gyermekegészség

címke rss

Külföldön is keresnek szívet három magyar kisfiúnak

Life Network2010.08.12, 10:43

Nemzetközi "szervkeresést" kért három szívbeteg gyereknek az országos kardiológiai intézet - írja a csütörtöki Magyar Nemzet.

Értelmesebbek a sok halat fogyasztó gyerekek

Life Network2010.08.12, 16:02

A sok halat fogyasztó gyermekek értelmi képességei jobbak. Emellett pedig már azt is kimutatták, hogy azoknak a gyerekeknek, akik rendszeresen fogyasztanak halat, csökkent a megbetegedési hajlama - mondta Machay Tamás gyermekgyógyász egy, a halfogyasztást népszerűsítő budapesti sajtótájékoztatón csütörtökön.

Házipatika: kezdő gyógyszercsomag újszülötteknek

Life.hu2010.11.19, 14:49

Egy kisbaba születése a család legnagyobb öröme, ezért a tervezgetés mellett gondoljunk a biztonságára is, többek között készüljünk fel időben a betegségekre is!

Egyre korábban érik el a serdülőkort a kislányok

Life Network2010.08.10, 15:28

Egyre korábban, akár már hétévesen elérik a serdülőkort az amerikai kislányok - állítja egy tanulmány, amely összefüggést mutatott ki a nemi érés és az elhízás között.

Igazolták, hogy Popeye hatására több zöldséget esznek a gyerekek

Life Network2010.08.09, 13:44

Popeye miatt valóban több zöldséget esznek a gyerekek, ezt most már tudományos kutatás is alátámasztja.

"Engem is vertek, mégis felnőttem" - Számoljunk le a mítosszal!

Life.hu2010.11.19, 12:19

Nagy baj, ha időnként eljár egy szülő keze? - a kérdés örökké aktuális, pedig a pszichológusok már egyetértenek, ez a nevelési módszer komoly lelki sérüléseket okozhat.

Boldogabbak az egészséges tinik

Life Network2010.08.03, 11:26

Egy új amerikai vizsgálat szerint azok a fiatalok, akik pozitívan gondolkodnak, és elégedettek az életükkel, sokkal jobb egészségügyi állapotban vannak, mint magányos és elégedetlen társaik.

13 + 1 tanács gyerekkel való strandoláshoz

Life Network2010.08.03, 21:00

Gyerekkel strandolni, nem felhőtlen pihenés, minden pillanatban rajta kell tartanunk a szemünket. Tanácsok a biztonságos strandolás érdekében.

Szívzörej gyermekkorban

Life Network2010.07.30, 15:16

Sok szülő számára a legijesztőbb dolgok közé tartozik, amikor az orvos közli: a gyermeknek szívzöreje van. Legtöbbször ártalmatlan jelenségről van szó, a gyermek fejlődését nem befolyásolja, de a szülők természetesen aggódnak: "ki lehet ezt nőni?", "akkor most nem sportolhat?", "milyen vizsgálatokra van szükség?"

6 tanács a hirtelen csecsemőhalál megelőzésére

Life Network2010.07.28, 22:36

A hirtelen csecsemőhalál (SIDS) megnevezést olyan esetekben használjuk, amikor egy egyévesnél fiatalabb gyermek nyilvánvaló ok nélkül hal meg. Mit tehetünk ennek megelőzésére?

A sokat dédelgetett csecsemőből kevésbé stresszes felnőtt lesz

Life Network2010.07.28, 13:54

Könnyebben megküzdenek az élet nehézségeivel azok a felnőttek, akiket pár hónapos csecsemőkorukban anyjuk elhalmozott szeretetével - állítja egy amerikai tanulmány.

Fogápolás gyermekkorban: előzzük meg a fogszuvasodást

Life Network2010.07.23, 12:34

Nincs is annál szebb, amikor a baba mosolyog - főképp, ha szép fehér fogacskák csillognak a szájában. Hogyan óvhatjuk meg gyermekünk fogait a fogszuvasodástól?

Már nálunk is hódítanak a várandós mézeshetek

Life Network2010.07.13, 12:59

Ma már szerencsére kezd elavulni az a gyakorlat, hogy bizonyos életszakaszokban, például áldott állapotban, vagy újszülött gyermekkel nem mozdulnak ki otthonról a párok. Hiszen mind testileg, mind lelkileg komoly támogatást nyújthat az egyhetes kikapcsolódás a szülés előtt vagy éppen közvetlenül utána. Ráadásul nem csupán a mamáknak, de a kispapáknak is. Sőt, meglepő módon, a szakértők szerint a babaváró vagy babás vakációra az apáknak sokszor még inkább igényük van. Tőlünk nyugatabbra, és lassan, de biztosan, már nálunk is egyre több üdülőhely veszi figyelembe azokat a speciális szükségeket, amelyek teljesebbé tehetik e különleges ...

