gyanúsított
címke rss- kapcsolódó címkék:
- rendőrség
- gyilkosság
- VV Fanni
- nyomozás
- Madeleine McCann
- Legfrissebb
- Legrégebbi
VV Fanni állítólagos gyilkosa végre megszólalt: elmondta, mi történt aznap
VV Fanni 2017. november 20-án tűnt el budapesti otthonából, majd két héttel később kiderült: gyilkosság áldozata lett. Halálával egy hozzá feltehetően közel álló férfit, B. Lászlót gyanúsítják, aki azóta előzetes letartóztatásban is van. A férfi végre elmondta, mi is történt a gyilkosság napján.
Összeomlott a börtönben VV Fanni gyilkosa
Összeomlott a börtönben VV Fanni feltételezett gyilkosa- írja a Blikk.
Előzetesben a debreceni gyilkosság gyanúsítottja
Más erőszakos bűncselekmény miatt őrizetbe vették a debreceni Nagyerdőben történt emberölés feltételezett elkövetőjét, aki később bevallotta a gyilkosságot is.
Őrizetben a Rákóczifalván elkövetett gyilkosság gyanúsítottja
Egy nap alatt azonosították és elfogták a rákóczifalvai emberölések gyanúsítottját a nyomozók.
Szabadon engedték mind a 475 terrorista gyanúsítottat
A nigériai bírók úgy döntöttek megfelelő bizonyíték hiányában, szabadon engedik azt a 475 embert, akiket azzal gyanúsítottak, hogy kapcsolatban állnak az iszlámista terrorszervezettel, a Boko Harammal. A szabadulók között voltak idősek, fiatalok és egy kismama is.
Valóban körtét evett tette előtt a hírhedt baltás gyilkos?
1892. augusztus 4-én egy gazdag, és köztiszteletnek örvendő idős házaspár, Andrew Jackson Borden és Abby Borden holttestére bukkantak saját otthonukban, a Massachussetts állambeli Fall Riverben. Mindkettejüket brutális módon, baltával végezték ki. Vajon a mély ellenszenv késztette arra a lányukat, Lizzie Bordent, hogy megölje önző, zsugori édesapját, valamint mostohaanyját? Vagy éppen csak rosszkor volt, rossz helyen és más volt a tettes? A kriminalisztikatörténet elhíresült esete máig megoldatlan ügy maradt.
Újabb gyanúsított után nyomoz az FBI a Las Vegas-i lövöldözés ügyében
A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) újabb gyanúsított után indított nyomozást a tavaly októberi Las Vegas-i tömeggyilkosság ügyében. A hírt Joe Lombardo, Clark megye seriffje jelentette be pénteki sajtókonferenciáján.
VV Fanni-gyilkosság: nem vállalja a hazugságvizsgálatot a gyanúsított
Ha a rendőrség megtalálja Novozánszki Fanni holttestét, és a szakértők megállapítják, hogy különös kegyetlenséggel ölték meg, akkor az még nagyobb büntetést jelenthet majd a gyilkosának – írja a Blikk.
Videón a rákoskeresztúri gyilkosság gyanúsítottja: így fogták el
Három órán belül fogták el a rendőrök azt a férfit, aki tegnap éjjel meggyilkolt egy 19 éves lányt rákoskeresztúron.
A Facebookon üzengetett egymásnak a rendőrség és a gyanúsított
A Facebookon esett egymásnak a rendőrség és a gyanúsított: utóbbi maga kezdett el kommentelgetni a bejegyzés alá, amelyben őt keresték.
- címkék:
- rendőrség
- gyanúsított
- komment
- Címkefelhő »
Ilyen ember volt VV Fanni feltételezett gyilkosa: edzője nyilatkozott
A rendőrség továbbra is kutat VV Fanni, azaz Novozánszki Fanni holtteste után. Keresték már a Dunában és a Keszthely környéki erdőkben is, eddig hiába. A gyanúsított, B. László előzetes letartóztatásban van. A gyilkosságot nem ismerte be, de a bűnrészességét beavallotta. A férfi egykori kajakedzője mondta el a Borsnak, hogy milyen ember is volt "Lackó". "Tisztességes, szerető családban nőtt fel Lackó, az édesanyja egy igazi angyal. A nagyszülei is mindig imádták. Hihetetlen, hogy gyilkossággal vádolják. Ígéretes tehetség volt, igazi hajtós, de jó gyereknek ismertem. Utoljára Dunaújvárosban futottunk össze két éve. Ugyanolyan volt,, ...
