gyerekek
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
Magát vádolja az anya, aki nem tudta kimenteni lányait a kigyulladt házból
Borzasztó lelkiismeret-furdalással küzd az a fiatal, ausztrál anyuka, aki tehetetlenül nézte végig az utcáról, ahogyan hároméves ikerlányai szörnyethalnak a kigyulladt lakásukban. A két kislány holttestére egymás kezét fogva, az előszobában találtak rá a tűzoltók.
A karantén legnagyobb áldozatai a gyerekek!
Gyerekek, sok hete bezárva. Sok hete szótlanul teszik a dolgukat. Sok hete tudják, hogy sarkalatos pontjai lehetnek a vírus terjedésének. Az első napokban még talán örültek is, hogy otthon maradhatnak.
Megunhatatlan történetet tűz műsorra a virtuális bábszínház
Öngyilkos gyereksztárok: A siker nem elég az élethez?
A hírnévvel legtöbbször együtt jár a siker, pénz, csillogás. Sokan irigylik azokat a színészeket, akik már gyerekkorukban belekóstolhattak ebbe. Pedig nem minden arany, ami fénylik.
Szépirodalmi pályázatot hirdettek gyerekeknek: meséket, verseket és prózákat várnak Halász Juditték
Meséket, verseket és prózákat várnak gyermekektől „Az Erdő álma" címmel indított szépirodalmi pályázatra. 6-19 éves korosztályba tartozók küldhetik be műveiket 2020. június 15-ig.
Szinetár Dóra három gyermeke egy képen – Fotó
Ilyet nagyon ritkán láthatunk, Szinetár Dóra három gyermekével közösen fotózkodott.
- címkék:
- Szinetár Dóra
- anyák napja
- gyerekek
- Címkefelhő »
Ezt üzenték gyerekek anyák napja alkalmából – videó
Anya egy napocska, mert ő mindig mosolyog, ezt mondta egy kislány édesanyjáról a filmben. Egy másik kislány sellőhöz hasonlította édesanyját, mert szépen tud úszni, míg egy kisfiú arról beszélt, hogy az ő édesanyja nagyon jó szívű, mert amikor kértek egy macskát, kettőt kaptak tőle. Néhány részlet abból a különleges anyák napi videóból, amelyben gyerekek mondják el, hogyan látják édesanyjukat.
- címkék:
- anyák napja
- gyerekek
- Címkefelhő »
Lilu végre megmutatta gyermekeit: meghitt képet posztolt róluk - Fotó
A műsorvezető gyermekei óriásit nőttek az elmúlt időszakban.
- címkék:
- Lilu
- műsorvezető
- testvér
- gyerekek
- meghittség
- Címkefelhő »
Lenyűgöző: afrikai albínó gyermekek, ahogy még sosem láttad – Galéria
Patricia Willocq fotóművész egészen elképesztő módon örökítette meg az afrikai albínók életét.
- címkék:
- Afrika
- albínó
- galéria
- gyerekek
- Címkefelhő »
Tatár Csilla megmutatta kislányát és kisfiát játék közben: Fotó
Tatár Csilla néhány nappal ezelőtt hozta világra kislányát, Mimi Elzát. A baba és mama már otthon vannak. A műsorvezető intim fotót osztott meg a gyerekekről.
- címkék:
- Tatár Csilla
- fotó
- gyerekek
- Címkefelhő »