Gréczy Zsolt

címke rss

Baloldali szétszakadás: a DK külön listát indít, amelyet Gyurcsány vezet majd

Itthon2017.12.15, 12:58

Gréczy Zsolt, a Demokratikus Koalíció szóvivője a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában erősítette meg azt a már korábban is pedzegetett pártstratégiát, miszerint a DK önálló listát indít a jövő évi választáson, amelyet Gyurcsány Ferenc vezet majd. A nagyívű bejelentést sikerült úgy időzíteni, hogy tegnap még az Inforádió Aréna című műsorban Molnár Gyula, az MSZP elnöke és Karácsony Gergely, a szocialisták újdonsült miniszterelnök-jelöltje a közös lista és közös miniszterelnök-jelölt mellett kardoskodott. Gyurcsány Ferenc tehát ismét bedobta a zsarolóbombát a baloldali térfélen, és ezzel jelen állás szerint úgy néz ki, hogy nem leszz ...

Lendvai Ildikó: Az ellenzék Soros oldalán áll

Itthon2017.04.10, 17:01

Az ellenzéki pártok természetesen Soros György oldalán vannak – mondta a Mandiner kérdésére Lendvai Ildikó, az MSZP volt elnöke.

Balliberális belháborút robbantott ki a Momentum Mozgalom

Itthon2017.03.09, 08:39

Már most egymás torkának esett a Momentum Mozgalom és a baloldal többi pártja, véleményformálója, pedig csak múlt héten alakult párttá a Fekete-Győr András vezette mozgalom. Tóta W. Árpád szerint az új párt csak felöklendezi a rendszerváltás hordalékát, Szigetvári Viktor szerint Fekete-Győr gyáva, míg az MSZP egyik országgyűlési képviselője gyakorlatilag lopással vádolta meg a Momentumot. Fodor Csaba, a Nézőpont Intézet elemzője szerint a Momentum színre lépésével nem az egység felé haladnak a folyamatok a baloldalon, és még jobban széttarthatnak a szálak.

DK: Botka sose kifogásolta a Gyurcsány-kormány döntéseit, ahogy Bajnaiét sem

Itthon2017.02.20, 17:32

Botka László, szegedi polgármester, az MSZP elnöksége által miniszterelnök-jelöltnek javasolt politikus szombaton tartott beszédében azt mondta, hogy Gyurcsány Ferencnek, a DK elnökének mennie kell. Gréczy Zsolt, a DK szóvivője az ATV műsorában viszont arról beszélt, érdekes, hogy Botka Gyurcsány ellen fordult, hiszen "1994 óta képviselő, és egyetlenegy olyan pillanatra nem emlékszünk, amikor kifogásolta volna bármelyik kormánya bármelyik döntését".

Gréczy: Le kellett leplezni az összeesküvést

Itthon2017.02.07, 12:28

A belső ellentétek ellenére folytatódnak a tárgyalások az ellenzéki pártok között – mondta az Origónak Gréczy Zsolt, a DK szóvivője. A napokban ugyanis Gyurcsány Ferenc DK-elnök azt állította, hogy az MSZP őt megkerülve próbált megállapodni a választási indulásról egy DK-s politikussal. Később kiderült, hogy Lengyel László politológus Niedermüller Péter segítségével mozdította volna el Gyurcsány Ferencet a DK éléről. A titkos találkozón Hadházy Ákos, az LMP társelnöke is részt vett.

DK: Botka László egyelőre nem jelentkezett nálunk

Itthon2017.02.06, 14:41

Gréczy Zsolt, a DK szóvivője arról beszélt, hogy titkos hatalmi játszmák révén akarják kiszorítani a pártját a baloldali együttműködésből. A DK egyébként nyilvánosságra hozatná az összes OLAF-jelentést.

Lengyel László az Origónak: Gréczy Zsolt számomra nem létezik

Itthon2017.02.06, 14:51

„Valamit mondani kellene a DK-nak, hogy mire alapozza azt, hogy összeesküvést szőnék ellenük” – ezt mondta az Origónak Lengyel László. A Pénzügykutató elnöke szerint az tény, hogy egy szegedi konferencián egyértelműen kiállt Botka László jelöltsége mellett, mert nem lát rajta kívül semmilyen komolyan vehető jelöltet a baloldalon. Gyurcsány Ferenc hétvégi évértékelő beszédében titkos összeesküvésről beszélt a DK ellen, míg Gréczy Zsolt arról írt, hogy a háttérben Lengyel áll.

