gyerek

címke rss

Megszületett A kis hableány színésznőjének első gyereke

Tévé2024.01.07, 15:38

A kis hableány színésznője, Halle Bailey az Instagramon jelentette be, hogy életet adott első gyerekének. A kicsiről már nyilvános fotó is készült, és kiderült, hogy milyen nevet kapott.

Nem adja fel a gyerekéért folytatott küzdelmet a magyar énekesnő

Tévé2024.01.03, 16:01

Csézi Erzsébet, vagyis művésznevén Csézy rengeteget küzdött azért, hogy családja lehessen. Nemrég beszélt élete legnagyobb tragédiájáról is, amikor tragikus körülmények között elveszítette első férjét, most pedig arról számolt be, hogy régóta küzd az anyaságért, és lassan kifut az időből, de nem adja fel azt az álmát, hogy saját gyereke szülessen.

2 éven keresztül minden hétvégén megerőszakolta élettársa unokahúgát egy szegedi pedofil

Itthon2024.01.03, 13:55

Egy szegedi férfi rendszeresen megerőszakolta élettársa unokahúgát. A kislány akkor mindössze 10 éves volt. A kislány végül egy barátnőjének, és az egyik tanárának mondott el mindent. Ezután indult eljárás a férfi ellen. 

Meghalt egy amerikai család, miután látogatóba mentek az egyik rokonukhoz

Nagyvilág2024.01.03, 13:19

Egy 5 fős michigani család elment látogatóba a férfi apjához. Amikor már ott voltak, a házban gázrobbanás történt. A robbanás hatalmas volt, a házból szinte semmi nem maradt meg, kilométerekkel távolabb is lehetett hallani. A családból az anya, a férje, valamint két gyerekük meghalt. A legkisebb gyerek és a nagyapa súlyos sérülésekkel került kórházba.

10 éves gyerek gyilkolt meg egy kisfiút az Egyesült Államokban

Nagyvilág2024.01.03, 11:29

Az 53 éves Arkete Davis 10 éves fia a kocsijukban megtalálta az apja fegyverét, amit eltett. Később azzal dicsekedett az utcán, majd lelőtte a vele egykorú Keith Friersont, aki éppen a karácsonyra kapott biciklijével játszott. A kisfiút kórházba vitték a mentők, de az életét már nem lehetett megmenteni.

A Forma-1-nek van egy nagyon kegyetlen oldala is

Gphírek2024.01.02, 19:47

Aki a Forma-1-ben akar dolgozni, annak fel kell készülnie, hogy nem sok időt tölthetn az ember a családjával. A versenyek számának további emelkedésével az elmúlt néhány év már tényleg képes a határokig feszíteni a csapattagok tűrőképességét.

Sokkoló felvétel: brutális sérüléseket szerzett az amerikai pizzafutár, aki égő házból mentett ki négy kisgyereket

Nagyvilág2024.01.01, 16:34

Egy, az X-re felkerült videón az látható, hogy óriási hőstettet vitt véghez egy 25 éves pizzafutár az Egyesült Államokban, ahol méteres lángokkal égett egy családi ház. A tűzoltók nagy erőkkel vonultak a helyszínre, addig viszont a pizzafutár berohant az égő házba, és megmentett négy gyereket.

Rossz anya lennék attól, ha lelépnék pár napra?

She2023.12.29, 11:29

Álmodtam. Tenerifén voltunk a barátnőimmel, lazultunk a homokos parton, később farmer shortban ráztuk a sótól hullámos hajunkat valami koncerten. (Előző este egy hasonló hangulatú sorozaton aludtam el a kanapén). Ébresztő! Anya vagy, neked ilyet nem lehet. Miért is nem?

Nem szégyellem, én 35 évesen is plüssökkel alszom

She2023.12.21, 17:34

Az megvan, ugye, hogy majdnem az összes kisgyereknek van egy olyan puha állatkája, ami nélkül gyakorlatilag képtelen elaludni? Nos, én vállalom, hogy túl a 35. évemen is hasonló helyzetben vagyok.

