Gustavo Kuerten

címke rss

Kuerten és Ríos újra ATP-tornán indul

Sport2006.12.21, 21:29

Két korábbi világelső, a brazil Gustavo Kuerten és a chilei Marcelo Ríos újra teniszütőt ragad, és - a szervezők jóvoltából - szabadkártyával indul a január 29-én kezdődő, Vina del Mar-i ATP-viadalon Chilében.

Agassi élete utolsó meccsét játszotta

Sport2006.09.03, 22:58

A hazai közönségkedvenc Andre Agassi négy játszmában, 3 óra 3 perc alatt kikapott a selejtezőből feljutott német Benjamin Beckertől az amerikai nyílt teniszbajnokság harmadik fordulójában, és ezzel befejezte bámulatos pályafutását.

Roddick pirruszi győzelme

Sport2006.07.28, 22:16

Az első helyen kiemelt amerikai Andy Roddick nehezen, három játszmában legyőzte honfitársát, Scott Oudsemát, s ezzel bejutott a legjobb nyolc közé az 500 ezer dollár összdíjazású Los Angeles-i kemény pályás tenisztornán.

Kuerten kihagyja a Roland Garrost

Archívum2006.05.10, 06:28

Sérülésre hivatkozva nem vesz részt az idei francia nyílt teniszbajnokságon Gustavo Kuerten, a párizsi torna háromszoros bajnoka.

Czink Melinda kiesett Memphisben

Sport2006.02.22, 22:24

Már az első fordulóban búcsúzott a memphisi tenisztornától az elmúlt hetekben remekül szereplő Czink Melinda: a világranglista 94. helyezettje - aki két hete Pattayába negyeddöntős, a múlt héten, Bangalore-ban pedig elődöntős volt - ezúttal nem bírt az ukrán Tatjana Perebijnisszel (252.).

Agassi visszalépett, McEnroe visszatér

Sport2006.02.14, 12:58

Sztárparádéval folytatódik a férfi teniszezők GP-sorozata. A földrajzi elosztás megegyezik a Davis-kupa-hét előttivel: egy-egy verseny jut Európába, az Egyesült Államokba és Dél-Amerikába. Újra pályára lép Rafael Nadal, Marcos Bagdatisz, Gustavo Kuerten, Lleyton Hewitt és John McEnroe.

Davenportnak 45 perc kellett, Kuerten kiesett

Sport2005.09.02, 07:07

A világranglista-vezető amerikai Lindsay Davenportnak mindössze 45 percre volt szüksége ahhoz, hogy biztosítsa a helyét a legjobb 32 között a New Yorkban zajló, 17,75 millió dollár összdíjazású amerikai nyílt teniszbajnokságon.

Nadal kiejtette Kuerten legyőzőjét

Sport2005.07.21, 09:01

A Roland Garroson idén győztes Rafael Nadal könnyedén nyert az amerikai Hugo Armando ellen a 600 ezer euró összdíjazású németországi salakpályás férfitenisz-tornán.

Kuerten kiesett Stuttgartban

Sport2005.07.20, 08:49

Az 1998-ban és 2001-ben is diadalmaskodó Gustavo Kuerten már az első fordulóban búcsúzott a 600 ezer euró összdíjazású németországi férfitenisz-tornán.  A Roland Garros háromszoros (1997, 2000, 2001) brazil bajnoka szettet sem tudott nyerni a szerényebb képességű amerikai Hugo Armando ellen, akinek ez volt az idei első győzelme.

Davis-kupa: Kuerten visszatér, Grosjean kihagyja

Sport2005.07.02, 17:47

A francia nyílt teniszbajnokság háromszoros bajnoka, Gustavo Kuerten két év után visszatér a brazil Davis-kupa-csapatba. A Világcsoportban az oroszok elleni negyeddöntőre készülő franciák ugyanakkor nem számíthatnak legjobbjukra, a Wimbledonban a legjobb nyolc között kiesett Sebastien Grosjeanra.