VV Fanni kuncsaftjairól szóló notesza előkerült
VV Fanni november 20-án tűnt el, azóta keresi őt családja és a rendőrség. Eleinte eltűnt személyként kezelték, ám azóta kiderült, a fiatal lány szinte biztos, hogy már nincs életben.
Már nem csak M. Richárdot gyanúsítják a Dózsa György úti halálos gázolás miatt
M. Richárd 140-el hajtott, de a Citroen vezetője szabálytalanul kanyarodhatott a Dózsa György úton. A rendőrség a szakértői véleményt figyelembe véve halált okozó közúti baleset okozásával gyanúsítja a Citroen vezetőjét.
Ő az! Fotón a férfi, akit letartóztattak VV Fanni eltűnése miatt
Hétfőn kérették be a két hete eltűnt VV Fanni édesanyját a rendőrségre, hogy közöljék vele: már nem élő testet keresnek, lánya elhunyt. Mint ismeretes, Fanni eltűnésével kapcsolatban egy férfit már korábban letartóztattak.
- címkék:
- VV Fanni
- gyanúsított
- Címkefelhő »
Kettős gyilkosság egy kisvárosban
Letartóztattak egy férfit kettős gyilkosság miatt Banburyben, miután két holttestet találtak egy háznál vasárnap este.
Borsodnádasdi gyilkosság: Döntött a bíróság Csenge gyilkosának sorsáról
A Miskolci Törvényszék csütörtökön délelőtt hozott ítéletet B. Roland sorsáról.
Eltűnt a 9 éves kislány az esküvő után, egy ember őrizetben
Egy férfit letartóztatott a rendőrség, miután egy vasárnapi esküvő után eltűnt egy kilenc éves kislány a franciaországi Isére megye keleti részén. A Le Figaro információi szerint a férfi bűnöző, droggal is kereskedett, de szexuális bűncselekmények miatt sohasem bűntették.
Finn terrortámadás: szabadon engedtek két embert
A finn hatóságok elengedtek két embert, akiket a múlt heti, késes terrortámadás miatt vettek őrizetbe.
- címkék:
- Finnország
- Turku
- késelés
- gyanúsított
- Címkefelhő »
Rotterdami terrorriadó: újabb embert vettek őrizetbe
Hollandiában a szerda esti rotterdami terrorriadóval kapcsolatban egy második embert is őrizetbe vettek a hatóságok. Az első elfogás vaklárma volt.
- címkék:
- Rotterdam
- merénylet
- gyanúsított
- riadó
- Címkefelhő »
Szíriai kamasz fiúk késeltek irakiakat Németországban
Egy 14 és egy 16 éves szíriai fiatalt vettek őrizetbe Németországban, akikről azt feltételezik, hogy ők késeltek. További két embert még keresnek. Egy ember meghalt.
- címkék:
- Németország
- késelés
- gyanúsított
- áldozat
- Címkefelhő »
Finnországi késelés: még négyen őrizetben
Négy embert vettek őrizetbe a finn rendőrök, akik kapcsolatban állhattak a késes támadóval.
- címkék:
- Finnország
- késelés
- gyanúsított
- Címkefelhő »
Gyógyszerhamisító labort számoltak fel a rendőrök Budapesten
A rendőrség négy gyanúsítottat hallgatott ki, és több mint 600 ezer gyógyszert foglaltak le. Többek között keverőgépet, tablettázógépet, adagológépet, címkéző berendezést, és nagy mennyiségű valutát találtak a gyógyszerek mellett a rendőrök.
