Green Bay Packers

címke rss

Puskás Ferenc csúcsát akarták megdönteni az NFL-ben - videó

Sport2018.11.12, 12:15

A Nemzeti Futball Liga (NFL) 10. játékhete után több csoportban is tisztul a kép a rájátszást illetően, de van, ahol öldöklő harc várható a maradék hét fordulóban. Ebben a körben is borult a papírforma, arra például biztosan kevesen fogadtak, hogy a New Englandet 24 ponttal veri a Tennessee, miközben bohócot csinál Tom Bradyből, de valószínűleg arra is, hogy egy rúgó négyszer találja el a kapufát egy meccs alatt. Na és azt ki látta előre, hogy a Cleveland pozitív rekordokat fog döntögetni?

A pályán elrejtett mobillal ünnepelték a touchdownt - videó

Sport2018.11.05, 14:18

A Nemzeti Futball Liga kilencedik játékhete remek felhozatallal kecsegtetett, három remek rangadó következett egymás után, és nem is okoztak csalódást. A New Orleans Saints legyőzte a Los Angeles Ramst, ezzel már nincs veretlen csapat a ligában, míg a két gigász, Tom Brady és Aaron Rodgers csatájából előbbi került ki győztesen. Emellett ismét megjelentek a teljesen agyament ünneplések, és láthattunk hatalmas ütközéseket is.

Úgy ünnepelt a védő, hogy majdnem betörte a csapattársa orrát - videó

Sport2018.10.29, 13:03

A Nemzeti Futball Liga 8. játékhetén nem történt semmi meglepetés. Persze nem érdemes ennyivel elintézni az eseményeket, mert ez a forduló is hozott komoly izgalmakat. Ráadásul a játékosok nagy része már a halloween szellemében lépett pályára, láthattunk a pályán szumóbirkózót, 79 éves legendát, de magát Super Mariót is. És szerencsére elképesztő passzokat, elkapásokat, egymást fejelő csapattársakat, őrült ünnepléseket, rekordokat és a visszatérő Fitzmagicet is.

NFL: Rodgers-varázslattal nyert fontos meccset a Packers

Sport2018.10.16, 08:50

Elsősorban Aaron Rodgers remeklésének köszönhetően a Green Bay Packers hátrányból fordítva hazai pályán 33-30-ra legyőzte a San Francisco 49erst az NFL 6. játékhetének hétfő esti záró mérkőzésén.

Hiábavaló volt a Beckham-show

Sport2018.10.08, 14:01

A Nemzeti Futball Ligában (NFL) néha egy-egy hősies teljesítmény sem elég a sikerhez. Az amerikaifutball a világ egyik legösszetettebb csapatsportja, ahol ha egyvalakinek rossz napja van, azt az egész együttes megsínyli. Főleg, ha egy irányítóról, vagy egy bizonytalan rúgóról van szó. A 2018-as szezon ötödik fordulója tökéletes példákat szolgáltatott arra, hogy mennyire állhat vagy bukhat egy-egy mérkőzés kimenetele mindössze egy játékos teljesítményén. A feledés homályába merülhet egy történelmi este, ha az ellenfélnél valaki szintén rekordot állt fel. Ez a vasárnap sem volt eseménytelen.

Ilyet még nem láttunk: félidőben fogta magát, és visszavonult az NFL-sztár - videók

Sport2018.09.18, 12:15

Egészen páratlan esemény miatt vált emlékezetessé a Nemzeti Futball Liga (NFL) 2018-as idényének második játékhete. A Buffalo Bills nyáron szerződtetett veterán cornerbackje, Vontae Davis a Los Angeles Chargers elleni mérkőzés félidejében annyira kiakadt, hogy azonnali hatállyal visszavonult. Szerencsére azonban más érdekesség is történt, a tavalyi Super Bowl résztvevőit, a Philadelphiát és a New Englandet például nagyon simán verték, megszületett az év legszebb elkapása, volt bunyó, kiterülő irányítók, újabb rekordok, egy fantasztikusan izgalmas csúcsrangadó és a szokásos Browns-bénázás sem maradhatott el. 