Super Mario adta vissza a félig vak brit fiú látását

Life Network2010.06.25, 15:39

Újra lát az a hat éves brit fiú, aki miután majdnem megvakult az egyik szemére, orvosi utasításra napi egy órát autóversenyzik Super Marióval.

Franciaországban betiltják a BPA-t tartalmazó cumisüvegeket

Life Network2010.06.24, 18:40

A francia törvényhozók szerdán megszavazták a biszfenol-A (BPA) adalékot tartalmazó műanyag cumisüvegek betiltását.

A hétköznapi gyerek fejsérülések ritkán járnak agykárosodással

Life Network2010.06.22, 12:00

A kisgyerekes szülők számára megnyugtató megállapítást tettek kanadai kutatók, akik szerint a kisebb, például esésből eredő fejsérülések igen ritkán vezetnek agykárosodáshoz a gyerekeknél.

Így ne tápláld a gyereket 1-3 éves kora között

Life.hu2010.11.19, 14:44

Már az 1-3 éves gyerekek is egészségtelenül táplálkoznak: háromból egy kicsi nem jut megfelelő mennyiségű vashoz - derült ki a Magyar Gyermekorvosok Társaságának friss kutatásából.

Szaúd-Arábiában választják szét az iraki sziámi ikreket

Life Network2010.06.16, 12:54

Miután a szaúdi uralkodó felajánlotta, hogy fedezi a költségeket, már a napokban Szaúd-Arábiába szállíthatják a két hete Irakban született sziámi ikreket, hogy szétválasztó műtétet hajtsanak végre rajtuk.

A mai lányok már tíz évesen serdülni kezdenek

Life Network2010.06.15, 10:29

A mai lányoknál már tíz éves kor előtt megkezdődik a pubertás folyamata, vagyis egy évvel korábban, mint húsz éve. Ez azért aggasztó, mert így a lányok nemi élete is korábban kezdődhet.

A termékenységi kezelések növelik a születési rendellenességek esélyét

Life Network2010.06.14, 17:44

A termékenységi kezelésen átesett pároktól született babáknál nagyobb a kockázata a születési rendellenességeknek, amiről az orvosoknak tájékoztatniuk kellene a potenciális szülőket - közölték vasárnap francia kutatók.

Sikeresen megműtötték a nyolc végtagú indiai fiút

Life Network2010.06.11, 14:11

Sikeres műtéte újra esélyt adott a normális életre annak az indiai fiúnak, akit fogyatékossága miatt sokan istenként tiszteltek.

Nyári veszélyek: leégés, napszúrás, hőguta

Life Network2010.06.07, 13:10

A hosszú tél és az esős tavasz után nagyon vágyunk már a szép időre, egy kis napsütésre. Jóból is megárt a sok: a gyermekek különösen érzékenyek a napsugárzás és a meleg káros hatásaira, fokozottan óvni kell őket a kellemetlenségektől.

Későn ismerik fel a szülők a gyerekkori székrekedés tüneteit

Life Network2010.06.01, 17:00

A NICE (National Institute for Health and Clinical Excellence), mely intézet célja a jobb egészségügyi és klinikai gyakorlat kialakítása az Egyesült Királyságban, a napokban jelentette meg új kiadványát, amely először fogalmaz meg irányelveket a gyermekek szorulásos problémáival kapcsolatban.

Alice csodaországban - migrén gyermekkorban

Life.hu2010.11.19, 15:22

A fejfájás nem csak felnőtteknél gyakori, a gyermekorvosi rendelőkben is gyakran fordulnak meg fejfájós gyerekek, aminek a hátterében igen sok fajta betegség állhat.

Már kevés alkohol is árthat a magzatnak

Life Network2010.05.27, 16:20

Az alkohol mindenképpen átjut a méhlepényen és bekerül a magzat szervezetébe, aki nem tudja azt lebontani, azaz védtelen annak hatásaival szemben. Bár a kismennyiségű alkoholfogyasztásnak vannak pozitív egészségi hatásai, a szakemberek inkább teljes mellőzését ajánlják a terhesség alatt.

Debrecenben segítenek az ország legkisebb babájának

Life Network2010.05.25, 10:22

Egy egész rehabilitációs csapat dolgozik az ország legkisebb babájának a fejlesztésén: a lassan egyéves komádi kislány Debrecenben, 24 hétre született, 30 dekával és 24 centivel - számolt be róla hétfői számában a Hajdú-bihari Napló.