Kuerten új edzővel, Szávay főtámogatóval készül

Sport2005.05.05, 13:17

Új edző irányítása mellett készül fel a május 23-án kezdődő francia nyílt teniszbajnokságra Gustavo Kuerten, a Roland Garros háromszoros győztese. Első főszponzorának támogatásával koncentrál a következő megméretésekre - köztük a Roland Garrosra - Szávay Ágnes, a magyar teniszsport egyik legnagyobb ígérete.

Roddick és Agassi nyert, Kuerten kiesett Rómában

Sport2005.05.03, 18:20

Az első helyen kiemelt amerikai Andy Roddick és honfitársa, Andre Agassi (6. kiemelt) magabiztosan nyert, a brazil Gustavo Kuerten viszont kiesett a kétmillió euró összdíjazású római tenisztorna nyitónapján, a férfi mestersorozat negyedik állomásán.

Kuerten kiesett a valenciai tenisztornán

Sport2005.04.08, 07:38

A hazai közönség előtt szereplő Alberto Martin nagyon simán nyert a brazil Gustavo Kuerten ellen a 340 ezer euró összdíjazású valenciai férfitenisz-torna második fordulójában.

Davigyenko kiesett, Kuerten az utcán játszott

Sport2005.04.06, 18:46

A nyitó forduló jelentette a végállomást az első helyen kiemelt Nyikolaj Davigyenko számára a 340 ezer euró összdíjazású valenciai férfitenisz-tornán: az orosz játékost a Roland Garroson 2002-ben győztes spanyol Albert Costa győzte le három szettben. Magabiztosan nyert viszont a szintén spanyol Fernando Verdasco: a címvédő a német Michael Berrert búcsúztatta.

Kuerten győzelemmel tért vissza

Sport2005.04.05, 19:16

Sikerrel tért vissza a 340 ezer euró összdíjazású valenciai férfi tornán Gustavo Kuerten: a Roland Garroson háromszor győztes brazil teniszcsillag két sima játszmában verte a negyedik helyen kiemelt belga Olivier Rochust.

Kuerten Valenciában tér vissza

Sport2005.04.04, 09:19

Az e heti valenciai férfi tornán tér vissza Gustavo Kuerten, a brazilok háromszoros Roland Garros-győztes teniszcsillaga.

Roddick és Agassi továbbment Indian Wellsben

Sport2005.03.16, 09:04

A női viadal első és harmadik kiemeltje, Lindsay Davenport, illetve Marija Sarapova, valamint a férfi verseny két amerikai sztárja, Andy Roddick (3.) és Andre Agassi (9.) is bejutott a legjobb 16 közé az Indian Wells-i tenisztornán.

Szafin meglepetésre kikapott Dubaiban

Sport2005.02.22, 21:32

Meglepetésre Nicolas Kiefer két szoros játszmában legyőzte az idei Australian Openen diadalmaskodó orosz Marat Szafint az egymillió dollár összdíjazású dubaji férfitenisz-torna első fordulójában. A két játékos párharcában a német kiegyenlített, ugyanis ezzel mindketten három-három mecset nyertek egymás ellen. Legutóbb tavaly Torontóban találkoztak, s akkor is Kiefer győzött.

Kuerten is kihagyja Wimbledont

Sport2004.06.11, 07:13

A Roland Garroson már háromszor diadalmaskodó, Wimbledonban azonban legfeljebb negyeddöntős Gustavo Kuerten nem indul az idei év harmadik Grand Slam-versenyén, a június 21-én kezdődő angol nyílt teniszbajnokságon.

Taroltak az argentinok a Roland Garroson

Sport2004.06.02, 20:47

Guillermo Coria után újabb két argentin teniszező jutott be a francia nyílt bajnokság elődöntőjébe, miután Gaston Gaudio három sima játszmában nyert a 12. helyen kiemelt ausztrál Llleyton Hewitt ellen, míg David Nalbandian hatalmas küzdelemben, négy játszmában nyert a háromszoros Roland Garros-győztes Gustavo Kuerten ellen.