NFL: Rodgers lesz minden idők legjobban fizetett játékosa

Sport2018.08.29, 20:12

Aaron Rodgers lesz a profi amerikaifutball-liga (NFL) történetének legjobban fizetett játékosa.

A Vikings lenullázta a Green Bay Packerst

Sport2017.12.24, 12:08

A Baltimore Ravens házigazdaként, a Minnesota Vikings vendégként nyert az észak-amerikai profi amerikaifutball-liga (NFL) 16. fordulójának szombati játéknapján.

NFL: Magabiztos Detroit győzelem a csoportrangadón

Sport2017.11.07, 08:33

Megszakadt a Detroit Lions három vereségből álló sorozata az észak-amerikai profi amerikaifutball-liga (NFL) hétfői játéknapján, miután 30-17-re győzni tudott a csoportrivális Green Bay Packers otthonában.

Arizonában feltalálták az időutazást

Sport2017.10.16, 12:39

Újabb fantasztikus fordulón van túl az NFL, ahol most sem hiányozhattak az utolsó másodperces fordítások, a meglepetések és sajnos a kulcsjátékosok sérülései. Utóbbiak közül a Green Bay Packers irányítóját, Aaron Rodgers-t kell kiemelni, aki a Minnesota Vikings elleni csoportrangadó első negyedében eltörte kulcscsontját, és valószínűleg idén már nem léphet pályára.

Pontzuhatag jön Rodgerséktől

Sport2017.10.15, 12:28

A Sport TV kommentátora, Kun Zsolt kemény fába vágja a fejszéjét, hiszen az idei NFL szezon minden mérkőzésére győztest tippel. Hogy Maka végül fejcsóválást és kiröhögést vagy virtuális vállveregetést érdemel, az csak hosszútávon fog kiderülni, mindenesetre minden héten leírja gondolatait az összes találkozóról.

Horrorsérülések és újabb elképesztő végjátékok az NFL-ben

Sport2017.10.09, 11:39

Nehéz jelzőket találni a hétről hétre hihetetlen izgalmakat hozó NFL-re, amely ezúttal is bővelkedett az izgalmakban, a fantasztikus teljesítményekben és sajnos a sérülésekben is.

Viharos meccsen ütötte ki egymást a Green Bay és a Chicago

Sport2017.09.29, 08:49

Az NFL egyik örökrangadójával indult a 2017-es szezon 4. fordulója. A csütörtök esti (magyar idő szerint péntek hajnali) rangadón a Green Bay Packers fogadta a csoportrivális Chicago Bearst, a mérkőzés pedig a várakozások szerint alakult, mivel jelenleg a két csapat nincs egy súlycsoportban. A Packers tükörsimán nyert, de nem erről marad emlékezetes ez a meccs.

Ennyire nem lehet peches egy csapat, mint a Chargers!

Sport2017.09.18, 16:05

Lement az NFL (Nemzeti Futball Liga) második fordulójából 15 mérkőzés és megint nem unatkozhattunk. Utolsó másodperces kihagyott mezőnygól, óriási homálydobás, kemény szerelések, testvérpárharc és újabb sérülések fémjelezték ezt a játékhetet.

A Falcons győzelemmel avatta új stadionját

Sport2017.09.18, 09:20

Az Atlanta Falcons - amely februárban Super Bowlt játszott - meglepően simán győzte le a vendég Green Bay Packerst az észak-amerikai profi amerikaifutball-liga (NFL) második fordulójának vasárnapi ragadóján.

