gyermek

címke rss

Talpra állt az a négyéves kisfiú, akinek azt jósolták, soha nem tud majd járni

Life.hu2019.11.29, 15:11

Sikerült talpra állnia annak a négyéves kisfiúnak, akinek pár hónapos korában azt jósolták az orvosok, hogy egész életében kerekesszékhez lesz kötve.

Ha meghalok, az kevésbé fájt volna a szüleimnek!

She2019.11.29, 08:33

Amikor kislány voltam, néhány évig szinte semmit nem érzékeltem a világból. A napjaim nagy részét kórházban töltöttem, betegségből betegségbe estem. Csövek, fehér falak és az anyukám szemében már örök otthonra találó könnyek látványa töltötték ki az életemet.

Sztárok, akik sosem heverték ki a gyermekük halálát

She2019.11.28, 13:39

Sokszor irigyeljük a sztárokat, de bármilyen sikeresek is, a tehetség és a hírnév őket sem menti meg a tragédiáktól, amiket olykor az élet produkál. Ez jutott eszembe, miközben néztem a Keményfejű című filmet, amiben Terence Hill fia is szerepelt.

Szinetár Dóra végre megmutatta tündéri kisfiát - Fotó

Life.hu2019.11.27, 07:34

Szinetár Dóra és Makranczi Zalán kisfia, Benji 2017-ben született. A színész házaspár azóta nem mutatta meg kisfiát, egészen eddig.

Megszólalt a férfi, akinek a kezei között halt meg a megkéselt kunszentmártoni gyermek

Life.hu2019.11.26, 15:18

Megszólalt a férfi, akinek a kezében halt meg az édesanyja által megkéselt három éves kunszentmártoni kisfiú.

30 éves az ENSZ gyermekjogi egyezménye: ma a gyerekek veszik át az irányítást

Life.hu2019.11.20, 08:36

A gyermekek jogainak világnapját ünneplik november 20-án világszerte, így Magyarországon is.

Czippán Anett éjszakái egyre nehezebbek: gyermeke sokszor sírva ébred

Life.hu2019.11.16, 11:16

Czippán Anett nehéz éjszakákon van túl, kisfia ugyanis mostanában gyakran felébred. 

Csuti és Kulcsár Edina hamarosan elárulják születendő gyermekük nemét

Life.hu2019.11.16, 08:20

Kulcsár Edina és Csuti hamarosan elárulják születendő gyermekük nemét. 

Schell Juditot gyerekként érte zaklatás

Life.hu2019.11.14, 15:21

Schell Judit egy új magyar filmben játszott szerepe kapcsán vallott arról, hogy őt is érte zaklatás gyermekként.    

A gyermekrohamkocsi folyamatosan úton van, hogy életeket mentsen!

She2019.11.14, 14:13

A mentősök munkája nagyon kiszámíthatatlan. Nincs két egyforma eset, nincs két egyforma nap, még egy nyugodtnak tűnő reggel is másodpercek alatt megváltozhat.

Speciális inkubátorra indítottak gyűjtést a szívbeteg újszülöttek részére

Life.hu2019.11.10, 13:23

Segítsünk a szívbeteg, kritikus állapotú újszülötteknek, hogy születésük után a legjobb ellátásban részesülhessenek.

Nekem azt jelentette az abortusz, hogy kioltottam egy életet...

She2019.10.29, 14:41

A földi pokol legmélyebb bugyraiban úsztam, amikor azon a csípős tavaszi reggelen rányomtam a hívás gombra. Fogalmam sem volt, hogy felveszed-e, vagy egyszerűen csak pár csörgés után rám nyomod, és kikapcsolod a telefonodat - mint ahogy ez már máskor megtörtént...

Újabb településeken javul a gyermekétkeztetés színvonala

Gazdaság2019.10.29, 09:49

Varga Mihály pénzügyminiszter bejelentette, hogy összesen kétmilliárd forintos kormányzati támogatással további 68 településen kezdődhetnek meg a gyermekétkeztetés feltételeit javító konyhafejlesztések.

Különleges nevet kapott Miranda Kerr harmadik gyermeke

Life.hu2019.10.17, 08:42

A gyönyörű modell nemrég hozta világra harmadik gyermekét, és a nevét sem titkolta sokáig.