Kuerten tovább menetel negyedik győzelme felé

Sport2004.06.01, 06:39

A felsőági nyolcaddöntők után a férfiaknál is kialakult a legjobb nyolc mezőnye a Roland Garroson. Remekeltek a dél-amerikai teniszezők, ugyanis a háromszoros győztes brazil Kuerten mellett az argentin Nalbandian és Gaudio is továbblépett, a nap negyedik győztese, az ausztrál Hewitt, aki a belga Malisse-t verte.

Kuerten legyőzte Federert a Roland Garroson

Sport2004.05.29, 22:45

Folytatódott a csillaghullás a francia nyílt teniszbajnokságon: a korábbi háromszoros győztes (1997, 2000, 2001) Gustavo Kuerten ugyanis simán, 124 perc alatt háromjátszmás mérkőzésen nyert a világelső Roger Federer ellen a 3. fordulóban.

Schüttler legyőzte Kuertent Monte-Carlóban

Sport2004.04.20, 08:46

Már a nyitófordulóban kiesett a korábban kétszeres (1999, 2001) győztes Gustavo Kuerten a 2,42 millió euró összdíjazású monte-carlói férfitenisz-tornán, a Mestersorozat harmadik állomásán: a brazil csillagot a negyedik helyen kiemelt német Rainer Schüttler győzte le két szettben, 1 óra 37 perc alatt.

Henin szökik, Mandula araszol

Sport2004.03.01, 16:00

Az éllovas, a múlt heti dubai tornán győztes Justine Henin-Hardenne 301-ről 551 pontra növelte előnyét Kim Clijstersszel szemben a női teniszezők világranglistáján. A múlt heti tornák bajnokai, Dominik Hrbaty és Gustavo Kuerten javítottak leginkább helyezésükön a férfi játékosok idei eredményei alapján összeállított ATP Race-ben.

Ferrero égett, Agassi védi a teniszt

Sport2004.01.13, 12:57

Andre Agassi szerint a Rusedski-ügy nem ártott a tenisz hírnevének, mert a rengeteg doppingellenőrzésnek köszönhetően ez a "legtisztább" sportág. Juan Carlos Ferrero címvédő létére kikapott a sydneyi torna első fordulójában - a világranglista 447. helyezettjétől.

Woodbridge beállította a páros csúcsot

Sport2003.10.26, 19:15

Az ausztrál Todd Woodbridge a svéd Jonas Björkman oldalán diadalmaskodott 6:3, 6:4-re az Arthurs, Hanley duó felett, s ezzel beállította a holland Tom Okker 78 győzelemből álló rekordját. Szentpéterváron a brazil Kuerten, Bázelben Nalbandian visszalépésével az argentin Coria diadalmaskodott, Stockholmban Mardy Fish nyert. A hölgyek linzi tornáján a japán Szugijama lett az első.

Szargszjan legyőzte Schüttlert

Sport2003.10.25, 17:48

Az első helyen kiemelt német Rainer Schüttler váratlanul kikapott, mégpedig meglepően simán az örmény Szargisz Szargszjantól a 975 ezer dollár összdíjazású oroszországi férfi tenisztorna elődöntőjében. A másik ágról  a spanyol Alex Corretját könnyedén verő Gustavo Kuerten jutott a fináléba. Bázelben Roddick elbukott az elődöntőben. 

Henin-Hardenne vár Kaprosra a US Open főtábláján

Sport2003.08.23, 19:55

Kapros Anikó utolsó, 3. mérkőzését is megnyerte az amerikai nyílt teniszbajnokság selejtezőjében, így feljutott a 128-as főtáblára, ahol a második helyen kiemelt, Roland Garros-győztes belga Justine Henin-Hardenne lesz az ellenfele.

