraművész

Kultúra2015.02.27, 14:40

György Ádámot a nemzetközi szaksajtó korunk egyik legjobb Liszt-játékosaként tartja számon. A New York-i Carnegie Hall koncerttermét háromszor töltötte meg szóló zongoraestjével, a 2012-es labdarúgó Európa-bajnokság nyitóünnepségén 300 millióan kísérték figyelemmel játékát.

Chopinnel kötné le a focirajongók figyelmét az Eb-n zenélő magyar zongorista

Sport2012.06.04, 15:05

"Célom bebizonyítani, hogy a klasszikus zene számára szokatlan közegben is lehet új közönséget szerezni a műfajnak" - mondta György Ádám zongoraművész, aki június 8-án a labdarúgó Európa-bajnokság varsói megnyitó ünnepségén Chopin a-moll etűdjét fogja előadni.

Magyar zongoraművész is fellép a foci-Eb megnyitóján

Sport2012.05.11, 09:26

Egy szokatlan show részeként egy magyar zongoraművész is fellép június 8-án a labdarúgó Európa-bajnokság varsói megnyitó ünnepségén: György Ádám a nemzetközi téren jól ismert Karmatronic dj-produkcióval Chopin-művet fog játszani több száz táncos kíséretében.

Előző
  • 1
Következő