A legszexibb NFL-rajongó alig várja a vasárnapi meccseket

Sport2017.09.09, 11:28

Myla Dalbesio tűkön ülve várja a vasárnap délutánt. Ekkor lép pályára kedvenc csapata, a Green Bay Packers. A "Sajtfejűek" az NFL (Nemzeti Futball Liga) első fordulójának rangadóján a Seattle Seahawks csapatát fogadják. A gyönyörű modell éppen Houstonban tartozik, ahol nem hagyhatta ki, hogy a helyi csapat, a Houston Texans logójával ellátott labdával készítsen topless képet.

NFL-pályán kérték meg az olimpikon kezét

Sport2017.08.28, 12:52

Az NFL előszezonjában általában olyan játékosok is lehetőséget kapnak, akik azért harcolnak, hogy kivívják a kerettagságot az alapszakaszra. Menelik Watson sosem tartozott a legjobb játékosok közé, még saját posztján sem, de 2017 márciusában a Denver Broncos esélyt adott neki. Azt még nem tudni, hogy sikerül-e megragadnia ezt, de az biztos, hogy felejthetetlenné tette jó pár ember számára a Green Bay Packers elleni edzőmeccset.

Piálás, késelés, lehallgatás és egy kivillanó mellbimbó – a Super Bowl emlékezetes botrányai

Sport2017.02.05, 09:56

Az óriási felhajtás közepette nem lehet szó nélkül elmenni az amerikaifoci legvidámabb része, azaz a Super Bowlt övező botrányok sora mellett. Kiderül, miért bukott el négy SB-t a Buffalo Bills, hogy milyen ártalmasak a drogok, miért kell(ett volna) rendesen felöltöznie a félidei zenés show előadójának. De lesz szó késelésről, és még egy izgalmas kémtörténettel is előállunk. 

A trükkös Patriots NFL-rekordot döntve jutott a Super Bowlba

Sport2017.01.23, 07:55

Az NFL vasárnapi konferenciadöntőin két kiütéses győzelemmel dőlt el a Super Bowlba jutás sorsa. Tom Brady a hetedik Super Bowljára készülhet a New England Patriots élén, míg az Atlanta Falcons 18 évnyi szünet után jutott a nagydöntőbe.

NFL: fantasztikus elkapás döntött egy hihetetlen dráma végén

Sport2017.01.16, 10:17

A Dallas Cowboys elképesztő hátrányból egyenlített, hogy az utolsó másodpercekben kapjon ki a Green Bay Packers ellen. A Pittsburgh Steelers úgy nyert a Kansas City Chiefs otthonában, hogy egyetlenegy touchdownt sem szerzett. Ez történt az NFL-rájátszás eddigi legmozgalmasabb napján.

Rég ütöttek ki ennyire brutálisan NFL-irányítót

Sport2017.01.09, 12:56

A Steelers legázolta a Miami Dolphinst, és majdnem megsemmisítette Matt Moore irányítót, aki ennek ellenére befejezte a meccset, és becsületesen helytállt. Green Bayben csoda történt, de nem Eli Manning, hanem Aaron Rodgers varázsolt, aki négy touchdownnal küldte haza a New York Giantset. Ez történt az NFL-rájátszás vasárnapi wild card fordulóján.

A Packers még nem mondott le a rájátszásról

Sport2016.11.29, 10:24

A Green Bay Packers legyőzte a házigazda Philadelphia Eagles csapatát az észak-amerikai profi amerikaifutball-liga (NFL) hétfő esti mérkőzésén, s ezzel megszakította négymeccses nyeretlenségi sorozatát.

Papírforma Green Bay-siker

Sport2016.10.21, 09:22

A Green Bay Packers simán, 26-10-re legyőzte a vendég Chicago Bearst az NFL csütörtöki mérkőzésén.

Az Ace Ventura legendás mondata valóra vált az NFL-meccsen

Sport2016.01.11, 09:04

Az Ace Ventura című Jim Carrey-vígjáték egyik sokat emlegetett mondata elevenedett meg az NFL rájátszásában, ami a Minnesota továbbjutásába került.

