Guinea

címke rss

Guinea betiltotta a denevérevést, hogy megállítsa az ebolajárványt

Egészség2014.03.27, 12:31

Betiltották a denevér árusítását és fogyasztását, hogy megállítsák a halálos ebolavírus terjedését Guineában - jelentette be az ország egészségügyi minisztere csütörtökön.

Súlyos Ebola-gyanús tünetekkel kezelnek Kanadában egy férfit

Egészség2014.03.25, 17:21

Január óta közel száz Ebola-fertőzéses esetet jelentettek Guineából. A gyógyíthatatlan vérzéses lázat okozó vírus azóta továbbterjedt a szomszédos Libériába, ahol hat esetet fedeztek fel, és közülük öt halálosnak bizonyult. Kanadából is jelentettek egy esetet a hatóságok.

Ötven halott egy afrikai közúti balesetben

Nagyvilág2012.03.04, 12:00

Ötven ember meghalt és 27 megsérült szombaton Guineában egy közúti balesetben - közölte a a nyugat-afrikai ország belügyminisztériuma. Egy helyieket szállító teherautó fékrendszere elromlott, és a jármű egy árokba zuhant.

Katonákat vettek őrizetbe Guineában az elnöki palota megtámadása után

Nagyvilág2011.07.20, 15:51

A guineai elnök palotája elleni támadás után több katonát is őrizetbe vettek. A letartóztatottak többsége a korábbi átmeneti rezsim vezetőjéhez és a katonai junta irányítójához köthető.

Rakétatámadás érte a guineai elnök palotáját

Nagyvilág2011.07.19, 12:55

Ismeretlen fegyveresek vették tűz alá Alpha Condé guineai elnök otthonát Conakryban. A tavaly megválasztott elnöknek nem esett baja, egy ember azonban meghalt a rezidenciánál kialakult tűzharcban.

Rendkívüli állapotot hirdettek Guineában

Nagyvilág2010.11.18, 01:09

Rendkívüli állapotot és éjszakai kijárási tilalmat hirdetett szerdán a guineai kormány az elnökválasztást követő  zavargások miatt.

Egyre többször támadnak majmok az emberre

Tudomány2010.08.12, 11:57

Élőhelyeik beszűkülése okozhatja a vadon élő csimpánzok emberre irányuló támadásait Afrikában, állítja egy a The American Journal of Primatology című folyóiratban most megjelent tanulmány. Az erdők pusztítása miatt a jövőben várhatóan egyre többször alakul majd ki konfliktus a főemlősök a helyiek között.

Új filmfelvételek alapján a csimpánzok is tudják, mi a halál

Tudomány2010.05.01, 18:40

A csimpánzok viselkedéséről készített új filmfelvételek alapján feltételezhető, hogy legközelebbi rokonaink is tisztában vannak a halál fogalmával. Erre utal többek között az, hogy a halott újszülötteket az anyák több hétig magukkal hordozzák, haldokló társukat pedig kiemelt figyelemben részesítik a csoport tagjai. A halállal kapcsolatos vallási hiedelmeik vagy gyászszertartásaik persze nincsenek, viselkedésük azonban rávilágíthat, hogy a halálhoz kötődő emberi szokások miként alakulhattak ki az evolúció során.

Elfogták a guineai elnök merénylőjét

Nagyvilág2009.12.05, 01:04

Elfogták a guineai elnök korábbi szárnysegédjét, aki csütörtökön merényletet követett el ellene. A közel egy éve államcsínnyel hatalomra került Moussa Dadis Camara szenegáli diplomaták szerint egy orvos kíséretében Marokkó felé tart.

Katonák lőttek rá a guineai elnökre

Nagyvilág2009.12.04, 00:32

Rálőttek Moussa Dadis Camara guineai elnökre az elnöki gárda emberei. Camara könnyebben sérült, a támadók elmenekültek.

Feloszlatták a guineai futballválogatottat

Sport2009.11.19, 07:29

A sikertelen világbajnoki selejtezősorozat miatt feloszlatta az ország labdarúgó-válogatottját a guineai sportminiszter.