Annak jók a csontjai, aki elég kalciumot kapott újszülöttként

Life Network2010.05.24, 16:20

Az egészséges csontrendszer kifejlődéséhez nemcsak az a fontos, hogy bőségesen jusson kalcium a gyerek szervezetébe kamaszkorában, amikor gyorsan növekszik, hanem főleg közvetlenül megszületése után. A meglepő vizsgálati eredményt az Experimental Biology 2010 kongresszuson ismertették a kutatók.

Újabb csapás az amerikai gyorséttermekre az egészség védelmében

Life Network2010.05.12, 10:26

Elsőként tiltotta meg az egyik kaliforniai megyei hatóság Amerikában, hogy a magas kalóriatartalmú, gyermekeknek szánt menükhöz a gyorsétterem-láncokban ajándék játékokat adjanak.

A kislány, aki a kulcs lehet az öregedés lelassításához

Life Network2010.05.11, 12:14

Egy kétéves gyerek testébe "zárt" 17 esztendős lány mutáns génje lehet a kulcs az emberi élet meghosszabbításához - legalábbis ebben reménykednek kutatók.

Több gyümölcsöt esznek a gyerekek, ha kreatív a tálalás

Life Network2010.05.09, 17:01

Ha gyerekünk nem eszik elég gyümölcsöt, próbálkozzunk meg valamilyen kreatív tálalási móddal - javasolják holland és belga kutatók az Appetite (Étvágy) című folyóiratban megjelent tanulmányukban.

Hosszútávon kihat, ha a kisgyerek sokat ül a tévé előtt

Life Network2010.05.04, 10:31

Óvnia kell a szülőknek a kisgyerekeket a túl sok tévézéstől, mivel az hosszú távon passzivitáshoz és túlsúlyhoz vezethet - ajánlják a kanadai Montreali Egyetem kutatói.

A gyermekkori cukorbetegség veszélyes, de kezelhető

Life Network2010.04.30, 16:07

Ha a cukorbetegség kerül szóba, legtöbben idős, túlsúlyos emberekre gondolnak. Szomorú tény azonban, hogy a betegség gyermekkorban is előfordul, sőt gyakorisága évről évre növekszik: az elmúlt húsz évben a gyermekkori esetek száma megháromszorozódott.

Ha has fájós a gyerek

Life Network2010.04.27, 11:53

A hüvelykujjszabály szerint bélgörcsöktől szenved a baba, ha több mint három hétig, heti több mint három nap sír napi három óránál többet. A sírás általában ugyanabban az időben kezdődik, és a nap második felében egyre erősödik. Jellemzően hathetes kor előtt kezdődik a probléma, és a csecsemők 50 százalékánál három hónapos korra megszűnik. A gyógyteák segíthetnek mind a babának, mind a szülőknek.

Ritka szemműtétet hajtottak végre Kecskeméten egy fiatal lányon

Life Network2010.04.27, 11:08

Műtéti sorozattal alakították ki egy 16 éves lány szemüregét, szemhéját, majd a beteg szemprotézist kapott, mert 8 napos korában egy, a fej felének térfogatát kitevő, a szemüregből kiindult daganatot távolítottak el az agyalapról. A műtéti sorozatról hétfőn tartottak sajtótájékoztatót Kecskeméten, a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Kórházában.

Társainál ötször gyorsabban öregszik egy brit kisfiú

Life.hu2010.11.17, 13:28

A brit Harry Crowther a világon az egyetlen, aki az úgynevezett progéria szindróma egy ritka változatában szenved. A betegség révén szervezete ízületi gyulladásokkal van tele, noha még csak általános iskolás.

Szabad-e vegán étrenden tartani a gyereket?

Life.hu2010.11.17, 13:17

Felnőttek esetében talán egészséges az állati eredetű élelmiszereket nélkülöző étrend, de a szülőknek tisztában kell lenniük a gyermekeikre vonatkozó kockázatokkal.

Miért ne hagyjuk sírni a csecsemőket?

Life Network2010.04.24, 13:35

Egy gyermekorvos megdöbbentő állítása újra felszította az azzal kapcsolatos vitát, mi a teendő a síró csecsemőkkel.

Koraszülött és sérült gyerekek neurológiai szűrését kezdték meg Salgótarjánban

Life Network2010.04.23, 17:12

Számos rendelő zárt be, óvodai helyek szűntek meg a Nógrád megyei Salgótarjánban az elmúlt években. A koraszülött és születési károsult gyermekekkel foglalkozó, budapesti székhelyű Gézengúz Alapítványt sok család kereste meg erről a környékről. Több hónapos előkészítő munka után Maiczenné Földi Réka segítségével elindították az alapítvány salgótarjáni tagozatát. Ez egyelőre havi pár alkalommal, Budapestről érkező szakorvosok által végzett neurológiai vizsgálatot jelent, azonban a közeljövő tervei között szerepel a hidroterápia elindítása, valamint az Egységes Pedagógiai Szakszolgálattal való szoros szakmai együttműködés.