Újabb halálos áldozata van a romániai panziótűznek

Nagyvilág2023.12.27, 12:09

A romániai panziótűz további, hetedik halálos áldozatát találták meg a tűzoltók szerdán reggel a Prahova megye Tohani településén, egy eltűntet továbbra is keresnek - közölte szerdán a megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Egyre több magyar gyereket érint ez a súlyos, gyógyíthatatlan betegség

Life.hu2023.12.22, 09:40

Az elmúlt húsz évben drasztikusan emelkedett a gyulladásos bélbetegségekben (IBD) szenvedők száma. Hazánkban mintegy 60 ezer beteget tartanak számon, és a kór egyre fiatalabb korban alakul ki, ami főként az egészségtelen életmódnak – a dohányzásnak, a rostszegény táplálkozásnak és a gyorséttermi ételeknek – köszönhető. A betegek közül minden ötödik gyermek.

Menekülnek Mariah Carey gyerekei, ha rázendít karácsonyi világslágerére

Tévé2023.12.26, 11:10

Vicces videón, amint az énekesnő megpróbálja otthon előadni a dalt.

A felnőtt világ kegyetlenségeivel nehezen birkózott meg a gyermeki szívem

She2023.12.20, 13:05

Amikor anyukámat hallgattam arra gondoltam, örülök, hogy végre van valakije a személyemben, akinek elmondhatja a bánatát. Aztán körbenéztem és rájöttem, hogy nekem viszont nincs senkim. Ha neki én vagyok a támasza, akkor a saját bajaimmal nem terhelhetem őt, meg kell oldanom azokat akkor is, ha csak egy gyerek vagyok.

Stohl András karácsonyi fotón mutatta meg mind az öt gyerekét és az unokáját

Tévé2023.12.24, 11:22

A TV2 műsorvezetője családi képpel rukkolt elő, melyen felesége mellett mind az öt gyereke szerepel: Luca és Rebeka az első házasságából, Franciska és András pedig előző párjával, Anikóval való kapcsolatából született, a másfél éves Bellát felesége, Vica hozta a világra. A képen feltűnik Stohl András unokája is, aki idén született. A színésznek tavaly született a kislánya, így nem hétköznapi módon, egy év korkülönbség van az unokája és a legkisebb gyereke közt.

Megmutatta életmentő műtétje után újszülött gyerekét Kourtney Kardashian

Tévé2023.12.23, 16:24

Az amerikai celeb és valóságshow-sztár, Kourtney Kardashian nemrég adott életet negyedik gyerekének, akivel súlyos komplikációk léptek fel a terhessége során, ezért életmentő műtétet hajtottak végre rajta azért, hogy megmentsék a magzatot. Azóta a kisfiú megszületett, de még csak most mutatta meg őt nyilvánosan.

Drámai vallomást tett családjáról Korda György

Tévé2023.12.22, 19:25

Bár karrierjében töretlen sikereket arat, jelenleg népszerűbb mint valaha volt, mégis beárnyékolja valami Korda György boldogságát, az pedig családi drámája, ugyanis az énekesnek van egy lánya, akiről ritkán beszél. Most elárulta, hogy mi bántja leginkább a magánéletével kapcsolatban.

Hat év után megtaláltak egy eltűnt brit tinédzsert Franciaországban

Nagyvilág2023.12.22, 11:43

Előkerült egy brit tinédzser, akit 2017-ben anyja és nagyapja vitt el Nagy-Britanniából egy új, spirituális élet reményében. A fiú megszökött, miután megelégelte családja nomád életkörülményeit.

Itt vannak az első családi fotók Vasvári Vivienről az új férjével és öt gyerekükkel

Tévé2023.12.21, 13:09

Vasvári Vivien mozgalmas éven van túl, titkos esküvője után nem sokkal megszületett a harmadik gyereke az új férjétől. A családban így már öt gyerek van, a karácsonyi fotókon pedig először láthatóak így együtt. "Gyerekek nélkül a család egy meséhez hasonlít, de a gyerekekkel válik igazi tündérmesévé. Ők az életünk legédesebb gyümölcsei, amelyek a családfánk legszebb ágait alkotják. Velük a családunk története mindig folytatódik, új fejezetekkel, amiket együtt írunk meg napról napra"  írta a képek mellett.

