gyógyszer

címke rss

Sokkoló tanulmány hívta fel a figyelmet a közelmúltban a gyógyszerszedés veszélyeire: belehalhat, ha ezt a két gyógyszert egyszerre szedi

Már korábban is sejthető volt, hogy bizonyos gyógyszerek együttes szedése akár komoly egészségügyi kockázattal is járhat. Az American College of Cardiology folyóiratában most közzétett egy nagy port kavart tanulmányt, amely a gyógyszerszedés veszélyeire és a nem kívánt mellékhatásokra hívta fel a figyelmet, a merevedési zavarokra- és a mellkasi fájdalmakra, esetleg szívbetegsére alkalmazott gyógyszerek együttes szedése ugyanis jelentősen növelheti halálunk esélyét. A kutatás több mint 60 ezer férfi részvételével zajlott.

Újabb magyar sztárokról derült ki, hogy életveszélyes, illegális szerekkel fogytak le

Tévé2024.02.01, 19:27

Legutóbb Christina Aguilera sokkolta az embereket év végi koncertjén, ahol látványos fogyásával hívta fel magára a figyelmet. Sokan úgy gondolják, hogy neki sem diétával és edzéssel sikerült elérni a vágyott alakot, hanem a botrányok ellenére egyre népszerűbb cukorbetegeknek szánt injekció, az Ozempic segítségével. A cukorbetegeknek szánt injekciók egyre népszerűbbek a sztárvilágban, nem csak Hollywoodban, hanem Magyarországon is, egyre több sztárról derül ki, hogy illegális szerek, vényköteles gyógyszerek segítségével fogyott le az elmúlt időszakban. Elmondjuk, kik.

Felejtsük el a kalóriák számolgatását, egy egyszerűbb módszerrel sokkal könnyebb egészséges életmódot folytatni - állítja a szakértő

Life.hu2024.01.20, 12:36

„Az ételben lévő kalóriák másodlagos jelentőséggel bírnak a súlyunk és egészségünk szempontjából" - állítja Andrew Jenkinson bariátriai sebész tanácsadó. Elmondása szerint azonban létezik valami, ami felpörgeti az anyagcserét, segít a fogyásban, csillapítja a gyulladást, és boldogabb, hosszabb élethez vezethet, ez pedig nem más, mint az egészséges és tápanyagban gazdag étel. 

Holtan találták a 24 éves, ismert pornósztárt

Tévé2024.01.09, 11:58

Meghalt Thaina Fields, miután korábban azt állította, hogy bántalmazták.

Kivonják a forgalomból az egyik legnépszerűbb influenza elleni italport

Techbázis2024.01.08, 17:13

A Rubophen Thermo nevű granulátumot azért hívták vissza a patikákból, mert minőségi hibát találtak a forró italpornál.

Meddig vehetjük be a lejárt gyógyszereket: a szakember elmondta, mivel, mi a teendő

Life.hu2024.01.08, 10:02

Amikor hirtelen megbetegszünk, a legtöbben azonnal elkezdjük feltúrni a gyógyszeres dobozunkat, hátha találunk benne még használhatót. Felmerül a kérdés, meddig szedhetjük be a lejárt tablettákat, illetve beszedhetjük-e egyáltalán. 

Szenzáció: egy gyógyszer megállíthatja az öregedést

Tudomány2024.01.06, 13:51

A sarkkörtől délre fekvő egyik észak-norvégiai kórházban fontos, tudományos mérföldkőnek tekinthető kísérlet zajlik, ami az elkövetkező években megváltoztathatja az öregedés kezelését is. Az edzés előnyeit utánzó gyógyszerek megtalálása már régebb óta kiemelt célja a tudománynak. Azt remélik, hogy ezzel nemcsak az állandó időzavarban szenvedőknek, hanem az időseknek és a betegséggel vagy fogyatékkal élőknek is komoly segítséget nyújthatnak akár már a közeli jövőben.

Megtalálhatták az izomsorvadás ellenszerét

Tudomány2024.01.05, 12:11

A miotóniás izomdisztrófia az izomsorvadás egyik leggyakoribb oka, és a betegség előrehaladtával végül az alapvető életfunkciók is károsodnak. Most kiderült, hogy az egyik közönséges szívgyógyszercsaláddal, a kalciumcsatorna-blokkolókkal egerekben jól kezelhetők az izomsorvadás tünetei.