Fotók a tatabányai hármasikrekről

Life Network2010.04.23, 17:57

Spontán ikerterhességet követően három egészséges fiúgyermeknek adott életet egy 30 éves fiatal nő Tatabányán. Fierpasz Péter, Richárd és Tamás egy-egy percnyi különbséggel jött a világra.

Koraszülést okozhatnak a szájban lévő baktériumok

Life Network2010.04.22, 17:12

A várandósok szájüregében található kórokozók hozzájárulhatnak a koraszüléshez - állapították meg az amerikai Case Western Reserve egyetem kutatói.

A kilenc leggyakoribb fejlődési rendellenesség

Life Network2010.04.06, 12:41

Minden rendben, egészséges! - hangzik el legtöbbször a szülőszobán a mondat, amelyre minden kismama kilenc hónapon keresztül vár. Sajnos azonban a szülések mintegy hat százalékában a baba kisebb-nagyobb rendellenességgel jön a világra. Ez hazánkban évi öt-hatezer esetet jelent, és sajnos a veleszületett rendellenességek a hazai halálozási statisztikákban a tíz leggyakoribb halálok között szerepelnek.

Az anyatej véd az asztmától, a vírusoktól és a leukémiától

Life Network2010.04.06, 11:13

A szoptatás évente 900 gyerek életét menthetné meg, emellett több milliárd dolláros anyagi kiadástól óvna az Egyesült Államokban - állítják kutatók.

Jelentős lépés a cukorbeteg gyerekek életének megkönnyítésére

Life Network2010.04.01, 12:18

Cambridge-i tudósok jelentős lépést tettek a mesterséges hasnyálmirigy kifejlesztése felé, melynek segítségével kezelni lehetne az 1-es típusú cukorbetegségben szenvedő gyermekeket.

Élet a jobb agyfélteke nélkül

Life Network2010.03.29, 14:31

A kilencéves Cameron Mott agyának felét el kellett távolítani. Csodálatos felépülése családját és orvosait is megdöbbentette.

A gyerekek a főtt és párolt zöldségeket szeretik a legjobban

Life Network2010.03.29, 11:23

Ha gyermek nem akar zöldséget enni, adjuk nekik párolt vagy főtt (de nem szétfőtt) formában - javasolják holland kutatók.

Kétmillió kisbaba életét mentette meg egy ausztrál férfi vére

Life Network2010.03.25, 12:39

A 74 éves James Harrison 56 év alatt több mint kétmillió kisbaba életét mentette meg extrém ritka vércsoportú vére segítségével. A férfi vérében olyan antitestek találhatók, amelyek megakadályozzák a súlyos vérszegénységgel járó Rhesus-betegségben szenvedő gyerekek halálát.

A túl gondoskodó szülő gátolja a gyerek agyfejlődését

Life Network2010.03.25, 10:31

A túlságosan gondoskodó szülők nemcsak a gyermekeik szabadságát gátolják, de lelassíthatják a kicsik agyának fejlődését a mentális betegségekkel összefüggő területeken - állítják japán kutatók.

Magyarország anyatejpazarlásban is az élen jár

Life Network2010.03.25, 14:30

A WHO az újszülött babák számára az első hat hónapban kizárólagos anyatejes táplálást ajánl, azonban vannak anyák, akik nem tudják a saját anyatejükkel táplálni a csecsemőt. Mit tegyen az az anya, akinek nincs elég anyateje? Léteznek-e még tejtestvérek? Anyatej vagy tápszer a jó választás?

Magyarországról is visszahívják az életveszélyes babahordozókat

Life Network2010.03.25, 11:31

Magyarországon is forgalmazzák az amerikai Infantino által gyártott babahordozókat, amelyekből több mint egymilliót hívott vissza szerdán az Egyesült Államokban a fogyasztóvédelmi hatóság (CPSC), mert használatuk három halálesettel hozható összefüggésbe. A hazánkban is forgalmazott termékeket a forgalmazók kötelesek visszahívni.

Az első jelre orvoshoz kell vinni a nagyothalló gyereket

Life Network2010.03.24, 17:01

Minden gyermekkel előfordul időnként, hogy játék közben úgy tűnik, mintha nem hallaná az édesanya utasításait. Szerencsére az esetek többségében csak a gyermek figyelme kalandozik el, az óvodás korú gyerekek közel egy százalékánál azonban kimutatható halláscsökkenés.