Mandula és Kuerten kiesett Wimbledonban

Sport2003.06.25, 22:24

Véget ért a wimbledoni nyílt teniszbajnokság Mandula Petra számára, első számú női játékosunk két sima szettben maradt alul az üzbég Iroda Tuljaganovával szemben. A férfiak mezőnyében kiesett a 17. helyen kiemelt brazil Gustavo Kuerten: a Roland Garros háromszoros bajnokát a 33 éves amerikai Todd Martin győzte le három játszmában.

Mandula továbbjutott a budapesti tornán

Sport2003.04.16, 21:06

Mandula Petra magabiztosan, 45 perc alatt legyőzte a hetedik helyen kiemelt spanyol Cristina Torrens-Valerót a 110 ezer dollár összdíjazású budapesti tenisztorna első fordulójában.

Lenullázták Mandulát, megbüntették Serenát az AusOpenen

Sport2003.01.16, 20:04

Megalázó, 6:0, 6:0-s vereséget szenvedett Mandula Petra a végső győzelemre is esélyes belga Kim Clijsterstől az ausztrál nyílt teniszbajnokság második fordulójában. Meglepetés, hogy kiesett a négyszeres Australian Open-győztes amerikai Monica Seles, valamint búcsúra kényszerült egy másik egykori világelső, a brazil Gustavo Kuerten is. Serena Williamst trágárságért megbüntették, erőlködés nélkül jutott viszont a harmadik körbe.

Kuerten régi fényében akar tündökölni

Sport2002.12.20, 11:38

Az idén a vártnál szerényebb eredményeket elérő Gustavo Kuerten jövőre mindent megtesz nimbusza visszaszerzéséért, ezért el akar indulni a szezon valamennyi jelentős tornáján.

Hewitt új csúccsal világelső

Sport2002.11.18, 16:40

Saját tavalyi s Gustavo Kuerten két évvel ezelőtti eredményénél is jobb pontszámmal lett első Lleyton Hewitt a férfi teniszezők idei teljesítményét rögzítő ranglistán, az ATP Race-ben.

Kuerten elbúcsúzott Madridtól

Sport2002.10.16, 19:53

Rövid ideig vizitált a brazil Gustavo Kuerten a spanyol főváros férfitenisz-tornáján, már az első forduló után szedhette a sátorfáját. Legyőzője a thaiföldi Paradorn Srichaphan volt.

Kuerten megverte Szafint

Sport2002.08.31, 14:58

Női párosban is véget ért Mandula Petra számára az idei US Open, miután az osztrák Patricia Wartuschsal alkotott párosuk vereséget szenvedett a verhetőnek tűnt Grant, Spears dél-afrikai, amerikai duótól. Kellemes meglepetésként viszont vegyes párosban a második fordulóba jutott, az izraeli Hadaddal a hetedik helyen kiemelt Husarova, Rikl szlovák, cseh párost verték. Apróbb meglepetés, hogy a viadal 2000-es nyertese, az orosz Marat Szafin (2. a világranglistán) alulmaradt a háromszoros Roland Garros-győztes, brazil Gustavo Kuerten (46.) ellenében.

Kuerten és Costa is kiesett Torontóban

Sport2002.07.31, 14:40

A világelső Lleyton Hewitt után sérülés miatt Gustavo Kuerten, illetve a Roland Garros idei nyertese, Albert Costa is búcsúzott a torontói, három millió dollár összdíjazású férfitenisz-torna első fordulójában. Továbbjutott viszont Pete Sampras, aki mumusát, Wayne Ferreirát verte.  

Agassi csúcsformában

Sport2002.07.26, 12:55

Amellett, hogy Sávolt Attila tegnap délután élete eddigi legnagyobb skalpját begyűjtve legyőzte az első helyen kiemelt cseh Novakot a sopoti férfitornán, történtek további fontos események is a teniszvilágban. Érdemes például megemlíteni, hogy Anna Kurnyikova győzelmi sorozatot épített, a stanfordi versenyen már a harmadik fordulóban jár. Andre Agassi parádézik Los Angelesben, a legjobb nyolc között a brazil Kuertennel találkozik. Kitzbühelben minden a papírforma szerint történik, a negyeddöntőbe kizárólag salakmenők jutottak be.