Így óvhatóak meg a gyerekek a neten

Techbázis2019.10.12, 13:35

A szülők egyik legnagyobb dilemmája, hogy milyen mértékű függetlenséget engedjenek gyermekeiknek az online térben, hiszen az adatlopástól a kiberzaklatásig sokféle fenyegetés leselkedik rájuk.

Értelmi fogyatékos férfi gyereke vagyok!

She2019.10.11, 10:46

Talán hároméves lehettem, amikor feltűnt az életemben egy édes bácsi. Csak így hívtam, mert annyira kedves volt. Folyton nevettünk együtt. Mókázott és játszott velem. Hetente egy alkalommal találkoztunk.

Miért keserítse egy nevelőapa a fiam életét?

She2019.10.11, 08:33

Október 11. a nyolcadik évfordulója annak, hogy a gyerekemmel elköltöztem otthonról. Milyen furcsa az emberi agy - abban a házban majdnem kilenc évig laktam, én rendeztem be. Azt hittem, még a növényekhez is kötődöm a kertben.

Gyerekek tízezreinek életét teheti jobbá egy magyar kutatás

Tudomány2019.09.27, 20:39

Izegnek-mozognak, nehezükre esik figyelni, túl sokat beszélnek, egyfolytában közbevágnak; egy külső szemlélő bizonyára valódi rosszcsontnak látja ezeket a gyerekeket. Mivel zavarják társaikat és a tanárt is, nem ritka, hogy a szülők összefognak, a "rossz nebuló" eltávolításáért az osztályból. Pedig elképzelhető, hogy a gyerek nem szándékosan rendetlenkedik, hanem figyelemhiányos hiperaktivitással küzd, egyszóval ADHD-val. Ez az egyik leggyakoribb hazai gyermekpszichiátriai kórkép, illetve a tanulási nehézségek egyik leggyakoribb oka. A nemzetközi statisztikák szerint a gyerekek és fiatal felnőttek 15 százaléka szenved a rendellenessségtől, ...

Férfivélemény: A párod fontosabb a szüleidnél és a gyerekednél is!

She2020.10.09, 11:04

Amikor belekezdünk a párkapcsolatosdiba, akkor az életünk nagy kördiagramjának csak az egyik kis szeletét alkotja a tanulás/munka, a család, a barátok, a hobbi és a szórakozás mellett. De ahogy haladunk előre, ez egyre inkább megváltozik.

Ázsiai gyermeke született egy fehér párnak

Archívum2019.09.17, 15:51

Sok évnyi harc után mesterséges megtermékenyítéssel sikerült teherbe esnie az anyának, de a gyermek születése újabb kérdéseket vetett fel, ugyanis nem hasonlított édesapjára. 

Vádat emeltek a kosdi férfi ellen, akinek gyermeke tűz áldozata lett

Archívum2019.09.16, 17:21

Gondatlanságból elkövetett emberölés miatt emelt vádat a Pest Megyei Főügyészség azzal a férfival szemben, akinek "óvatlansága miatt" tűz ütött ki egy kosdi ház melléképületében, amelyben kisgyermeke életét vesztette - tájékoztatta a vádhatóság hétfőn az MTI-t.

Kasza Tibi elárulta, hogy mi volt a kislánya első szava

Archívum2019.09.13, 18:35

Mérföldkőhöz érkeztek Kasza Tibiék: kislányuk, Lora elkedzett beszélni. A műsorvezető azt is elárulta, hogy mi volt a gyermek első szava.

Veszélyben a YouTube gyerekcsatornái

Techbázis2019.09.12, 12:39

Több videós is átvált a tiniknek szóló tartalmakra a 170 millió dolláros bírság után.

L.L. Junior és Csilla megállapodhatnak a kisfiuk elhelyezéséről

Archívum2019.09.12, 11:43

L.L. Junior nagyobbik gyermekének elhelyezéséről egymást között döntenének a szülők. 

A gyermek nemcsak a család, hanem a nemzet kincse

Itthon2019.09.08, 18:21

A gyermek nemcsak a család, hanem a nemzet kincse is, a gyermekvállalás pedig a közösség szolgálata. Ezt jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki megbízott a felvidéki Zselízen, ahol beszédet mondott a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program keretében elkészült új helyi magyar óvoda és bölcsőde átadásán vasárnap.

