Guus Hiddink

címke rss

Spanyolország véget vetett az orosz csodának

Sport2008.06.27, 08:48

Bár egy mérkőzés még hátravan, eddig úgy tűnik, a spanyol válogatott Oroszország ellen képes a legjobban játszani: Fernando Torresék az első csoportmeccsük után a négy között is három góllal verték Guus Hiddink csapatát, amely az elődöntőig meggyőzően menetelt, ott azonban csupán ötven percig tudta kérdésessé tenni, melyik válogatott lesz a németek ellenfele a vasárnapi döntőben. Spanyolországban égig ér a boldogság, hiszen a válogatott 24 év után játszhat újra aranyéremért egy nemzetközi tornán. 

A spanyolok győzni, az oroszok focizni akarnak

Sport2008.06.26, 11:58

Habár a spanyol válogatott két hete 4-1-re verte Oroszországot, ennek az eredménynek gyakorlatilag senki sem tulajdonít jelentőséget, a megtáltosodott szbornaja ugyanis azóta sorra intézte el az ellenfeleit, ráadásul olyan meggyőző futballt mutatott be, hogy még Xavi szerint is a torna esélyesévé lépett elő. A spanyolok ugyanakkor eddig szintén hibátlanok, s a több mint másfél éve veretlen válogatott tagjai nem félnek már az elődöntő előtt az Európai-bajnoki címről beszélni. Kiderült, hogy Luis Aragonés nem szereti a sárgát, de a mustárral kiegyezik, Guus Hiddink pedig elárulta az orosz futball titkát, és még az egyik játékosát is ssikerült ...

Szesztilalom Moszkvában, Arsavin a Barcáról álmodik

Sport2008.06.26, 14:22

Hatalmas az érdeklődés Oroszországban az orosz csapat következő - a döntőbe jutásért a spanyolokkal csütörtök este vívandó - Eb-meccse iránt, s Guus Hiddink szövetségi kapitánynak már szobrot is állítottak a lelkes szurkolók.

Guus, mint orosz keresztnév

Sport2008.06.25, 08:01

A labdarúgó Európa-bajnokságon elődöntős válogatott szövetségi kapitányának, Guus Hiddinknek a keresztnevét kapta egy orosz kisbaba, az egyik helyi szanatóriumban pedig elkészült a holland szakember szobra.

Lábteniszbe fulladt az orosz titokkeresés

Archívum2008.06.24, 06:25

A labdarúgó Európa-bajnokság első szabadnapján ellátogattunk az orosz válogatott edzésére, de nem sikerült megfejteni a kelet-európaiak titkát. Az mindenesetre kiderült, hogy a lábteniszben nagyon jók az oroszok, ellenben nyilatkozni nagyon nem szeretnek, Guus Hiddink viszont amellett, hogy remek szakember, még türelmes is.

Varázslóként tekintenek Hiddinkre az oroszok

Archívum2008.06.23, 13:46

Az orosz lapok hétfőn a címlapon, lelkes írásokban számoltak be a holland csapat felett aratott szombati győzelemről a labdarúgó Európa-bajnokságon.

A hollandokat kiütötte a Hiddink-féle vodkanarancs

Sport2008.06.22, 11:00

Ismét bebizonyosodott, hogy ha egy válogatott a csoportkörben parádézik, attól még simán kizúghat az egyenes kieséses szakaszban. Ezúttal Hollandia volt az áldozat, amely az Eb bázeli negyeddöntőjében nem bírt a Guus Hiddink által remekül felkészített oroszokkal, akik a Zenit UEFA-kupa-diadal után újra térdre akarják kényszeríteni az öreg kontinenst egy Andrej Arsavin nevű zseni vezérletével.

Kisteleki kapitányjelöltje sokat vár Koemantól

Sport2008.06.21, 16:15

Kisteleki István tavaszi kapitánykereső turnéja során a holland Aad de Mos is a bedobott nevek között volt, végül mégsem ő lett a befutó. A 61 éves edzőt Bázelben, Guus Hiddink sajtótájékoztatója után sikerült pár kérdés erejéig megállítani, szóba került a magyar kapitányi poszt is, de erre inkább nem akart válaszolni.

Hiddink az év árulója szeretne lenni Hollandiában

Sport2008.06.21, 18:27

Pikáns párharcra kerül sor a labdarúgó Európa-bajnokság harmadik negyeddöntőjében, a holland válogatott ugyanis a Guus Hiddink irányította oroszokkal meccsel Bázelben. Idestova tíz éve éppen Hiddink volt az egyik, aki elindította az edzői pályán Marco van Bastent, a mostani rivális szövetségi kapitányát, ami újabb aspektusból teszi érdekessé a találkozót. Hiddink mindenesetre nem foglalkozik a hazafias érzelmekkel, az orosz himnuszt választja majd, és örülne, ha a meccs után árulónak tartanák Hollandiában.