Isten hozott nálam, öcsém, ez a való világ

Sport2015.02.05, 11:09

Az asztalra felhalmozott dolgokat foglalta le a rendőrség Letroy Guion, a Green Bay Packers defensive tackle-jének otthonában. Pénz, drogok, fegyverek, na meg a képen nem szereplők. 

Seattle-szurkoló nem eszik sajtot

Sport2015.01.16, 17:23

A szurkoló úgy támogatja a csapatát, ahogy tudja. Seattle külvárosában például betiltották a sajtot a Green Bay Packers elleni NFL-főcsoportdöntő előtt, míg Milwaukee-ban egy rádióállomás seattle-i zenekarok dalait nem hajlandó lejátszani.

Manninget lejátszotta utóda, Rodgers hős lett

Sport2015.01.12, 07:57

Az irányítólegendák közül Aaron Rodgers hősiesen sántikálva győzelemre vezette a Green Bayt, míg Peyton Manning gyenge napot fogott ki, nélküle pedig esélytelen volt a Denver a tengerentúli amerikaifutball-bajnokság, az NFL főcsoportelődöntőjében.

Máris megvan az idény leghülyébb sérülése

Sport2014.09.23, 10:25

Még csak három játékhét ment le az NFL mostani idényéből, de máris megvan a legostobább sérülés: Stephen Tulloch, a Detroit Lions védőjátékosa megünnepelte, hogy sikerült sackelnie, azaz földre vinnie Aaron Rodgerst, a Green Bay irányítóját, de az örömködés közben sikerült elszakítania a bal térdének keresztszalagját. Ami egyet jelent azzal, hogy a szezon befejeződött számára, mert ennek a sérülésnek alsó hangon is fél év a gyógyulási ideje. A meccset egyébként a Detroit nyerte 19-7-re.

Az NFL legjobb hétvégéje jön

Sport2014.01.04, 10:20

Tizenegy meccs van hátra az idei NFL-szezonból, ebből négyet a rájátszás első hétvégéjén rendeznek. Indianapolisba látogat a szezon meglepetéscsapata, egymásnak feszül Drew Brees és Nick Foles, Cincinnatiben Philip Rivers még egyszer megpróbálja, a Green Bay meg bízik a csodában és a havazásban.

Egy pillanatra a rájátszásban látta magát a Steelers

Sport2013.12.30, 17:02

Az utolsó pillanatig kiélezett csatát hozott az NFL alapszakasza, Aaron Rodgers a semmiből tért vissza, de a San Diego Chargersnek még ennél is nagyobb szerencséje volt. Ez volt a 17. hét az NFL-ben, a hétvégén kezdődik a rájátszás.

Az NFL legbizarabb és legkaotikusabb touchdownja

Sport2012.09.25, 12:43

Minden idők egyik legfurcsább touchdownjával nyert a Seattle Seahawks a Green Bay Packers ellen a tengerentúli amerikaifutball-bajnokság (NFL) hétfő esti rangadóján.

A Giants otthonában oktatta az NFL-címvédőt

Sport2012.01.16, 10:30

Búcsúzott a címvédő Green Bay Packers a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) rájátszásának további küzdelmeitől, mivel vereséget szenvedett a vasárnapi főcsoport-elődöntőben.

Ízelítőt kapott az NFL keménységből egy berohanó szurkoló - videó

Sport2012.01.03, 13:57

Nem járt jól az a szurkoló, aki a Green Bay Packers-Detroit Lions (45-41) NFL-meccsen beszaladt a pályára. A drukkert előbb lelassította a Packers egyik edzője, majd a csapat linebackere, Brad Jones földre is vitte, segítve ezzel a biztonságiak munkáját.

Bombameglepetések az NFL-ben: először kapott ki a Packers, először nyert a Colts

Sport2011.12.19, 08:12

Kikapott az eddig hibátlan Green Bay Packers, az eddig nyeretlen Indianapolis Colts pedig először győzött a tengerentúli amerikafutball-bajnokság (NFL) legutóbbi játéknapján.