88 ezerrel több gyerek született a kormány családtámogatási rendszerének köszönhetően

Itthon2019.09.05, 10:22

88 ezerrel kevesebb gyermek született volna meg, ha nem indítja el 2010-ben a második Orbán-kormány családbarát intézkedéseinek sorozatát - közölte Fűrész Tünde, a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) elnöke a kepmas.hu-nak adott interjújában a Várkert Bazárban csütörtökön és pénteken megrendezett III. Budapesti Demográfiai Csúcs előtt.

Gyerekeknek készített alkalmazást a Facebook, nem sült el jól a dolog

Gazdaság2019.08.30, 12:12

A Facebook levélben ismerte be, hogy valóban hibáztak a Messenger Kids alkalmazásnál, hiszen 14 éve aluli gyerekek is részt tudtak venni olyan csoportbeszélgetésekben, amelyekben ismeretlenek is jelen voltak. Ez csak a szülők engedélyével történhetett volna meg.

Gyerekek százait ölték meg, hogy kiengeszteljék az isteneket

Tudomány2019.08.28, 11:44

Perui régészek 227 olyan gyermek földi maradványait találták meg, akiket a prekolumbiánus csimu kultúra rituáléja szerint áldoztak fel az istenek kiengesztelésére. Feren Castillo archeológus szerint a felfedezés példa nélküli a világon.

Az amerikai pár megjátszotta gyermekük születését és halálát

Archívum2019.08.17, 18:59

Az amerikai pár megjátszotta gyermekük születését és halálát, hogy becsapják a családjukat és pénzt csikarjanak ki tőlük. 

Amikor a saját gyerekeink teszik tönkre a boldogságunkat!

She2019.08.09, 11:14

Amikor elváltam, azt hiszem, lemondtam a szerelemről. Két gyerekkel ugyan mire lenne időm, és egyáltalán, vajon ki vonzódhatna hozzám? A barátnőim mondták, hogy épp elég gyerekes elvált pasi van, talán még előny is lesz, hogy anya vagyok, de én valahogy nem bíztam ebben.

SOS Gyermekfalu: Ahol szeretetre van a legnagyobb szükség!

She2019.08.09, 13:42

Kinyitom a szemem. Három éves Rozi unokám haja belelóg az arcomba, közelebb bújok, hogy érezzem az illatát. Tudom, hogy csak pár percig tart ez az idilli mozdulatlanság, mindjárt ébred, és kéri a kakaóját. Így is történik.

Gyermekkori képet posztolt Fluor Tomi - Fotó

Life.hu2019.08.05, 19:06

Fluor Tomi megmutatta, hogyan nézett ki kisfiúként: nagyon édes.

Kulcsár Edina és Csuti elárulták, mikor érkezhet a második baba

Life.hu2019.07.29, 11:57

Ősszel beköltözhet a családi házukba Kulcsár Edina és férje, Csuti a kisfiukkal, Medoxszal. A pár elárulta, hogy hamarosan akár egy második baba is érkezhet az életükbe.

Ritka fotó: gyönyörű nő lett Hegyi Barbara lánya, Rozi

Life.hu2019.07.29, 11:59

Nagyon ritkán mutatja meg családját Hegyi Barbara színésznő. Most azonban egy fontos dátum miatt kivételt tett.

Gyereket lehúzott ablaknál, rövid időre is tilos az utastérben hagyni

Itthon2019.07.28, 09:34

A hőség megterheli a szervezetet, különösen a gyerekekét és a kismamákét, így az ő védelmükre különösen figyelni kell a nyári hónapokban - mondta Szeles Géza igazságügyi orvosszakértő az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában. Hangsúlyozta, hogy gyereket még lehúzott ablaknál sem lehet az utastérben hagyni egyedül, rövid időre sem. 

Az Áll az alku játékosa könnyek között vallotta be, nem lehet gyermeke - Videó

Life.hu2019.07.26, 16:46

Az Áll az alku játékosa, Szilvia könnyek között vallotta be, hogy nem lehet gyermeke. 

