gyógyszer

címke rss

Marad a telefonos gyógyszerfelírás

Itthon2020.08.29, 14:41

A gyógyszerfelírás továbbra is elintézhető lesz telefonon keresztül. Jogszabály változtatásokat kezdeményeztem annak érdekében, hogy az orvosok és betegek biztonságát a járványhelyzetben is támogató telefonon történő gyógyszerfelírás a továbbiakban is elérhető maradjon - fogalmaz Kásler Miklós emberi erőforrások minisztere hivatalos közösségi oldalán.

Mióta megkapta az életmentő szert, Zente két születésnapot ünnepel

Life.hu2020.08.28, 14:11

Az SMA-ban szenvedő kisfiú, Zente története senki előtt sme titok, ő volt az első olyan gyermek, aki a közösségi összefogásnak köszönhetően kapta meg az a méregdréga gyógyszert, aminek köszönhetően már megtette első lépéseit. Szülei most második születésnapját ünnepelték, azt a napot, amikor megkapta az életmentő gyógyszert.

Egy felmérés szerint a fiatalok negyede gyógyszernek véli az étrend-kiegészítőket

Gazdaság2020.08.24, 11:18

A magyar fiatalok közel kétharmada (66,2 százalék) fogyasztott már valamilyen étrend-kiegészítőt, ugyanakkor 23,6 százalékuknak problémát jelent megkülönböztetni őket a gyógyszerektől. A felmérés szerint több mint negyedük tévesen úgy véli, ezek a szerek gyógyító hatással bírnak – derül ki a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) és a TÁRKI idei közös kutatásából.

Már gyógyszereire is alig telik Boros Lajosnak

Life.hu2020.08.23, 09:30

Boros Lajons nyitott szívműtéte után sokáig lábadozott, sőt, 5 hétig kómában volt, mielőtt teljesen felépült volna. Azóta sokkal jobban van, ám a munkában nem találta meg stabilan a helyét. Időszakosan rádiózik, amiből jól fizető munka aligha akad, ezért saját bevallása szerint egyre sürgetőbb lenne egy állandó állás, hozzá méltó jutattással.

Vakcinának nem, kezelésben hatékony a remdesivir hatóanyagú gyógyszer

Itthon2020.08.17, 11:27

A koronavírus-fertőzés megelőzésben nem, de kezelésében hatékony lehet a remdesivir hatóanyagú gyógyszer - mondta Jakab Ferenc virológus a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában hétfőn, azzal összefüggésben, hogy a készítmény hozzáférhetővé válik az Európai Unió és az Egyesült Királyság betegei számára.

Elindult a debreceni különleges orvos- és mentőcsoport

Nagyvilág2020.08.07, 14:34

A mentési munkálatok segítésére pénteken elindult Bejrútba a Debreceni Egyetem (DE) különleges orvos- és mentőcsoportja (DEKOM) - tudatta a szervezet sajtószolgálata.

Megjelentek az 50 milliárd forintos Egészségipari támogatási program részletei

Gazdaság2020.08.04, 14:34

Magyarországnak az az érdeke, hogy az egészségügyi védőeszközök terén is képes legyen az önellátásra, így a járvány újabb hulláma esetén sem lenne kiszolgáltatva a nemzetközi piacnak. A Pénzügyminisztérium (PM) programot indít 50 milliárd forintos kerettel azon magyar vállalkozások beruházásainak és fejlesztéseinek támogatására, amelyek az egészségipar megerősítésében szerepet vállalhatnak - közölte a tárca.

Új nőgyógyászati terméket visz nemzetközi forgalomba a Richter

Gazdaság2020.08.04, 10:56

A Richter Gedeon Nyrt., valamint a Palette Life Sciences AB bejelentették, hogy az Európai Gazdasági Térség 30 tagállamára vonatkozó decentralizált törzskönyvezési eljárás keretében a Richter és a Palette a Lidbree-re vonatkozóan megkapták a nemzeti forgalombahozatali engedélyt az Egyesült Királyságban - olvasható a Budapesti Értéktőzsde honlapján. A termék egy saját fejlesztésű, innovatív, hőre zselésedő, méhen belüli gél, amely jelentős fájdalomcsillapító hatást nyújthat hétköznapi nőgyógyászati beavatkozások során.

Történelmi sikert ért el a Richter az amerikai piacon

Gazdaság2020.08.03, 08:14

Az elemzői várakozásokat meghaladóan nőtt a Richter Gedeon Nyrt. árbevétele és nyeresége idén a második negyedévben, a gyógyszeripari vállalat konszolidáltan 32,2 milliárd forint adózott nyereséget ért el, ami 79,4 százalékkal nagyobb az előző év azonos időszakához képest, árbevétele pedig 14,5 százalékos emelkedéssel 137,3 milliárd forint lett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn közölt gyorsjelentés szerint.