Hamis receptekkel jutott nyugtatókhoz egy bűnbanda

Itthon2024.01.03, 15:41

2019 őszén több száz receptet szereztek meg egy budapesti kórházból. A hamis papírok egy belgyógyászként dolgozó orvos nevével voltak ellátva. Egy férfi kitöltötte a recepteket, majd országszerte különböző gyógyszertárakban váltották ki a csalók a hamis recepteket. Egy nagykanizsai gyógyszertáros buktatta le az egyik férfit.

Figyelemre vágytam: évekig mérgeztem a saját gyerekem!

She2023.12.29, 13:49

Képzeld bele magad egy gyerekorvos szemszögébe: jár hozzád egy anyuka a beteg kislányával, akin időről időre újabb durva tüneteket fedezel fel. Az édesanyát majd szétveti az aggodalom, nem győzöd megnyugtatni. Gondolnád valaha, hogy igazából az anya betegíti meg szándékosan a gyerekét?

Nagyon fontos lista: ezek a gyógyszerek legyenek otthon az ünnepek alatt!

Itthon2023.12.23, 07:56

Mivel a gyógyszertárak többsége zárva lesz ünnepekkor, nem árt előre felkészíteni a gyógyszeresdobozt, hogy legyen mihez nyúlni, ha váratlanul beteg lesz valaki a családban.

Sugárzó üdítőt ivott, így akart meggyógyulni egy milliárdos, szétmállott a koponyája

Tudomány2023.12.20, 14:32

Bármilyen hihetetlennek is tűnik, a 20. század legelején teljesen hétköznapinak számított a radioaktív termékek fogyasztása, sokszor orvosságként vagy energiaitalként alkalmazták a káros készítményeket. Ennek a tudatlanságnak esett áldozatul a népszerű golfozó és acélmágnás, Eben Byers is.

Borzalmas dolgokat állít Matthew Perryről egy barátja

Tévé2023.12.18, 09:20

A Jóbarátok sztárja, Matthew Perry, aki a múlt hónapban 54 évesen, ketamin-túladagolás következtében halt meg, állítólag soha nem volt tiszta - legalábbis ezt állítja egy "barátja."

Váratlan felfedezés: ez az ismert gyógyszer meghosszabbíthatja az életünket

Tudomány2023.12.16, 13:00

Meglepő hatása van a magas vérnyomásra felírt rilmenidin gyógyszernek: férgeknél végzett vizsgálatok alapján egy kutatócsoport azt találta, hogy lassítja az öregedést, így a modellállatok tovább éltek és hosszabb ideig egészségesek maradtak.

Tömegesen pusztulnak a mókusok egy japán állatkertben

Nagyvilág2023.12.12, 10:48

Egyik napról a másikra pusztult el több tucat mókus a tokiói Inokashira Parkban.

Antibiotikum-rezisztencia: ijesztő világ jöhet antibiotikumok nélkül

Tudomány2023.12.08, 15:03

Egy antibiotikumok nélküli világban a ma könnyen kezelhető betegségek ismét életveszélyessé válhatnak. Sajnos ez a világ nem a fantázia szüleménye, hanem már itt van velünk, mivel egyre több baktérium fejleszt ki rezisztenciát a gyakori gyógyszerekkel szemben.

Az influenzaszezon küszöbén: idén C- és D-vitaminból kevesebb fogyott

Tudomány2023.12.03, 13:46

A magyarok fele szed rendszeresen vitaminokat, és alig több mint negyede sportol. Időszakosan többen nyúlnak ásványi anyagokhoz és vitamintartalmú kiegészítőkhöz, de továbbra sem tudatosan teszik. Az idén harmadával csökkenhet a C- és a D-vitamin forgalma piaci szereplők szerint - írta meg a Világgazdaság.

A férfinátha nem városi legenda, tudományos magyarázat van rá

Life.hu2023.11.29, 14:46

Tüsszögés, torokfájás, köhögés... A nők többsége, ha ezeket tapasztalja, többnyire maximum megjegyzi, hogy nincs túl jó formában, és teszi tovább a dolgát. Ám ha ez egy férfival történik, szinte azonnal ágynak esik, és olyan hatalmas, szomorú kutya szemekkel néz ránk, nyögések és sóhajok közepette, hogy a teáját és a gyógyszerét is az ágyba visszük neki. A férfinátha évek óta viccek és mémek tárgya, ám kiderült, hogy tudományos magyarázata is van annak, hogy a pasik valóban úgy érzik, belepusztulnak egy kis hőemelkedésbe is. 