Tücsi megmutatta, hogyan fest a pocakja nem sokkal a szülés után

Life.hu2019.07.24, 08:47

Márciusban hozta világra első gyermekét Tücsi. Az édesanya már dolgozik azon, hogy visszanyerje alakját. Most bikiniben mutatta meg, hogyan halad. 

Gyerekmentesség: Megmenthetjük vele a bolygót?

She2019.07.19, 10:17

Csontsovány jegesmedve, műanyag hulladékba fulladt bálnák, mindent megdöntő melegrekord - semmi különös, csak a mai hírek. Az éghajlatváltozás itt van, és jelenleg ez a legégetőbb gondunk.

Tóth Vera elárulta, mikor érkezhet életükbe egy kisbaba

Archívum2019.07.18, 16:40

Harmonikus és kiegyensúlyozott a párkapcsolata Tóth Verának. Az énekesnő és párja, Zoli egyensúlyba hozták a vidéki és a városi életet, most pedig azt is elárulta, hogy mikor érkezhet egy kisbaba az életükbe. 

Gyermekeknek szánt étkészletet hívnak vissza: veszélyes lehet

Life.hu2019.07.12, 15:58

Hazánkba is került abból a gyermekeknek szánt bambusz étkészletből, amelyre termékvisszahívást adtak ki határértéken felüli melaminkioldódás miatt.

Halálos áramütés ért egy kisgyermeket Nyíregyházán

Life.hu2019.07.10, 22:29

Halálos áramütés ért egy egyéves gyermeket szerda délután Nyíregyházán – közölte a rendőrség honlapján a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság.

Julio Iglesias énekesnek van egy házasságon kívül született fia

Life.hu2019.07.10, 20:30

Julio Iglesias a biológiai apja a 43 éves Javier Sánchez Santosnak – állapította meg a valenciai bíróság szerdai első fokú ítéletében, amelyet a világhírű spanyol énekes ellen indított apasági perben hozott.

Kisbabát várhat Elijah Wood kedvese, Mette-Marie Kongsved

Life.hu2019.07.10, 14:27

Árulkodó fotók készültek Elijah Woodról és kedveséről, Mette-Marie Kongsvedről. A hölgy a jelek szerint kisbabát vár. 

Kiss Ramóna kisfia először fürödhetett a tengerben

Life.hu2019.07.09, 20:12

Kiss Ramóna és szerelme, Lékai Máté nemrégiben kötötték össze életüket. Most hármasban, kisfiukkal indultak nászútra. A kis Noé először fürödhetett a tengerben.

Anyja karjából tépte ki a kétéves gyermeket a megvadult kutya Csókakőn

Life.hu2019.07.03, 09:25

Megvadult rottweiler tépte ki anyja karjából kétéves kislányát Csókakőn. A gyermek állapota válságos, mentőhelikopterrel szállították kórházba. 

Aki birtokol, nem szeret - aki szeret, nem birtokol.

She2019.07.02, 08:52

Vannak érzelmek, érzések, amelyekbe a mai kor embere tudatosan vagy akaratlanul mesterkéltséget csempész bele. Igyekszik úgy tenni, mintha még boldogabb, még sikeresebb, még odaadóbb lenne.

Curtis úgy véli, autóból figyelték a nyomozók a házát

Life.hu2019.06.26, 11:34

Hamarosan megszületik Curtis és kedvese első gyermeke. A rapper nemrégiben drogproblémákkal küzdött, de szerencsére a születendő baba teljesen egészséges. Curtis szerint Majka vallomása után nyomozók figyelték a házát. 

Idén 130 ezer gyermek üdülhet az Erzsébet-táborokban

[origo] utazás2019.06.25, 13:39

Tizenegy turnusban minden eddiginél több, heti 2500 - összesen mintegy harmincezer - gyermek táborozhat idén nyáron a Balatonnál a zánkai Erzsébet-táborban.

Spermát adományoz ez a férfi, hamarosan megszületik az 50. gyermeke

Life.hu2019.06.23, 06:56

Világszerte Sperminátornak nevezik Ari Nagelt, aki olyan nőknek adományoz ingyen spermát, akiknek nincs pénze arra, hogy spermabankhoz forduljanak. A férfinek hamarosan megszületik az 50. gyereke. 

Az esküvőn a születendő gyerekünknek is hűséget fogadtam!