Öt jó tanács a dietetikustól, hogy elkerülje az utazós trombózist

Travelo2020.07.26, 19:57

Utazgatunk, mert utazni érdemes – szól a népszerű és nem éppen mai sláger, de ma már talán hozzátennénk, hogy kockázatos és veszélyes is. Az aggódás és a félelem enyhítése, elkerülése érdekében legjobb, ha időben és megfelelően felkészülünk az utazásra. Dietetikus kolléganőnk listája a legfontosabb gyógyszerekről, a kötelező védőoltásokról, és tanácsok arra, hogyan kerülhető el az utazós trombózis.

Donald Trump négy rendeletet írt alá gyógyszerárak csökkentéséről

Nagyvilág2020.07.27, 14:19

Donald Trump amerikai elnök rendeletben rögzítette pénteken a gyógyszerárak csökkentését. Mostantól lehetőség lesz olcsóbb gyógyszerek importálására az Egyesült Államokba, illetve az amerikai gyártóknak is csökkenteniük kell a gyógyszerárakon, köztük az inzuluinén.

Koleszteringyógyszer a Covid-19 ellen?

Life.hu2020.07.16, 14:24

A Jeruzsálemi Héber Egyetem és a New York-i Mount Sinai Egészségközpont szakemberei szerint hatékony lehet a koronavírus kezelése során egy koleszterincsökkentő gyógyszer.

Badár Sándor elárulta mivel őrzi meg az egészségét

Life.hu2020.07.13, 10:03

Badár Sándor saját módszerére esküszik, mellyel hatásosan erősíti immunrendszerét.

Majka vallomása: gyógyszereken élt hetekig

Life.hu2020.07.09, 08:20

Szörnyű fájdalmak kínozták Majkát hetekig. A rapper bevallotta, fájdalomcsillapítón és antibiotikumon élt. Sokáig nem tudták orvosolni a problémát, de végre kiderült, mi a baja, és megfelelő kezelést kapott.

Kenderolajjal a stressz és az epilepszia ellen

Tudomány2020.06.24, 16:46

Az emberiség történelmében már egészen az ókortól fellelhető több olyan írásos emlék, mely arról tanúskodik, hogy a népi gyógyászatban számos növényi alapanyagot felhasználtak arra, hogy különböző betegségek tüneteit kezeljék, gyógyítsák azokat. A gyógynövények tudásának birtokában lévő gyógyító embereket mindig kiválasztott személyekként tisztelték, és maga a gyógyítás tudománya is vallásos tiszteletben állt (pl. sámánok), összekapcsolódott hiedelmekkel és más rítusokkal, miközben a gyógyítók szerepe messze túlmutatott a beteg emberek kezelésén, ellátásán.

Többet költöttünk gyógyszerre, mint tavaly: legalábbis eddig

Life.hu2020.06.20, 20:57

Mint az a KSH részeredményeiből kiderült, június első tíz napjában átlagosan 6,5 százalékkal nőtt az élelmiszerek forgalma az előző év azonos időszakához mérten, a legnagyobb ugrás azonban a gyógyszeriparban figyelhető meg: 13,4 százalékkal többet költünk gyógyszerekre, mint tavaly ilyenkor.

Koronavírus: nem kísérleteznek többet a maláriaellenes orvossággal

Life.hu2020.06.18, 10:15

Nem kísérleteznek többet a malária kezelésében használt hidroxiklorokinnal a koronavírusos betegeken - közölte az Egészségügyi Világszervezet (WHO)

Elárverezik Newton titkos „varangyhányás” receptjét

Tudomány2020.06.11, 10:45

Sir Isaac Newton nevéhez nem csupán a mozgástörvények kidolgozását köthetjük, hanem egy kissé bizarrnak ható kezelés kifejlesztését is. A híres tudós a pestis ellen döglött varangyokból készült cukorkákat és számos drágakő-amulettet javasolt. Az előbbiekről 1667-ben írt, eddig ismeretlen, két oldalas értekezését most a Bonhams Aukciósház bocsátotta árverésre.

Barabás Évi nevével gyógyszereket reklámoztak

Life.hu2020.05.27, 15:41

A sztár Facebook oldalán hívta fel a figyelmet arra, hogy egy gyógyszer reklámban visszaélnek a nevével. Ő ugyanis sosem szedte azokat a készítményeket, és interjút sem adott a témában.

