GUM

címke rss

Világhírű áruházak, amelyek önmagukban is gyönyörűek, hát még adventkor!

Akár szerettek vásárolni, akár nem, számos oly lenyűgöző, patinás áruház található szerte a világon, ahol már a kirakat nézegetés (window shopping) is élményszámba megy. Az ilyen központok annyira híresek, hogy már turisztikai látványosságnak számítanak, főleg akkor, mikor karácsony közeledtével fényárba borulnak, szebbnél szebb dekorációval. Most bemutatunk közülük három olyan, ahol már mindenki karácsonyi lázban ég, a dekor pedig úgy lett kitalálva, hogy elálljon tőle a lélegzetünk.

A kommunista kereskedelem jelképe, ahol Dallas-részt is forgattak

Gazdaság2018.12.03, 10:33

Százhuszonöt éve, 1893. december 2-án nyílt meg Moszkva egyik jelképe, az egykori Állami Áruház, a GUM. Az impozáns épület a történelem viharainak élő tanúja. Az eredetileg kereskedelmi funkcióval létrehozott épületbe egy időszakban kormányhivatalok költöztek, de innen jelentette be a moszkvai rádió a II. világháború idején Németország kapitulációját, illetve a Szovjetunió összeomlásáig a Vörös téri felvonulások alatt a GUM falán helyezték el Marx, Engels és Lenin hatalmas arcképeit is.

Botrányt okozott Moszkvában a Louis Vuitton óriási utazóládája

Nagyvilág2013.11.27, 15:38

Úgy tűnik, többek szemét szúrja a Vörös téren felállított utazóláda formájú pavilon. Nem csak a téren lévő GUM luxusáruház tulajdonosai tiltakoztak a francia divatház reklámja ellen, az orosz államfői hivatal egyenesen követelte a lebontását.

Megmentettük a nagy riválist - Rátgéber-blog Moszkvából

Sport2008.11.28, 19:02

Az egyik legsikeresebb és legkedveltebb magyar kosáredző, Rátgéber László 15 év után úgy döntött, elhagyja a Pécs nőikosárlabda-csapatát, és a Szpartak Moszkva trénere lesz. A magyar női válogatott szövetségi kapitányaként is (kiválóan) dolgozó szakember - óriási bravúrral kijuttatta a nemzeti együttest a jövő évi, lettországi Európa-bajnokságra - az [origo]-nak írt tizennegyedik blogbejegyzését a Vörös térről keltezte, percekkel azt követően, hogy felborult a rend a GUM Áruház előtt.

Lékó remivel kezdett a Tal-emlékversenyen

Archívum2008.08.18, 20:43

Moszkvában, a GUM-ban megkezdődött a III. Tal-emlékverseny. A szuperverseny első fordulójában Lékó Péter világossal 29 lépésben remizett az azeri Sahriyar Mamedgyarovval. A tavalyi torna győztese, az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik a spanyol Alekszej Shirov elleni győzelemmel kezdte meg szereplését. Nyeréssel rajtolt az ukrán Vaszilij Ivancsuk, az amerikai Gata Kamsky Grünfeld védelme léket kapott. Az orosz derbin a rutinos Alekszander Morozevics legyőzte Jevgenyij Alekszejevet. Az izraeli Borisz Gelfand a kedvenc orosz huszárjátékban osztozott meg a ponton  az ukrán Ruszlan Ponomarjovval. A második játéknapon nagymesterünk ssötéttel ...

Kramnyik a Tal-emléktornával hangol Anand ellen

Archívum2008.08.11, 07:25

Moszkvában, a GUM kiállítótermében augusztus 18. és  27. között rendezik meg a sakkozás nyolcadik világbajnokára emlékezve a III. Mihail Tal emlékversenyt. A világranglista első tíz helyezettjéből hatan is elfogadták a meghívást. Az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik számára a viadal főpróba az októberi, Viswanathan Anand elleni döntője előtt. Honfitársa, Alekszander Morozevics, az ukrán Vaszilij Ivancsuk, az azeri Sahriyar Mamedgyarov, a spanyol Alekszej Shirov után a rangsorban Lékó Péter következik. Nagymesterünk remek dortmundi elsősége után pihent, de készült is a 20-as kategóriájú, 2745-ös Élő-átlagú, 10 fős emlékversenyree. ...

Előző
  • 1
Következő