She2019.06.24, 09:13

Annak idején, amikor udvaroltam a páromnak, már természetes volt, hogy a szerelmesek jóval a nászéjszaka előtt egymáséi lettek. Ritkaságszámba ment, hogy valaki szüzen menjen férjhez vagy nősüljön meg.

Gordon Ramsay megmutatta legkisebb gyermekét, Oscart

Archívum2019.06.19, 17:11

Nemrégiben született meg Gordon és Tana Ramsay ötödik gyermeke. A séf most a lánya diplomaosztója alkalmából újabb fotót mutatott a kis Oscarról, aki nagyon aranyos.

Anyatejszivárgást tapasztalt egy osztrák nő a szeméremtájékán

Archívum2019.06.17, 17:49

Második gyermekét hozta a világra egy osztrák édesanya. A szülés után éles fájdalmat tapasztalt a szeméremtájékon, kiderült, hogy teste ott is képes anyatejet kiválasztani.

Szabó Győző és Rezes Judit megmutatták kisfiukat, Gazsit

Archívum2019.06.13, 10:27

Három hónappal ezelőtt született meg Szabó Győző és Rezes Judit második közös gyermeke, Gazsi. Most a nyilvánosságnak is megmutatták a csöppséget, és elmesélték, hogyan telnek a mindennapjaik kisgyermekes szülőként. 

Gyerekfotók a neten, jogász szemmel: Ne told fullba a kretént!

She2019.06.14, 07:48

Szóval, van ez a rendszeresen felmerülő téma: szabad-e a gyerekünkről fényképet kitenni a Facebookra? Ilyenkor mindig megállapítjuk, hogy írni kéne erről, és aztán valamiért minden szem rám szegeződik.

Kim Kardashian a közösségi oldalán mutatta meg újszülött gyermekét

Archívum2019.06.11, 19:45

Kanye West és Kim Kardashian gyermeke egy hónappal ezelőtt született meg. Egészen eddig nem mutatták meg. A büszke édesanya most először osztott meg képet a gyermekről. 

Meghan hercegné rendkívül fáradtnak tűnt a hétvégén, kiderült, miért

Life.hu2019.06.11, 18:03

II. Erzsébet királynő hivatalos születésnapját ünnepelte a királyi család és egész Anglia. A szülés óta itt jelent meg először Meghan hercegné. A rajongók szerint borzalmasan festett, most az is kiderült, hogy miért. 

A hideg betonon fogantál, 16 éves voltam, de akartalak!

She2019.06.11, 12:47

Az ágyra tette a dobozt, és kiborította a tartalmát. Két kézzel a képek közé túrt, és válogatni kezdett: fotókban rakta ki az életét. Sorakoztak a régi emlékek, volt azonban egy kép, amit csak az agyában őrzött - de oda örökre be lett vésve...

Levél a leendő gyermekemhez...

She2019.06.10, 10:05

Még nem készülsz az élet és a szerelem boszorkánykonyhájában, de az apukád - ha kitart addig mellettem - úgy néz ki, horogra akadt. Kicsit még kettecskézünk, adunk magunknak időt - inkább talán én neki, tudod, rá még vár néhány tapasztalás -, de gondolatban és lélekben már készülünk rád, a felkészülhetetlenre. :)

Tóth Gabi és Krausz Gábor továbbra sem zárják ki az örökbefogadást

Archívum2019.06.07, 10:37

Első gyermeküket várja Tóth Gabi énekesnő és Krausz Gábor séf. A pár mesélt a babavárás örömteli pillanatairól és arról is, hogy továbbra sem zárkóznak el az örökbefogadástól. 

Homonnay Zsolt ismét apuka lesz, elárulta a születendő gyermek nemét is

Archívum2019.06.07, 10:12

Egy savanyú uborka keltett gyanút, hogy Homonnay Zsolt kedvese, Földesi Anita babát várhat. Gyanújuk beigazolódott, hamarosan egy csöppséget üdvözölhetnek a családban. Azt is elárulták, milyen nemű gyermekkel lesz gazdagabb a család. 

Fürdőruhában mutatta meg szülés utáni alakját Tücsi

Archívum2019.06.07, 08:53

Itt a bikiniszezon, a hírességek sorra mutatják meg közösségi oldalaikon, hogy még mindig jó formában vannak. Így tett Tücsi is, aki nemrégiben hozta világra első gyermekét.