Előre eltervezve öltek meg 150 embert Guineában

Nagyvilág2009.10.27, 20:36

Egy amerikai emberjogi csoport szerint előre eltervezte a guineai rezsim 150 ember megölését és sok nő megerőszakolását még szeptemberben. A cél az ellenzékiek elhallgattatása lett volna.

Katonák mészárolják a civileket Guineában

Nagyvilág2009.09.29, 19:56

Kegyetlen módon, 157 embert meggyilkolva, nőket megerőszakolva vert szét egy tüntetést a guineai hadsereg hétfőn. A nyugat-afrikai ország fővárosában 50 ezer ember tüntetett az országot egy államcsíny óta irányító Moussa Dadis Camara ellen hétfőn, ekkor rontottak rájuk a lerészegedett katonák.

87 embert öltek meg a tömegbe lövő katonák Guineában

Nagyvilág2009.09.30, 13:02

A Guinea irányítását vértelen puccsal megszerző tábornok ellen tüntettek az ország fővárosában, Conakryban, amikor a biztonsági erők a tömegbe lőttek - írja a BBC. Kórházi források szerint 87 ember meghalt.

Megadta magát a guineai kormány

Nagyvilág2008.12.25, 13:55

Megadta magát a guineai puccsistáknak az Ahmed Tidiane Souaré vezette kormány: a miniszterelnök és kabinetjének tagjai csütörtökön a conakryi Alfa Yaya Diallo katonai táborba érkeztek, eleget téve a junta ultimátumának.

Az utcákon ünnepelnek a guineai puccsisták

Nagyvilág2008.12.24, 22:06

Utcára vonultak ünnepelni a Guineai Köztársaságban puccsot végrehajtó katonák. A kormányt kedden feloszlató puccsisták szerdától kijárási tilalmat vezettek be, és azt ígérik, 2010 decemberében lesz választás.

Meghalt az elnök, a hadsereg az úr Guineában

Nagyvilág2008.12.23, 10:12

Meghalt Lansana Conté, Guinea elnöke. Az 1984 óta hivatalban lévő államfő sokáig betegeskedett, hatvan napon belül meg kell választani utódját.

Csatárból lett balhátvéd a Fekete Gazella

Sport2008.07.14, 09:30

Mivel az angol válogatott nem jutott ki a 2008-as Európa-bajnokságra, így aztán a Manchester Unitedet viszonylag kevés futballista képviselte a kontinensviadalon. Ott volt viszont a francia balhátvéd, Patrice Evra is, aki meglehetősen messzire jutott azóta, hogy 27 évvel ezelőtt Afrikában meglátta a napvilágot.

Az életadó víz öl meg százból hat embert

Nagyvilág2008.06.29, 10:54

A világon száz emberből hat azért hal meg, mert nem jut hozzá tiszta vízhez - derül ki az Egészségügyi Világszervezet új jelentéséből. A malária, a tífusz, a kolera és még számos betegség a szennyezett vízen keresztül szedi az áldozatait. Egyes afrikai országokban az emberek egyötödének életét lehetne megmenteni, ha javulnának a higiéniás viszonyok. A WHO szerint ráadásul a vízminőség javítására költött pénz bőségesen megtérülne.

Nemcsak világnyelven születnek slágerek

Archívum2008.05.30, 21:08

A gyakorlat általában azt mutatja, hogy az angolszász dominanciájú poppiacra be lehet ugyan törni külhonból is, ám ehhez angolul is kell énekelni. Van aztán néhány nagyobb nyelv, ami időről időre áttör a határokon, és számos példát lehet citálni a francia, spanyol, olasz, portugál vagy éppen német nyelven éneklő előadók világsikerére. A nagy nyelveknek tehát még "el szokás nézni" néha, ha nem hódolnak be az angolnak, de a kisebb nemzeteknek még nehezebb dolguk van. Persze van, amikor az egzotikum pont előnnyé válik, vagy éppen annyira jól sikerült szerzeményről van szó, hogy teljesen mindegy, milyen nyelven és miről énekelnek benne,, ...

Drogbáék villogtak, Nigéria kiesett

Archívum2008.02.04, 00:29

A házigazda Ghána az 58. perctől tíz emberrel játszva nyert Nigéria ellen a labdarúgó Afrika-kupa első negyeddöntőjében. Elefántcsontpart fölényes győzelmet aratott Guinea felett.