Holtan talált rá egy ikerpárra az édesanyjuk New Yorkban

Nagyvilág2023.12.21, 12:16

Három nappal azután, hogy édesanyjuk élettelenül talált rá az ikreire a bronxi lakásukban, a hatóságok még mindig nem tudják, hogyan haltak meg.

„Apu, segítek, amiben csak tudok, de az ápolónőd nem leszek!"

She2023.12.20, 10:51

Amíg nem kerül az ember olyan helyzetbe, hogy mások jóindulatára szoruljon, el sem tudja képzelni, milyen segítséget kérni. Ugyanakkor a másik oldalon sem fenékig tejfel az élet.

Négy kisbabáját veszítette el Vajna Tímea

Tévé2023.12.19, 20:10

Most beszélt erről egy videóban.

Embertelen módon bánt a gondjaira bízott gyerekekkel egy nógrádi nevelőszülő

Itthon2023.12.19, 16:54

Többször minden ok, vagy előzmény nélkül megverte, megtépte, lökdöste a négy rábízott gyereket egy 59 éves kelet-nógrádi nő. Volt, hogy enni sem adott nekik. Az ügyészség felfüggesztett börtönt javasolt, illetve, hogy tiltsák el a nevelőszülői tevékenységektől.

Öt gyerek égett bent egy családi házban Arizonában - videó

Nagyvilág2023.12.19, 13:41

Tragédia történt: öt gyermek halt meg egy háztűzben Arizona északnyugati részén, miután egyedül hagyták őket otthon.

Kustánczi Lia máris testvért szeretne 8 hónapos kisfiának

Tévé2023.12.19, 10:38

Minél előbb szeretnék bővíteni a családot Kustánczi Liáék.

A gyerekneveléshez mindenki ért - főleg, akinek nincs gyereke...

She2023.12.18, 15:56

Kétféle ember létezik: aki ért a gyerekneveléshez, és akinek van gyereke - tartja a mondás. Elméletben mindenki komoly szakember, de a gyakorlat persze mindig húzósabb.

Óriási veszélyben a gyerekek digitális biztonsága

Techbázis2023.12.16, 11:11

A mesterséges intelligencia folyamatos fejlődése komoly segítséget jelenthet sok iparág számára, de sajnos a bűnözők is rájöttek, hogyan húzhatnak hasznot belőle. Főleg, ha a legtapasztalatlanabb korosztályt, a gyerekeket célozzák meg.

Kulcsár Edina majdnem 100 kiló volt a szülés előtt

Tévé2023.12.16, 09:51

Kulcsár Edina hét hónapja szülte meg a harmadik gyerekét, azóta folyamatosan próbálja leadni a terhesség alatt felcsúszott kilókat.

Hat éve, nyaralás közben tűnt el egy 11 éves brit fiú, most megtalálták Franciaországban

Nagyvilág2023.12.15, 09:51

Megtaláltak egy hat éve eltűnt brit kisfiút Franciaországban. Alex Batty mindössze 11 éves volt, amikor 2017 októberében eltűnt.

Solti Ádám felesége váratlanul levelet írt férje szeretőjének

Tévé2023.12.14, 12:05

Mint ismert, a színész évekig csalta a feleségét és gyereke is született a titkos kapcsolatból. 

Döbbenetes botrány: exfelesége rabolta el a korábbi PSG-focista gyerekeit

Sport2023.12.14, 11:34

A Paris Saint-Germain korábbi labdarúgója, Mevlut Erdinc elképesztő történetet osztott meg a közösségi médiában. Az egykori török válogatott csatár azt állítja, hogy az exfelesége már öt hónapja rejtegeti előle a gyerekeit, akiknek a nő családja szerint nem is ő az apjuk.