Király Viktor és kedvese már a családalapítást tervezik

Life.hu2019.06.06, 11:42

Rómában kérte meg kedvese, Virág Anita kezét Király Viktor. Már tervezik az esküvőt és a családalapítást. 

Hódi Pamela nem örül, hogy Berki ismét a gyermekükről posztol

Life.hu2019.06.05, 15:50

Korábban megkérte Berki Krisztiánt Hódi Pamela, hogy ne posztoljon képeket közösségi oldalára közös gyermekükről. Az édesapa azonban ezt nem tartotta be.

Valkó Eszter az anyaság első napjairól mesélt

Life.hu2019.06.01, 11:21

A napokban született meg Valkó Eszter kisfia, Simon. Az újdonsült édesanya elmesélte, hogy az első napok igen nehezek, keveset alszanak, de minden fáradság megéri. 

Dunai hajóbaleset: gyermek is volt a fedélzeten

Archívum2019.05.30, 09:12

A dél-koreai nagykövetség munkatársai megerősítették, hogy gyermek is tartózkodott a szerda este elsüllyedt turistahajó fedélzetén.

A kommentelők szerint Ayesha Curry színésznő 10 hónapos babájának fogynia kellene

Life.hu2019.05.29, 21:00

Büszkén mosolyog 10 hónapos kisbabájával Ayesha Curry színésznő. A kommentelők szerint azonban túl duci a kis csöppség, azt javasolták, hogy csökkentse a gyermek ételadagját.

Túl drága lenne a több apasági szabadnap Svájcnak

Gazdaság2019.05.28, 14:45

Egyetlen fizetett szabadnappal kell beérniük Svájcban gyermekük születésekor a férfiaknak, miután a szövetségi kormányzat a közelmúltban két, a szabadnapok számának növelését célzó kezdeményezést is elutasított. A kormány szerint ez túl sokba kerülne az országnak, holott úgy tűnik, más vonatkozásban nagyon is kézzelfogható gazdasági haszonnal járna a több fizetett babanap.

Amy Schumert első gyermekével fotózták a paparazzók

Archívum2019.05.21, 18:00

Amy Schumer nemrégiben hozta világra első gyermekét. Néhány fotót Instagram-oldalán is mutatott róla, most pedig a lesifotósok kapták lencsevégre séta közben. 

Jennifer Aniston a hírek szerint örökbe fogadná testvére gyermekeit

Archívum2019.05.19, 06:42

Nemrégiben vált el Jennifer Aniston a férjétől, Justin Theroux-tól. Azt rebesgetik, hogy a színésznő szeretne édesanya lenni, lehet, hogy örökbe fogadja a testvére gyermekeit. 

Kiderült, mennyi gyermeket nemzhetnek életük során a férfiak és a nők

Archívum2019.05.18, 06:14

Te is gondolkodtál már azon, hogy hány gyermeket szülhet egy nő élete során? Vagy épp azon, hány csöppséget nemzhet egy férfi? Most itt a tudományos válasz. 

Krausz Gábor őszintén beszélt a babavárásról

Life.hu2019.05.16, 16:08

Igyekszik megteremteni Tóth Gabi körül a nyugalmat Krausz Gábor. A séf úgy érzi, csodálatos, ami velük történik, nagyon várják már a gyermek születését. 

A gyermekvállaláson gondolkodik Megyeri Csilla

Archívum2019.05.15, 14:10

Az utóbbi időben nem láthattuk műsorvezetőként Megyeri Csillát. Most elárulta, hogy mivel tölti az idejét, sőt arról is beszélt, hogy fontolgatják a gyermekvállalást. 

Pásztor Anna a gyermekkoráról és a családjáról mesélt

Archívum2019.05.13, 19:09

Nagyon vallásos közegben nőtt fel Pásztor Anna énekesnő. Időbe telt, mire megtalálta a saját hangját, a családalapítástól azonban sokáig távol tartotta magát.

