Gravitáció (film)

címke rss

Sandra Bullock 16 milliárd forintot keresett a Gravitációval

Archívum2014.02.27, 12:14

Forrás: InterCom middle De ez csak a moziforgalmazásból származó bevétel, amit kiegészítenek még a DVD-s és tévés eladásokból származó bevételek, amelyekből a cikk szerint óvatos becslés szerint is legalább 20 millió dollár jár Bullocknak, így jön ki a 70 milliós végösszeg. A cikkben kitérnek arra is, hogy valószínűleg több Bullock számára szerencsés körülmény együttállása miatt sikerült ilyen szerződést kialkudnia: Angelina Jolie visszadobta a főszerepet, és a stúdiónak sürgősen szüksége volt egy nagy sztárra helyette, Bullock éppen iszonyatosan keresett volt az Oscar-díj elnyerése után, illetve nyilván az is számított, hogy a ffilm ...

A britek a Gravitációt szeretik

Archívum2014.02.17, 11:57

Forrás: AFP middle A legjobb női alakítás díját Cate Blanchettnek ítélték a Blue Jasmine főszerepéért, a legjobb férfi mellékszereplő Barkhad Abdi lett a Phillips kapitány-ban nyújtott alakításáért, a legjobb női mellékszereplő Jennifer Lawrence lett az Amerikai botrány-nyal. David O. Russell filmje két további díjat kapott: a legjobb eredeti forgatókönyvét és a legjobb sminkét/hajét. Mindez azt jelenti, hogy a BAFTA sem tette egyértelműbbé az Oscar-versenyt, továbbra is esélyesnek számít a 12 év rabszolgaság, az Amerikai botrány és a Gravitáció is.

Két győztese van az idei BAFTA-díjátadónak!

Life.hu2014.02.17, 12:42

A londoni filmszemlén a Gravitáció váltotta a legtöbb jelölést díjra, ám a legjobb film a 12 év rabszolgaság lett - írja az MTI.

Rejtély, hogy ki kapja az Oscart

Archívum2014.01.27, 11:46

Forrás: AFP middle Mint megírtuk, a színészi kamara fődíját a tíz Oscarra jelölt Amerikai botrány kapta, a producerek pedig példátlan módon döntetlent hirdettek a szintén tíz kategóriában jelölt Gravitáció és a kilenc díjra esélyes 12 év rabszolgaság közt, így mindhárom fő esélyes magáénak tudhat legalább egy fontos kamarai díjat. A rendezői kamara díja nagyon pontos előrejelzője az Oscarnak: hatvanöt éve adják át, és hét alkalmat leszámítva eddig mindig az a filmes kapta a legjobb rendezés Oscar-díját, akit a kamara is elismert, és tizenhárom alkalmat leszámítva mindig annak a rendezőnek az alkotása nyerte a legjobb film Oscarjáát, ...

Kezd izgalmassá válni az Oscar-verseny

Archívum2014.01.20, 13:42

Forrás: AFP middle A színészi Oscar-díjak ezzel szemben gyakorlatilag eldőltek: a főszereplőknél Matthew McConaughey (Mielőtt meghaltam) és Cate Blanchett (Blue Jasmine), a mellékszereplőknél Jared Leto (Mielőtt meghaltam) és Lupita Nyong'o (12 év rabszolgaság) látszik biztos befutónak, a színészi kamara is őket díjazta.

Csupa jó filmet jelöltek Oscarra

Film2014.01.17, 00:10

Parádés évet zárt Hollywood, így ősidők óta a legjobb éves felhozatalból csemegézhettek az Amerikai Filmakadémia szavazói és olyan jelöltlistával állhattak elő, amelyen nehéz fogást találni - azt leszámítva, hogy kik nem fértek be. Jelölt a Wall Street farkasa, a Gravitáció, a 12 év rabszolgaság és az Amerikai botrány. A színészek között pedig díjesélyes Cate Blanchett, Jared Leto, Sandra Bullock, Jennifer Lawrence, Michael Fassbender és Matthew McConaughey.  

