Graphisoft

címke rss

Elkészült Steve Jobs budapesti szobra

Techbázis2011.12.08, 14:50

Kevesebb mint két hónap alatt készült el Tóth Ernő szobrászművész az Apple nemrég elhunyt társalapítója, Steve Jobs bronzszobrával, amelyet a budapesti Graphisoft parkban fognak felállítani. Az életnagyságúnál is nagyobb, két méter húsz centiméter magasságú szobor jellegzetes, előadói pózban ábrázolja majd Steve Jobsot, aki az alkotáson is garbót, sálat és tornacipőt visel.

Magyar építészszoftverre figyel a nemzetközi piac

Archívum2014.03.10, 13:22

Fenntartható, zöld, okos épülettervezést támogató eszközt fejlesztett a Graphisoft, amely már elérhető Észak-Amerikában, az Egyesült Királyságban, Ausztráliában, Svédországban és Dél-Afrikában. Közleményében a cég forradalmi szintlépésről számol be.

Csökkenő eredmények a Graphisoftnál

Gazdaság2016.08.05, 15:12

A Graphisoft Park SE árbevétele 1 százalékkal, nettó nyeresége 7 százalékkal lett alacsonyabb az idei első fél évben, mint tavaly ugyanebben az időszakban - derült ki az ingatlanfejlesztő európai részvénytársaság féléves jelentéséből, amelyet csütörtökön tett közzé a BÉT honlapján.

Magyar szoftver lesz tananyag egy spanyol egyetemen

Techbázis2016.11.17, 13:15

Magyar szoftver alapján tanulják a jövőben az épületinformációs modellezést (BIM) a Navarrai Egyetem építészhallgatói, az intézmény és a magyar Graphisoft szoftverfejlesztő cég között született megállapodásnak köszönhetően.

Az építőipar digitalizálása szükséges a versenyképessége megőrzéséhez

Archívum2018.09.13, 16:02

Digitalizálni kell a teljes építőipart, azaz olyan számítógépes rendszert kell alkalmazni, ami lefedi a tervezői, kivitelezői és minőségellenőrzési feladatokat is, mert a szektor csak így maradhat 2020 után versenyképes a belföldi és a nemzetközi piacokon egyaránt - mondta Reicher Péter, a Graphisoft SE Magyarországért felelős vezetője egy sajtótájékoztatón.

Bemutatjuk Bojár Gábort, a radikális baloldalt finanszírozó vörösbárót

Itthon2020.08.13, 09:21

A Kádár-rendszerben kapott nagyon komoly állami beruházások révén alapozta meg milliárdos vagyonát Bojár Gábor. Az elmúlt években komoly összegekkel támogatta a magyarországi radikális baloldalt. Kezdetben a 2018-as választáson hatalmasat bukó Juhász Pétert támogatta, még nizzai nyaralójában is üdültette. Utána a Momentum mellé állt, majd megzsarolta őket, mert a 2018-as választáson még a Momentum nem állt be a baloldali összefogásba. Jelenlegi vagyona több mint 30 milliárd forint. Bemutatunk egy újabb vörösbárót, az 50 leggazdagabb magyar egyikét.

Előző
Következő