gyerekgyilkos

címke rss
Átverte a rendőröket ez az amerikai nő, miután megölte két gyerekét - fotó

Átverte a rendőröket ez az amerikai nő, miután megölte két gyerekét - fotó

Elfogatóparancsot adtak ki egy 35 éves amerikai nő ellen aki a gyanú szerint megölte két gyermekét, a harmadikat pedig megsebesítette - írta a Bors. 

Egy drogfüggő halálra vert egy kétéves gyereket Amerikában, egész életére börtönbe kerül

Nagyvilág2023.10.10, 15:03

Egy drogfüggő virginiai férfi élete végéig börtönbe kerül, miután a bíró kétszeres életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte, amiért megvert egy kétéves gyereket, majd nem volt hajlandó mentőt hívni.

Brutális gyerekgyilkosság Dunaújvárosban

Itthon2023.08.09, 13:35

Egy feleséggyilkos munkás 20 éves fia megfojtott egy 8 éves kisfiút Dunaújvárosban 1981-ben. Amikor elkapták, semmit sem tagadott, sőt, azt mondta, mindenáron ölni akart, hogy végre felakasszák.

Vízbe fojtotta 6 éves lányát, majd 8 éves fiával is végezni akart egy nő

Life.hu2023.05.24, 21:49

Egy dél-karolinai nő pénteken vízbe fojtotta 6 éves lányát, majd megpróbálta ugyanezt tenni 8 éves gyermekével, ám 16 éves lánya meghallotta a sikoltozást, és megmentette a testvérét.

Elképesztő, felkavaró részletek a csemői gyerekgyilkosságról

Itthon2023.04.04, 11:20

Bíróság elé állítják azt a háromgyerekes anyát, aki tavaly februárban szülte meg negyedik gyerekét a fürdőszobában, miután végig titkolta terhességét, majd a fészerben magára hagyta az egészséges, életerős gyereket. Amikor anyósa észrevette a vérfoltokat, azt hazudta, hogy elvetélt, azonban hamar fény derült az igazságra.

Olaszországi gyerekgyilkosság: szót kért a bíróságon az anya, aki megölte saját kétéves gyermekét

Life.hu2023.03.14, 10:42

Nemcsak a hazai, hanem az olasz társadalmat is sokkolta annak a magyar nőnek a tette, aki nem tudta elfogadni, hogy a bíróság az apának ítélte közös gyermekük felügyeleti jogát. Katalin a kétéves Alexszel együtt Olaszországba szökött, ahol több késszúrással kioltotta fia életét.

Döbbenet a tárgyalóteremben, ezzel próbálkozik a gyerekgyilkos magyar nő

Nagyvilág2023.03.13, 05:49

Tart Perugiában a gyerekgyilkossággal vádolt magyar nő pere. Mint azt az Origo is több cikkben megírta, két évvel ezelőtt B. Katalin több késszúrással megölte kétéves kisfiát Olaszországban. A mentálisan beteg nő most szót kért a tárgyalásán, előadásával megdöbbenést keltett a hallgatóságban - írta a Bors. 

Nem tudta mivel magyarázni brutális tettét a csemői gyerekgyilkos anya

Itthon2023.03.03, 16:27

Titokban, a vécén ülve szülte meg gyerekét egy csemői nő, majd egy plédbe csavarta, és magára hagyta a fészerben. Ezután mentősök vitték kórházba. Akkor még mindenki úgy tudta, elvetélt, ám amikor a nő anyja kitakarította a házat, hamar fény derült az igazságra, a nő pedig mindent bevallott, ám semmi konkrét magyarázatot nem tudott adni a tettére, azon kívül, hogy nem akart negyedik gyereket.

Brutális részletek derültek ki az emődi csecsemőgyilkosságról

Itthon2023.03.02, 11:03

Közvetlenül a szülés után papírt tömött a szájába, és átdobta a szomszédja kertjébe a kislányát az a 15 éves kamaszlány, aki a múlt hét pénteken adott életet a gyereknek. Az újszülöttre a rendőrök találtak rá, és bár kórházba vitték, meghalt. Makai Gábor pszichológus a Borsnak azt mondta, hogy az évekig tartó börtönbüntetésnél súlyosabb büntetést jelenthet majd számára az élete végéig kitartó, kínzó bűntudat.

