Gulyás Gergely
címke rss- kapcsolódó címkék:
- koronavírus
- Kormányinfó
- kormányinfo
- Fidesz
- Szentkirályi Alexandra
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Milyen változások jönnek, ha megvan a négymilliomodik oltott?
Mivel Magyarország a beoltottságban – Málta mellett – az unió legjobbjának számít, a korábbi terveknek megfelelően a fokozatos újraindítás egy újabb szakaszába érkezhetünk. Előreláthatólag pénteken fogja elérni a legalább egy vakcinával beoltottak száma a 4 millió főt, az alábbiakban pedig részletezzük, hogy ezzel milyen új szabályok lépnek életbe.
- címkék:
- Gulyás Gergely
- oltás
- Címkefelhő »
Elérheti a négymilliót az oltottak száma péntekre, így újabb újraindítási lépés jöhet
Az Európai Unión (EU) belül kiemelkedő a magyarországi oltások sebessége, Máltával "együtt vezetjük" az európai rangsort - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Gulyás Gergely azt mondta, a járvány harmadik hulláma Magyarországot is súlyosan érintette, de az oltásoknak köszönhetően mostanra radikálisan visszaestek az új fertőzések, és csökkent a halálozások száma is. Hozzátette: minél több ember oltatja be magát, annál gyorsabban szorítható vissza a járvány. Az oltásnak köszönhető, hogy elkezdődött az újraindítás. A beoltottak száma pénteken elérheti a négymilliót, így a kormány korábbi döntésének megfelelően életbe ...
Mutatjuk a legfrissebb kormányzati döntéseket - Élőben a Kormányinfóról
Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő ad tájékoztatást.
Magyarország az elsők között nyújtja be helyreállítási tervét az Európai Bizottságnak
Magyarország az elsők között nyújtja be helyreállítási tervét az Európai Bizottságnak - mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szombaton az MTI-nek.
Szombaton nyithatnak ki a vendéglátóhelyek teraszai, később kezdődik a kijárási tilalom
Valószínűleg pénteken elérhető lesz a 3,5 millió beoltott, és az ezt követő napon, szombaton kinyithatnak a teraszok - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Gulyás Gergely hangsúlyozta: a teraszok este fél 10-ig lehetnek majd nyitva, ahogy az üzletek. Egyúttal este 11 órára módosul a kijárási tilalom kezdete - közölte. A kormány értékelése szerint helyes volt, hogy hétfőn újra kinyitottak az óvodák és az általános iskolák alsó tagozatai - közölte Gulyás. Azt mondta, hogy az óvodások 60, az alsó tagozatosok 75 százaléka tért vissza az intézményekbe, és ez az arány napról napra növekszik. A tanárok és a szülők józanságát dicsséri, ...
Gulyás Gergely elmondta, mikor érjük el a nyájimmunitást
A mai kormányinfón Gulyás Gergely a vakcinákról, a teraszok nyitásáról, és a következő hetek terveiről is beszélt.
Gulyás Gergely bejelentést tett: ekkor nyithatnak a teraszok, módosul a kijárási korlátozás
Gulyás Gergely bejelentette, hogy mikor nyithatnak a teraszok a csütörtöki Kormányinfón.
Itt vannak a legújabb kormányzati döntések - élőben a Kormányinfóról
A Kormányinfó - Gulyás Gergely kancelláriaminiszterrel és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivővel - 10.30 után kezdődik.
- címkék:
- Gulyás Gergely
- kormányinfo
- Címkefelhő »
A kormány tíz évét dolgozta fel filmben az Alapjogokért Központ
Az Alapjogokért Központ tavaly tavasszal indította el Magyarország 2010-2020 közötti korszakának értékelésével foglalkozó kutatási projektjét. Az "Újra naggyá teszik Magyarországot 2010-2020" az őszinteség, a bátorság és a büszkeség rendezőelvei szerint, átfogóan vizsgálja a tízéves kormányzás stratégiáját, filozófiáját, céljait és eredményeit - összegeznek a film alkotói.
Gulyás Gergely elmondta, a kínai vakcina hatásosabb, mint a nyugati oltóanyagok
A keleti vakcinák még hatásosabbak is lehetnek, mint a nyugati oltóanyagok Gulyás Gergely elmondása szerint.