gyerekkereskedelem

címke rss

Tíz család remélheti, hogy övé a szőke Maria

Nagyvilág2013.10.22, 23:29

A görögországi roma táborban talált kislány esete a gyanú szerint nem egyedülálló. Görögország a földrajzi adottságai és könnyen kijátszható anyakönyvezési előírásai miatt a gyerekkereskedők paradicsomának számít.

Eladták a gyerekeiket, hogy iPhone-t vehessenek

Nagyvilág2013.10.20, 22:21

Kevesebb mint hárommillió forintnak megfelelő összeget kapott egy kínai házaspár három újszülött gyerekéért. Kellett a pénz telefonra meg laptopra.

Kiszabadítottak 92 elrabolt gyereket Kínában

Nagyvilág2013.09.28, 08:54

Az egy gyereket engedélyező családpolitika miatt a gyerekrablás nagyon komoly problémát jelent Kínában.

Laptopért és pár százezer forintért árulták kétéves lányukat

Nagyvilág2013.09.19, 08:13

Interneten árulta kétéves kislányát egy brazil házaspár. Az anyának pénz kellett, hogy el tudjon utazni Európába, és ott prostituáltként dolgozhasson.

India: Egy veszélyes hely a nők számára

Life.hu2013.06.13, 11:26

Virágzó gyerekkereskedelem, nem alapján végzett abortusz, gyerekházasságok: a nyomornak, a hagyományoknak vagy a szeretetlenségnek köszönhetőek ezek a mindennapi, európai szemmel igencsak furcsa indiai jelenségek? A Life.hu szakértő segítségével járt utána a témának.

355 gyerekkereskedőt tartóztattak le Kínában

Nagyvilág2012.12.24, 22:35

A két legnépesebb tartományban csaptak le a rendőrök a gyerekkerekedőkre, összesen 355 embert tartóztattak le.

Csecsemőket árult Csecsenföldön, de elfogták

Nagyvilág2012.11.02, 09:32

Orosz nyomozók csecsemőkre szakosodott emberkereskedői hálózatot számoltak fel az észak-kaukázusi régióban - jelentette be a moszkvai nyomozó testület csütörtökön. Egy nyugdíjas asszony Csecsenföldön éppen egy nyomozónak próbált meg eladni egy újszülöttet majdnem négymillió forintnak megfelelő összegért.

Két gyerekkereskedő bandát lepleztek le egyszerre Kínában

Nagyvilág2011.12.07, 10:41

Egy november végi razzia során két gyermekkereskedő hálózatot lepleztek le a hatóságok Kínában. Hivatalos közlés szerint összesen 608 gyanúsítottat tartóztattak le, és 178 gyereket szabadítottak ki a fogságból.

Alig 1 fontért árulják a gyerekeiket a szüleik!

Archívum2011.02.23, 10:13

A borzalmas földrengés után Haitin megnégyszereződött a gyerekkereskedelem. A kicsiket elrabolják, vagy sokszor a saját szüleik adják el őket.

Eladta a gyermekét ötezer euróért egy román pár

Nagyvilág2011.01.12, 15:52

Egy szegény körülmények között élő román pár ötezer euróért eladta gyermekét Franciországban, még 2004-ben. A fiatalokat a rendőrség előzetes letartóztatásba helyezte, ám a bíróság keddi döntése értelmében szabadlábra helyezték őket.

Használt autó juttathatja börtönbe a gyerekeik eladásával vádolt párt

Itthon2010.09.15, 21:33

Egy 180 ezer forintért eladott autó lehet a döntő bizonyíték annak a budapesti párnak a perében, akiket azzal vádolnak, hogy pénzért adták örökbe gyerekeiket, és ezzel tiltott emberkereskedést hajtottak végre. Az örökbe adott gyerekek anyja szerint egyik haragosa próbálja őt egy kitalált történettel börtönbe juttatni.

Gyerekrablással vádolnak amerikaiakat Haitin

Nagyvilág2010.02.05, 12:28

Vádat emeltek Haitin tíz amerikai baptista ellen, akik a hatóságok szerint gyerekeket akartak kicsempészni a földrengés sújtotta Haitiről. Szüleik azért adták őket oda a baptistáknak, hogy jobb ellátáshoz és oktatáshoz jussanak a szomszédos Dominikai Köztársaságban.

Nem engedik el könnyen Haiti árváit

Nagyvilág2010.02.04, 12:56

Sok száz árva gyereket fogadtak örökbe Haitiról az utóbbi hetekben különböző országok állampolgárai, az ő örökbeadási folyamatuk azonban még korábban indult, a katasztrófa csak felgyorsította azt. Az újonnan elárvult gyerekek még évekig várhatnak, a haiti kormány ugyanis nem fogad új kérelmeket, amíg nem tisztázzák, hogy élnek-e még távolabbi rokonaik. Addigra feltehetően Magyarországon is könnyebbé válik majd Haitiról örökbe fogadni gyereket.

Leterhelt munkások gyerekeire csapnak le a kinai emberrablók

Nagyvilág2009.09.23, 13:52

Elsősorban a gazdaságilag fejlettebb déli területek a kínai gyermekrablók célpontjai, ahol a nagyvárosi életben járatlan munkások gyerekeire vadásznak. Az elrabolt gyerekek sokszor gyermektelen kínai családoknál kötnek ki, de van, aki Európában landol vagy prostituált lesz.

Romániában továbbra is dívik a gyermekkereskedelem

Nagyvilág2006.11.15, 19:01

A gyermekkereskedelem továbbra is jelentős probléma marad Romániában annak ellenére, hogy az ország jövő év január 1-jétől csatlakozik az Európai Unióhoz - figyelmeztetett szerdán az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF).

Gyerekeket adnak el nagyobb segélyért Nagy-Britanniában

Nagyvilág2004.03.01, 14:12

Súlyos büntetések kiszabásával akar fellépni a brit kormány a gyermekkereskedelem új formájával szemben. Feltételezések szerint ugyanis más országból származó gyerekeket adnak el Nagy-Britanniában azért, hogy a - magukat a megvásárolt gyerek szüleinek kiadó - felnőttek könnyebben jussanak menedékjoghoz, vagy nagyobb segélyt kapjanak.

Rádióműsor a gyermekek szexuális kizsákmányolása ellen

Nagyvilág2001.12.17, 14:15

Több mint 3000 küldött vesz részt azon a Japánban összehívott konferencián, amely a gyermekek szexuális kizsákmányolásával foglalkozik. A Fülöp-szigeteken a fiatalok különös módon próbálnak harcolni a gyermekkereskedelem ellen. A helyi rádió egyik műsorában olyan fiatalok beszélnek tapasztalataikról, akik maguk is a bűnözők áldozataivá váltak.

Nyomoznak Terry Black feljelentése alapján

Itthon2001.11.15, 11:29

Gyermekkereskedelem gyanújával rendelt el nyomozást a rendőrség ismeretlen tettes ellen Terry Black feljelentése alapján. Az eljárást a szerdán, feljelentéskiegészítés keretében átadott újabb bizonyítékok alapján indították. A csecsemőt örökbe fogadó transzvesztita és a gyermek édesanyja közötti vita közben egyre inkább eldurvul.

Előző
  • 1
Következő