Gráf József

címke rss

Gráf ellenzi a WTO-javaslatot

Gazdaság2008.08.04, 11:56

A kormány és a magyar agrár-érdekképviseletek számára egyaránt elfogadhatatlan a formálódó WTO-javaslat, amely átlagosan 60 százalékos mezőgazdasági vámcsökkentést irányozna elő az Európai Unió számára, mert ez a teljes magyar agrártársadalmat, sőt a magyar élelmiszer-fogyasztókat is súlyosan hátrányosan érintené - mondta Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter.

Agrárvita a gyors átállásról

Archívum2008.07.29, 08:33

Éppen védelmük érdekében van szükség a termeléstől részben elkülönülő farmtámogatás mielőbbi bevezetésére - állítja magyar gazdálkodók egy része, míg mások úgy vélik: felesleges ráerőltetni a gyors váltást a gazdatársadalomra. A váltáspárti érdekképviseletek vezetői hétfőn aláírásukkal is hitet tettek a 2009. januári bevezetés mellett - áll a Népszabadság hasábjain.

Gráf nem vágna az élelmiszerek áfáján

Archívum2008.07.15, 16:17

Nem támogatható a Fidesz által benyújtott áfatörvény-javaslat a mezőgazdasági miniszter szerint, mert nem jelöli meg a kieső bevételek forrását és megvalósítása több kárt okozna a magyar embereknek, mint amennyi hozadéka lenne. Gráf József korábbi saját áfacsökkentési javaslatától függetlenül jutott egyetértésre a pénzügyminiszterrel.

Európa-rekorder kukoricaüzem Fejérben

Archívum2008.07.11, 20:54

A Hungrana Kft. szabadegyházi üzeme 100 millió eurós, kapacitásbővítő beruházással Európa legnagyobb kukorica-feldolgozó és Magyarország első bioetanol gyára lett, amelyet pénteken Gráf József agrárminiszter avatott fel.

Gr�f: 260 forintos eur� kellene!

Gazdaság2008.07.04, 15:54

Az er�s forint rossz a magyar mez�gazdas�g sz�m�ra, mert az �gazatnak jelent�s az exportotja - mondta az MTI k�rd�s�re Gr�f J�zsef f�ldm�vel�s�gyi �s vid�kfejleszt�si miniszter.

A GVH segíthet a meggytermelőkön

Gazdaság2008.07.15, 16:16

A meggyfelvásárlási anomáliák miatt versenyhivatali vizsgálat kezdeményezését javasolja Gráf József, földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszternek a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzati Közgyűlés. A megyei képviselők azt állítják, "árletörő klikkek állnak" a háttérben.

Támogatás az élelmiszeriparnak

Archívum2008.05.29, 21:29

A magyar élelmiszeripari cégek fejlesztéseinek támogatására az uniós költségvetési időszak végéig, azaz 2013-ig mintegy 90 milliárd forint áll rendelkezésre - hangoztatta Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter csütörtökön Budapesten, a Trade Magazin által szervezett üzleti vacsorán.

Szociális feszültségeket gerjeszt az agrárreformterv

Archívum2008.05.26, 16:04

Az Európai Unió közös agrárpolitikája (CAP) reformjának vesztesei a közvetlen jövedelemtámogatásban részesülő gazdálkodók lehetnek. A magyar képviselők - pártállástól függetlenül - a magyar érdekekkel ellentétesnek nevezték a tervezetet. Az agrárszervezetek előnyöket is kiemeltek.

Nekünk bejön az uniós borreform

Archívum2008.05.17, 13:13

Az Európai Unió Bizottsága nemrég hivatalosan is elfogadta a borreformot, amely a remények szerint növelni fogja az európai borok versenyképességét. A reformról a mezőgazdasági miniszterek már decemberben politikai megállapodásra jutottak. Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter magyar szempontból nagy sikernek nevezte a megállapodást. A borászok véleménye megoszlik.

Gráf: idén is emelkednek az élelmiszerárak

Archívum2008.04.24, 09:15

Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter szerint az idén is a tavalyihoz hasonló, 10 százalékot meghaladó mértékű élelmiszerár emelkedés várható Magyarországon. A miniszter erről csütörtök reggel a közszolgálati televízió Nap-kelte című műsorában beszélt.