Down-kór: A kismamák réme

Life.hu2010.11.09, 14:57

Áldott állapotban lévő nők gondolataiba időről-időre befurakodik a szorongás: vajon rendben fejlődik a baba?A leggyakoribb genetikai rendellenesség a Down-kór, amely szűrővizsgálattal az esetek felében mutatható ki a terhesség korai szakaszában.

Túl kevés figyelmet fordítanak a csípőproblémás babákra

Life Network2010.03.19, 21:01

A szülőknek és az orvosoknak több figyelmet kellene szentelniük a néhány hetes csecsemők csípőizületeire, hogy megelőzhető legyen a fájdalom, és a tartós károsodás. A tanácsot a STEPS nevű jótékony célú alapítvány adta, mely támogatja az alsó végtagi rendellenességgel élő gyermekeket és felnőtteket.

Cinkkel megelőzhető a fülgyulladás?

Life Network2010.03.18, 10:37

A legtöbb szülő tudja, hogy a középfül fertőzése a gyermekkor egyik leggyakoribb és legfájdalmasabb betegsége, mely a gyermekek háromnegyedét érinti. A kezelésre gyakran cinket javasolnak, amely már régóta szerepel a megfázás elleni harc eszköztárában.

Agymosás mentheti meg a koraszülött babák életét

Life Network2010.03.18, 13:29

Javítja a koraszülött babák túlélési esélyeit egy speciális új technika, amellyel "átmossák" az agyvérzést elszenvedett újszülöttek agyát.

A problémás gyerekeket felnőtt korukban krónikus fájdalom gyötörheti

Life Network2010.03.16, 08:42

A viselkedészavaros gyerekek jóval nagyobb eséllyel szembesülnek felnőttkorukban krónikus fájdalommal, mint "normális" társaik. Brit kutatók úgy vélik, mindkét jelenség oka a hormonháztartás zavarára vezethető vissza.

Kövér kamaszoknál is javasolt a gyomorgyűrű

Life Network2010.03.16, 16:20

Egy nemrégiben készült ausztrál tanulmány támogatja a gyomorgyűrű-felhelyező műtétet súlyosan elhízott tizenévesek esetében is, miután az eredmények szerint zsírfeleslegük 80 százalékától is megszabadulhatnak ily módon.

Minden ötödik gyerek fertőzött gyomorbetegséget okozó baktériummal

Life Network2010.03.16, 12:31

Földünk lakosságának mintegy felét megfertőzte már a Helicobacter pylori. Fejlődő országokban a lakosság 70-80, fejlett országokban "csak" 20-40 százaléka fertőzött. Hazánk egyelőre a két kategória közt található, minden második ember véréből kimutatható a kórokozó ellen termelődő ellenanyag.  

Amikor a gyerek hadat üzen a főzeléknek

Life Network2010.03.10, 15:02

Kisgyermekeknél gyakran előfordul, hogy nem hajlandók megenni bizonyos ételeket. Egyéni ízlés vagy rossz étkezési szokások, betegségek, a legkisebbeknél pedig fogzás is okozhatja a jelenséget. Hosszabb ideig tartó válogatás esetén szakorvoshoz kell fordulni.

A védőoltásoktól nem alakul ki autizmus

Life Network2010.05.26, 08:26

Évtizedek óta éles vita folyik róla szakmai berkekben, hogy van-e összefüggés a védőoltások, közülük is elsősorban az MMR-vakcina és az autizmus között. A legfrissebb kutatások cáfolják a kapcsolatot.

A passzív dohányzás károsítja a gyerekek ereit

Life Network2010.03.04, 10:56

Azoknál a gyerekeknél, akik vérében passzív dohányzásra utaló jeleket találtak, az artériák falai is láthatóan vastagabbak voltak - közölték megállapításukat kedden finn kutatók.

275 grammal született baba maradt életben Németországban

Life Network2010.03.05, 14:37

Mindössze 275 grammal született baba maradt életben Németországban  - számolt be csütörtökön a Göttingeni Egyetemi Klinika.

Több mint százszor tört csontja a hatéves kislánynak

Life Network2010.03.02, 15:58

Üvegcsontokkal született és eddig 13 műtéten van túl az a baracsi kislány, aki egy ritka genetikai rendellenességben szenved. Az ügynevezett üvegcsontúság tünetei fájdalmasak és igen ritkák, csupán ötvenezerből egy újszülött szenved tőlük, sokan mindössze néhány napot, vagy hetet érnek meg.