Helyettesítő Münchausen (by proxy) szindróma

She2019.05.14, 08:08

Képzeld bele magad egy gyerekorvos szemszögébe: jár hozzád egy anyuka a beteg kislányával, akin időről időre újabb durva tüneteket fedezel fel. Az édesanyát majd szétveti az aggodalom, nem győzöd megnyugtatni. Gondolnád valaha, hogy igazából az anya betegíti meg szándékosan a gyerekét?

Diane Kruger színésznő megmutatta gyermekét

Archívum2019.05.13, 10:00

A színészpárnak, Diane Krugernek és Norman Reedusnak nemrégiben született meg az első gyermeke. A nyilvánosságnak eddig nem mutatták meg a kicsit, ám most egy csodás fotó erejéig kivételt tettek. 

Kiderült, miért kellett kórházban szülnie Meghan hercegnének

Archívum2019.05.08, 10:38

Arról szóltak a hírek, hogy Meghan hercegné a Frogmore Cottage-ban található otthonukban szeretné világra hozni első gyermekét, ám mégis kórházba kellett sietniük. Most az is kiderült, hogy ennek mi lehetett az oka.

Eva Longoria friss fotókon mutatta meg kisfiát

Archívum2019.05.07, 17:26

Júniusban lesz egyéves Eva Longoria kisfia. A színésznő most friss fotón mutatta meg a csöppséget, Santiagót.

Harry herceg megszólalt kisfia születése után

Life.hu2019.05.06, 20:55

A kora reggeli órákban, fél hat előtt 4 perccel született meg Harry herceg és Meghan hercegné első gyermeke. A kisfiú születése után a büszke édesapa megszólalt a médiának. 

Megszületett Harry herceg és Meghan hercegné első gyermeke, elárulták a nemét

Life.hu2019.05.06, 20:28

Nem sokkal azután, hogy a palota bejelentette: Meghan hercegnét kórházba vitték, már érkezett is a hír, hogy Sussex hercegnéje életet adott első gyermeküknek. Május 6-án kora reggel megszületett a hercegi pár kisfia. 

Harry és Meghan nem fogják eltitkolni gyermekük érkezését

Life.hu2019.05.02, 09:26

Egyes híresztelések szerint Meghan és Harry gyermeke már megszületett, csak a pár titokban tartja a kicsi érkezését. Most egy újságíró mindenkit megnyugtatott: be fogják jelenteni, ha a kicsi világra jött. 

Charlize Theron 7 éves gyermeke transznemű

Life.hu2019.04.29, 19:48

Két örökbe fogadott gyermeket nevel Charlize Theron. Többen látták, hogy a 7 éves Jackson lányruhákban járkál az édesanya mellett. Erre most magyarázatot adott a színésznő.

Emilio és Jellinek Tina családja egy kisfiúval bővült

Archívum2019.04.26, 12:34

Örömteli pillanatokat élhetett át Jellinek Tina. Bangó Margit unokájának unokatestvére ugyanis egy kisfiúnak adott életet. Tina azt mondta, ő is elgondolkodott rajta, hogy vállaljanak még egy gyermeket Emilióval.

Hódi Pamela nem akarja, Berki Krisztián mégis posztol a gyermekükről

Archívum2019.04.23, 17:19

Néhány héttel ezelőtt Hódi Pamela a közösségi oldalán mondta el, az utóbbi időben miért nem mutatja meg Berki Krisztiánnal közös lányát, Natasát a közösségi oldalon. A rajongók szerint Berki Krisztián nem tartja tiszteletben a kérését, továbbra is posztol a lányukról. 

Harry herceg és Meghan hercegné amerikai dadát szeretne gyermekük mellé

Archívum2019.04.17, 20:05

Számos modern dologgal próbálja gazdagítani a királyi családot Meghan hercegné, aki Harry herceggel együtt első gyermekét várja. Most az is kiderült, hogy amerikai dadát szeretnének a kicsi mellé.

Mádai Vivien nem mondta el a kisfiának a bőrrákját

Archívum2019.04.17, 19:07

Szomorú hírrel jelentkezett az Instagram-oldalán néhány nappal ezelőtt Mádai Vivien. A műsorvezető elmondta: bőrrákot diagnosztizáltak nála. Szerencsére időben észrevették, még nem képzett áttétet. A kisfiának nem beszélt a dologról.