Sandra Bullock tarolt

Life.hu2014.01.09, 13:31

Több mint 700 millió szavazat után négy kategóriában is a Gravitáció színésznője bizonyult a legjobbnak a People's Choice szerda esti díjátadóján.

Megvannak az idei BAFTA-jelöltek

Life.hu2014.01.08, 11:48

A George Clooney és Sandra Bullock főszereplésével készült Gravitáció 11 BAFTA-jelölést söpört be. Szintén számos jelöléssel büszkélkedhetnek a 12 év rabszolgaság és az Amerikai botrány című filmek is.

Az év legjobb filmjei 2013-ban

Film2016.12.21, 11:58

2013 észbontóan izgalmas év volt a moziban. Sandra Bullock magára maradt az űrben, Leonardo DiCaprio kokainmámorban vicsorgott, a római életművész ájulásig nyomta a partit, Cate Blanchett és Tom Hanks csúnyán megzuhant. Leszbikus lányok szerelmén sírtunk, lökött hóemberen nevettünk, csirkecombbal erőszakoskodó bérgyilkoson szörnyülködtünk. Tarantino fröcskölte a művért, Keira Knightley életet lehelt Tolsztojba, a románok pedig megint odavertek. A magyar mozikban az idén bemutatott 282 film közül szerintünk ezek voltak a legjobbak.

Clooney vagy Pitt filmje nyeri az Oscart?

Film2013.12.17, 23:53

Ha bárki még kételkedett volna benne; az Amerikai Filmakadémia úgy ugrál, ahogy ez a két jóvágású ötvenes férfi, Brad Pitt és George Clooney fütyül. Főszereplői Oscart még egyikük sem nyert, de szinte minden filmjük automatikus Oscar-esélyes, és Clooney tavalyi produceri Oscarja után Pitt is bezsebelheti a sajátját, ha a legjobb film kategóriában győz a 12 év rabszolgaság. Legnagyobb konkurense pedig naná, hogy Clooney filmje, a Gravitáció, amely viszont Sandra Bullocknak hozhat Oscart, de jelölt lehet az idén Robert Redford, Matthew McConaughey, Michael Fassbender, Martin Scorsese, Tom Hanks, és persze a rekorder Meryl Streep is. HHagyományos ...

A rákos, drogfüggő Meryl Streep óriásit komédiázott

Film2013.12.12, 17:06

Erős években kifejezetten jól jön, hogy a Golden Globe szavazói öt helyett tíz legjobb filmet és színészt jelölhetnek a dráma-komédia elkülönítésnek köszönhetően, így idén befért mindenki a jelöltjeik közé, aki sztár és kicsit is esélyes Oscar-jelölésre. Más kérdés, hogy ki röhögi halálra magát a rákos Meryl Streepen, az éhező, hajléktalan folkénekesen, a szenilis nebraskai nyugdíjason vagy az okostelefonja operációs rendszerébe szerelmes magányos hipszteren. Íme a 2013-as Golden Globe jelölések.

Kanos nagypapa rúgta ki Sandra Bullockot

Archívum2013.10.28, 11:13

Forrás: InterCom Négy moziban kezdték vetíteni az Adele élete című Arany Pálma-nyertes leszbikus szerelmesfilmet, ami erős, 25 250 dolláros mozinkénti átlagot produkált. Ez különösen annak tekintetében szép eredmény, hogy a film feliratos, háromórás, és NC-17-besorolást kapott, azaz elvileg 17 éven aluliakat nem engednek be rá. Ugyanakkor az egyik New York-i mozi bejelentette, hogy ők beengedik a fiatalabbakat is a filmre. A tízes észak-amerikai toplista (zárójelben a hétvégi bevétel és az eddigi összbevétel millió dollárban): 1. Bad Grandpa ( $32/$32) 2. Gravitáció ($20,3/$199,8) 3. Phillips kapitány ($11,8/$70,1) 4. A jogász ...