Csípőgyulladás okozhatja a kisgyerek sántítását

Life Network2010.02.24, 18:02

Gyermekortopédiai szakrendelésre gyakran hozzák a szülők gyermeküket azzal a panasszal, hogy "furcsán járnak". Érthető az édesanyák és apák aggodalma, ijesztő, hogy alig néhány hónapja járó gyermekük sántítani kezd. Legtöbbször azonban a túlzott izgalom alaptalan.

Mennyi szünet ajánlott két terhesség között?

Life Network2010.02.24, 17:29

Legalább tizenegy hónapot érdemes várni két terhesség között a babák egészsége és a szövődmények elkerülése érdekében - javasolják izraeli kutatók a Contraception (Fogamzásgátlás) című orvosi szaklap legfrissebb számában.

Születés után rögtön immunerősítő oltás?

Life Network2010.02.24, 17:43

Amint az újszülöttek világra jönnek, máris betegségek és fertőzések fenyegetik őket, mint pl. a sárgaság vagy az E. coli baktérium okozta fertőzések. Nagyjából a születésük utáni első hónapig az immunrendszerük még nem kellően fejlett ahhoz, hogy igazán hatékonyan vehesse fel a küzdelmet a fenyegető kórokozókkal szemben, ezért kutatják szakemberek azt a vakcinát, amivel az újszülöttek védettsége ennél hamarabb is biztosítható lenne.

A terhesség alatt szedett aszpirin nem árt a magzatnak

Life Network2010.02.24, 17:38

A terhességi szövődmények elkerülésére szedett kis dózisú aszpirin nem árt a magzatok fejlődésének - állapították meg francia kutatók a gyerekek ötéves korában elvégzett vizsgálatokkal.

Nem bíznak egymásban a gyerekek

Life Network2010.02.24, 17:18

Ha például arról van szó, hogy egy új játékot kell megtanulni, szívesebben fordulnak felnőttekhez a szabályok megismeréséért.   

A védőoltás ellenére továbbra is nagyon gyakori a bárányhimlő

Life Network2010.02.24, 17:18

Egyre szélesebb körben alkalmazzák ellene a védőoltást, mégis az egyik leggyakrabban bejelentett fertőző gyermekbetegség a bárányhimlő. Hazánkban évente mintegy ötvenezer esetet regisztrálnak. Gyakorisága ellenére a teendőkkel kapcsolatban sok a tévhit, pedig a szakszerű ápolás segít megelőzni a szövődmények kialakulását.

Elenyésző a lombikbabáknál a születési rendellenesség

Life Network2010.02.24, 17:44

A több mint harminc évvel bevezetése után készült felmérések szerint a lombikbébi eljárás segítségével született gyerekeknél alig található orvosi eltérés a hagyományos megtermékenyülés után világra jöttekhez képest.

Már az anyaméhben megkezdődik a kétnyelvűség

Life Network2010.02.17, 14:54

Azok a babák, akik már az anyaméhben rendszeresen két nyelvet hallanak, nagyobb eséllyel lesznek később kétnyelvűek - közölték amerikai kutatók a Psychological Science című szaklapban megjelent tanulmányukban.

A szerelemhormon segít az autistáknak

Life Network2010.02.16, 12:24

Az autista betegek szociális viselkedése javítható az anyai kötődés és a társadalmi kapcsolatok kialakulásában szerepet játszó hormon, az oxitocin orron át történő beadásával - állítja egy francia tanulmány.

Aki gyerekként duci az felnőttként is az marad

Life Network2010.02.15, 11:30

Sok esetben már két éves kor előtt jelentkeznek az egész életre szóló elhízás jelei - állítják amerikai kutatók.

Napokat alszik át egyhuzamban egy brit lány

Life Network2010.02.11, 11:06

Mindenki ismeri a népszerű gyerekmesét, melyben Csipkerózsa száz évet alszik kedvesére várva. A való életben az örökös alvás azonban inkább rémálom, mint tündérmese.

Kutatják a kamaszok egyre gyakoribb fejfásának okát

Life Network2010.02.09, 16:28

Nem találtak kapcsolatot az elektronikus eszközök használata és a serdülők fejfájása között német kutatók.

Elkülönítve vizsgálják a tbc-vel fertőzött faddi asszony gyerekeit

Life Network2010.02.09, 13:54

Szigorúan elkülönítve vizsgálják Mosdóson azt a kilenc gyermeket, akik egy 29 éves faddi asszonytól elkaphatták a tbc-baktériumfertőzést.

Az agyvérzés nem csak az időseket fenyegeti

Life Network2010.03.16, 17:15

Alig tudjuk elképzelni egy nemrég még a parkban focizó életvidám kisgyermekről, hogy nem sokkal később olyan egyszerű kérdése sem tud válaszolni, hogy milyen színű a labda. Pedig sajnos megtörténhet, az agyvérzés, a stroke a kicsiket sem kerüli el.