Kínozzák a gyanúsítottakat Kamerunban
Az elmúlt négy évben több mint 100 embert kínoztak meg és zártak el a külvilágtól a Boko Haram iszlamista csoport ellen küzdő kameruni hatóságok - jelentette az Amnesty International.
Egy terhes asszonyt is megvert az unokahúgát cigiztető férfi
Gyanúsítottként hallgatták ki azt a férfit, aki égő cigit tett a másfél éves unokahúga szájába. A férfi védekezését elutasította az ügyészség.
- címkék:
- cigaretta
- gyerek
- gyanúsított
- férfi
- Címkefelhő »
Négy embert vettek őrizetbe a brüsszeli merényletkísérlet miatt
Kedden akart egy terrorista robbantani a pályaudvaron.
Ismerősét rabolta ki egy férfi Szolnokon
A fiatal szolnoki férfi fényes nappal az utcán rabolta ki ismerősét. A nyomozók rövid időn belül azonosították és elfogták gyanúsítottat.
- címkék:
- rablás
- gyanúsított
- Szolnok
- Címkefelhő »
Elkülönítették rabtársaitól a Teréz körúti robbantót
Dührohamot kapott, és megrongálta a celláját.
Egy nőt gyanúsítanak Madeleine McCann elrablásával
Madeleine McCann elrablásának első számú gyanúsítottja egy lila ruhás nő, akit egy szemtanú látott azon a bizonyos estén az apartman körül ólálkodni.
- címkék:
- Madeleine McCann
- gyanúsított
- nő
- Címkefelhő »
A lépcsőházban támadt rá egy férfi
A mentők hívták a rendőröket, mert tegnap este egy ismeretlen férfi egy pécsi társasházban megütötte az egyik lakót.
Plüsskutyába rejtette bicskáját a szurkáló
Valószínűleg a 20 éves gyanúsított sem tudná megmondani, miért is bicskázott a szilveszteri bulin, a bűnjelet később egy plüssállatba rejtette.
Több ezer liter gázolajat szívott le a kaposvári tolvaj
Rendszeresen gázolajat szívott le teherautókból, kamionokból a kaposvári férfi, április óta járt rá az üzemanyagtartályokra.
- címkék:
- lopás
- gázolaj
- gyanúsított
- Kaposvár
- Címkefelhő »
Videó! Így fogták el a Teréz körúti robbantót
Elfogták azt a férfit, aki a gyanú szerint a Teréz körúton robbantott. Most egy felvétel is felkerült az akcióról.
Újabb támadásokra készülhetett a Teréz körúti robbantó
A rendőrök voltak a Teréz körúti robbantó célpontjai – ezt már közvetlenül a támadás után is elmondta a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője és az országos rendőrfőkapitány, és ezt most, az ügy gyanúsítottjának elfogása után is tartják. Az indokokról viszont egyelőre keveset tudnak, mert a szerdán elfogott férfi nem tett vallomást. Az viszont biztos, hogy egyedül volt, nem segítette senki a robbantás helyszínén.
Nem csak kémkedéssel, csalással is gyanúsítják Kovács Bélát
Polt Péter legfőbb ügyész újabb indítványt tett az Európai Parlament elnökénél Kovács Béla európai parlamenti képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére, ezúttal jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és hamis magánokirat felhasználásának vétsége megalapozott gyanúja miatt.
Puszta kézzel verte agyon idős főbérlőjét
Ágyában támadtak az idős örkényi férfira, részeg albérlője a gyanú szerint ököllel verte halálra az áldozatot.
Emberölés Örkényben, a gyanúsítottat elfogták
Néhány órával az örkényi gyilkosság után már elő is állították a rendőrök a gyanúsítottat.
- címkék:
- gyilkosság
- gyanúsított
- Örkény
- Címkefelhő »
Lakók buktatták le a sajtkrémes betörőket
Tubusos sajttal akciózott a két fővárosi gyanúsított Szolnokon, de hiába próbálták leplezni a bűncselekményt.