Moszkva megbénult, Arsavin a hollandoknak bókolt

Sport2008.06.19, 17:46

Az orosz labdarúgó-válogatott jó játékkal búcsúztatta a svédeket az Európa-bajnokságon, így Guus Hiddink szövetségi kapitány éppen honfitársai, a hollandok ellen vezetheti együttesét a szombati negyeddöntőben. Az oroszok legjobbja, a zenites Andrej Arsavin szerint Hollandiáé a foci-Eb legjobb csapata. Sajtóvisszhangok, hírek, értékelések, nyilatkozatok.

Arsavin hazaküldte a svédeket az Eb-ről

Sport2008.06.18, 23:30

Az első két csoportmérkőzésen eltiltás miatt nem szereplő Andrej Arsavinnal kiegészült orosz labdarúgó-válogatott könnyed győzelmet aratott Svédország felett az Európa-bajnokság D csoportjában, így Guus Hiddink együttese készülhet a Hollandia elleni negyeddöntőre, míg a skandinávok utazhatnak haza a kontinensviadalról.

Oroszország elbúcsúztatta az Eb-címvédőt

Sport2008.06.15, 08:47

Az orosz válogatott Szirjanov 33. percben szerzett góljával legyőzte a címvédő Görögországot, amely a csoportmeccsek után így már biztosan búcsúzik az Európa-bajnokságtól, Guus Hiddink csapata pedig ki-ki meccset játszhat Svédországgal a továbbjutásért.

Villa kiszúrta az oroszok lufiját

Sport2008.06.11, 01:03

Elmaradt az orosz meglepetés, Spanyolország az Európa-bajnokság  eddigi leggólgazdagabb meccsén 4-1-re győzött Guus Hiddink válogatottja ellen. David Villa mesterhármassal nyitott, Fabregas csereként is gólig és gólpasszig jutott, Oroszországnak pedig nemcsak a csatársorával, de a védelmével is komoly gondok vannak.   

Jönnek a címvédő görögök és a spanyolok

Sport2008.06.10, 10:30

A keddi nap folyamán az utolsó négy válogatott is bemutatkozik a kontinensviadalon, hiszen a D csoportban is megkezdődnek a küzdelmek. A címvédő görög együttes a svédekkel játszik, vagyis a torna talán két legrutinosabb (és egyben legöregebb) gárdája mérkőzik egymással, míg sokak által titkos esélyesnek tartott oroszok a nem olyan titkos esélyesként induló, ám rendre elbukó spanyolokkal találkoznak.

Neuville pizzázhat, Hiddink bőrgatyába bújik

Sport2008.06.06, 17:07

A labdarúgó Európa-bajnokság szombati nyitánya előtt egyre másra érkeznek furcsa hírek a csapatok házatájáról. Az oroszok holland kapitánya, Guus Hiddink bejelentette, ha döntőbe jutnak, bőrnadrágba bújik. Az olaszok isteni sugallatra várnak, Oliver Neuville pedig élete végéig ingyen pizzázhat, ha a németek nyerik az aranyat.

Hiddink még eltiltott csatárára is számít

Archívum2008.05.27, 18:17

Kihirdette végleges, 23 fős keretét a jövő szombaton kezdődő labdarúgó Európa-bajnokságra Guus Hiddink, az orosz válogatott szövetségi kapitánya.

Nedved nem tér vissza a cseh válogatottba az Eb miatt

Archívum2008.05.14, 21:30

Kijelölte előzetes keretét a június 7-én kezdődő Európa-bajnokságra Karel Brückner, a cseh labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.

Megint kapitányt keres az ausztrál válogatott

Archívum2007.11.18, 14:38

A tavalyi világbajnokságon az ausztrál válogatott várakozáson felül szerepelve bejutott a legjobb 16 közé, és ott is csak óriási küzdelemben esett ki a későbbi világbajnok olasz együttes ellen. Az Ázsiai Labdarúgó-szövetséghez tartozó ország futballvezetői az akkori kapitány, Guus Hiddink távozását követően mindmáig nem nevezték ki a végleges szakvezetőt, de nyílt titok volt, hogy az év végén Dick Advocaat ülhet le a kispadra - aki azonban most visszalépett a megállapodástól, így az ausztráloknak megint edzőt kell keresniük.

