Gréczy Zsolt

címke rss

Itt a bizonyíték: hazudott Kálmán Olga a távolmaradásáról

Itthon2019.06.29, 09:40

Egy, az Origo birtokába került üzenetváltás bizonyítja, hogy Kálmán Olga és a Demokratikus Koalíció napok óta mellébeszél azzal kapcsolatban, miért nem ment el a jelöltjük az előválasztás lezárása utáni közös sajtóeseményre. Kálmán Olga másnap, saját sajtótájékoztatóján és egy televízió stúdiójában is azt állította, hogy nem hívták meg, miközben a meghívást már szerda délben elküldték neki, és 14:27-kor azt látta is a csevegőprogram szerint. Vagyis, három és fél órával a sajtótájékoztató előtt. A ködösítésben nemcsak Kálmán Olga járt az élen, hanem Gréczy Zsolt, a DK frakciószóvivője is, aki szerdán még ruhaproblémákkal magyarázta aa ...

Karácsony már azt sem tudja, mit csinál a saját stábja

Itthon2019.06.26, 15:34

Karácsony Gergely meglepő magyarázkodásba kezdett, miután kiderült, hogy a kampánycsapata hamis telefonokkal kampányolt mellette, amelyek azt sugallták, hogy Gyurcsány Ferenc mégis őt támogatja. Karácsony azt állítja, hogy nem tudott arról, hogy mit csinálnak a saját aktivistái. Ez persze megint a teljes alkalmatlanságát bizonyítja. Hogyan fordulhat elő, hogy Karácsony azt sem tudja, mit csinálnak az emberei?

Gyurcsány szóvivője a nyilvánosság előtt zsarolta meg Karácsony Gergelyt

Itthon2019.06.18, 15:04

Miután Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd főpolgármester-jelöltje hétfőn arról beszélt, hogy a DK-s Kálmán Olga előválasztási győzelme esetén a kampány nem úgy fog menni, ahogy mennie kellene, Gréczy Zsolt frakciószóvivő egy posztban reagált az elhangzottakra. Ebben gyakorlatilag megzsarolta a zuglói városvezetőt, azt írva, hogy emellett nem lehet elmenni szó nélkül. Eszkalálódik az MSZP-DK konfliktus, állóháború alakult ki a felek között, az ellenzéknek semmi jó nem néz ki ebből.

Már nem zárja ki Gyurcsány szóvivője, hogy egyesül az MSZP és a DK

Itthon2019.06.17, 16:45

„Azt, hogy mit hoz a jövő, azt nem tudom, azt tudom, hogy ez ma két párt. Két jelentősen különböző párt” – hétfői sajtótájékoztatóján Gréczy Zsolt, a Demokratikus Koalíció (DK) frakciószóvivője, képviselője meglehetősen sejtelmesen válaszolt arra az újságírói kérdésre, miszerint egyesül-e az MSZP és a DK. Ebből még bármi lehet, Gréczy előhúzta kommunikációs kalapjából Gyurcsány Ferenc pártelnök egy évvel ezelőtti gondolatmenetét, amelyben egy nagy demokrata pártról értekezett. 

Karácsony Gergely már nem is tagadja, hogy megalázkodott Gyurcsány előtt

Itthon2019.06.13, 14:32

Szerda este Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke és Gréczy Zsolt, a DK frakciószóvivője is az ATV vendége volt. Az indulatok már korábban elszabadultak a felek között a főpolgármester-jelöltség miatt, valóságos háború tört ki a DK és az MSZP között, amit a balliberális tévé stúdiójában folytattak a felek. A beszélgetések legemlékezetesebb pillanata egyértelműen az volt, amikor a zuglói városvezető elismerte, hogy korábban valóban vállalta, a DK kérésére nem kampányol a saját pártszövetsége mellett az uniós választáson. Ezzel Karácsony nyíltan megalázkodott Gyurcsány Ferenc előtt.

Itt a videós bizonyíték, hogy az ellenzék lebontaná a határzárat

Itthon2019.05.21, 16:44

A Hír TV Múltidő című sorozatának legújabb részében azt elevenítették fel, mit mondtak régebben az ellenzéki politikusok a határzárról, a határzár ellen.

A Jobbik szerint nincs probléma a nyugdíjas-gúnyolódással

Itthon2019.02.14, 10:57

Egészen elképesztő magyarázattal szolgált Varga-Damm Andrea, a Jobbik országgyűlési politikusa arra, hogy szerdán kikerült egy hangfelvétel, amelyen két jobbikos politikus az idős embereken gúnyolódik. Ahogy az mostanában megszokott, a Demokratikus Koalíció védelmébe vette a Jobbikot. Nagyon úgy néz ki, az égadta világon semmilyen következménye nem lesz a történteknek.

Ezek azok a mondatok, amelyek bebizonyítják, az ellenzék a migráció pártján áll

Itthon2019.02.07, 19:26

Álprobléma, vasfüggöny, kerítésbontás, békés, boldog tömegek és az iszlám, mint az emberiség utolsó reménye – a 888.hu készített arról egy összeállítást, mit gondol a magyar ellenzék a tömeges bevándorlásról, ezek voltak a legfontosabb megnyilvánulások. 

Összeomlott a baloldali előválasztás

Itthon2019.02.05, 13:58

Egy kreált probléma miatt fordíthat hátat az előválasztás második körének Puzsér Róbert és a "régi baloldal":  összekülönböztek azon, milyen feltételekkel történjen az online szavazás. Az ismételten fellángolt vitát leginkább pozícióharcként lehet értékelni, hiszen a teljes érdektelenségbe fulladt első forduló után mindkét oldal arra játszik, hogyan tudna minél előbb komolyabb arcvesztés nélkül kiszállni a politikus-castingból. Ugyanis minél tovább versenyeznek, annál kínosabb helyzetbe hozzák saját magukat.

Akkora kudarc az ellenzéki előválasztás, hogy Gyurcsányék már menekülnének belőle

Itthon2019.02.04, 16:11

„Jó lenne, ha nem lenne második forduló az előválasztáson, mert az LMP jelöltjét a Demokratikus Koalíció nem tartja komoly jelöltnek” – ezekkel a szavakkal tette egyértelművé Gréczy Zsolt, a DK szóvivője, hogy legszívesebben a tegnapi nappal letudná a baloldali castingot. Bár az összellenzéki sajtótájékoztatón a Gyurcsány-párti politikus Puzsér alkalmatlanságával indokolta az általa óhajtott visszavonulást, a háttérben a válogató totális kudarca állhat: a budapesti névjegyzékben szereplők alig több mint két százaléka szavazott az első körben, ami egy hatalmas pofonnal ért fel.