Koronavírus elleni gyógyszer gyártását tervezik itthon - Videó

Life.hu2020.05.27, 15:18

A TV2 Mokkában arról beszélgettek, hol tart a hazai koronavírus elleni gyógyszer gyártásának folyamata. 

Az ebolagyógyszer mentette meg a koronavírusos kamasz életét

Life.hu2020.05.20, 14:32

Családja már felkészült a legrosszabbra, ugyanis a 14 éves Jacob állapota rohamoson romlott, miután elkapta a koronavírust. Végül az ebolagyógyszerrel mentették meg a fiút.

Szijjártó Péter: Japán gyógyszereket ad a vírus kezelésére

Itthon2020.05.14, 10:29

Magyarország azon országok között van, amelyeknek Japán ingyenesen biztosít a koronavírus kezelésében eredményesnek mutatkozó gyógyszert - írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtöki Facebook-bejegyzésében.

Nyugtatókat akart az országba csempészni egy svájci férfi

Itthon2020.05.13, 16:36

Egy svájci férfi több mint kétezer nyugtatót akart becsempészni az országba. A gyógyszer Magyarországon illegális.

Gáspár Evelin aggódik: „Anyu nem szedi a gyógyszereit!”

Life.hu2020.05.13, 14:17

Egyre súlyosabb bőrproblémái lettek Gáspár Evelinnek az elmúlt években – ebben az inzulinrezisztencia is közrejátszott.

Sok gyógyszert vettek a magyarok márciusban

Gazdaság2020.05.13, 09:03

Bespájzolt gyógyszerből a lakosság márciusban, mintegy 60 milliárd forintért váltottak ki vényköteles gyógyszert – írja szerdai kiadásában a Világgazdaság, hozzátéve, hogy sokan a koronavírus-járvány terjedésének megakadályozása miatt bevezetett korlátozó intézkedések hatására váltottak ki egyszerre többhavi gyógyszert.

Minek mozdulna ki otthonról, ha a neten szinte bármit megvehet?

Techbázis2020.05.05, 20:40

Az ország nagy részén szép lassan elkezdték felengedni a korlátozó intézkedéseket. Nyitnak a boltok, strandok, de azért a járványnak még nincs vége. Budapesten és Pest megyében továbbra is fennmarad a kijárási korlátozás, de igazából az egész országban sehol sem gond, ha az emberek óvatosabban mozognak. Ezt pedig, ha a munkájuk engedi, könnyedén meg is tehetik, mert az internet segítségével szinte minden olyan terméket és szolgáltatást elérhetnek, amiért eddig jellemzően a boltokba, plázákba, postákra mentek.

A spanyolnátha idején receptre írták fel a whiskyt

Tudomány2020.05.07, 23:02

Amikor 1918-ban kitört a spanyolnátha-járvány az Egyesült Államokban, a gyógyulásra és a fertőződés elkerülésére vágyó emberek valamilyen olyan gyógymódot kerestek, ami ismerősnek tűnik számukra. Az egyik alternatívát a whiskyben találták meg, ám az alkoholtilalom idején ennek beszerzése gyakran lehetetlennek bizonyult. És bár a találékonyabbak így is megtalálták a módját a „gyógyszerkészletek" feltöltésének, de az alkohol ahogy akkor sem adott, úgy most sem nyújt védelmet a vírussal szemben.

Megkönnyíti a vényköteles állatgyógyszerek kiváltását a Nébih

Gazdaság2020.05.07, 09:11

A veszélyhelyzetre való tekintettel a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei folyamatos támogató ellenőrzéseket tartanak az állatgyógyászati készítmények kiskereskedőinél. A vizsgálatok elsődleges célja a szektor koronavírus-járvány okozta nehézségeinek feltérképezése, majd azokra a hatósági támogatási lehetőségek kidolgozása. Az ellenőrzéssorozat eddigi tapasztalatait figyelembe véve a Nébih engedélyezi a vények elektronikus bemutatását a vényköteles állatgyógyászati készítmények kiváltásához. Az intézkedés a járványhelyzet megszűnéséig tart, azonban fontos, hogy nem vonatkozik az antibiotikumokra és a kábítóószerként ...

A pápa szerint mindenkivel meg kell osztani a járvány elleni vakcinát

Nagyvilág2020.05.03, 16:32

Nemzetközi tudományos együttműködést szorgalmazott vasárnap Ferenc pápa a koronavírus elleni védőoltás létrehozása érdekében, és leszögezte, hogy a sikeres oltóanyagot az egész világon elérthetővé kell tenni.