Válságban a magyar baromfiágazat

Gazdaság2008.04.21, 13:44

Magyarországon strukturális válságban van a baromfiágazat - mondta az MTI-nek Bárány László, a Baromfi Termék Tanács (BTT) elnöke hétfőn Budapesten egy konferencián.

Javult az agrárium versenyképessége

Archívum2008.02.14, 15:48

Magyarország európai uniós tagságát követően az agrárágazat versenyképessége folyamatosan emelkedett. A további cél, hogy a magyar gazdák a nyugati társaikhoz hasonló helyzetbe kerüljenek.

Bizonyítványt oszt a tárcáknak Gyurcsány

Itthon2008.01.02, 11:06

Egy héten belül elkezdi évértékelő körútját Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. A kormányfő a minisztériumok és a miniszterek munkáját értékeli, kitűnő bizonyítványt Gráf József földművelésügyi miniszter kaphat, de elsőként Kiss Péter kancelláriaminiszterrel beszélget el Gyurcsány - írja a Népszabadság.

Összeültek az EU agrárminiszterei

Archívum2007.12.17, 11:06

Összeültek az Európai Unió tagországainak mezőgazdasági miniszterei, hogy megállapodásra jussanak egyebek közt az unió borszektorának reformjáról. A magyar küldöttséget Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter vezeti.

Kihúzza magát az anyákat lepattintó minisztérium

Itthon2007.12.03, 16:15

Kétszer is elmeszelték a földművelésügyi tárcát, amiért megsértette kismama dolgozóinak a jogait, Gráf József miniszter azonban úgy érzi, helyesen jártak el beosztottjai. Gráf az egyik parlamenti képviselő kérdésére válaszolva magyarázkodott az ügyben. Bár saját államtitkárának egyik levelével is ellentmondásba keveredett, a belső vizsgálatra vonatkozó kérdésre még csak nem is reagált.

Megnyílt a Foodapest

Gazdaság2007.11.20, 12:51

Helye van valamennyi jó minőségű terméket előállító cégnek, vállalkozásnak a 450 milliós uniós piacon- hangoztatta Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter kedden a magyar fővárosban az IFE Foodapest elnevezésű nemzetközi élelmiszeripari szakkiállítás megnyitóján a kőbányai vásárvárosban.

Elmarad a sertéstenyésztők demonstrációja

Archívum2007.11.12, 12:06

Várhatóan elmarad a sertéstartók november 15-re tervezett országos demonstrációja, mivel megszületett a megállapodás a sertéstartók és a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium megbízottai között. Ezt Gráf József agrárminiszter, valamint a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ), illetve a Magyar Parasztszövetség képviselői közös sajtótájékoztatón jelentették be hétfőn.

Gabonát lehet eladni a tőzsde segítségével

Archívum2007.10.01, 12:29

Gabonaértékesítési rendszert indított el a Budapesti Értéktőzsde Zrt., a KELER Zrt. és a Hungária Közraktár Zrt. A közel egy éve tartó fejlesztési munka után október 1-én Gráf József mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszter jelképes csengetésével indult a kereskedés a BÉT közraktári jegy rendszerében.

Jobb lehet a karrierlehetőség az agráriumban

Állás 20112007.09.24, 12:19

A következő hét évben Magyarország 30 százalékkal növeli agrártermelését, ezért a leendő szakemberek találnak elfoglaltságot választott szakmájukban - mondta Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter hétfőn délelőtt a Budapesti Corvinus Egyetem Élelmiszertudományi -, Kertészettudományi-, valamint Tájépítészeti Karának közös tanévnyitóján.

A kormány dönt az áfa csökkentésről

Gazdaság2007.09.04, 08:19

A drasztikus élelmiszeráremelés miatt az áfához nyúlna a kormány. Szerdán viszi kormány elé az élelmiszerek árának, illetve áfájának ügyét Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter.

Közbelépne az állam túlzott drágulás esetén

Archívum2007.09.03, 18:23

Várhatóan a kormány szerdai ülésének napirendjére kerül három, a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter által kidolgozott intézkedéscsomag-változat, amelyek alapján a magyar élelmiszerek árát csökkenteni lehet - hangoztatta Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter.