Csodaszer, ami meghosszabbíthatja a nagytestű kutyafajták élettartamát

Tudomány2023.11.29, 14:00

A kutyák világában létezik egy megrázó ellentét: a nagyobb kutyák, mint például a toronymagas bernipásztor vagy és az „óriási" dán dog, gyakran lényegesen rövidebb élettartammal rendelkeznek, mint a kisebb fajták, például a tacskók vagy a pomerániaiak. Ez az egyenlőtlenség a szelektív tenyésztés eredménye, ám hamarosan csökkenhet egy úttörő kutatásnak köszönhetően.

Pénzért írt fel erős nyugtatókat a ráckevei orvos a betegeinek

Itthon2023.11.22, 13:12

Közel másfél évig írt fel recepteket pénzért egy ráckevei orvos. Több szász receptet állított ki olyanoknak, akiknek arra nem volt szüksége. Egyik páciense gyógyszerfüggő volt, neki rendszeresen nyugtató és altató gyógyszereket írt fel, anélkül, hogy megvizsgálta volna a férfit.

Ezer és egy oka lehet annak, hogy hullik a hajad: a samponodtól a genetikádig sok minden befolyásolja

Life.hu2023.11.22, 11:17

Ilyenkor ősszel a legtöbb embernek egy kicsit jobban hullik a haja, mint az év más szakaszaiban. Ez rendben is van, ám amikor hajmosás vagy fésülködés után látványosan sok hajunktól válunk meg, biztos, hogy nem természetes folyamatról van szó és utána kell járnunk, mi a gond. 

Erre vártunk: itt van egy új, égetően szükséges antibiotikum

Tudomány2023.11.21, 11:02

Az antibiotikum-rezisztens fertőzések fokozódó fenyegetésével küzdő világban úttörő fejlesztés jelenhet meg a piacon. A zoliflodacin egy új antibiotikum, amely jelentős mérföldkövet jelent a „szuper-gonorrhoea", a szexuális úton terjedő fertőzések (STI) egyik félelmetes ellenfele elleni küzdelemben.

Az Alzheimer-kór korai felismerését teheti lehetővé egy magyar fejlesztés

Tudomány2023.11.16, 13:17

Mesterséges intelligencián alapuló, az Alzheimer-kór korai felismerését lehetővé tevő szűrési platformot fejlesztenek 15 ország tudományos, üzleti és klinikai szervezeteinek részvételével az Európai Unió Horizon Europe programjának támogatásával - tájékoztatta az együttműködés magyar tagja, a szegedi Pharmacoidea Kft. az MTI-t.

Rátámadt egy képviselőre Zebegényben a polgármester - videó

Itthon2023.11.13, 20:27

Zebegényben egy videófelvétel tanúsága szerint szombat hajnalban a saját bevallása szerint gyógyszerek és alkohol együttes hatása alatt álló polgármester rátámadt az egyik önkormányzati képviselőre.

Jósnőjével mérgezte meg a férjét egy győri nő, miután másba lett szerelmes

Itthon2023.11.13, 11:50

A nő férjének egy motorbaleset miatt amputálni kellett a lábát, a műtét után pedig rendszeresen gyógyszereket kellett szednie. A nő közben megismerkedett egy börtönben ülő férfival, ezért egy jósnőtől kért segítséget ahhoz, hogy a férje hagyja el őt. Ez azonban nem történt meg, és mivel az új szerelme hamarosan szabadult a börtönből, a nő a jósnő segítségével meg akarta mérgezni a férjét.

Népszerű fogyókúrás gyógyszer okozhatta egy anya halálát

Nagyvilág2023.11.09, 11:43

Lánya esküvője előtt akart néhány kilót lefogyni egy ausztrál anya, amihez egy népszerű súlycsökkentő gyógyszert szedett. A nő néhány hónappal fogyókúrája után meghalt.

Judy Garland: Éhezéssel és függőséggel fizetett a sikerért!

She2023.11.04, 07:46

Örökre beleégett az emlékezetünkbe, ahogy Dorothy énekli az Over the Rainbow című dalt az Óz, a csodák csodájában. Minden idők egyik legsikeresebb filmjének plakátján Judy Garland Hollywood szimbólumává vált, ekkor 16 éves volt.

Két hatóanyag együttes használata enyhítheti a megfázás tüneteit

Life.hu2023.11.04, 09:19

Úgy érezhetjük, hogy a megfázásos tünetek megjelenése után nagyon keveset tehetünk azért, hogy a helyzet ne legyen rosszabb, egy orvos azonban megosztott néhány tanácsot arról, hogy mit kell tenni a tünetek enyhítéséért.

200 gyerek meghalt, börtönbe kerül a köhögés elleni szirupot gyártó cég vezetője

Nagyvilág2023.11.02, 10:00

Ítélet született az indonéziai köptető szirup ügyében. A gyógyszergyártó cég köhögés elleni szirupja több mint 200 gyermek halálával hozható összefüggésbe.