Ötezer rendőr vigyázza az orosz-angol Eb-selejtezőt

Sport2007.10.17, 15:04

A szerdai orosz-angol Eb-selejtező előtt bizonytalanság uralkodott Moszkvában azt illetően, hogy mire kell számítani a hírhedt angol futballhuligánok és a mögöttük nem nagyon elmaradó orosz "kollégák" találkozása kapcsán.

Blohin lemond, ha Ukrajna nem jut ki az Eb-re

Archívum2007.10.10, 19:08

Lemond posztjáról Oleg Blohin ukrán szövetségi kapitány, ha a labdarúgó-válogatott nem kvalifikálja magát a 2008-as Európa-bajnokságra.

Hiddink egyelőre nem lesz a Chelsea edzője

Sport2007.09.27, 19:10

Brit lapértesülések szerint Guus Hiddink, az orosz labdarúgó-válogatott holland szövetségi kapitánya jelenleg nem vállalja el a Chelsea szakmai munkájának irányítását, de nem zárkózik el egy későbbi együttműködés elől.

Hiddink nem lesz a Chelsea edzője

Archívum2007.04.14, 09:27

Guus Hiddink, az orosz labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kizárta annak a lehetőségét, hogy az idény végén átveszi a Chelsea irányítását.

Beckham festett, Hiddink adót csalt

Sport2007.03.08, 13:13

E heti futballmagazinunk talán legérdekesebb anyaga David Beckhamről szól, aki telerajzolt egy falat, felelevenítve pályafutása rossz és jó pillanatait. A legmegdöbbentőbb riportot a Vicenza amputált karú csatáráról tekinthetik meg: az autóbalesetet szenvedett Julio Gonzalez nem adja fel, vissza akar térni a futballpályára. Persze szép gólokat is láthatnak Dél-Amerikából és Európából egyaránt. Tartson velünk - focival a világ körül!

Hiddink felfüggesztett börtönbüntetése adócsalásért

Sport2007.02.27, 15:15

Adócsalásért hat hónapos felfüggesztett börtönbüntetést és 45 ezer eurós bírságot szabtak ki Guus Hiddink holland labdarúgóedzőre.

Mourinho elhagyhatja a Chelsea-t

Sport2007.01.08, 13:34

A Sunday Mirror című lap értesülése szerint Jose Mourinho elhagyja a Chelsea csapatát, ha az együttes nem lesz aranyérmes a szezon végén a labdarúgó Premier League-ben.

A kenguruk és csirkevér

Archívum2007.01.05, 06:32

Az ausztrál válogatottnak tavaly 28 év után sikerült ismét kijutnia a világbajnokságra, miután a pótselejtezőn tizenegyesekkel legyőzte Uruguay válogatottját, és a sikert a szakemberek elsősorban a sorsdöntő párharc előtt kinevezett szövetségi kapitánynak, Guus Hiddinknek tulajdonították - azonban lehet, hogy az auszik vb-szerepléséért nem is ő, vagy valamelyik focista tette a legtöbbet, hanem egy John Safran nevű televíziós műsorvezető.

Viduka lesz az ausztrálok csapatkapitánya

Archívum2006.05.22, 06:02

Mark Vidukát, az UEFA Kupa-döntős FC Middlesbrough 30 éves támadóját nevezte ki csapatkapitánynak Guus Hiddink, a június 9-én kezdődő németországi labdarúgó-világbajnokságra készülő ausztrál válogatott szakvezetője.

Hiddink kihirdette ausztrál vb-keretét

Archívum2006.05.10, 11:12

A hétfői határidő lejártának közeledtével sorra hozzák nyilvánosságra keretüket a június 9-én rajtoló németországi labdarúgó-világbajnokságon érdekelt csapatok szövetségi kapitányai: ezúttal Guus Hiddink, az ausztrál válogatott irányítója fedte fel lapjait. A holland tréner tapasztalt, kipróbált játékosoknak szavazott bizalmat.

Hiddink orosz szövetségi kapitány lesz

Archívum2006.04.11, 11:56

Hamarosan orosz szövetségi kapitány lesz Guus Hiddink, a PSV Eindhoven és az ausztrál labdarúgó-válogatott holland sztáredzője.

Hiddink a szezon végén távozik Eindhovenből

Archívum2006.03.24, 14:37

Guus Hiddink, a holland PSV Eindhoven labdarúgócsapatának vezetőedzője a szezon végén távozik az együttestől.