- címkék:
- Szolnok
- betörés
- gyanúsított
- tömlős sajt
- Címkefelhő »
Brutális gyilkosság Óbudán: szeméttárolóban találtak rá a holttestre
A rendőrség csütörtök délután elfogta a 45 éves férfit, aki a gyanú szerint agyonverte ismerősét, testét pedig egy szeméttárolóban rejtette el.
Megszólalt a Lajcsi-ügy másik gyanúsítottja: "Ártatlan vagyok"
Csendes Csaba, akit néhány hónapja Galambos Lajos és felesége mellett szintén gyanúsítottként tartóztattak le a rendőrök, bízik benne, hogy kiderül az igazság.
Már megint képtelen volt összefogni a baloldal
Nem lesz baloldali összefogás abban a dunaújvárosi választókerületben, ahol egy gyilkossággal gyanúsított fideszes képviselő lemondása miatt kell választani június 5-én. Az MSZP bízik abban, hogy a többi baloldali párt segítsége nélkül is győz, és nem akar nem működő szövetségeket összetákolni. Mindezek ellenére biztosra lehet venni a 2018-as baloldali közös indulást.
Távcsöves puska a tyúkólban, drog a padláson
Komplett fegyverlerakatot találtak a rendőrök egy békési férfinél: távcsöves, hangtompítós puskát tartott a tyúkólban, lőszereket a fotel alján, a padlásról pedig drog került elő.
- címkék:
- Békés
- kábítószer
- fegyver
- gyanúsított
- Címkefelhő »
Fiatal lányt próbáltak megerőszakolni Miskolcon
Falnak szorította támadója a rémült lányt, de szerencsére megzavarták. A 18 éves fiú más szexuális támadásért is felelhet.
Késsel váltotta ki a fájdalomcsillapítót
Pénztárca helyett kést húzott elő a gyanúsított, fájdalomcsillapítót raboltak Dunakeszi egyik gyógyszertárából.
Tagad a keddi késelés gyanúsítottja
Sokkot kapott a vértől, ezért hajtott el a helyszínről az áldozat autójával - ezt mondta rendőrségen a keddi fővárosi késelés gyanúsítottja.
- címkék:
- késelés
- gyanúsított
- tagadás
- Címkefelhő »
Előzetesbe került egy férfi a törökszentmiklósi drogbotrány miatt
Előzetesbe került egy 39 éves törökszentmiklósi férfi, mert a gyanú szerint tőle származhattak azok a drogok, amik miatt hat fiatal majdnem meghalt. A végzés egyelőre nem jogerős.
- címkék:
- Törökszentmiklós
- gyanúsított
- díler
- Címkefelhő »
Gyilkosságba torkollt a kocsmai mulatozás
A szegedi kocsmai mulatozás gyilkosságba torkollt, a gyanúsítottat pár órán belül őrizetbe vették.
- címkék:
- Szeged
- késelés
- emberölés
- gyanúsított
- Címkefelhő »
A lánya ölhette meg a zagyvarékasi nőt
Szerdán őrizetbe vették a zagyvarékasi emberölés gyanúsítottjait: a meggyilkolt asszony lányát, és annak barátját.
- címkék:
- bűnügy
- emberölés
- gyanúsított
- Címkefelhő »
Lajcsi-ügy: Megszólalt, a titokzatos harmadik szereplő
Most először állt kamera elé, a Boglárka apartmanház közös képviselője: Csendes Csaba: Galambos Lajos és Boglárka mellett ő volt a harmadrendű gyanúsított.
Gyilkosság történt Debrecenben: Megöltek egy 54 éves nőt
Egy 54 éves asszony megölésével gyanúsítják azt a férfit, akit őrizetbe vettek Debrecenben.
- címkék:
- gyilkosság
- gyanúsított
- Debrecen
- Címkefelhő »
Csőkulccsal verték agyon a 90 éves bácsit
Elfogták a csemői rablógyilkosság gyanúsítottjait. Az áldozatot ismerhette a rablás ötletgazdája, aki a napokban, a társával együtt előzetesbe kerültek.