Sandra Bullock találkozott egy csigával

Archívum2013.10.21, 16:04

Forrás: InterCom A toplista élén a Turbó című animációs film áll, amely 36 610 nézőt szerzett 47 moziból. Ez nagyjából megegyezik a nyáron bemutatott Hupikék törpikék 2 eredményével (36 056 néző 51 moziból). Harmadik a listán az Időről időre című romantikus film, amit múlt héten premier előtt már sok helyen vetítettek, most 48 moziban 16 615-en látták. A többi premier nem keltett túlságosan nagy izgalmat. A Machete gyilkol 22 moziból szedett össze 4493 nézőt, ami kis visszaesés a Macheté-hez képest, ami három évvel ezelőtt 5102 nézővel nyitott 15 moziban. A Paranoia című thrillert 25 moziban adták, és 3409-en váltottak rá jegyet.. ...

Schwarzenegger és Stallone lebőgött

Archívum2013.10.21, 13:28

Forrás: Pro Video Film & Distribution Kft. A legnagyobbat viszont a The Fifth Estate című WikiLeaks-film bukta: 1769 moziból 1,7 millió dollárt kapart csak össze, amellyel egyből meg is szerezte az idén leggyengébben induló film címét az USA-ban (ha csak azokat a filmeket számítjuk, amelyeket legalább 1500 moziban mutattak be). A Hollywood Reporter idéz a produkcióhoz közel álló forrásokat, akik leszűrték a szomorú tanulságot: az amerikaiakat nem érdekli sem a WikiLeaks, sem Julian Assange. A tízes észak-amerikai toplista (zárójelben a hétvégi bevétel és az eddigi összbevétel millió dollárban): 1. Gravitáció ($31/$170,6) 2. Phiillips ...

A Gravitáció még drágán is kell a magyarnak

Archívum2013.10.14, 14:59

Forrás: UIP Az Adele élete című leszbikus szerelmesfilmet 11 moziban 1740-en nézték meg, a 13 moziban vetített Iron Sky-t 428-an látták, az 5 moziban megtekinthető Templom a dombon-ra 188-an voltak kíváncsiak. Bemutatták még A háború császára című filmet is, de arról nem érkezett nézettségi adat. A tízes magyarországi nézettségi toplista (zárójelben a hétvégi országos nézettség és az eddigi össznézettség): 1. Családi üzelmek (23 031 / 249 231) 2. Gravitáció (21 575 / 75 742) 3. Fogságban (18 697 / 18 697) 4. Vérmesék (17 895 / 51 040) 5. Don Jon (16 566 / 29 064) 6. Vakszerencse (16 011 / 49 564) 7. Démonok között (15 032 / 51 ...

Öregek tartják el a mozit

Film2013.10.14, 13:59

Forrás: InterCom Erősen indult Paul Greengrass Phillips kapitány (hazai premier: november 7.) című filmje is: a Tom Hanks főszereplésével, 55 millióból készült kalózos dráma a második helyen nyitott 26 milliós bevétellel. Akárcsak a Gravitáció-ra múlt hétvégén, erre a filmre is elsősorban az idősebbek voltak kíváncsiak: a közönség 60%-a 35 éven felüli volt. Robert Rodriguez Machete gyilkol (hazai premier: október 17.) című, Danny Trejót, Charlie Sheent és Mel Gibsont is felvonultató trash filmje megbukott: 2538 moziból csak 3,8 millió dollárt szedett össze. A három éve bemutatott első rész 11,4 millióval nyitott. Ez Rodriguez karrrierjének ...

Kistestvért szeretne fiának Sandra Bullock

Life.hu2013.10.12, 16:36

Legutóbb olyan sztármamákat gyűjtöttünk össze, akik az örökbefogadás mellett döntöttek. Abban a felsorolásban természetesen Sandra Bullock is helyet kapott, hiszen az ő életét is a kis Louis tette teljessé. Most azonban úgy tűnik, valami mégiscsak hiányzik neki.