Drogbáék nem kímélték Guineát

Archívum2008.02.04, 11:44

Az Afrika-kupa első két negyeddöntőjén nem született meglepetés, mind a két párosításban az esélyesebbnek tartott gárda nem tovább. Érdekességekben azonban így sem volt hiány, hiszen a házigazda ghánaiak emberhátrányban verték Nigériát, míg Elefántcsontpart az utolsó 20 percben kiütötte a teljesen összeomlott Guineát.

Afrika-kupa: szalonremi és unalom a csoportkör végén

Archívum2008.02.01, 10:59

A két utolsó csoportmérkőzésen nem született meglepetés az Afrika-kupán, Angola és Tunézia szalonremit játszott egymással, és a két válogatott így be is jutott a legjobb nyolc közé - Szenegál és Dél-Afrika pedig szintén döntetlennel búcsúzott. A tornán most kétnapos szünet következik, vasárnap már az egyenes kiesés szakasszal folytatódik a küzdelem.

Drogbáék kitolhatnak a Szuper Sasokkal

Archívum2008.01.29, 10:11

A házigazda ghánai együttes a harmadik csoportmérkőzését is megnyerte az Afrika-kupán, és ezzel első helyen lépett tovább a legjobb nyolc közé - miközben Guinea gárdáját is kisegítette. A guineaiak ugyan csak döntetlent értek el Namíbia ellen, de így is bejutottak a negyeddöntőbe. A keddi játéknapon Elefántcsontpart Malit viheti magával, mégpedig Nigéria kárára.

Megvan a halálcsoport első áldozata az Afrika-kupán

Archívum2008.01.28, 11:21

Máris megvan az első "áldozata" az Afrika-kupának, hiszen a hírek szerint az Angolától elszenvedett vereséget követően lemondott posztjáról a szenegáliak lengyel-francia szövetségi kapitánya, Henryk Kasperczak. Szenegál ezzel a vereséggel messze került a továbbjutástól, hiszen a csoport másik mérkőzésén Tunézia legyőzte Dél-Afrikát. Hétfőn az A csoport küzdelmei már be is fejeződnek, és a házigazda ghánaiaknak csak egy döntetlenre van szükségük Marokkó ellen.

Ghána kihasználta a hazai pálya előnyét az Afrika-kupán

Archívum2008.01.28, 22:04

A házigazda ghánai válogatott harmadik csoportmérkőzését is megnyerte, így százszázalékos teljesítménnyel jutott be a negyeddöntőbe a labdarúgó Afrika-kupán. A második helyen Guinea került be a legjobb nyolc közé.

3-1-es eredmények az Afrika-kupán

Archívum2008.01.27, 22:34

A félidőben még hátrányban volt, végül azonban kétgólos sikert aratott Szenegál felett Angola csapata a labdarúgó Afrika-kupa D csoportjának 2. fordulójában. Ugyancsak 3-1-re verte Tunézia - Dél-Afrikát.

Feindouno két gólt szerzett, majd kiállították

Archívum2008.01.25, 10:51

Az első mérkőzésén magabiztos győzelmet aratott Marokkó második találkozóján 3-2-es vereséget szenvedett Guineától, és ezzel nagyon nehéz helyzetbe hozta magát - az utolsó körben ugyanis a házigazda Ghánát kellene legyőznie a továbbjutáshoz. A rendező ország a vártnál nehezebben verte Namíbiát, de fél lábbal már a legjobb nyolc között érezheti magát. A pénteki játéknapon a Nigéria-Mali összecsapás jelenti a rangadót, a Szuper Sasok egy vereséggel búcsút mondhatnak a továbbjutásnak.

Jól menetel az Afrika-kupa házigazdája

Archívum2008.01.24, 22:39

Némi meglepetésre az első találkozóján sziporkázó marokkói válogatott vereséget szenvedett a guineai csapattól a labdarúgó Afrika-kupa A csoportjának második fordulójában. A rendező Ghána második csoportmeccsét is megnyerte.

Dél-Afrika pontot mentett Angola ellen

Archívum2008.01.23, 23:58

Két döntetlennel kezdtek a csapatok a D csoportban az Afrika-kupán, Tunézia és Szenegál fordulatos meccsen osztozott a pontokon, míg Dél-Afrika a hajrában szerezte meg az egyenlítőgólt Angola ellen.