Már a csecsemőnél is jelentkezhet vakbélgyulladás

Life Network2010.02.07, 09:30

Gyermekkorban a vakbél tünetei nem kifejezetten jellemzőek, könnyen más betegségekre terelődik a gyanú.

Kilencévesen sem a legfiatalabb édesanya a kínai kislány

Life Network2010.02.04, 16:01

Január 27-én egy kilenc éves kínai kislány adott életet egy egészséges kisfiúnak - értesült a Telegraph brit napilap. A terhesség ugyan meglepte a világot, a legfiatalabb édesanya azonban 1939-ben, öt évesen hozta világra 2,7 kilogrammos csecsemőjét.

Rotavírus: oltás kontra kórházi kezelés

Life Network2010.01.30, 14:02

A súlyos hasmenéssel és hányással járó fertőzést egy szájon át beadható vakcinával el lehet kerülni. Ezáltal akár pár nap alatt a csecsemők és kisgyerekek halálát okozó rotavírus elleni vakcina 2 millió gyerek életét mentheti meg a következő évtizedben.

Jobb megműteni a horkoló gyereket

Life Network2010.01.28, 14:36

Mindig meglepő, ha egy gyermek horkol, mivel ezt a jelenséget jellemzően idősebb felnőttekhez kapcsoljuk. Az igazság azonban az, hogy meghökkentően sok kisgyerek, sőt csecsemő horkol, és a nehezített orrlégzés az alvás mellett zavarhatja a babát a szopásban, táplálkozásban is.

Doppingszer segít a koraszülötteken

Life Network2010.01.26, 15:10

A doppingszerként ismert EPO-t legálisan is alkalmazzák, koraszülöttek életminőségének javítására.

Nem jó most levegőt szívni Északnyugat-Magyarországon

Life Network2010.01.24, 17:02

Jelentősen megemelkedett a szállópor koncentrációja az ország északnyugati részén, több mérőállomáson is meghaladja az egészségügyi határértéket - közölte a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KVVM) vasárnap az MTI-vel.

A szülőt bünteti a gyerek a rosszabb jegyekkel

Life Network2010.01.22, 13:29

Még búcsúüzenetet is hagyott családja számítógépén az a 16 éves székesfehérvári lány, aki tavaly januárban ment világgá, mivel - saját bevallása szerint - rossz tanulmányi eredményei miatt szégyellte magát. Nem véletlen, hiszen a bizonyítványosztás sok gyerek életében feszült, szorongásos időszak. Mit jelez a teljesítményromlás, és hogy érdemes a szülőnek reagálnia, ha a jegyek között nem csupa ötös szerepel?

Édesanyja tüdeje mentette meg Ricsi életét

Life Network2010.02.02, 15:53

Magyarországon legalább 30 embernek lenne szüksége új tüdőre. Egy jászberényi kisfiúnak azonban szerencséje volt, édesanyja egyik tüdőlebenyével élhet tovább, így ő világon a második olyan beteg, aki élődonortól kapott új tüdőt.  

Az újszülött kisfiúk körülmetélésével harcolnak az AIDS ellen Afrikában

Life Network2010.01.20, 15:26

Az újszülött kisfiúk körülmetélése a későbbi a HIV-fertőzés megelőzése céljából sokkal olcsóbb, mint a felnőtt férfiakon végzett beavatkozás - derült ki egy ruandai kutatásból.

Virtuális sporttal gyógyulnak a mozgássérült magyar gyerekek

Life Network2010.03.16, 16:42

A videojátékokat gyakran a tévé előtt tespedő, a sport, vagy mozgás iránti igényüket teljesen elvesztő gyerekekhez társítják. Az egyik nagy gyártó azonban éppen a fizikai aktivitást helyezte jelenleg kapható konzoljának a fókuszába, amellyel még az ellustult kicsik is könnyen rávehetők az ugrándozásra. A módszer azonban nem csak az ő esetükben, de a súlyosan sérült gyerekek gyógyításában is komoly sikereket ért el.

A magyar Hófehérke: egy albínó kislány története

Life Network2010.03.16, 16:40

A 11 éves dunaújvárosi Veres Eliza albínónak született. Aranyszőke haj, fehér szemöldök és szempilla, tejfehér bőr, pirosas szemek. Különleges szépségének azonban ára van.

Bármelyik gyerekből lehetne zseni

Life Network2010.01.19, 13:24

2,5-3 éves gyerekek angol, bolgár, sőt kínai szóképeket ismernek fel az óvónő kérésére. Szó sincs átlagon felüli képességekről, sem zseniképzésről. A kicsik teljesen átlagos óvodai csoportba járó, átlagos gyermekek. Csak épp nevelőik kihasználják az OkosBaba Program kínálta lehetőségeket.  