NFL: az utolsó másodpercekben nyert, és jutott a rájátszásba a hibátlan Packers - videó

Sport2011.12.05, 11:06

A Green Bay Packers megizzadt a New York Giants ellen, de megőrizte veretlenségét a tengerentúli amerikaifutball-bajnokságban (NFL), így bejutott a rájátszásba.

NFL: majdnem szívinfarktust kapott a cheerleader, miután letarolták - videó

Sport2011.11.25, 15:04

Tizenegyedik mérkőzését is megnyerte a címvédő, és hibátlan Green Bay Packers a tengerentúli amerikaifutball-bajnokságban (NFL), miután 27-15-re verte idegenben a Detroit Lionst. A sorozatban nyolc meccset megnyerő San Francisco 49ers 16-6-ra kikapott a Baltimore Ravens otthonában, a Dallas Cowboys pedig egy utolsó másodpercben értékesített mezőnygóllal 20-19-re verte a vendég Miami Dolphins csapatát. Ez utóbbi meccsen Jason Witten, a Dallas játékosa egy elkapás után magával rántotta az egyik cheerleadert, aki láthatóan szívinfarktus-közeli állapotba került.

NFL: hiába az izomkolosszus mindenkit letaroló futása, hibátlan maradt a Packers - videó

Sport2011.11.21, 08:39

Tizedik mérkőzését is megnyerte a Green Bay Packers a tengerentúli amerikaifutball-bajnokságban (NFL), miután hazai pályán 35-26-ra legyőzte a Tampa Bay Buccaneers együttesét.

NFL: parádés touchdownnal szerzett vezetést, majd ismét alázott a Packers - videó

Sport2011.11.15, 08:00

A Minnesota sem tudta megállítania a fantasztikus formában játszó Green Bayt a tengerentúli amerikaifutball-bajnokságban (NFL).

Sokkoló sérülések és egy hibátlan csapat - félidőben jár az NFL

Sport2011.11.13, 11:28

A világ legnézettebb bajnoksága, az NFL a félidőben jár, és az eddigi egyetlen hibátlan csapat, a tavalyi bajnok Green Bay Packers az idén is megállíthatatlannak tűnik. Az [origo] az esélylatolgatás mellett összegyűjtötte az első kilenc forduló legérdekesebb pillanatait, amelyek között vannak parádés akciók, vicces jelenetek, súlyos sérülések, és előkerül egy elhunyt NFL-legenda is.

Félelmetes szlalom és drámai végjáték az NFL-ben - videó

Sport2011.11.07, 09:44

A San Diego sem tudta megállítani a Green Bayt a tengerentúli amerikaifutball-bajnokság (NFL) legutóbbi játéknapján.

Be is jött a parádés NFL-trükk, meg nem is - videó

Sport2011.09.28, 12:59

A tengerentúli amerikaifutball-bajnokság (NFL) legutóbbi fordulójában a Green Bay Packers 27-17-re verte idegenben a Chicago Bears együttesét, ám egy perccel a vége előtt szoros lehetett volna a meccs. A hazaiak csúnyán átverték a Packers játékosait, amikor elhitették velük, hogy liga egyik legjobb visszahordója, Devin Hester kapja el a labdát, miközben a másik oldalon, Johnny Knox szinte teljesen szabadon futhatott be vele a célterületre. A touchdownt azonban nem adták meg, úgynevezett holding szabálytalanság miatt visszafújták az akciót.

108 yardos futással állított be NFL-rekordot a Green Bay újonca - videó

Sport2011.09.09, 08:55

Fantasztikus mérkőzéssel indult a profi amerikaifutball-liga (NFL) 2011-es szezonja: a címvédő Green Bay Packers csütörtökön hazai környezetben 42-34-re legyőzte a 2010-ben Super Bowl-győztes New Orleans Saints együttesét.