Tíz gyógyszer lett vényköteles május 1-jétől

Life.hu2020.05.02, 11:03

A betegek védelmének és a biztonságosabb gyógyszeralkalmazás érdekében változik egyes ibuprofén/dexibuprofén tartalmú készítmények kiadhatósága. Május 1-jétől tíz, magas hatóanyag-tartalmú készítmény válik vénykötelessé, amelyeknél a biztonságos napi dózis túllépésének veszélye fokozott. A változás a 600, 800 mgibuprofént és 300 mg dexibuprofént tartalmazó gyógyszereket érinti.

Négy napja alig van új fertőzés Dél-Koreában

Itthon2020.05.02, 15:03

Dél-Koreában szombaton már negyedik napja regisztráltak tíznél kevesebb koronavírus okozta új fertőzöttet, ráadásul mind úgynevezett behurcolt eset volt. Japánban viszont továbbra is magas az áldozatok száma.   

A gyógyszerkincs újragondolása fegyver lehet az új koronavírus ellen

Tudomány2020.05.02, 09:59

Soha nem látott tudományos összefogás kovácsolódott össze az új koronavírus-kutatások kapcsán Magyarországon. A szakemberek addig keresik és tesztelik a potenciális hatóanyagokat, amíg meg nem találják a leginkább hatékony antivirális szert a fertőzés ellen. Pontosan mi történik most a hazai és a külföldi laborokban? Hányféle koronavírus terjed az országban? Léteznek-e ennek mutációi? Mit tudunk az új kutatások alapján a kórokozó mechanizmusairól? Többek között ezekre a kérdésekre adott választ az Origónak Jakab Ferenc professzor, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Szentágothai János Kutatóközpont Virológiai Kutatócsoport, valamint az Orrszágos ...

Koronavírus: hatékony gyógyszert találtak a franciák

Life.hu2020.04.29, 14:20

A tocilizumab kezelés jelentősen csökkentette a lélegeztetőgépre szorulók és az elhunytak arányát Franciaországban.

Új magyar gyógyszerszabadalom segíti a cukorbetegek sebgyógyulását

Itthon2020.04.28, 14:50

Az Amerikai Egyesült Államok Szabadalmi Hivatala után az Európai Szabadalmi Hivatal is a szabadalmi oltalom megadási szándékáról tájékoztatta a Dr. Erős Gábor vezette kutatócsoportot a cukorbetegek sebgyógyulását támogató készítményére. Az SZTE ÁOK Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinika kutatói által kifejlesztett készítmény a cukorbetegség szövődményeként kialakuló fekélyek és sebek gyorsabb gyógyulására lesz majd alkalmazható.

Kudarcot vallott az első teszteken az amerikaiak vírusellenes gyógyszere

Life.hu2020.04.24, 06:47

Az új típusú koronavírus fertőzése nyomán kialakult Covid-19 betegség kezelésére szánt vírusellenes gyógyszer, a remdesivir az első kísérleteknél kudarcot vallott.

Egy magyar kutató állítja, egy más betegségre adható gyógyszer segíthet a koronavírusos betegeknek

Life.hu2020.04.17, 09:00

Egy már régóta piacon lévő, más betegségre adható gyógyszer segíthet a koronavírusos megbetegedés tüdőt érintő szövődményeinek kezelésében - mondta el Fekete Andrea, az I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika adjunktusa az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.

Koronavírus: szeptemberre elkészülhet a vakcina

Life.hu2020.04.12, 14:34

Az oxfordi egyetem professzora szinte biztos benne, hogy szeptemberre elkészül a koronavírus elleni vakcina.

Müller Cecília: a Kínából kapott gyógyszer csökkenti a fertőzöttség időtartamát

Life.hu2020.04.07, 16:18

Az operatív törzs tájékoztatóján a Kínából érkezett gyógyszerről számolt be az országos tisztifőorvos.

Mennyibe kerülhet a világnak a koronavírus legyőzése?

Gazdaság2020.04.07, 08:21

A világon mindenhol nagy erőkkel kutatnak az új koronavírus elleni védőoltás és gyógyszerek után. Egyelőre nem tudni, hogy mikorra készülhet el a hatásos ellenszer, de világszerte hatalmas összegeket áldoznak a megfelelő szérum kifejlesztésére. Szakértők szerint akár egymilliárd dollárnál is többe kerülhet, amíg megtalálják a Covid-19 hatékony ellenszerét.  

Kína üzenete Magyarországnak: Nincs távolság a barátsághoz – fotó

Itthon2020.04.04, 15:42

Mintegy 4 millió maszk, több mint 400 ezer védőruházat, 100 ezer védőszemüveg, 30 ezer pár kesztyű és több mint 6 ezer arcvédő plexi érkezett Kínából szombaton. A csomagokhoz üzenetet is írtak a magyaroknak.