Semmire nem emlékszik az aszódi férfi, aki megölte 14 és 16 éves lányát

Itthon2023.02.23, 10:24

A szomszédok hívták a rendőröket azzal május 26-án, hogy egy aszódi társasház egyik lakásából elviselhetetlen szag terjeng. A rendőrök a tűzoltók segítségével jutottak be a házba, ahol két holttestet találtak. Egy 14 éves lány az egyik, 16 éves nővére a másik hálószoba ágyában feküdt élettelenül. A gyilkos, a lányok apja, miután végezett a kamaszokkal a gyanú szerint, elmenekült.

Főnökét is megzsarolta az olaszországi gyerekgyilkos magyar anya

Nagyvilág2023.02.14, 14:31

B. Katalin azért szökött Olaszországba a kisfiával, mert a bíróság az apjának ítélte a gyereket. A pornós nem sokkal később halálra késelte a saját kisfiiát, majd bevitte egy szupermarketbe, és feltette a futószalagra a kasszánál. Az ügyben Olaszországban, Perugiában folytatódott a tárgyalás, ahol a bíróságon kiderült, hogy a nő a korábbi főnökét is zsarolta – írja a Bors.

A nő megölte mindhárom gyermekét: férje arra kéri az embereket, hogy bocsássanak meg neki

Life.hu2023.02.05, 12:41

A 32 éves Lindsay Clancy állítólag súlyos mentális problémákkal küzdött a szülés után, ez vezetett a kegyetlen gyilkosságokhoz.

Brutálisan meggyilkolta saját gyerekét egy kegyetlen apa Angliában

Nagyvilág2023.01.28, 07:50

Életfogytiglani börtönre ítéltek egy kegyetlen gyilkos apát. A férfi olyan erővel rázta meg a saját gyerekét, hogy a kisbaba életét már nem lehetett megmenteni. A gyereket korábban is érte kegyetlen verés, ez a boncolás után derült ki- írja a The Sun. 

Megkezdődött annak a gyerekgyilkos nőnek a tárgyalása, aki Olaszországban késelte meg fiát

Nagyvilág2023.01.12, 21:17

Megtartották a hírhedt olaszországi gyerekgyilkosság első tárgyalását Perugiában. Bradács Katalin nem tett vallomást.

Olaszországi gyerekgyilkosság: elképesztő dolgok derültek ki a börtönben ülő nőről

Itthon2022.11.08, 14:02

Ma tartják annak a magyar expornószínésznőnek az előkészítő tárgyalását, aki tavaly ősszel megölte a kisfiát, majd egy üzletben a kasszaszalagra tette. Az olasz ügyészség azt szeretné, ha legalább 25 év börtönbüntetésre ítélnék, de a nő édesanyja abban reménykedik, hogy 15 évvel megússza a gyilkos anya - írta meg a Bors.

Szép munka volt, ezt mondta a rendőröknek Miskei Imre, miután 28-szor verte fejbe egy téglával a megerőszakolt kislányt

Itthon2022.11.06, 17:24

Egy szörnyű gyerekgyilkosság rázta meg az országot 1976-ban. Eltűnt a nyolcéves M. Katalin, akinek a kegyetlenül szétroncsolt holttestét a Budai Várban találták meg. A gyilkosa, Miskei Imre fojtogatta, majd huszonnyolcszor sújtott le rá téglával, és késsel is megszurkálta. A gyilkost néhány nap múlva tartóztatta le a rendőrség - a budai erdőben csaptak le rá, miközben épp egy újabb áldozatot keresett. Miskei csak ennyit mondott a rendőröknek: szép munka. Kiderült, hogy a kegyetlen gyilkos pedofil, és már korábban is molesztált gyerekeket - kislányokat és kisfiúkat is -, sőt, el is ítélték három évre emiatt. Szabadulása után nem sokkkal ...

Érezni akarja halott fia illatát, ezért nem mossa ruháit Katalin, a kétéves gyermekét meggyilkoló nő

Life.hu2022.11.02, 15:58

Bradács Katalin tavaly október 1-én szurkálta agyon Olaszországban kétéves gyermekét, a kis Alexet.

Azt sem tudta a magyar pornós, hogy brutálisan meggyilkolta a saját, kétéves kisfiát

Itthon2022.11.02, 11:43

Pszichológusok vizsgálták azt az Olaszországban élő nőt, aki a saját kétéves gyerekét ölte meg. A Bors megszerezte a bíróságon ismertetett, 67 oldalas jegyzőkönyv néhány fontos részletét. Megdöbbentő részletek kerültek ki.