Kukoricát vásároltatott Gráf a tőzsdén

Gazdaság2007.08.30, 08:46

A rossz időjárási feltételek ellenére biztosítva lesz a takarmány az állattenyésztőknek az idén is - mondta Gráf József szerdán egy gazdálkodói fórumon Debrecenben, ahol arról számolt be, hogy egy, a szaktárcához tartozó cégen keresztül 100 ezer tonna kukoricát vásárolt kedden a tőzsdén. Szerdán pedig 200 ezer tonnára tett ajánlatot, amiből remélhetőleg újabb 100 ezer tonnát meg is kap.

Segítséget kérnek a tormatermesztők

Archívum2007.08.23, 16:05

Levélben kért segítséget csütörtökön Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztertől a Bagamér környéki tormásokat ért jégverés miatt Juhászné Lévai Katalin országgyűlési képviselő és Orvos Mihály, a település polgármestere.

Megállapodás született a fagykárenyhítésről

Archívum2007.08.08, 15:49

A jövőben csak azok kaphatnak kárenyhítést a nem biztosítható káraik után, akik beléptek, illetve belépnek a nemzeti kockázatközösséget megtestesítő nemzeti kárenyhítési rendszerbe - mondta Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter szerdán a kormányülést követő tájékoztatón.

Bajt jósol Gráf az állattenyésztőknek

Archívum2007.08.03, 15:12

A magyar mezőgazdaság múlt évi kibocsátása elérte az 1600 milliárd forintot, ami 6 százalékkal magasabb az előző évinél - jelentette ki Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter pénteken Budapesten. Az agrártárca irányítója szerint ténylegesen bajban csak az állattenyésztő gazdaságok lesznek, amelyeknek drágábban kell beszerezniük a takarmányt.

Beavatkozna az állam az árak megfékezésére

Gazdaság2007.08.03, 08:48

A kormány rendkívüli intézkedéseket hoz, ha a különleges időjárás miatti áremelkedés túllépné a 20 százalékot - mondta Gráf József sajtótájékoztatón.

Gráf megszakítja szabadságát a gazdák miatt

Gazdaság2007.07.30, 15:32

Célt ért a fagykárt szenvedett gazdák tiltakozó akciója Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében: a demonstráció utolsó napján, pénteken Gráf József mezőgazdasági miniszter megszakítja szabadságát, és leül tárgyalni a gazdákkal. A munkástanácsok szolidaritásra szólítottak fel a demonstráció mellett, az  [origo] olvasóit azonban megosztotta az útzár.

A miniszter nem tárgyal a tüntető gazdákkal

Gazdaság2007.07.25, 17:30

Nincs napirenden Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter, valamint a fagykárenyhítés méltányossága érdekében tiltakozó gazdák képviselőinek tárgyalása - tájékoztatott az agrártárca sajtóosztálya szerdán.

A mezőgazdaság termelése 20 százalékkal bővülhet

Gazdaság2007.05.02, 10:57

A következő hét évben 20, tíz év alatt pedig 30 százalékkal növelhető a mezőgazdaság termelése. Gráf József szerint az így képződő árutöbblet legalább felét nem az EU-ban, hanem más, hagyományos piacokon lehet értékesíteni - írja a Napi Gazdaság.

Hat miniszternek oszt jutalmat Gyurcsány

Itthon2006.12.11, 16:30

Bajnai Gordon fejlesztéspolitikai kormánybiztos, Gráf József földművelésügyi miniszter, Kiss Péter munkaügyi miniszter, Szekeres Imre honvédelmi miniszter, Hiller István oktatási miniszter, Molnár Lajos egészségügyi miniszter és Veres János, a Pénzügyminisztérium vezetője kap év végi jutalmat - döntött a miniszterelnök. A 600 ezer és 1,2 millió közti jutalmat van, aki nem veszi fel és olyan is akad, aki jótékonyságra használja. A kormányfő döntését, hogy a reformok megvalósításában élen járó miniszterek pénzjutalmat kapnak, a Fidesz hevesen támadja.