Az ausztrálok már Hiddink utódját keresik

Archívum2006.02.20, 11:30

Az ausztrál labdarúgás már a Guus Hiddink utáni időszakra készül: ha a holland szakvezető nem hosszabbít szerződést a "socceroosnál" az idei németországi világbajnokság után, csakis világklasszis utód léphet a helyére a válogatott élén.

Wengert nem érdekli az angol kispad

Archívum2006.01.28, 13:44

Arséne Wengert, az Arsenal FC francia vezetőedzőjét nem érdekli az angol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi posztja, vagyis nem akar a világbajnokság után távozó svéd Sven-Göran Eriksson helyébe lépni.

Hiddinket érdekli az angol kispad

Sport2006.01.25, 18:08

Guus Hiddink szívesen lenne az angol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya - legalábbis ezt nyilatkozta Cees van Nieuwenhuizen, a tréner menedzsere a BBC-nek.

Augenthaler a Wolfsburg új edzője

Sport2005.12.29, 18:08

A labdarúgó Bundesligában szereplő VfL Wolfsburg Klaus Augenthalert szerződtette vezetőedzőnek a menesztett Holger Fach helyére.

Adócsalással gyanúsítják Guus Hiddinket

Archívum2005.10.31, 13:35

Adócsalással gyanúsítják Guus Hiddinket, a holland bajnok PSV Eindhoven labdarúgócsapatának trénerét és a klub egykori gazdasági igazgatóját, Fons Spoorent.

Hiddink lett az ausztrál szövetségi kapitány

Sport2005.09.20, 13:53

A június 29-én lemondott Frank Farina helyett Guus Hiddink lett az ausztrál labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. Célja, hogy a gárda kiharcolja a világbajnoki indulást.

Hiddink ausztrál kapitány lehet

Archívum2005.07.11, 08:32

Brit lapértesülés szerint Guus Hiddink egyszerre lesz a PSV Eindhoven edzője és az ausztrál labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.

Milánói meglepetésre készül a PSV

Sport2005.04.26, 20:42

Az olaszok jól emlékezhetnek rá, hogy Guus Hiddink csapatai képesek meglepetést okozni az élgárdáknak, így az AC Milan labdarúgói nem vehetik félvállról a PSV Eindhoven elleni, keddi Bajnokok Ligája-elődöntőt.

Nincs megoldás a francia és a német kispadra

Sport2004.07.09, 20:17

A francia szövetség elnöke, Claude Simonet vasárnap kívánja megnevezni, a Laurent Blanc, Jean Tigana, Raymond Domenech trióból melyik szakember veszi át a gall labdarúgó-válogatott irányítását. A németeknél Ottmar Hitzfeld és Christoph Daum után Arsene Wenger is jelezte, nem vállalja a felkérést, a listán így nagyágyúként Otto Rehhagel, valamint Guus Hiddink maradt.

Ono lett Ázsia legjobb labdarúgója

Sport2003.05.28, 11:31

Az Ázsiai Labdarúgó Szövetség a japán Ono Sindzsit választotta a tavalyi év legjobb játékosának a kontinensen. A holland Feyenoord középpályása 2002-ben megnyerte az UEFA-kupát, a válogatottal pedig nyolcaddöntőt játszott a világbajnokságon. A szavazáson a legjobb edzőnek járó elismerést Guus Hiddink kapta. .

Hiddink marad Hollandiában

Sport2002.10.22, 14:55

Az elmúlt hetekben kapott két halálos fenyegetés ellenére Guus Hiddink nem hagyja el a PSV Eindhoven labdarúgócsapatát.

Menesztették Hiddink utódját

Sport2002.10.19, 13:00

Menesztették a Park Hang Szeót, a világbajnoki negyedik dél-koreai labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányát.

Hiddinket ismét megfenyegették

Sport2002.10.10, 07:41

Újabb életveszélyes fenyegetést kapott, ennek ellenére nem vonul vissza Guus Hiddink, a PSV Eindhoven edzője.

Hiddink pisztolygolyókat kapott

Sport2002.09.24, 13:40

Hat héttel az eset után Guus Hiddink, a PSV Eindhoven labdarúgócsapatának vezetőedzője részletekkel is szolgált halálos megfenyegetéséről.

Hiddink lett az Eindhoven edzője

Sport2002.07.08, 13:44

A dél-koreai együttest a világbajnokság elődöntőjéig vezető Guus Hiddink lesz a PSV Eindhoven labdarúgócsapatának edzője. A Távol-Keleten népi hőssé vált szakvezető azonban nem szakad el Koreától sem, s tanácsadóként részt vesz a 2004-es olimpiai és a 2006-os világbajnoki felkészülésben.

Előző
  • 1
  • 2
Következő