A börtönben hal meg a legrettegettebb pedofil sorozatgyilkos, kegyetlen bűntársa viszont szabad

Nagyvilág2022.10.31, 11:19

Marc Dutroux 1996 óta ül börtönben, hat kislány elrablása, megerőszakolása és meggyilkolása miatt. És onnan valószínűleg soha nem is szabadulhat. Dutroux felesége, és egyben legfőbb bűntársa azonban egy ideje szabad emberként lehet. Persze a férfi is elhagyná a börtönt, erre azonban semmi esélye sincs. Annak ellenére sem, hogy néhány éve ügyvédje azt mondta, hogy már megbűnhődött a tetteiért. A legtöbben viszont ezt teljesen másképp látják, többek között maga a férfi anyja is, aki évekkel ezelőtt kimondta, hogy soha nem akarja szabadlábon látni a fiát.

Tudják, mi vagyok én? Kéjgyilkos!

Itthon2022.10.30, 07:57

„Luciferrel tudok azonosulni. (...) Ahogy elgondolkozom a dolgaimon, visszaemlékszem Lucifer szavaira, és azt mondom: tudom, hogy ki vagyok, tudom, hogy mit tettem, de nem tudom, hogy miért tettem" – emlékezett vissza életére a halálsoron a 32 éves Molnár Henrik László, a hárshegyi gyerekgyilkos, utalva Az ember tragédiájára. Népszerű magyar színészekkel dolgozott együtt a Madách Színházban díszletépítőként az 1970-es évek végén, így számos színdarabot ismert, bármikor idézett is azokból. A kegyetlen férfi első támadása a szülei ellen történt: baltával rontott rájuk. Később gyerekeket és nőket bántalmazott brutális módon. Először úggy ...

Menekülne a börtön elől a magyar pornósztár, aki kegyetlenül meggyilkolta a kisfiát

Itthon2022.10.06, 06:36

Négyoldalas, kézzel írt levélben magyarázkodik az a nő, aki tavaly ősszel több késszúrással megölte kétéves gyerekét Olaszországban, majd a holttestről fotókat készített, és azt több ismerősének elküldte. A volt pornós 25 év börtönt kaphat, de úgy tűnik, szeretne elmegyógyintézetbe kerülni - írta a Bors.

Újabb részletek láttak napvilágot az olaszországi gyermekgyilkosság ügyében

Life.hu2022.07.19, 09:57

Mindenkit ledöbbentett a hír, hogy B. Katalin megölte kétéves kisfiát Olaszországban. A szörnyű tettre azután került sor, hogy a magyar bíróság ideiglenesen az apánál helyezte el Alexet, akivel a nő csak kéthetente három órára találkozhatott volna.

Pánikhangulat Dabason: kiengedték a börtönből a férfit, aki lefejezett egy 12 éves gyereket

Life.hu2022.07.12, 09:10

Néhány nappal ezelőtt engedték ki azt a férfit, aki még 1995-ben brutálisan végzett egy 12 éves kisfiúval Dabason. A férfit tette után először 10 év börtönre ítélték, majd miután kiengedték, ismét lecsapott. A városban jelenleg pánikhangulat uralkodik.

Megölte gyermekét és magával is végzett egy 41 éves férfi Somogyban

Life.hu2022.05.08, 12:16

Megölte kiskorú gyermekét, majd magával is végzett egy férfi a gyanú szerint Hetes településen szombaton - tájékoztatott a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.

Brutális módon kivégezte gyermekeit az édesanya: ezt mondta a rendőröknek (18+)

Life.hu2022.04.20, 20:44

A 41 éves, floridai Odette Lysse Joassain kegyetlenül kivégezte két, öt- és hároméves gyermekét a saját otthonában. A rendőrök a kezüknél, lábuknál és nyakuknál fogva voltak összekötve, így találtak rájuk a fürdőkádban: egyikőjük sem volt eszméleténél.

Kínozzák a börtönben a gyerekgyilkos mostohaanyát: rabtársai nem kegyelmeznek neki

Life.hu2021.12.12, 20:42

Az egész világot megrázta 6 éves Arthur Labinjo-Hughes halála, akit a szülei éheztettek, kínozták, majd megölték. Emma Tustint, a fiú mostohaanyját 21 évre ítélték, a börtön pedig a földi pokol lesz számára.

"Egy kicsit én is meghaltam" - megtörte a csendet az olaszországi gyerekgyilkos, B. Katalin apja

Life.hu2021.11.13, 08:58

Az egész országot megrázta annak a nőnek a kegyetlensége, aki végzett saját kisfiával.

