Grunwalsky Ferenc

címke rss
A nagy magyar színész, aki úgy érezte, nincs már szükség rá

A nagy magyar színész, aki úgy érezte, nincs már szükség rá

A Kossuth-díjas, érdemes és kiváló művész még csak idén lett volna nyolcvanéves. Már főiskolásként jelentős főszerepeket játszott a kor meghatározó filmrendezőinél. Jancsó Miklós, akinek egyik legfontosabb színésze volt, azt mondta róla: nagyon kell neki Kozák András tiszta, végtelen belső nyugalmat és méltóságot sugárzó arca. Színházi feladatai elsősorban a Thália Színházhoz kötötték, ahol negyedszázadon át játszotta főszerepek sorát Kazimir Károly sajátos népművelő színházában, klasszikusokat, kortárs figurákat, eposzok hőseit. Mindamellett filmekben és színpadon sok hangsúlyosan magyar karaktert, történelmi hőst. 2003-ban, hatvannadik ...

Egy tündér volt

Film2014.02.01, 11:50

Jancsó Miklós azok közé a zsenik közé tartozott, akiket pályatársai nemcsak tiszteltek, hanem szerettek is. A 92 évesen elhunyt rendezőre emlékezik többek közt állandó operatőre, Grunwalsky Ferenc, volt felesége, Mészáros Márta filmrendező, valamint Tarr Béla, Makk Károly és Mundruczó Kornél is.  

Tanítványai tiltakoznak Grunwalsky Ferenc juttatásának megvonása miatt

Film2011.10.08, 11:16

Grunwalsky Ferenc egykori tanítványai, fiatal rendezők és operatőrök nyílt levélben tiltakoznak dr. Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszternél amiatt, hogy a Kossuth-díjas operatőrtől hivatalos magyarázat nélkül megvontak egy havi félmillió forintos juttatást, ami élete végéig járt volna neki a Magyar Mozgókép Mestere-díjjal. Erről október 4-ei cikkünkben számoltunk be. A fiatal filmesek leírják, hogy "tudomásunk szerint a díjat hivatalosan nem vonták vissza, az érintett esetében a jog szerinti, hivatalos kizáró tényállások egyike sem valósul meg", utalva arra, hogy az MMKA alapító okirata szerint a díjjal járó jogosultságok "a ...

Grunwalskytól megvonták a havi félmilliót

Film2011.10.05, 14:08

Grunwalsky Ferenc Kossuth-díjas operatőrtől hivatalos magyarázat nélkül megvontak egy havi 500 ezer forintos juttatást, ami élete végéig járt volna neki. Az illetékes minisztérium hallgat.

Előző
  • 1
Következő