Megrázó részletek a sajószentpéteri gyilkosságról - disznóölő késsel szurkálta halálra szerelmét a féltékeny férj

Itthon2023.12.13, 14:20

Tegnap beszámoltunk róla, hogy vasárnap este Sajószentpéteren egy két gyerekes anyát ölt meg hidegvérrel a férje. A férfi először neki támadt a Hollandiából aznap este hazaérkező feleségének, majd megölte a nőt. Mindezt a két kislánya szeme előtt tette, akik azóta is sokkos állapotban vannak és nem lehet tudni, hogy kihez fognak kerülni.

Megerőszakolt két kamaszfiút egy pedofil újpesti karateedző

Itthon2023.12.13, 11:59

A karateedzőként, és masszőrként dolgozó férfi munkája során két fiatal fiút is szexre kényszerített. Éveken keresztül zaklatta őket. Arra is rábeszélte őket, hogy másokkal is lefeküdjenek, és hogy rendszeresen igyanak alkoholt. Többször vele. 

Családalapításról beszélt Tóth Vera

Tévé2023.12.13, 07:39

Tóth Vera és Pauli Zoltán nem akarja siettetni az eseményeket, de ha kopogtat a gólya, örömmel fogadják a jövevényt - írta a Bors.

Nem a külső jegyek teszik a fiút igazi férfivá, hanem a nő, aki mellette van

She2023.12.12, 15:06

Nézem a gyerekem és egy férfit látok. Hihetetlen. Az agyam tiltakozik, hiába látom, amit látok. Nekem ő még mindig a kisfiam. A kisbabám.

Kivette az ételt a zsiráf a gyerek kezéből - videó

[origo] utazás2023.12.11, 15:34

Az alábbi videót egy szafarin készítették, ahol egy zsiráf bedugta a fejét az autó ablakán, majd óvatosan, de határozottan kivette az ételt, amelyet egy gyerek szorongatott a hátsó ülésen.

Vonat gázolt el egy gyereket Komáromban

Nagyvilág2023.12.12, 13:00

Kedden súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba egy 12 éves fiút, miután elgázolta egy vonat Komáromban.

Ne üsd! A gyereknek nem pofonra, hanem biztonságos kötődésre van szüksége

She2023.12.11, 10:15

Bár a törvény szerint 2005 óta már Magyarországon is zéró tolerancia van a gyerekek testi fenyítésére, még mindig beszélni kell a témáról. Hogy miért? Azért, mert egy erőszakot elfogadó közegben nevelkedett szülőgenerációt kell meggyőzni arról, hogy nem attól lett rendes ember, hogy néha elkalapálták.

Tóth Gabi magyarázatot adott rejtélyes eltűnésére

Tévé2023.12.09, 11:55

A Sztárban sztár leszek! nézőinek feltűnt, hogy hiányzik.

Mostohaunokáját zaklatta szexuálisan egy miskolci férfi

Itthon2023.12.08, 17:02

A férfi 2017 nyarától egy házban élt a fiával, annak élettársával, és három közös gyermekével, valamint a fia nevelt lányával. A férfi és a kislány között nagyszülő-unoka viszony alakult ki annak ellenére, hogy nem vérrokonok. Egy idő után azonban a férfi szexuálisan zaklatni kezdte a kislányt.

Shane Tusupék hatalmas bulit rendeztek születendő gyereküknek

Tévé2023.12.07, 21:12

Shane Tusup és korábbi edzettje Nagy Viktória Zoé néhány napja jelentette be, hogy Tusup megkérte a lány kezét, azóta pedig az is kiderült, hogy  az első közös babájukat várják. Most a neme is kiderült, amit egy nembejelentő partyn tudtak meg a szülők és a vendégek.

Galamb fertőzött meg egy kétéves kislányt Ausztráliában, meghalt

Nagyvilág2023.12.07, 14:44

Egy kétéves ausztrál kisgyerek meghalt, miután elkapott egy, a galamboknál gyakori betegséget.

Keményen üzent a volt férje Janicsák Vecának

Tévé2023.12.07, 13:44

Janicsák Vecának az Instagramon üzent a volt férje az újabb bírósági tárgyalás előtt.