A DK szóvivője szerint Orbán mozgatja Juhász Pétert

Itthon2016.10.18, 14:57

Vita kerekedett abból, hol, és milyen módon tüntessen az ellenzék október 23-án. Juhász Péter, az Együtt alelnöke a Parlamenthez szervez tüntetést, ahol Orbán Viktort akarják kifütyülni, míg az ellenzék másik része ugyanabban az időben a Blaha Lujza téren tüntet. Gréczy Zsolt, a Demokratikus Koalíció szóvivője szerint nem véletlen, hogy Juhász rászervez az ellenzéki tüntetésre, szerinte ez olyan, "mintha Orbán rendelte volna".

A DK szerint megszavazta a miniszterelnök a kvótákat

Itthon2016.10.04, 14:14

A DK azt állítja, hogy az Európai Tanács elnöke hivatalos levélben erősítette meg, hogy februárban Orbán Viktor is megszavazta a kvótákat, amikor igennel voksolt a testület erről szóló határozatára. Orbán Viktor szerint azonban rászedték, kicselezték az országot egy bonyolult európai jogalkotási rendszerben.

Nagyon eldurvult az MSZP-DK-vita

Itthon2016.06.04, 10:22

Hazug lejáratókampányt folytat az MSZP a DK dunaújvárosi jelöltje, Huszti Zsolt ellen – mondta szombaton Gréczy Zsolt, a Demokratikus Koalíció szóvivője. Dunaújvárosban vasárnap lesz időközi választás, amelyen a két ellenzéki párt külön indul.

Pert nyertek Rogánék a Portik-ügyben

Itthon2016.05.13, 12:45

A Blikk, a Hír 24, az ATV és a Demokratikus Koalíció ellen is pert nyert Rogán Antal és az V. kerületi önkormányzat.

Kitiltották a Parlamentből Gyurcsányék szóvivőjét

Itthon2016.04.13, 14:55

Nem léphet be a Parlamentbe és a Képviselői Irodaházba a Demokratikus Koalíció szóvivője. Kövér László házelnök szerint Gréczy Zsolt rossz helyen tartott sajtótájékoztatót. 

DK: Saját sikernek tekintjük a boltzár eltörlését

Itthon2016.04.11, 14:17

A Demokratikus Koalíció saját sikerének is tekinti a vasárnapi boltzárról szóló törvény eltörlését, mert az erről szóló népszavazást mi kezdeményeztük először – mondta az Origónak Gréczy Zsolt, a párt szóvivője. 

Külföldi képekkel illusztrálták a Magyarországról szóló videót Gyurcsányék

Itthon2016.02.15, 19:04

A Demokratikus Koalíció hétvégi kongresszusán levetített, Magyarország jelenlegi viszonyairól szóló videóban olyan képek is szerepelhettek illusztrációként, amelyek nem jogtiszták, illetve nem is Magyarországon készültek. Ezt Gréczy Zsolt, a párt szóvivője sem tagadta, szerinte viszont nem is ez a lényeg. Úgy vélte ugyanis, hogy bármikor tudnak olyan filmeket forgatni, amelyek Magyarországon készültek, és a nyomort mutatják be. 

Gyurcsányék meghekkelték a Fidesz akcióját

Itthon2016.02.03, 14:59

A Fidesz szerint a Demokratikus Koalíció (DK) elnökének programja veszélyeztetné az országot és a mindennapok biztonságát. Erről Halász János fideszes politikus beszélt, mire a jelen lévő DK-szóvivő, Gréczy Zsolt jelezte: a képviselő felületesen sem ismeri a programjukat, ezért adott neki egy példányt.

Aggályos Lázár-vadászatot emleget a DK

Itthon2015.12.21, 17:29

Szabálytalansággal kísért vadászaton vehetett részt Lázár János, a programon gyerek is lőfegyvert kaphatott – állítja a Demokratikus Koalíció, a birtokukba került fényképekre hivatkozva. Az ellenzéki párt a kancelláriaminiszter vadászengedélyét és mandátumát követeli. Lázár János áll a vizsgálat elébe.

Akasztófa miatt magyarázkodik a DK

Itthon2015.10.20, 16:30

Orbán Viktor és kormányának felakasztására buzdított egy Facebook-csoport, ami a Demokratikus Koalíció nevét viseli. A pártszóvivő szerint csak visszaélnek a párt nevével, az oldalt pedig egy olyan szélsőséges szerkeszti, akit már rég kizártak köreikből.