Sandra Bullocknak csak a feje igazi

Film2013.10.09, 16:58

Miért zárták dobozba Sandra Bullockot, és minek a súlytalansághoz bicikli? Mit utál a filmben George Clooney, és mit nem csinál soha többé Alfonso Cuarón? Hogyan folytatta a rendező fia a történetet, és mi volt Bullock kívánsága a forgatáson? Egy csomó érdekesség a Gravitációról.

Mi történt volna valójában az űrben?

Tudomány2013.10.07, 18:01

A science-fiction és a valóság határán ingadozik a világűrben játszódó Gravitáció. Mennyire hiteles a film, és mennyi a kitaláció a történetben?

A magyarokat is elkapta a Gravitáció

Archívum2013.10.07, 14:54

Forrás: Big Bang Media A Joseph Gordon-Levitt és Scarlett Johansson főszereplésével készült Don Jon nem ragadta meg a magyarokat: bár 39 moziban adták, csak 8797-en ültek be rá. A Mocsok című brit feketekomédiát 12 moziban vetítették, és 1246 embert érdekelt, a 3 moziban látható A remény paradicsomá-ra 221-en voltak kíváncsiak. A Metallica: Through the Never, a Hannah Arendt és a Majd újra lesz nyár című filmekről nem kaptunk nézettségi adatot. A tízes magyarországi nézettségi toplista (zárójelben a hétvégi országos nézettség és az eddigi össznézettség): 1. Gravitáció (38 607 / 38 607) 2. Vérmesék (10 169 / 29 960) 3. Családi ...

Bullock és Clooney rekordot döntött az űrben

Archívum2013.10.07, 11:21

Forrás: InterCom Egy másik országos premier volt, a nálunk már egy héttel korábban bemutatott Vakszerencse. A Justin Timberlake-Ben Affleck-film több mint 3000 moziból mindössze 7,6 millió dollárt szedett össze, és a közönség is csak hármast adott rá. Ugyanakkor a thriller csak 30 millióba került, ezért a forgalmazó úgy nyilatkozott, hogy "minden rendben lesz". Ha a világszintű bevételt nézzük, a Vakszerencse már éppen visszahozta az árát. A tízes észak-amerikai toplista (zárójelben a hétvégi bevétel és az eddigi összbevétel millió dollárban): 1. Gravitáció ($55,6/$55,6) 2. Derült égből fasírt 2 ($21,5/$60,6) 3. Vakszerencse ($$7,6/$7,6) ...

Azért az űr az úr

Film2013.10.03, 16:47

Szó szerint lélegzetelállító film a Gravitáció: többet mutat meg a világűrből, mint amennyit egy űrhajó ablakából vagy a Holdon állva látnánk - és nem csak egy remek George Clooneyval és Sandra Bullockkal többet. Alfonso Cuarón realista sci-fije okos, izgalmas és lenyűgöző.  

Ezért nem randizott Sandra Bullock Clooneyval

Life.hu2013.09.30, 13:12

A színésznő szerint túlságosan hasonlítanak egymásra kollégájával, ezért nem lesz köztük semmi.

Sandra Bullock még mindig nem unalmas

Archívum2013.09.05, 10:56

Most többet halljuk kommunikálni George Clooney és Sandra Bullock figuráját, mint eddig, és nemcsak az űrbeli baleset közben, hanem előtte is, amikor a férfi személyes kérdéseket tesz fel a nőnek, és így kiderül, hogy egy illinois-i városkában lakik és van egy kislánya. Mint velencei tudósítónk lelkes kritikájában felfedte, a film fő kérdése, hogy Bullock figurája mit is keres az űrben. A Gravitáció október 3-án kerül a magyar mozikba.

George Clooney megállt az öregedésben

Film2013.08.29, 17:08

A briliáns Gravitáció megtekintése után beültünk a velencei sajtótájékoztatóra is, ahol közelről szemrevételeztük George Clooney príma frizuráját és pompás humorát. A film azért izgibb volt.  