Egy anya 200-szor mérgezte meg a saját lányát

Nagyvilág2023.10.30, 15:44

Egy fiatal anya elképesztően kegyetlenül bánt a mindössze négyéves kislányával, rendszeresen gyógyszerekkel tömte, amiktől gyerek rosszul lett és kórházba kellett vinni, hogy megmentsék az életét. A nő valószínűleg Münchausen-szindrómában szenved, ezért viselkedett ilyen kegyetlenül.

Rengeteg gyógyszert, köztük szorongásoldókat, antidepresszánsokat találtak Matthew Perry otthonában

Life.hu2023.10.30, 07:18

A szombaton tragikusan elhunyt Matthew Perry lakását átvizsgálták a hatóságok. Illegális drogokat nem, de számos vényköteles gyógyszert találtak a színész otthonában. 

Újabb döbbenetes részletek derültek ki Matthew Perry haláláról

Tévé2023.10.29, 22:26

Mint írtuk, ötvennégy éves korában  meghalt Matthew Perry,  aki az 1990-es években a Jóbarátok című tévésorozattal, Chandler Bing szerepében vált híressé.  Rengeteg sztár és rajongó búcsúzik tőle világszerte,  a sajtót már bejárták  az első képek a tragédia helyszínéről. A rendőrség már átvizsgálta a Jóbarátok sztárjának Los Angeles-i otthonát, ahol különböző gyógyszereket találtak.

Lefogyást segítő csodagyógyszer érkezik

Nagyvilág2023.10.21, 17:02

Az ELi Lilly cég fogyasztó gyógyszerét teszteli az USA, de még évek választják el az amerikai forgalombahozási engedély megszerzésétől, viszont már most hozzá lehet jutni.

Légy óvatos ezzel a népszerű gyógyszerrel - Rámehet az egészséged, ha nem figyelsz a mellékhatásokra

Life.hu2023.10.21, 07:44

Világszerte nagyon sok ember szed sztatinokat, azaz koleszterinszint-csökkentőket, anélkül, hogy tudnák, milyen hosszú és rövid távú következményekkel járhat. A brit egészségügyi szolgálat (NHS) rendszeresen felhívja a háziorvosok figyelmét arra, hogy a gyógyszernek milyen mellékhatásai lehetnek: a legsúlyosabb a a myasthenia gravis, de ezen kívül is számos problémát okozhatnak. 

Súlycsökkentő csodagyógyszer kerülhet hamarosan forgalomba

Tudomány2023.10.18, 16:42

A tirzepatid hatóanyagú, új gyógyszer figyelemre méltó potenciált mutatott a fogyás elősegítésében, különösen, amikor egészséges életmódváltással párosult. Egy 19 hónapig tartó III. fázisú vizsgálat kimutatta, hogy az ezt szedő és az egészséges életmódot megváltoztató emberek átlagosan 29 kilogrammal többet fogytak, mint a placebót szedők.

A gyógyszerész elárulja, hogyan spórolhatsz pénzt a megfázásra való termékeken

Life.hu2023.10.12, 14:54

Egy felnőtt évente kétszer-háromszor tapasztal megfázásos tüneteket. A gyors gyógyulás érdekében hajlamosak vagyunk kiadni több tízezer forintot mindenféle vény nélküli szerre, holott lehet, hogy ezeknek az olcsóbb változata is működőképes lenne.

Halálos fogyókúrás módszer terjed

Tudomány2023.10.11, 17:20

Veszélyes divat a cukorbetegeknek szánt gyógyszereket fogyókúrás szernek használni, ugyanis egy csomó ronda mellékhatást, egyebek között gyomorbénulást, hasnyálmirigy-gyulladást és bélelzáródást okozhatnak.

Rengeteg gyógyszert szed Bodrogi Gyula

Tévé2023.10.04, 08:44

A színész 89 évesen is szeret vezetni: úgy véli, amíg a szeme és a reflexei megengedik, volán mögé ül. 

Itt a mindeddig teljesen elképzelhetetlen védőoltás

Tudomány2023.10.01, 14:58

Különös, ún. „fordított vakcinát" fejlesztettek, aminek célja az immunrendszer lebontása. Ez első olvasatra ijesztőnek tűnhet, mégis életeket menthet. Mutatjuk, hogyan.