Gombos Edina megmutatta, milyen nagyot nőttek gyermekei

Archívum2019.04.17, 18:52

Évek óta Amerikában él Gombos Edina a férjével és két gyönyörű gyermekével. Úgy tűnik, nagyon boldog és harmonikus a családi életük. A közösségi oldalán most megmutatta, hogy mekkorát nőttek a gyermekei. 

Csobot Adél teljesen kiborult gyermeke egyik mondata miatt

Life.hu2019.04.17, 20:43

Sírni kezdett az autóban Csobot Adél a kisfia, Nátán egy mondata miatt. A bölcsis csöppség kimondta, ami a legtöbb anyának a rémálma. 

Gömöri András Máté szeretne gyermeket Polyák Lillától, de a házasságuk ennél is fontosabb

Life.hu2019.04.17, 10:32

A szerelmük és házasságuk erős alapokra épült, amely mindent kibír. Gömöri András Máté és Polyák Lilla életéből már csak a közös gyermek hiányzik, de a kapcsolatuk még ennél is fontosabb.

Gólyahír: megszületett VV Zsolt gyermeke

Archívum2019.04.16, 14:28

VV Dorkával való szerelmével írta be magát a ValóVilágok történetébe VV Zsolt. A férfi nem a médiában helyezkedett el, de VV Aurelióval továbbra is barátok. Az egykori játékosnak most gyermeke született. 

Szepesi Nikolett gyermeket vár: a 8. hónapban van

Life.hu2019.08.08, 08:20

Nem tudta tovább titkolni Szepesi Niki, hogy várandós, ami nem is csoda, hiszen lassan a 8. hónapban lesz.

Lukács László családot alapítana fiatal feleségével

Archívum2019.04.16, 10:49

Elvette 26 évvel fiatalabb kedvesét Lukács László, a Tankcsapda frontembere. Most úgy érzi, talán megérett az idő a családalapításra. 

Meg fog döbbenni, mit tesz gyerekeinkkel a képernyő

Tudomány2019.04.13, 15:56

Az óvodáskorú gyerekekben napi két óránál több képernyőbámulás már klinikailag jelentős viselkedési zavarokhoz vezet – mutatta ki egy kanadai felmérés.

A helyszínre vitték a rendőrök a negyedikről kizuhant Pannika szüleit

Archívum2019.04.12, 12:02

Két évvel ezelőtt zuhant ki egy kistarcsai ház negyedik emeletéről a hároméves Pannika. Most a rendőrök a helyszínre vitték a szülőket, hogy rekonstruálhassák az eseményeket. 

Megszabadult súlya felétől a világ legkövérebb gyereke, Arya Permana

Life.hu2019.04.11, 15:27

A világ legkövérebb gyereke, Arya Permana leadta súlya több mint felét: így néz ki most. 

Kim Kardashian magából kikelve üvöltött a gyerekei miatt

Life.hu2019.04.11, 12:48

Rajongói azért is imádják Kim Kardashiant, mert a családi vitákban és a gyerekeivel kapcsolatos kérdésekben is higgadt és kimért tud maradni. Ám most elmondta, hogy ő is szokott üvölteni. 

Horváth Éva a megmaradt anyatejéből készíttetett különleges ékszert

Life.hu2019.04.11, 08:16

Sokáig szoptathatta kisfiát Horváth Éva. Az édesanya ennek a csodálatos időszaknak állított emléket egy ékszerkollekcióval, amelybe az anyateje is belekerült. 

Ritka betegségben szenved az édesanya, mellei megkeserítik az életét

Life.hu2019.04.09, 22:44

Hatalmas mellei megkeserítik a 25 éves édesanya, Fiona Hornby életét. Nem meri szoptatni a gyerekét, mert attól fél, hogy megfojtja a kebleivel. Műtéttel lehetne segíteni ritka betegségén, ám az rengeteg pénzbe kerül. 

Serena Williams elárulhatta, milyen nemű lesz Meghan hercegné gyermeke

Archívum2019.04.09, 17:32

Úgy tűnik, a minap Serena Williams, az ismert teniszcsillag elszólhatta magát. Egy interjúban egy várandós barátnőjéről beszélt. Így sejteni lehet, milyen nemű lesz Meghan hercegné és Harry herceg gyermeke.

Előző
Következő