Sandra Bullockot megérte kilőni az űrbe

Film2017.07.24, 11:38

A lenyűgöző Gravitáció című filmmel erősen indult az idei velencei filmfesztivál. Alfonso Cuarón egyszerre izgalmas és megható sci-fijének az a legnagyobb húzása, hogy egyáltalán nem arról szól, amire elsőre gondolnánk. Sandra Bullock pedig annyira jó a filmben, hogy könnyen begyűjthet érte egy újabb Oscar-jelölést.

Az űrlény Scarlett Johanssont várjuk a legjobban

Film2013.08.29, 12:44

Szerda este hét órakor Sandra Bullock és George Clooney Gravitáció című formabontó sci-fijének díszbemutatójával elindult a 70. velencei filmfesztivál. Mielőtt belevetnék magukat az intenzív filmfogyasztásba, az Origo Filmklub helyszíni tudósítói sorra veszik azt a tizennyolc izgalmas alkotást, amelyre a legnagyobb lelkesedéssel fognak beülni idén. A felhozatal annyira erős, hogy míg a korábbi években alig tudtak összeszedni tíz figyelemre méltó filmet, most türtőztetni kellett magukat, hogy még fogyasztható terjedelmű maradjon a cikk.  

Velence beéri Lindsay Lohannel is

Archívum2013.07.25, 15:48

Forrás: Venice Film Festival Versenyen kívül vetítik a tavalyi Arany Oroszlán-nyertes Kim Ki-duk Moebius című, eltávolított nemi szervekben bővelkedő új filmjét, Paul Schrader The Canyons -át Lindsay Lohannel és a pornószínész James Deennel, valamint Alfonso Cuarón Gravitáció című sci-fijét is, ami a fesztivál nyitófilmje lesz.

Sandra Bullock és George Clooney üvöltözik az űrben

Film2013.07.24, 14:39

Az akció nem sikerül, és a klip végén Bullock drámaian elsodródik az űrben. Mint korábban nyilvánosságra hozták, a film lényegében egyszereplős, Clooney csak másodhegedűs, tehát feltételezzük, hogy ez a részlet még a film elejéről származik, és ezután főleg az űrben egyedül lebegő Bullockkal leszünk. A Gravitáció világpremier augusztus végén lesz a velencei filmfesztiválon, a magyar mozikba október 3-án érkezik.

Sandra Bullock egyedül marad az űrben

Archívum2013.05.10, 10:16

<iframe width="640" height="390" src="http://videa.hu/player?v=vufmMsX7cG5uQ2Nn" allowfullscreen="allowfullscreen" webkitallowfullscreen="webkitallowfullscreen" mozallowfullscreen="mozallowfullscreen" frameborder="0"></iframe>

George Clooney nem akar többé 3D-s filmben játszani

Archívum2011.11.03, 08:56

Alfonso Cuarón Gravity című 3D-s sci-fije számos szereplőcserén átment, mire tavaly év végén George Clooney megmentette a projektet, és beszállt második főszereplőnek Sandra Bullock mellé (Robert Downey Jr. helyére, akinek a Bosszúállók miatt kellett lemondania a munkát). Clooney most a USA Today-nek adott interjújában elmondta, hogy kész a film első összevágott verziója, amit a rendező mostanában mutat meg a stúdiónak, és még Clooney sem látta, ellenben a 3D-ről megvan a véleménye: "Ez volt az első alkalom, hogy 3D-s filmet csináltam, és remélhetőleg egyben az utolsó is" - jelentette ki. A lényegében kétszereplős filmben Bullock éss ...