Százmilliárdok agrár- és vidékfejlesztésre

Gazdaság2006.11.23, 14:04

Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter abban bízik, hogy a magyar agrárium EU-s színvonalú fejlődést tud produkálni a következő néhány évben. Ehhez elmondása szerint 2007-ben 455 milliárd forint áll majd rendelkezésre.

Az orosz agrárminisztert a Pick érdekli

Archívum2006.09.04, 15:26

Gorgyejev Alekszej Vaszilijevics orosz mezőgazdasági miniszterrel tárgyalt Gráf József, a magyar agrártárca vezetője. Az orosz felet elsősorban a hungarikumok érdekelnék, de szóba került egy közös sertésfeldolgozó létesítése is. Gráf szerint a politikai hangulat kiváló az orosz kereskedelem újraindításához.

Nyolcmilliárd forintot kértünk baromfikárokra

Archívum2006.06.16, 08:08

Mintegy 8,6 milliárd forintnyi (31,9 millió eurós) uniós támogatást kért a madárinfluenza sújtotta hazai baromfiágazat számára a kormány. Az agrártárca elsősorban a fogyasztáscsökkenés miatti veszteségeket kompenzálná - olvasható a Világgazdaságban.

Már 11-12 milliárd a baromfitartók kára

Gazdaság2006.06.14, 13:01

Várhatóan a madárinfluenza miatt elrendelt hatósági kényszerintézkedések miatt túltartott háziszárnyasok után is fizetnek majd a gazdáknak kártérítést - közölte Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter szerdán a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában.

Nem volt katona az új honvédelmi miniszter

Itthon2006.06.07, 17:53

Politikai súlyt akar adni a Honvédelmi Minisztériumnak Szekeres Imre. A tárca várományosa a szerdai bizottsági ülésén elmondta, hogy soha nem volt katona. Persányi Miklós miniszteri kinevezését az ellenzéki képviselők annak ellenére sem támogatták a környezetvédelmi bizottság szerdai ülésén, hogy szakmai felkészültségét kivétel nélkül elismerték. Gráf József, a régi-új földművelési miniszter pedig meghallgatásán közölte: távol tartaná Magyarországtól a génmódosított készítményeket

Aláírták a koalíciós megállapodást

Itthon2006.05.29, 12:11

Hivatalosan is megkötötte a koalíciós kormányzásról szóló megállapodást az MSZP és az SZDSZ, és egyben megismételték, hogy elkötelezettek a nagy reformok mellett. A három SZDSZ-es miniszteren kívül egyelőre továbbra sem tudni hivatalosan, kik lesznek tagjai a koalíciós kormánynak. A kivétel Gráf József agrárminiszter, akit már megerősített posztján Gyurcsány.

Szilvásy és Gráf lemond mandátumáról

Itthon2006.05.09, 17:24

Mégsem akar parlamenti képviselő lenni Szilvásy György, a miniszterelnök kabinetfőnöke és Gráf József agrárminiszter sem, ezért visszaadták mandátumukat. Helyettük Szabó Lajos és Kránitz László kerülnek a parlamentbe az MSZP országos listájáról.

Megérkezett Magyarországra a madárinfluenza

Itthon2006.02.16, 10:01

Magyarországon is megjelent a madárinfluenza - jelentette be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. A betegség H5 típusú vírusát mutatták ki elhullott hattyúkban két Bács-Kiskun megyei faluban, Nagybaracskán és Csátalján. Ezeken a településeken karantént vezetnek be. A miniszterelnök először internetes naplóján számolt be arról Gráf József agrárminiszterre hivatkozva, hogy az utóbbi napokban megtalált döglött madarak "minden bizonnyal a madárinfluenzának estek áldozatul".

Nehéz évet zárt a zöldség-gyümölcs ágazat

Archívum2005.12.16, 14:48

A zöldség-gyümölcs ágazat életét az idén az uniós követelményekre való helyenkénti felkészületlenség, és a rossz időjárás nehezítette. Az idén várhatóan 2,5 millió tonna lesz az össztermés, szemben a tavalyi 2,9-cel. Gráf József FruitVeB szakmai szervezetnek ígéretet tett arra, hogy 25 millió forinttal támogatja a zöldség-gyümölcs ágazat marketingjét. A miniszter ígéretet tett arra, hogy még az idén kifizetnek minden elmaradt támogatást.