Látványos mérkőzéssel kezdődött az Afrika-kupa

Archívum2008.01.21, 09:31

A várakozásnak megfelelően a rendező Ghána győzelmét hozta az Afrika-kupa nyitómérkőzése, de a hazaiaknak alaposan meg kellett izzadniuk a három pontért Guinea ellen. A hétfői program pedig nem akármilyen csemegét ígér, hiszen a "halálcsoportban" a két végső győzelemre is esélyes válogatott, Nigéria és Elefántcsontpart csap össze.

Ghánai sikerrel kezdődött az Afrika-kupa

Sport2008.01.20, 22:24

A házigazda Ghána válogatottja egygólos sikert aratott Guinea felett a 26. labdarúgó Afrika-kupa nyitómérkőzésén, Accrában. A hazaiak a 90. percben szerezték a győztes találatot.

Sok az esélyes, de nincs kiugró favorit az Afrika-kupán

Sport2008.01.20, 08:43

Az idei esztendő első rangos válogatott-viadalára a fekete földrészen kerül sor, és az Afrika-kupa 2008-as kiírása minden idők egyik legszínvonalasabb tornájának ígérkezik a kontinensen. Erre utal, hogy szinte lehetetlen egy-két nagy esélyest kiemelni: a címvédő Egyiptom és a házigazda Ghána mellett Kamerun, Elefántcsontpart vagy Nigéria is a végső győzelmet veszi célba, miközben Szenegál, Tunézia vagy Mali jó szereplését sem lehet kizárni.

"Senki sem fog megvédeni!" - börtönhelyzet Afrikában

Nagyvilág2007.12.04, 16:44

Nem sok jóra készülhet az a két brit tini, akiknek drogcsempészet miatt kell ghánai börtönbe vonulniuk: az egykori rabok és a felügyelők szerint is borzasztó körülmények uralkodnak az afrikai börtönökben. Szenegálban egy ír férfi lába bánta a mostoha viszonyokat, egy kanadai társa 20 kilót fogyott 10 hónap alatt az elenyésző mennyiségű - romlott alapanyagokból készült - ételektől, Dél-Afrikában pedig AIDS-szel büntetik az engedetleneket. Jogvédők évek óta verik az asztalt az áldatlan állapotok miatt, de - állítják - mindenki inkább hasznot próbál húzni az afrikai börtönök káoszából.

6,5 millió körülmetélt nő él Európában

Nagyvilág2007.10.29, 08:28

Az afrikai bevándorlók célországaiban, főként Európában 6,5 millió körülmetélt nő él - derül ki egy francia tanulmányból. Franciaországban a téma még mindig tabu, pedig plasztikai műtéttel sokszor visszafordíthatnák a nők sérüléseit. Az embertelen beavatkozást elszenvedett nők száma a világon a 140 milliót is elérheti, Guineában a nők 96 százalékát körülmetélték.

Kokain rajzolta fel a térképre az afrikai narkóállamot

Nagyvilág2007.07.15, 11:44

Rácsodálkozott a világ egy sokáig elfelejtett afrikai országra. A kutyát sem érdekelte Bissau Guinea, amikor diktatúra és polgárháború sújtotta. Most viszont, hogy onnan kapják a kokaint a londoni és madridi fiatalok, hirtelen felfedezte a nyugati világ. A kolumbiai drogkereskedők azonban hamarabb rájöttek, hogyan húzhatnak hasznot egy olyan államból, ahol nagyon sok a szegény, nagyon elharapódzott a korrupció és egyáltalán nincs börtön.

Bojkottálta saját perét a volt libériai diktátor

Nagyvilág2007.06.04, 17:56

Nem ment el saját perének nyitótárgyalására Charles Taylor, Libéria egykori elnöke. Taylor levélben közölte az ügyében eljáró különleges bírósággal: a tárgyalás nem tisztességes, mert csak egy védőügyvédje lehet. Taylort háborús bűncselekményekkel és emberiség ellen elkövetett bűnökkel vádolják az 1989-ben kirobbant libériái polgárháború, és az 1991-2001-ig tartó Sierra Leone-i konfliktus miatt. Taylor tagadja a vádakat. Ez az első per, amely afrikai diktátor ellen indult.