Szegedi Fecsó menyasszonya is megszólalt exe, Mandula Ádám drogos botrányáról

Tévé2023.12.06, 18:13

Mint írtuk, hatalmas botrányt okozott az egykori valóságshow-szereplő, Mandula Ádám, aki évek óta küzd a drog- és alkoholfüggőséggel.  A 33 éves férfi drogok hatása alatt, részegen őrjöngött az utcán, ahol fegyverrel is lövöldözött, valamint egy karddal hadonászott. Végül a rendőrség elfogta, őrizetbe vette, a bíróság dönt a továbbiakról. Most Géczi Bea, Szegedi Fecsó menyasszonya is megszólalt gyereke apjáról, akinek régóta nem engedi meg, hogy találkozzon közös kisfiukkal, most újabb lépéseket tervez tenni az ügyben.

Sz*r gyerek vagyok, amiért nem áldozom fel magam a bajba jutott anyukámért?

She2023.12.05, 12:45

Lassan egy hónapja szaggatja a lelkemet mindaz, ami anyával történik. Pontosabban a tehetetlenség, hogy bármivel is próbálkozom, nem tudok segíteni rajta. Nem használnak a szavak, a tettek, elmegy a füle mellett minden és egyre mélyebbre süllyed. Engem pedig felörül a düh, a szomorúság, a kétségbeesés, és az, hogy emiatt egy szar gyereknek érzem magam.

Tovább szidja volt férjét, Meggyes Dávidot Horváth Gréta

Tévé2023.12.05, 11:31

Mint írtuk, Horváth Gréta máris üzent a Meggyes Dávid és Stana Alexandra kapcsolati válságáról szóló hírekre, ugyanis sokan kérdezték tőle, mit szól a hírekhez. Valószínűleg elégtételként tekint erre, hiszen a táncosnővel csalta meg volt férje, de ennek ellenére visszafogott véleményt nyilvánított a közösségi oldalán. Azonban Meggyes sírása a Párharcban jobban felidegesítette, és nem tudja mire vélni a történteket.

Egy autós elütött egy gyereket Esztergomban, majd továbbhajtott - videó

Itthon2023.12.04, 11:24

A sofőr Esztergomban hajtott az autójával, amikor az egyik zebránál egy gyerek körülnézés nélkül az útra lépett. Az autós vészfékezett, de nem tudott megállni, elütötte a gyereket. Ezek után nem szállt ki a kocsiból, hogy segítsen, hanem továbbhajtott.

Japánban élnek a világ legegészségesebb gyerekei - 4 dolog, amit ott másképp csinálnak

Life.hu2023.12.02, 14:25

Japánban élnek a világ legegészségesebb gyerekei és ez nem véletlen. Olyan rendszert építettek ki, amelyben egészen óvodás koruktól fogva tanulják, milyen nagyon fontos az, hogy mit fogyasztanak. Kiderült, hogy mit csinálnak ott másként és miért működik.

53 évesen lesz apa a Hooligans frontembere

Tévé2023.12.01, 07:05

Az 53 éves frontember korábban elmondta, már lemondott arról, hogy gyereke legyen. Most elárulta, hogy van párja, aki gyereket vár tőle.

Ünnepre hangoló előadásokkal várják a családokat decemberben a Müpában

Itthon2023.11.30, 16:17

Az év végi rohanás közepette és az ünnepi készülődés forgatagában még nagyobb szükségünk lehet a kikapcsolódásra és arra, hogy minőségi időt töltsünk együtt azokkal, akik a legközelebb állnak hozzánk. A Müpa ebben az időszakban is a család minden tagjának kínál programot, amellyel hangolódhat a közelgő ünnepekre.

Rendszeresen megerőszakolta a nevelt lányát egy tatabányai férfi

Itthon2023.11.30, 12:48

Egy tatabányai férfi éveken keresztül, többször is megerőszakolta a nevelt lányát. Amikor a lány segítséget kért az anyjától, a nő nem hitt neki, sőt, még meg is verte.