Sikerült becsapni a koronavírust, ígéretes lehet egy gyógyszer

Tudomány2020.04.03, 16:34

Egy új módszerrel sikeresen megtévesztették az új koronavírust a svéd Karloinska Intézet és a kanadai Brit Kolumbia Egyetem kutatói. A módszerrel a tüdőbe, illetve a többi szervbe jutó vírusok számát csökkentenék le drasztikusan, így olyan emberek esetében lenne alkalmazható, akik még a betegség korai fázisában vannak. A kezelést egyelőre sejtkultúrákon és miniszerveken – organoidokon – próbálták ki, az eredményeket a Cell című tudományos folyóiratban közölték.

A betegség kezelését segítő gyógyszereket kapott Ukrajna

Nagyvilág2020.04.03, 11:48

Ukrajna külföldről kapott háromezer doboz hidroxi-klorokin-szulfát hatóanyagú tablettát, az eredetileg malária kezelésére használt gyógyszer az eddigi külföldi tapasztalatok alapján segíthet a koronavírusos betegek kezelésében - mondta el Makszim Sztepanov ukrán egészségügyi miniszter egy péntek reggeli tévéműsorban.

Tiszavasváriban készülhet a vírus tüneteit enyhítő tabletta

Itthon2020.04.03, 10:22

Amint meg lesz a szükséges engedély, megkezdődhet a koronavírus tüneteit enyhítő tabletta gyártása egy Tiszavasváriban működő vegyészeti gyárban. A gyógyszer elsősorban a magyar betegeknek készül, a szer hatóanyagának kivitelét a kormány megtiltotta.

Orbán Viktor a kutatócsoportok vezetőivel egyeztetett a hazai gyógyszergyártásról

Itthon2020.04.02, 14:47

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium által támogatott koronavírus-kutatócsoportok munkájáról tájékozódott csütörtökön videokonferencia keretében Orbán Viktor miniszterelnök és Palkovics László miniszter; a megbeszélésen a kormányfő a hazai gyógyszergyártás és -raktározás fejlesztésének szükségességéről beszélt - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár.

A Richter megállapodást kötött egy új nőgyógyászati termék forgalmazásáról

Gazdaság2020.03.31, 12:00

Kizárólagos megállapodást kötött a Richter Gedeon Nyrt. és a Myovant Sciences GmbH egészségipari vállalat egy nőgyógyászati betegségek kezelését szolgáló tabletta Egyesült Államokon kívüli piacokon történő értékesítésére.

Számos ígéretes hatóanyagot tesztelnek az új koronavírus ellen

Tudomány2020.03.29, 15:54

Az új koronavírus-járvány jelenleg a csoportos megbetegedések szakaszában jár Magyarországon, és a szakemberek egyelőre nem tudják megjósolni, hogy mikor léphet a tömeges megbetegedések fázisába. Jakab Ferenc professzor, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Szentágothai János Kutató Központ Virológiai Kutatócsoport, valamint az Országos Koronavírus-kutatócsoport vezetője szerint azonban a számok nem növekednek intenzíven, és az látszik, hogy a megtett intézkedések és a lakosság fegyelmezett viselkedése nagyban lassítja a járvány terjedését.

Akár húszmillió darab koronavírus elleni gyógyszert készíthetnek hazánkban

Life.hu2020.03.26, 14:22

Akár 2,2 millió koronavírusos beteg kezeléséhez szükséges gyógyszert tudnak előállítani Magyarországon az Alkaloida Zrt. birtokában lévő alapanyagból – értesült a Világgazdaság.

Húszmillió darab koronavírus elleni gyógyszert készíthetnek Magyarországon

Itthon2020.03.26, 08:05

Magyarországon a tiszavasvári székhelyű Alkaloida Vegyészeti Gyár Zrt.-t (Alkaloida) állít elő hidroxiklorokvin-szulfátot. Ez az a hatóanyag, amelynek a kivitelét megtiltotta a magyar kormány. Akár 2,2 millió koronavírusos beteg kezeléséhez szükséges gyógyszert tudnak előállítani Magyarországon az Alkaloida Zrt. birtokában lévő alapanyagból – értesült a Világgazdaság.

Koronavírus elleni vakcina: egy már ismert oltóanyag lehet a megoldás

Life.hu2020.03.26, 06:31

A koronavírus-járvány hosszú hetek óta tartja rettegésben a világot, a kutatók pedig majdnem minden országban próbálják kifejleszteni ellene a védőoltást.