Idén nyereségre számíthatnak a sertéstartók

Gazdaság2005.11.15, 14:06

A sertésfelvásárlási árak jelenleg 290 forint körül mozognak kilogrammonként, élősúlyra számítva támogatással együtt meghaladják a 300 forintot. Ez 8-9 forinttal több, mint a szaktárca által figyelt országok átlagára.

Kedvezményes hitel földvásárlásra

Archívum2005.10.10, 17:20

A kormány 18 milliárd forint kedvezményes hitelt biztosít földvásárlásra, a felvehető hitel felső határa 50 millió forint - jelentette be Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter hétfőn Budapesten.

99 százalékban befejeződött az aratás

Gazdaság2005.08.17, 17:44

Olyan aratás még nem volt, hogy közben egy teljes évi készletet tároltak a raktárak, de a termelők, a hivatalok és a minisztérium együttműködésének köszönhetően már csak egy százalék körüli az a gabonamennyiség, amely nem, vagy csak nagyon rossz minőségben takarítható be - közölte Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón.

Etikai kódex készül az élelmiszeriparban

Archívum2005.08.16, 13:49

Az élelmiszeripar szereplőire vonatkozó etikai kódexet dolgoznak ki a termelők, a feldolgozók és a kereskedelmi láncok a minisztérium vezetésével. Az irat az elvárható piaci magatartásokat és szabályokat tartalmazza majd - jelentette be Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter kedden Budapesten.

Nem lesz raktár a learatott búzának

Gazdaság2005.06.09, 14:21

Gráf József agrárminiszter elismerte, hogy az aratás után gondok lehetnek a gabonatárolással. A miniszter szerint már növelik a tárolásikapacitást. A miniszter egyébként átlagos gabonatermésre számít, mintegy 16 millió tonna termés várható. A 4 millió tonna raktáron lévő intervenciós gabonából még egymillió tonna a felajánlás. A Gabonaszövetség szerint hosszú távú szerződésekkel lehetne garantálni, hogy megfelelő raktári kapacitás álljon rendelkezésre.

Leváltja Gyurcsány az agrárminisztert

Itthon2005.04.25, 14:32

A pénzügyminiszter után az agrárminisztertől is megválik Gyurcsány Ferenc kormányfő. Gyurcsány hétfőn jelentette be, hogy Németh Imre mostani mezőgazdasági minisztert Gráf József követné a poszton. A kormányfő azzal magyarázta a cserét, hogy bár Németh az elmúlt 15 év legjobb agrárpolitikusa volt, a ciklusból hátralévő időben nem agrárpolitikusra, hanem agrármenedzserre van szükség. Gyurcsány szerint a tárcánál személycserékre lesz szükség.

Összeférhetetlenségi eljárást akar a Fidesz Wekler és Gráf ellen

Itthon2004.08.09, 17:08

A Fidesz összeférhetetlenségi eljárást kezdeményez Gráf József szocialista és Wekler Ferenc szabad demokrata képviselővel szemben a parlament mentelmi bizottságánál. Gráf József ellen egy privatizációs ügy kapcsán, Wekler Ferenccel szemben pedig egy borvidék átminősítése miatt mondaná ki az összeférhetetlenséget a Fidesz. Wekler szerint ilyen alapon fideszes képviselők ellen is indíthatnának eljárást, mivel két fideszes is kapott vissza nem térítendő támogatás szőlőtelepítésre.

A Fidesz szerint mohó az MSZP

Itthon2004.07.30, 16:15

A Fidesz szerint kormánypolitikusok mohósága húzódik meg a Bóly Rt. magánosítása mögött - közölte pénteken Rogán Antal frakcióvezető-helyettes. A politikus kifogásolta, hogy a Bóly Rt.-re pályázó egyetlen nyertes, az Invest Group Rt. tulajdonosi körében meghatározó részesedéssel rendelkezik egy olyan részvénytársaság, amelynek igazgató tanácsi elnöke egy szocialista országgyűlési képviselő, Gráf József. Gráf közölte: soha nem értékesített az ÁPV Rt. még olyan magas áron állami agrárcéget, közöttük a Bóly Rt-t is, mint most.

Előző
  • 1
  • 2
Következő