Pártja kizárja a melegellenes DK-s képviselőt

Itthon2015.07.05, 20:50

Nemcsak pártja, de a tudomány álláspontjával is ellentétes, amit a Demokratikus Koalíció egyik képviselője írt a Facebookra. A homoszexualitásnak van evolúciós értelme. Gyurcsány Ferenc kezdeményezi a képviselő kizárását.

Tiborcz István ma nem lenne közpénzmilliárdos

Itthon2015.05.28, 11:11

A Demokratikus Koalícióhoz tartozó független képviselők ismét benyújtják összeférhetetlenségi törvényjavaslatukat, amelyik a kormánytagok, az országgyűlési és az önkormányzati képviselők, valamint azok családtagjai számára megtiltaná, hogy hazai elbírálású uniós vagy állami finanszírozású pályázatokon induljanak.

Újabb vasárnapi tiltást javasolnak

Itthon2015.03.29, 12:28

A Demokratikus Koalícióhoz tartozó képviselők törvényjavaslatot nyújtanak be annak érdekében, hogy vasárnap tilos legyen vadászni - jelentette be a párt szóvivője. Hozzátette, hogy így a vasárnap nemcsak az emberek, hanem az állatállomány számára is a pihenés napját jelentené.

Gyurcsányéknak a Quaestorról is Orbán jut az eszébe

Gazdaság2015.03.10, 14:34

A Demokratikus Koalíció szerint bebizonyosodott, hogy az Orbán Viktor által megálmodott nemzeti bankrendszer tökéletesen működésképtelen.

Az ellenzék nincs közös állásponton az Iszlám Állam elleni fellépésben

Itthon2015.03.09, 14:00

Az ellenzéki pártok nem egységesen ítélik meg Magyarország szerepvállalását az Iszlám Állam elleni nyugati koalícióban, a DK, az Együtt és a Magyar Liberális Párt támogatja, a Jobbik és az LMP viszont elutasítja. Az MSZP a parlament illetékes bizottságai elé vinné az ügyet.

Juhász Péter megadta a számlaszámát Simicskának

Itthon2015.02.06, 18:04

Ez a számlaszámom, ha érted mire gondolok - írta Simicska Lajosnak Juhász Péter. A médiaháború újabb ütközete a legtöbb ellenzéki politikust reagálásra késztette. Mesterházy Attilát szórakoztatták a fejlemények, a DK-s Oláh Lajos úgy tűnik, „az ellenségem ellensége a barátom" elvét vallja, Szanyi Tibor Orbánt félti, Szigetvári Viktor pedig csak hátradől és kávézik.

A tescós szatyrok rejtélye és a politikai kóstolgatás

Itthon2015.01.24, 13:47

Nevetségesnek tartja a Demokratikus Koalíció, hogy a Magyar Nemzet összefonódást gyanít a Gyurcsány-párt minapi ételosztó akciója és a Tesco között, belekeverve Gyurcsány Ferenc volt tanácsadóját is az ügybe.

Babaruhát vásárolt Gyurcsány Ferenc

Itthon2015.01.05, 00:21

Szinte minden készen áll Gyurcsány Ferenc ötödik gyermekének érkezésére. A Demokratikus Koalíció elnöke és felesége, Dobrev Klára már megvásárolta a kiságyat és a babakocsit, valamint több ruhát és játékot is vettek a születendő kisfiúnak, Mártonnak. A legkisebb Gyurcsány február közepén vagy végén fog megszületni. 

Goodfriend mögött is Gyurcsányt látja a Fidesz

Itthon2014.11.15, 16:21

André Goodfriend is a kormánybuktatásra törekvő Gyurcsány Ferenc kottájából játszik, az amerikaiak pedig ellenzéki vádakat gyűjtöttek össze a fecnijükön - állítja a Fidesz. A Demokratikus Koalíció szóvivője szerint ez marhaság - bár kormányt tényleg buktatnának.

Az egész baloldal beállhat Bokros Lajos mögé

Itthon2014.09.29, 09:15

A napok óta zajló tárgyalások nyomán úgy tűnik, hogy Falus Ferenc visszalép, és Bokros Lajos lesz a demokratikus ellenzéki pártok közös főpolgármester-jelöltje - jelentette ki Gréczy Zsolt. 

Előző
  • 1
  • 2
Következő