gyanúsítottak

címke rss
Halálra késeltek egy férfit Ferencvárosban, két férfit őrizetbe vettek

Halálra késeltek egy férfit Ferencvárosban, két férfit őrizetbe vettek

Kihallgatták és őrizetbe vették a budapesti nyomozók azt a 20 éves férfit és a társát, akik a gyanú szerint január 20-án kora este Ferencvárosban összevesztek egy fiatallal, akit B. János megkéselt. A 19 éves férfi a helyszínen meghalt.

Kegyetlen sátánista gyilkosság - megrázó részletek, csak erős idegzetűeknek!

Nagyvilág2022.11.19, 06:49

Egy kővel zúzta szét egy nő fejét, kibelezte, majd levágta az ujjait, lábujjait és füleit egy 26 éves texasi férfi. Mindezt azért, hogy áldozatként mutassa be egy vallási szertartáson. Anyja elmondta, hogy fia azt állította neki, hogy hangokat hallott a fejében, és hogy a nő maga egyezett bele, hogy feláldozza.

Két gyanúsítottat is kihallgattak Béres Anett teaszeánszos ügyében

Life.hu2023.02.21, 14:20

Tavaly nyáron megrázó eseménysorozatnak lehettünk tanúi: Béres Anett, a ValóVilág egykori játékosa egy alternatív gyógyítószertartás során szenvedett súlyos sérüléseket: felépülése pedig azóta is tart. Kiderült, hogy az ügyben két személyt is gyanúsítottként kezelnek.

Holttestet találtak Újszegeden: három gyanúsítottat vettek őrizetbe

Life.hu2023.05.30, 12:34

Három gyanúsítottat vettek őrizetbe a vasárnap Szegeden történt haláleset miatt - közölte a rendőrség hétfőn a honlapján.

Előző
  • 1
Következő