Negyeddöntős a Mandula, Wartusch duó

Sport2002.06.03, 13:22

Szenzációs győzelmet aratott a Mandula Petra, Particia Wartusch magyar, osztrák kettős a Roland Garros 3. fordulójában. A páros három szettben legyőzte a Molik, Serna ausztrál, spanyol duót és bejutott a negyeddöntőbe. Párizsi kiesését követően Gustavo Kuerten sajtótájékoztatón jelentette be, nem kíván indulni a következő Grand Slam-viadalon, a wimbledoni füves pályás bajnokságon.

Kuerten és Hewitt is búcsúzott a Roland Garrostól

Sport2002.06.02, 22:06

A Roland Garros nyolcaddöntője a végállomást jelentette a címvédő Gustavo Kuerten számára. A 7. helyen kiemelt brazil sztár 2 óra 20 perces csatában szenvedett vereséget a spanyol salakspecialista Albert Costától. Lleyton Hewitt is kiesett, az első helyen kiemelt ausztrál hatalmas csatában, 4 óra 13 perc alatt kapott ki a 15-ödikként rangsorolt argentin Guillermo Canastól. A 15-13-as rövidítéssel végződött második játszma 94 (!) percig tartott.

Csillaghullás Rómában

Sport2002.05.09, 09:56

Emberemlékezet óta nem fordult elő, hogy egy komoly, jelen esetben Masters Series-viadalon már a második fordulóban akkora csillaghullás legyen, mint Rómában. A 2,5 millió dollár összdíjazású viadal negyedik napján Hewitt, Ferrero, Kafelnyikov, Szafin és Kuerten személyében a legnagyobb esélyesek estek ki, alapvetően megváltoztatva ezzel a torna menetét.

Kapros Anikó lehet az év meglepetése

Sport2002.04.03, 08:04

Esőszünet miatt egyelőre nem mutatkozhatott be egyesben Gubacsi Zsófia a portói tenisztornán. Jól kezdett viszont Kapros Anikó az ITF dubai viadalán, ahol francia ellenfelét legyőzve jutott tovább. A magyar hölgy még egy sikert elkönyvelhetett: a WTA honlapján a szavazók 37 százaléka őt várja az esztendő meglepetésének. Kuerten visszatérne.

Kuertenre csípőműtét vár

Sport2002.02.22, 11:23

Csütörtökön újabb csillagok búcsúztak a hét tenisztornáitól. Kiesett az orosz Kafelnyikov, akit az egyre jobb formában lévő horvát Ljubicic vert meg, de nem folytathatja a chilei Rios és a svéd Björkman sem. A Buenos Aires-i tornáról korán kipottyant egykori világelső brazil Kuertenre pedig csípőműtét vár.

Kuerten-búcsú az Ausztrál Openen

Sport2002.01.14, 12:00

A főtábla első fordulójának mérkőzéseire kerül sor hétfőn az ausztrál nyílt teniszbajnokságon. A férfiaknál azonnal meglepetés született: a második helyen kiemelt brazil Gustavo Kuerten 3 óra 9 perces mérkőzésen kikapott a francia Jerome Bouttertől. Kapros Anikó nagy csatában szenvedett vereséget az olasz Schiavonétől.

Kuerten már a Roland Garrosra készül

Sport2001.12.19, 13:26

Negyedik Roland Garros-győzelmére készül Gustavo Kuerten. A brazil teniszező kijelentette, hogy pályafutása csúcsa lenne, ha 1997, 2000 és 2001 után jövőre is diadalmaskodna Párizsban.

Ferrero elődöntős a Mesterek Kupáján

Sport2001.11.16, 12:32

Az utolsó hely is elkelt a teniszezők sydneyi Mesterek Kupája elődöntőjében: a Ken Rosewall-csoport záró találkozóján Juan Carlos Ferrero 1 óra 59 perces mérkőzésen legyőzte a wimbledoni bajnok Goran Ivanisevicet, s az ausztrál Lleyton Hewitt, az orosz Jevgenyij Kafelnyikov és a francia Sebastien Grosjean után bejutott a legjobb négy közé. Kuerten pihenne, lehet, hogy kihagyja az Australian Opent.