Libéria újraindíthatja gyémántexportját

Nagyvilág2007.04.28, 01:13

Egyhangú döntéssel feloldotta pénteken az ENSZ Biztonsági Tanácsa a Libériával szemben hat éve elrendelt gyémántkiviteli tilalmat. A BT döntésével elismerte azt a haladást, amit Libéria elért a gyémántkereskedelem ellenőrzése terén.

Utasokkal teli bárka borult fel Guineában

Nagyvilág2007.03.30, 01:54

Több mint félszázan életüket vesztették Guineában, miután a főváros, Conakry partjaitól nem messze felborult egy zsúfolt bárka, s a fedélzetén utazó több mint száz ember közül sokan a vízbe estek - közölte csütörtökön a nyugat-afrikai ország állami televíziója.

Százakat tartóztattak le Guineában

Nagyvilág2007.02.19, 09:14

Emberi jogi szervezetek szerint több száz embert tartóztattak le Guineában február 12-e óta, amikor az általános sztrájk és rendszerellenes tüntetések miatt ostromállapot vezettek be. A jogsértések ellen XVI. Benedek pápa is felemelte a szavát.

Elfeledett nyavalyáktól szenved 1 milliárd ember

Nagyvilág2006.11.02, 15:08

Egzotikus trópusi betegségek ellen hirdet küzdelmet az Egészségügyi Világszervezet. A WHO szerint jelenleg több mint 1 milliárd ember szenved olyan betegségekben, mint az elefantiázis vagy az álomkór. Sok fertőzött egész életében küzd valamilyen betegséggel, amely lassan nyomorítja meg.

Menekültrekord a Kanári-szigeteken

Nagyvilág2006.09.06, 13:24

Egy nap alatt rekordszámú menekült érkezett szerdán a Kanári-szigetekre. A spanyol hatóságok szerint 24 óra alatt több mint 900 ember ért partot, akik zömében Szenegálból indultak. A spanyol kormány médiakampányt indítana Szenegálban, hogy elvegyék az emberek kedvét az útra keléstől.

Könnyen megússzák a modern despoták

Nagyvilág2006.08.04, 18:18

Vasmarokkal kormányzó, vérengző, korrupt, elnyomó rendszerek vezetőit gyűjtötte össze az [origo] a volt iraki elnök, Szaddám Huszein perének kapcsán. Arra voltunk kíváncsiak, mennyire érte utol a felelősségre vonás a modern kor diktátorait, mit követtek el, hogy viszonyulnak hozzájuk országuk lakói, hogy élnek ma. A jelek szerint több százezer ember kegyetlen lemészárlását is meg lehet úszni, de ha elolvassa összeállításunkat megtudhatja azt is, hogy akad olyan despota, aki kifejezetten szép emlékeket hagyott maga után sokakban.

Nyolc évet kapott a libériai diktátor holland fegyverszállítója

Nagyvilág2006.06.07, 19:35

Nyolc év börtönre ítélte egy hágai bíróság Guus Kouwenhoven holland fakereskedőt, aki az ENSZ-embargó ellenére fegyvert szállított Charles Taylor volt libériai elnök rendszerének, de felmentette őt a Libériában elkövetett háborús bűnök vádja alól.

Francia jelöltek Trapattoni mellett Szenegálban

Archívum2006.04.22, 14:52

A 2002-es világbajnokság egyik meglepetéscsapata a szenegáli válogatott volt, amely a nyitómérkőzésen 1-0-ra legyőzte Franciaországot, majd továbbjutott csoportjából, sőt, a svédeket is elbúcsúztatva a legjobb nyolcig menetelt. Az együttes a mostani viadalra azonban nem tudta kvalifikálni magát, és a vb-selejtezők kudarca után menesztették is a szövetségi kapitányt - akinek utódját egyelőre még nem sikerült megtalálni.

Trapattonit szenegáli kapitánynak hívják

Archívum2006.04.21, 14:29

A Szenegáli Labdarúgó Szövetség szeretné, ha a jövőben Giovanni Trapattoni irányítaná az afrikai ország válogatottját.

Előző
Következő