Hat gyermeke közül ötöt megölt a gyilkos anya: elaltatta, majd egyesével vízbe fojtotta őket (18+)

Life.hu2021.11.06, 13:59

Életfogytiglani börtönbüntetést kapott az anya, aki hat gyermeke közül ötöt különös kegyetlenséggel meggyilkolt. A német származású nő, Christina K. borzasztó módszerrel végzett a kicsikkel: elaltatta, majd egyesével vízbe fojtotta őket.

Előre kitervelte az olaszországi utat a gyerekgyilkos pornósztár

Nagyvilág2021.10.28, 11:17

Levelet írt egy olaszországi bántalmazott nőket segítő civilszervezetnek B. Katalin, aki szeptember végén a kétéves kisfiával Olaszországba szökött, ahol több késszúrással megölte a gyereket, a holttestét pedig egy szupermarket pénztárszalagjára helyezte. A korábban pornósként dolgozó nő vélhetően előre eltervezte, hogy Olaszországba szökik a kicsivel. Katalin továbbra is ártatlannak vallja magát.

Olaszországi gyerekgyilkosság: megdöbbentő dolgokat árult el volt kolléganője az anyáról, aki hidegvérrel ölte meg kétéves kisfiát

Life.hu2021.10.12, 14:51

Ahogy arról mi is hírt adtunk, már a héten bíróság elé állíthatják B. Katalint. A gyilkossá vált anyáról most egykori kolléganője árult el néhány megdöbbentő dolgot.

Borzalmas körülmények között nevelte gyermekeit a gyilkos anya, aki korábban felnőttfilmekben szerepelt

Life.hu2021.10.03, 21:47

Az egész világot sokkolta az olaszországi gyerekgyilkosság. A magyar anyuka azért ölte meg hidegvérrel kétéves kisfiát,  mert képtelen volt elfogadni, hogy a bíróság ideiglenesen az édesapánál helyezte el Alexet.

Megszólalt a meggyilkolt kisfiú édesapja

Nagyvilág2021.10.02, 13:07

Már korábban is azzal fenyegetőzött a gyerekgyilkos anya, hogy felgyújtja a kis Alexet. A nő nem tudott beletőrödni, hogy a fiút az apjának ítélte a bíróság, Olaszországba menekült a kicsivel, ahol több késszúrással megölte.

A volt pornósztár anya korábban is fenyegetőzött, hogy megöli kétéves kisfiát

Itthon2021.10.02, 13:09

Már korábban is fenyegetőzött kisfia megölésével az expornós magyar anya, aki végül halálra szúrta a kétéves Alexet, írja a Bors alapján a Ripost.

Borzalmas: fürdővízbe fojtotta gyermekét az édesanya - ezzel magyarázta brutális tettét (18+)

Life.hu2021.09.09, 15:51

Felfoghatatlan, amit 15 hónapos gyermekével tett a Floridában élő édesanya. A hatgyermekes Precious Leslie Bland fürdővízbe fojtotta legkisebb gyermekét. Brutális tette előtt Jézus eljövetelét, valamint a koronavírus pusztítását taglalta.

Nevelőapja verte halálra a 3 éves kislányt: Videó

Life.hu2020.12.29, 09:42

Szörnyű eset történt az elmúlt napokban Michiganben: életét vesztette egy 3 éves kislány. 

Kényszergyógykezelésre ítélték a budapesti nőt, aki megölte a gyerekét

Itthon2020.12.08, 14:57

A bíróság jogerősen kényszergyógykezelésre ítélte azt a nőt, aki megölte a saját egyéves gyermekét. Ezt közölte a Fővárosi Főügyészség kedden.

Fagyállót itatott a 18 napos babával az apa

Life.hu2020.10.20, 14:36

Szándékosan megmérgezte fagyálló folyadékkal saját 18 napos újszülött babáját egy férfi Atlantában. Egyelőre nem tudni, mi volt az oka, azóta letartóztatták. A hírek szerint a csecsemő túlélte.

Tatabányai gyilkos anya: vízbe fojtotta egyéves kislányát (18+)

Life.hu2020.10.15, 11:29

Tragikus eset látott napvilágot: egy fiatal nő vízbe fojtotta saját egyéves gyermekét. 

Ügyészség előtt az egyéves kislányát vízbe fojtó budapesti nő

Itthon2020.10.14, 06:13

A budapesti nyomozók befejezték annak a nőnek az ügyét, aki vízbe fojtotta kislányát, majd feladta magát a rendőrségen - írta honlapján a rendőrség.