Hewitt az ATP Race új éllovasa

Sport2001.11.16, 14:14

Az ausztrál ifjonc már a világbajnoki pontverseny (ATP Race) éllovasaként várja a szombati elődöntőt, mivel harmadik csoportmérkőzését is megnyerte a sydneyi Mesterek Kupáján. A hazai versenyző 1 óra 37 perc alatt 7:5, 6:2-re győzött honfitársa, Patrick Rafter ellen a John Newcombe-csoport utolsó körében, ennek köszönhetően előzte meg az eddig élen álló brazil Gustavo Kuertent.

Grosjean nyert, Agassi kiesett

Sport2001.11.15, 13:39

Három mérkőzéssel folytatódott csütörtökön Sydneyben a férfi teniszezők 3,7 millió dollár összdíjazású Mesterek Kupája. A nyitó találkozón meglepetés született, mert az ATP Race-t egyelőre még vezető Gustavo Kuerten kétjátszmás, 1 óra 25 perces mérkőzésen kikapott a spanyol Juan Carlos Ferrerótól. A brazil játékos így már csak nyolc ponttal előzi meg a már biztos elődöntős ausztrál Lleyton Hewittot.

Hewitt legyőzte Agassit

Sport2001.11.14, 14:35

Még mindig nem dőlt el, hogy a két kihívó közül melyik veszi át Gustavo Kuerten világelső helyét az idei teniszszezon befejezését követően, ám tény, Lleyton Hewitt előnybe került. Az ausztrál teniszező ugyanis a sydneyi Mesterek Tornája második fordulójában legyőzte az amerikai Andre Agassit.

Kuerten veresége a világelsőségébe kerülhet

Sport2001.11.13, 17:15

Tovább folytatódik a tenisz-világelső Gustavo Kuerten mélyrepülése. Az idei szezon utolsó tornáján, a sydneyi Mesterek Kupája Rosewall-csoportjában ugyanis a brazil versenyző kikapott a horvát Goran Ivanisevictől. A nap másik találkozóján az orosz Jevgenyij Kafelnyikov a spanyol Juan Carlos Ferrerót verte.

Davenport és Kuerten az élen továbbra is

Sport2001.11.12, 11:41

Az amerikai Lindsay Davenport 1998 után másodszor zárta az első helyen az évet a női teniszezők világranglistáján, mivel a múlt heti Fed Kupa nyolcas döntő, illetve a 110 ezer dollár összdíjazású thaiföldi torna már nem befolyásolta az élcsoport sorrendjét. Az elmúlt héten nem rendeztek ATP-tornát a férfi teniszezők számára, így a világbajnoki pontverseny és a hagyományos ranglista élcsoportja sem változott.

Agassi, Hewitt és Rafter egy csoportba került

Sport2001.11.07, 10:44

Megtartották a jövő heti férfi Mesterek Tornája tenisztorna sorsolását, ahol az egyik csoport bombaerősre sikeredett, hiszen az amerikai Agassi mellett két ausztrál, Rafter és Hewitt, valamint a francia Grosjean kapott besorolást. Az UNESCO-díjjal kitüntetett brazil világelső, Kuerten a másik ágon küzd a győzelemért.

A nőknél Davenport, a férfiaknál Kuerten az élen

Sport2001.11.05, 17:09

A müncheni világbajnokságon döntős amerikai Lindsay Davenport 10 ponttal vezet a legutóbbi három hétben éllovas honfitársa, a legjobb nyolc között búcsúzó Jennifer Capriati előtt a női teniszezők világranglistáján. A 2,95 millió dollár összdíjazású párizsi tornán győztes, s így az egy hét múlva kezdődő sydneyi Mesterek Kupáján is induló Sebastien Grosjean a férfi teniszezők világbajnoki pontversenyében, valamint a hagyományos világranglistán is a hetedik. A francia játékos három, illetve egy helyet lépett előre. A világranglistát a brazil Gustavo Kuerten vezeti.