Mi a teendő, ha kimarad a baba légzése?

Life Network2010.01.18, 12:48

Szinte minden bababolt árusít légzésfigyelő készüléket, amely sokszor a kelengyelistán is rajta van már. Hasznos eszköz, de a készülék önmagában nem életmentő, ez a feladat arra marad, aki észleli a riasztást.

Gyerekkori védőoltás súlyos szövődményekkel

Life Network2010.01.18, 16:43

Amikor 2000-ben az Egyesült Államokban bevezették a bakteriális (pneumococcus) tüdőgyulladás elleni oltást, felére csökkent az emiatt kórházba került gyermekek száma. Ezzel szemben 70 százalékkal gyakoribbá vált a tüdőgyulladás egyik szövődményének előfordulása.

Ha kórosan felhalmozódik a szervezetben a réz...

Life Network2010.01.16, 13:39

Ritka, örökletes betegség a szervezetben kóros rézfelhalmozódással járó Wilson-kór. Csupán elvétve fordul elő, de az érintettek sokszor nem ismerik fel, mert  nincs túl sok jele, és más bajokra is jellemző tüneteket produkál. Az időben észlelt Wilson-kór azonban kezelhető: akit még tünetmentes korában kiszűrnek, teljesen normális életet élhet.

Antibiotikumok: szedjem, ne szedjem?

Life Network2010.01.14, 13:58

Van, aki számára az antibiotikum kifejezés már-már szitokszó, mások minden apró probléma esetén rögtön ehhez nyúlnak. Kevés olyan szer van, amelyről annyi a tévhit a társadalomban, mint az antibiotikumokkal kapcsolatban.

Fotó a kislányról, aki vért könnyezik

Life Network2010.01.14, 10:36

Értetlenül álltak az orvosok a vért könnyező indiai diáklány esete előtt, akinek verejtékmirigyeiből is vér jön.

Röntgenfelvétel a kisfiúról, akinek evőpálcika fúródott agyába

Life Network2010.01.07, 14:40

Túl van az életveszélyen az a kínai kisfiú, akinek az agyát is megsértette az orrába fúródott evőpálcika.  

Babawatsu: szülő és gyermek teljes egymásra hangolódása

Life.hu2010.11.19, 14:28

A kisbabák többsége biztonságosan érzi magát a vízben, de a babawatsu a pancsolásnál többről szól. A csöppségek a szüleik ölelésében szinte hihetetlen békében lebegnek.

Life Magazin: visszatérnek az élő porcelánbabák

Life Network2010.01.05, 18:31

Üvegcsontokkal született és eddig 13 műtéten van túl az a baracsi kislány, aki egy ritka genetikai rendellenességben szenved. Az úgynevezett üvegcsontúság tünetei fájdalmasak és igen ritkák, csupán ötvenezerből egy újszülött szenved tőlük, sokan mindössze néhány napot, vagy hetet érnek meg.

Az újévi babák ötödéből kövér kisgyerek lesz

Life Network2010.02.24, 17:51

A január elsején született brit csecsemők ötöde várhatóan elhízottá válik, mire megkezdi az iskolát - adta hírül a brit egészségügyi hatóság pénteken.

Mitől függ, hogy gyerekünk menő vagy nem-menő lesz-e az osztályában?

Life Network2010.02.24, 17:46

Mióta léteznek iskolák, mindig voltak és lesznek népszerű és kevésbé népszerű diákok. De míg korábban csak elvétve hallottunk arról, hogy a népszerűek terrorizálják nem-menő társaikat, az elmúlt években egyre gyakoribb az ilyen hír. Vajon mitől lesz egy diák népszerű: elegendő, hogy jó géneket örökölt, vagy valami más is kell hozzá?

A gyerek hasmenése nem csak futó kellemetlenség

Life Network2009.12.21, 13:30

A hasmenés az egyik leggyakoribb tünet gyermekkorban, az öt éves kor alatti gyermekek évi 1-2 alkalommal szenvednek tőle. Szakértőnk az alábbiakban röviden összefoglalja, mi lehet a kellemetlen jelenség hátterében.

Kevésbé biztonságosak a gyermek sísisakok, mint a felnőtteké

Life Network2009.12.18, 15:49

Kevesebb védelmet nyújtanak a gyerekeknek és a fiataloknak készült sísisakok, mint a felnőtt modellek - derült ki az Osztrák Fogyasztói Tájékoztató Szolgálat tesztjéből.