Senki sem látogatja Á. Anikót - Egyetlen barátja is börtönbe került

Life.hu2020.06.11, 14:35

Á. Anikó barátja is börtönbe került, így nem tudja látogatni a gyerekgyilkos anyát. 

Lelőtte 1,5 hónapos nevelt babáját egy férfi (18+)

Life.hu2020.04.18, 14:17

Nincs magyarázat erre a hidegvérű gyilkosságra. Kinek van lelki ereje lelőni egy 1,5 hónapos csecsemőt?

Vizsgálják az elmeállapotát az egyéves gyerekét megölő nőnek

Itthon2020.04.09, 13:38

Labilis lehet az a 38 éves nő, aki hétfőn gyilkolta meg az 1 éves gyerekét Budapesten, aztán feladta magát a rendőrségen. Egyelőre nem tudni, mi motiválta a gyilkos tettre. Letartóztatása után nem rácsok mögé, hanem az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe vitték kivizsgálásra.

Győri tragédia: A gyerekgyilkosok 3 kategóriába sorolhatók.

She2019.12.18, 15:32

Arról, hogy kiknek lehet a felelőssége, hogy egy frissen szabadlábra került volt bántalmazó a saját gyerekeivel is végzett, már írtunk. Azt viszont továbbra is nehéz megérteni, mégis mi visz rá egy embert ilyen bestiális kegyetlenségre.

Arra ért haza az apa, hogy meghalt a hároméves gyereke

Itthon2019.11.25, 08:56

Ahogy arról korábban az Origo is beszámolt, meggyilkolta hároméves gyerekét egy kunszentmártoni nő. Az apa arra ért haza, hogy Petike halott. A nő depressziós lehetett.

25 év után megtalálták a pedofil gyilkost, aki egy 9 éves lánnyal végzett

Itthon2019.06.11, 20:07

Hátborzongató dolgokon kellett keresztül mennie egy 9 éves kislánynak: napokig kínozta, verte és zaklatta egy pedofil gyerekrabló, majd egy parkban végzett vele. A férfi 25 évig bujkált a rendőrök elől, most kiderült az igazság - írja a Blikk az nbcnews cikkére hivatkova. 

Egy pedofil gyerekgyilkos rabolhatta el Madeleine McCannt

Nagyvilág2019.05.06, 13:09

Egy portugál nyomozó szerint börtönben van a 2007-ben eltűnt Madeleine McCann elrablója. Az elkövető a rendőr szerint a gyermekgyilkos Martin Ney, aki 27 év börtönt kapott Németországban három gyerek meggyilkolása miatt. A gyilkos és a Madeleine elrablójáról készült fantomkép a portugál rendőrt igazolhatja - írja a brit Mirror.

Százhetvenhatszor megszúrta, feldarabolta, majd elásta a gyerekgyilkost

Nagyvilág2019.03.26, 13:14

Brutálisan kegyetlenül végzett egy 23 éves férfi egy frissen szabadult gyerekgyilkossal Walesben. Ugyanazt a módszert alkalmazta, mint ő 1985-ben. Késsel támadt áldozatára, aki kétségbeesett próbált segítséget hívni, de pechére csak gyilkosa bűntársa hallotta, aki még abban is segített a támadónak, hogy feldarabolja és eltűntesse tette nyomait. Erről írt a Metro.

Börtönben marad a sólyi gyerekgyilkos

Itthon2019.02.20, 11:36

A férfi előzetes letartóztatásának meghosszabbításáról most döntöttek. A bíró úgy ítélte meg, hogy a gyilkossággal gyanúsított férfi nem védekezhet szabadlábon.

Sokszoros gyerekgyilkost végeznek ki Pakisztánban

Nagyvilág2018.10.12, 15:39

Megerősítette a pakisztáni fellebbviteli bíróság a halálos ítéletét annak a férfinak, aki meggyilkolt nyolc gyereket az ország keleti, Pandzsáb tartományában. Bejelentették azt is hogy az ítéletet a jövő héten végrehajtják.

Iskolásként gyerekgyilkos követte a magyar férfit, Pétert: évekkel később jött rá, ki is volt az

Archívum2018.08.13, 10:49

A magyar férfit, Pétert 40 évvel ezelőtt követte hazáig egy gyerekgyilkos, de csak felnőttként, a tévéből tudta meg, mekkora veszélyben is volt valójában.

Előző
  • 1
  • 2
Következő