Kuerten és Hewitt a világelsőségért játszik

Sport2001.10.30, 09:29

Párizs a gigászok csatájára figyel, azaz Gustavo Kuerten és Lleyton Hewitt párharcára, amelynek győztese világranglista-vezetőként zárhatja az esztendőt. A két sztár csak kedden lép pályára, így a hétfő meglepetését két belga teniszező, Malisse és Rochus okozta Rusedski, illetve Ferreira legyőzésével.

Mirnyij döntős

Sport2001.10.20, 16:46

A fehérorosz Max Mirnyij folytatta nagyszerű sorozatát a 2.95 millió dollár összdíjazású stuttgarti férfi tenisztornán: a világelső brazil Gustavo Kuerten, a wimbledoni bajnok horvát Goran Ivanisevic és az amerikai Pete Sampras után a legjobb négy között - 82 perc alatt - az orosz Jevgenyij Kafelnyikovot is legyőzte, s így döntős.    

Mirnyij menetel Stuttgartban

Sport2001.10.19, 22:17

A fehérorosz Mirnyij folytatta remek stuttgarti sorozatát: a világelső brazil Kuerten és a wimbledoni bajnok horvát Ivanisevic után a legjobb nyolc között 67 perc alatt az amerikai Samprast is legyőzte, s így elődöntős. Ahogy az orosz Kafelnyikov is, ő a svéd Enqvistet búcsúztatta - az ausztrál Hewitt meg a dél-afrikai Ferreirát, a német Haas a brit Henmant.

Hewitt vasárnap világelső lehet

Sport2001.10.18, 09:40

Kuti Kis Rita és Gubacsi Zsófia után Mandula Petra is elbúcsúzott a pozsonyi 140 ezer dollár összdíjazású tenisztorna első fordulójában. Az egyetlen még versenyben lévő magyar Gubacsi, aki párosban javíthat az amerikai Hopkins oldalán. A stuttgarti férfitornán Kuerten után Agassi is kiesett, így Hewitt vasárnapra akár világelső is lehet.

Mandula Pozsonyban, Kuerten Stuttgartban búcsúzott

Sport2001.10.17, 22:09

Mandula Petra egyesben és párosban is búcsúzott az első fordulóban a pozsonyi tenisztornától. A stuttgarti mesterversenyen kiesett az első helyen kiemelt, világranglista-éllovas Kuerten. A brazilt Mirnyij, a fehérorosz óriás ütötte el három játszmában a továbbjutástól. A másodikként rangsorolt amerikai Agassit pedig a marokkói Arazi verte el meglepetésre, két szoros szettben.

Kuti Kis, Gubacsi és Kurnyikova is búcsúzott

Sport2001.10.17, 09:08

Magyar és orosz csillaghullásnak lehettek szemtanúi a teniszversenyek szurkolói. Kedden a pozsonyi tornán Kuti Kis Rita és Gubacsi Zsófia, míg Zürichben Anna Kurnyikova és Jelena Gyementyijeva is már az első fordulóban elbúcsúzott. Nem járt jobban a férfiaknál a brazil világelső Gustavo Kuerten és az ausztrál Mark Philippoussis sem, igaz, ők legalább mentek egy kört Stuttgartban.

Kurnyikova ismét az első fordulóban esett ki

Sport2001.10.11, 09:12

Rájár a rúd az első kiemeltekre - legalábbis a hét négy tenisztornáján. A Lyonban már kiesett brazil Kuertenhez csatlakozott Bécsben az orosz Kafelnyikov, de majdnem pórul járt Filderstadban Hingis is. Sanghajban kiesett Gubacsi Zsófia.