Lehet, hogy téged is tévesen diagnosztizáltak penicilinérzékenységgel: járj utána

Life.hu2023.09.30, 13:41

Sokkal kevesebben allergiásak a penicilinre, mint ahány ember orvosi kartonján szerepel. A Royal Pharmaceutical Society szerint a gyógyszer gyakori mellékhatásai könnyen félreértelmezhetők, sok esetben allergiának titulálják holott nem azok. 

Halálos szövődményeket okozhat a milliók által szedett koleszterincsökkentő

Nagyvilág2023.09.30, 20:04

A sztatinokat szedő páciensek egy olyan életveszélyes állapotnak vannak kitéve, amely az arc izmainak gyengülését okozzák – figyelmeztetnek az egészségügyi szakértők.

Halálos szövődményei lehetnek a milliók által szedett koleszterincsökkentő gyógyszereknek

Life.hu2023.09.29, 09:06

A sztatinokat szedő páciensek egy olyan életveszélyes állapotnak vannak kitéve, amely az arc izmainak gyengülését okozzák – figyelmeztetnek az egészségügyi szakértők.

Megszólalt G.w.M

Tévé2023.09.22, 17:51

Bedagadt az egész torkom, hogy azt éreztem, meg fogok fulladni - mondta a Mokkában. 

Itt az új fogyasztó tabletta: nem kell kevesebbet enni, mégis hat

Tudomány2023.09.12, 21:14

Az első fázisú klinikai vizsgálatok ígéretes eredményeket mutatnak egy új gyógyszerrel kapcsolatban, amely sikeresen csökkentette a súlyt és a zsírtömeget elhízott, magas zsírtartalmú diétán lévő egerekben, miközben nem zavarta meg az étvágyukat. Ha az embereken végzett kísérletek sikeresek lesznek, a gyógyszer forradalmasíthatja az elhízott emberek kezelését, lehetővé téve a fogyást, amely nem jár étvágytalansággal vagy a zsírok kerülésével.

Ennek a két gyógyszernek az együttes szedése vérrögöt okozhat

Tudomány2023.09.11, 13:22

Ismert, hogy a a fogamzásgátlás bizonyos formái a vérrögök kialakulásának kis mértékű kockázatát hordozzák magukban. Egy új, nagyszabású tanulmány szerint ha a páciens közben fájdalomcsillapítót is szed, ez a veszély felerősödhet.

Hatalmas botrány, évek óta lopják a gyógyszereket Macedónia rákklinikáján

Nagyvilág2023.09.06, 14:04

Ellopott rákgyógyszerek miatt robbant ki botrány Észak-Macedóniában, hétfő este százak tüntettek a fővárosban, Szkopjéban igazságot követelve az áldozatoknak.

Egyre szörnyűbb bajt okoznak a vírusok

Tudomány2023.09.05, 15:26

A vírusok ellen általában azért nehéz harcolni akár gyógyszerrel, akár oltással, mert gyorsan mutálódnak, így megváltoztatják fehérjéiket. Viszont a lipidburkuk – a kis buborék, ami becsomagolja őket – állandó, és egy új kezelési módszer épp ezt veszi célba.

Vigyázzon, ezt a fájdalomcsillapítót kivonják a forgalomból

Gazdaság2023.09.05, 11:07

Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) minőségi problémák miatt bejelentette a Nidol nevű fájdalomcsillapító megadott tételeinek forgalomból és felhasználásból való kivonását.

Kegyetlen dolog derült ki az ukrán vezetésről: borzalmas, ami a katonákkal történik a fronton

Nagyvilág2023.09.02, 10:47

Az AFU szerint a védelmi minisztérium képtelen ellátni az ukrán hadsereget orvosi eszközökkel és a frontra szállított orvosi ellátmány 80 százalékát önkéntesek biztosítják.

Szívbetegség és rák ellen is jó lehet egy fejlesztés alatt álló magyar gyógyszer

Tudomány2023.08.23, 12:05

A Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Karán (DE GYTK) működő ELKH–DE Pharmamodul Kutatócsoport egy nemzetközi színvonalú projekt keretében a hirtelen szívhalál megelőzését és a rákos daganatok sejtjei szaporodásának gátlását célzó új gyógyszerhatóanyagok kifejlesztésén dolgozik. A kutatók a sejtelhalásokat meggátolni képes, a szervezet számára előnyös kénhidrogént leadó vegyületeket állítanak elő kémiai szintézissel, amelyek az első adatok alapján komoly kilátásokkal kecsegtetnek. Az eddigi eredményeket bemutató tanulmányok a közelmúltban jelentek meg a Chemistry ‒ A European Journal és a European Journal of Pharmaceutical Sciennces ...

Előző
Következő