Guinea

címke rss

Kamerun-Szenegál döntő lesz az Afrika-kupán

Sport2002.02.07, 22:08

Három-három gólt és kiállítást, valamint szenegáli továbbjutást hozott az Afrika-kupa első elődöntője, a Szenegál-Nigéria ősszecsapás. A másik elődöntőben Kamerun 3-0 arányban verte a házigazda Mali válogatottját, így vasárnap 17 órakor Kamerun Szenegállal küzd meg az Afrika legjobbja címért.

Kamerunnak nem kell varázslat

Sport2002.02.08, 08:59

A várakozásoknak megfelelően két világbajnoki résztvevő jutott be az Afrikai Nemzetek Kupájára, sőt, nem túlzás kijelenteni, hogy a fekete kontinens két legjobb csapata találkozik majd a fináléban. A címvédő kameruni együttes simán jutott túl a házigazda Malin, amelytől már az elődöntős szereplés is bravúr volt, Szenegál pedig drámai küzdelemben, ám teljesen megérdemelten győzte le Nigéria csapatát.

A nap játékosa: Salif Diao (Szenegál)

Sport2002.02.08, 09:14

A szenegáli gárda drámai küzdelemben vívta ki a döntőbe jutást az Afrikai Nemzetek Kupáján: a csapat közel ötven percet játszott emberhátrányban, és azt a lelki terhet is fel tudta dolgozni, hogy Nigéria az utolsó percekben egyenlített ellene. A győztes találatot a hosszabbításban a francia Sedanban szereplő Salif Diao szerezte, aki a gall pontvadászatban eddig még egyszer sem talált be.

Kamerun megvédte elsőségét az Afrika-kupán

Sport2002.02.10, 21:24

Kamerun hihetetlen izgalmak közepette, hosszabbítás után büntetőkkel győzte le Szenegált a labdarúgó Afrika-kupa döntőjében,  s így megvédte címét. A meccs hőse Alioum Boukar, a kameruniak kapusa volt, aki két szenegáli büntetőt is kivédett.

Harcok a libériai főváros közelében

Nagyvilág2002.05.13, 18:05

Az üzletek bezártak, a lakosság menekül Libéria fővárosából, mivel a lázadók és a kormánycsapatok harca megközelítette a települést. A nehézfegyverek moraját már a belvárosban is hallani lehetett.

Lezárult az első csoportkör a női vb-n

Sport2002.09.16, 19:15

A Kínában zajló nőikosárlabda-világbajnokság első csoportköre után eldőlt, hogy a kvartettek utolsó helyén végzett Japán, Szenegál, Tajvan és Tunézia már csak a 13-16. helyért folytathatja a küzdelmeket.

Aranylabda: ketten az ötvenből

Sport2002.11.21, 08:06

Hivatalosan december tizenhetedikén hozza nyilvánosságra a francia France Football, hogy az újságírók választása alapján ki lett az esztendő legjobb labdarúgója, azaz ki érdemli ki az Aranylabdát. Összeállításunkban bemutatjuk a lehetséges jelölteket, elsőként a török Hasan Sast és a szenegáli Pape Bouba Diopot.

Elefántcsontpart: a lázadók kezén Bangolo

Nagyvilág2002.12.20, 19:13

Lázadók kerítették hatalmukba pénteken az elefántcsontparti Bangolo városát. A város elfoglalása következtében több tízezer ember menekül a szomszédos Libéria irányába.

Eltűnt a szenegáli szövetségi kapitány

Sport2003.01.07, 13:30

Guy Stephan eltűnt Dakarból anélkül, hogy aláírta volna három évre szóló szerződését. A francia edző lett volna a szenegáli labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitánya. Rudi Gutendorf viszont hallatott magáról, pályafutása 55. csapata a szamoai nemzeti tizenegy lesz.

Mégis lesz szerdán ENSZ BT-ülés

Nagyvilág2003.03.18, 17:51

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa szerdán külügyminiszteri szinten újra megvitatja az iraki kérdést - erősítette meg kedden a BT soros elnökségét betöltő Guinea külügyminisztere, Francois Lonseny Fall. A testület annak ellenére ül össze, hogy Jeremy Greenstock, Nagy-Britannia állandó ENSZ-képviselője "meglehetősen akadémikus jellegű" találkozónak nevezte előre is a tanácskozást.