Ausztrál páros a US Open idei első győztese

Sport2001.09.07, 10:22

Az eddig mutatott játék alapján mindkét férfi negyeddöntőben meglepetés született az amerikai nyílt teniszbajnokságon. A világelső brazil Kuerten simán kikapott az orosz Kafelnyikovtól, míg az amerikai kedvenc Roddick, majdnem négy órán keresztül küzdött Hewitt ellen, de hiába. A vegyespárosok döntőjében ausztrál siker született.

US Open: Kafelnyikov legyőzte Kuertent

Sport2001.09.06, 22:30

A hetedik helyen kiemelt orosz Jevgenyij Kafelnyikov jutott az amerikai nyílt teniszbajnokság elődöntőjébe, miután három játszmában, 1 óra 31 perc alatt legyőzte az elsőként rangsorolt brazil Gustavo Kuertent.

Agassi és Szafin is megszenvedett a sikerért

Sport2001.08.31, 09:08

Andre Agassi és Marat Szafin kicsit megszenvedett ugyan, mégis továbblépett az amerikai nyílt teniszbajnokság második fordulójából. Ugyanerre a sorsra szeretne jutni ma az első helyen kiemelt brazil Kuerten, sőt talán még a magyar Mandula Petra is. Igaz, utóbbi helyzete nehezebb, hiszen női párosban az első helyen kiemelt kettőssel kell meccselnie.

Becker győzött Grazban, Capriati előretör

Sport2001.08.21, 08:11

A hosszú magyar hétvége alatt jó néhány kiemelkedő tenisztornát is figyelemmel kísérhettünk. A visszatért Becker előbb megsérült, majd győzött Grazban, Bardóczky páros tornát nyert Újvidéken, a visszavonulni készülő Rafter pedig Indianapolisban lett első. Igaz, a világranglistán továbbra is első brazil Kuerten sérülés miatt feladta a meccset.

Kuerten a legjobb

Sport2001.08.13, 16:05

A cincinnati mesterversenyen aratott győzelmével a hagyományos ranglistán éllovas Gustavo Kuerten átvette a vezetést a férfi teniszezők világbajnoki pontversenyében, az ATP Race-en - a brazil klasszis az amerikai Andre Agassival cserélt helyet. A hölgyeknél meg utóbbi négy honfitársa: Lindsay Davenport és Jennifer Capriati, illetve Monica Seles és Serena Williams.

Kuerten győzött Cincinnatiben

Sport2001.08.12, 20:43

A brazil Gustavo Kuerten nyerte a 2.95 millió dollár összdíjazású, cincinnati férfi tenisztornát, miután két szettben legyőzte az ausztrál Patrick Raftert.

Kuerten kiütötte Ivanisevicet

Sport2001.08.10, 09:30

A hagyományos világranglistát vezető brazil Gustavo Kuerten mindössze három játékot engedélyezett a wimbledoni bajnokság idei győztesének, a horvát Goran Ivanisevicnek a cincinnati, 2.95 millió dollár összdíjazású tenisztorna nyolcaddöntőjében. A dél-amerikai játékosnak 41 percre volt szüksége a továbbjutáshoz.

Pavel, Montreal mestere

Sport2001.08.06, 11:02

A montreali mesterversenyen győztes Andrei Pavel 26 helyet előrelépve már 20. a férfi teniszezők világbajnoki pontversenyében, az ATP Race-en. A román játékos a hagyományos világranglistán a 43.-ról a 21. pozícióba került. Az éllovas továbbra is az amerikai Andre Agassi, megelőzve a brazil Gustavo Kuertent és a spanyol Juan-Carlos Ferrerót.

Bázel: Manduláék feladták az elődöntőt

Sport2001.08.03, 18:45

Mandula Petra és az új-zélandi Shelley Stephens a magyar játékos vállsérülése miatt nem tudott pályára lépni a 140 ezer dollár összdíjazású svájci tenisztorna elődöntőjében. Montrealban meglepetésre kiesett a világelső Kuerten - a brazil menőt az amerikai Roddick búcsúztatta.

Előző
  • 1
Következő