gyárlátogatás

címke rss

Óriási betonpillérek jelzik a kecskeméti Mercedes-gyár születését

Megmozgattak 2,5 millió köbméter földet, leástak háromezer darab, harmincméteres betonoszlopot és lefektettek hat kilométernyi vízvezetéket - néhány érdekesebb adat a Kecskemét mellett épülő Mercedes-gyár területéről, ahol a nemzetközi sajtó szerint Infiniti-modell is készül majd. A gyárváros német igazgatója beszélt erről is az [origo]-nak, de rákérdeztünk a leendő fizetésekre és arra is, hogy megpróbálnak-e magyar vezetőket átcsábítani a konkurenciától.

Orbán Viktor a Darling utcában frizbizett Cudarral

Itthon2012.08.25, 09:32

Öltönyös üzletemberek, gyári munkások és kutyakiképzők között vegyült el Orbán Viktor, amikor egy állateledelgyárat látogatott meg Bükön. A miniszterelnök sablonos beszéddel nyitott, majd egy pumival frizbizett, végül köpenyben és védősisakban indult gyárat látogatni. Megtudtuk, hogy járatos kutyakérdésben, és azt is, hogy mit tart az elmúlt 20 év egyik legnagyobb problémájának.

Magyar motorok dübörögnek Amerikában

Auto2013.06.14, 17:21

Nem is olyan régen még kinevették volna azt, aki azt állítja, hogy mi gyártjuk majd egy csomó amerikai autó motorját, pedig tényleg így van. Megnéztük Európa egyik legrugalmasabb motorgyárát Szentgotthárdon.

Hogyan készül? Megmutatjuk! - új epizódokkal

Ozone Network2018.10.21, 09:57

Hogyan készül a legmenőbb Audi, vagy éppen a Hollóházi porcelán? Esetleg az érdekli, hogy mi a Lipóti kakaós csiga készítésének titka? Tartson velünk, megmutatjuk!

Így újítja meg a gyárlátogatás műfaját Kim Dzsongun

Gazdaság2018.07.21, 10:40

Eddig nem tapasztalt, szokatlan hangvételt ütött meg Kim Dzsongun, Észak-Korea első számú vezetője, mikor felkereste az ország néhány kiemelt gazdasági jelentőségű projektjének helyszínét. A BBC beszámolójából és a KCNA, a latorállam hivatalos hírügynöksége közzétette képekből az valószínűsíthető, hogy a látogatások az elmúlt néhány napban történtek. Galériánk a cikk végén!

Előző
  • 1
Következő