Parádés élőképpel üdvözölte az NFL rajtját a több mint 70 ezer néző - videó

Sport2011.09.09, 15:36

A Green Bay Packers és a New Orleans Saints összecsapásával magyar idő szerint pénteken hajnalban elrajtolt a tengerentúli amerikaifutball-bajnokság, az NFL. A meccs előtt az amerikai himnuszt Jordin Sparks énekelte el, ezalatt a több mint 70 ezer szurkoló az amerikai zászlót formálta meg a nézőtéren. A találkozót végül a Packers nyerte 42-34-re.

Barack Obama fogadta az NFL bajnokcsapatát

Sport2011.08.14, 09:26

Az Egyesült Államok elnöke, Barack Obama a Fehér Házban fogadta a tengerentúli profi amerikaifutball-liga (NFL) előző idényének bajnokát, a Green Bay Packers csapatát.

A Packers nyerte a Super Bowlt, Christina Aguilera elrontotta a himnuszt

Sport2011.02.07, 08:29

A Green Bay története során negyedik alkalommal megnyerte a Super Bowlt. A tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) dallasi nagydöntőjében a Packers végig vezetve 31-25-re verte a Pittsburgh Steelerst, így elhódította a Vince Lombardi-trófeát, amelyet a csapat korábbi legendás edzőjéről neveztek el. A Super Bowl legértékesebb játékosa (MVP) a három touchdownpasszt adó Aaron Rodgers lett.

A Green Bay nyerte a Super Bowlt - közvetítés

Sport2011.02.07, 08:39

A 45. Super Bowlon a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) legpatinásabb csapatai közé tartozó Pittsburgh Steelers és Green Bay Packers feszül egymásnak a Vince Lombardi trófeáért, amelyet a Packers legendás edzőjéről neveztek el. A liga egyik legjobb védelme vagy a liga egyik legjobb támadósora nyer ma? Hat éven belül harmadik alkalommal a Pittsburgh vagy tizennégy év után először a Green Bay ülhet fel a trónra? A Steelers hetedszer vagy a Packers negyedszer lesz az Egyesült Államok legjobb amerikaifoci-csapata? A válasz: Green Bay Packers.

"Ez nagyon kemény lesz" - álommeccset tartogat az idei Super Bowl

Sport2011.02.06, 09:38

Magyar idő szerint hétfőn hajnalban, Dallasban tartják a negyvenötödik Super Bowlt, vagyis a profi amerikaifutball-bajnokság nagydöntőjét, amelyen a Pittsburgh Steelers és a Green Bay Packers feszül egymásnak. A liga legrettegettebb védelmével rendelkező Steelers öt éven belül harmadszor nyerheti meg a Vince Lombardi-trófeát, amelyet éppen az első két Super Bowlon győztes, és a nagydöntőbe 1998 után viszatérő Green Bay legendás edzőjéről neveztek el. A meccs mellett a show sem marad el, Christina Aguilera és a Black Eyed Peas is fellép majd, csak Amerikában 150 millió tévénézőre számítanak, a 30 másodperces reklámok pedig 3 millió ddollárért ...

Packers-nyakkendő miatt rúgták ki az autókereskedőt

Sport2011.01.26, 09:55

Egy chicagói autókereskedésből menesztettek hétfőn egy alkalmazottat, miután Green Bay Packers-nyakkendőben ment dolgozni egy nappal azután, hogy a profi amerikaifutball-liga (NFL) Nemzeti főcsoportjának fináléjában a Packers legyőzte a Chicago Bearst. Az üzletvezető attól tartott, hogy az ősi rivális emblémája elijeszti majd a vevőket.

NFL: A Pittsburgh és a Green Bay játszik a Super Bowlban

Sport2011.01.24, 09:56

A Green Bay Packers és a Pittsburgh Steelers jutott be vasárnap a tengerentúli profi amerikaifutball-liga (NFL) nagydöntőjébe, a Super Bowlba.

Előző
  • 1
  • 2
Következő