Clooney vette át Downey Jr. helyét Bullock mellett

Archívum2010.12.17, 12:54

Alfonso Cuarón Gravity című 3D-s filmje már jó néhány szerepcserén átment, legutóbb Robert Downey Jr. távozott a produkcióból, mert nem tudta összeegyeztetni más elfoglaltságaival. Most azonban George Clooney sietett a projekt megmentésére: elvállalta a szerepet, amit Downey Jr. játszott volna, tehát ő alakítja majd az űrhajóst, aki Sandra Bullock társaságában megpróbál visszajutni a Földre egy pusztulásra ítélt űrhajóval. A forgatás a tervek szerint jövő tavasszal kezdődik, addigra Clooney befejezi Ides of March című filmjét, Bullock pedig a Rém hangosan és irtó közel-t. George Clooney

Robert Downey Jr. egy kilencéves kisfiúért dobta Sandra Bullockot

Archívum2010.11.18, 10:59

Már épp úgy tűnt, sínen van Alfonso Cuarón Gravity című, nagyköltségvetésű 3D-s sci-fije, mert több színésznőcsere után Sandra Bullock elvállalta a főszerepet, de most újabb csapás érte a produkciót: a másik főszerepet játszó Robert Downey Jr. kiszállt a filmből, annak ellenére, hogy a figurát kifejezetten rá írták. A döntés oka állítólag, hogy nem sikerült megfelelő időpontot találni a forgatásra, mert a színész jövő év elején a The Avengers-t forgatja, utána pedig Sam Raimi Oz, the Great and Powerful című Óz-filmjében szerepel. Alec Greven ismerteti könyve kisfiúknak szóló legfontosabb tanácsait Annak ellenére, hogy Downey Jr. ilyyen ...

Sandra Bullock a túlélésért küzd Robert Downey Jr.-ral

Archívum2010.10.21, 15:22

Sandra Bullockot az Oscar-díj elnyerése óta egyszer már megdicsértük, hogy okosan választ: Stephen Daldry Rém hangosan és irtó közel című regényadaptációjában vállalta el a kisfiú főhős anyjának szerepét, Tom Hanks oldalán. A Deadline blog most arról ad hírt, hogy Bullock leszerződött Alfonso Cuarón Gravity című sci-fijének a főszerepére is. A projekt az utóbbi hónapokban bajba került, miután először Angelina Jolie, aztán Natalie Portman is visszadobta a főszerepet. A filmben Bullock egy űrhajóst alakít, aki társával - Robert Downey Jr. - együtt próbál visszajutni a Földre egy pusztulás szélén álló űrállomásról. Downey Jr. év elejénn ...

Most mindenki Natalie Portmant akarja

Archívum2010.09.07, 14:08

A szexis és izgalmas Black Swan velencei premierje után máris megindultak az első Oscar-találgatások: egyesek máris fogadni mernének rá, hogy a lelki problémákkal küzdő balerinát alakító Natalie Portmant jelölni fogják a legjobb női alakítás kategóriájában. Portman árfolyama hirtelenjében annyira megugrott, hogy akár Angelina Jolie-t is képes kiváltani: miután Jolie nem vállalta el Alfonso Cuarón (Harry Potter és az azkabani fogoly, Az ember gyermeke) Gravity című sci-fijének a főszerepét, Portmannek ajánlották fel a szerepet. A szerepre Rachel Weisztől kezdve Sandra Bullockig számos jelöltje volt a stúdiónak, de Portman Black Swan--ban ...

Robert Downey Jr. az űrbe megy Alfonso Cuarón kedvéért

Archívum2010.04.27, 15:42

Robert Downey Jr. idén sem vesztegeti az idejét: a színész a Vasember 2 népszerűsítése közben a Moviehole-nak elmondta, hogy még a nyár végén - egyébként 3D-ben - forgó Sherlock Holmes 2 előtt dolgozik egy filmben is, mégpedig Alfonso Cuarón (Az ember gyermeke) Gravity című 3D-s sci-fijében. A film egy csapat űrhajósról szól, akik egy űrállomáson dolgoznak, amit eltalálnak egy felrobbant műhold darabjai. A balesetben meghal a legénység egy része, a többiek pedig megpróbálnak visszajutni a Földre. Downey Jr. a csapat nagydumás tagját játssza (természetesen), és bár a szereposztásról még nem tudni többet, az biztos, hogy egy fontos nőői ...

Előző
  • 1
Következő