gospel

címke rss
Negyvenezren imádkoznak közösen a békéért és Kárpátaljáért

Negyvenezren imádkoznak közösen a békéért és Kárpátaljáért

Az volt a cél, hogy a különböző keresztény felekezetek tagjai ne azt éljék meg, miben térnek el egymástól, hanem, hogy mi az összetartó kapocs közöttük és bátorítsák egymást a hitben – mondta el az Origónak adott interjújában László Viktor, az Ez az a nap! nevű évről évre visszatérő rendezvény főszervezője. A fesztivál idén július 23-án a Puskás Arénában ünnepli a húsz éves jubileumát, a nyolc-tíz órás programon nemzetközi és magyar gospel-előadók váltják egymást a színpadon és előreláthatólag közel félszázezer keresztény imádkozik majd a békéért, miközben adományokat is gyűjtenek a kárpátaljai magyarok számára. Beszélgetésünkből azz ...

Először jön Magyarországra a Cappella Romana

Kultúra2018.05.30, 17:06

A már hetedik évada tartó Orientale lumen nevű sorozat 24. hangversenyén június 2-án, szombaton, 19.30-kor Budapesten,  a Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébániatemplomban a bizánci egyházzene kiváló képviselőjét, a portlandi székhelyű Cappella Romanát látja vendégül a Szent Efrém Férfikar.

Elhunyt Edwin Hawkins, az Oh Happy Day énekese

Life.hu2018.01.16, 14:06

74 éves korában hunyt el Edwin Hawkins, a Grammy-díjas énekes, akinek az egyik legismertebb dala az Oh Happy Day című szám volt.

Meghalt Edwin Hawkins, az Oh Happy Day énekese

Kultúra2018.01.16, 11:59

Meghalt Edwin Hawkins Grammy-díjas gospelsztár, az Oh Happy Day énekese.

Ha megtöltjük az életüket művészettel, nincs esélyük drogozni

Kultúra2017.02.27, 17:42

Művészettel küzdenek a bűnözés, a drogozás ellen. A Tapolcsányi Általános Iskolai Kollégium tavaly kapta meg az Európai Tehetségpont elismerést, többek között a Lélekzuhany Gospel Kórus létrehozása és életben tartása miatt.

Megelevenedik az elmúlt másfél évszázad zenében elmesélt története

Tudomány2016.10.12, 16:25

Szórakoztatva ismertet meg az elmúlt másfél évszázad zenei stílusaival, történelmükkel és összefüggéseikkel a Musicmap. Ön tudja, mi a hasonlóság wonky és reggaetón között?

Kirúgták a turistákat a harlemi templomok, mert nem tudnak viselkedni

Travelo2017.10.12, 13:01

Fotóznak, tiszteletlenek, és azonnal lelépnek, ha a gospel kórus abbahagyja az éneklést. A helyi vallási közösségeknél betelt a pohár.

Ismét Rhoda Scott & Varnus Xavér a Budapest Kongresszusi Központban

Life.hu2014.07.24, 16:33

Az amerikai keleti parti gospelzenéjének egyik legautentikusabb képviselője, a „mezítlábas grófnő" idén nyáron újra a magyar big band vendége lesz július 26-án.

Találkozás a fejedelemmel

Archívum2013.12.11, 23:49

Ha úgy ismernéd meg a múltat, mintha benne élnél, vagy ahogy egy hazánkba látogató, világhírű operatőr látja, esetleg elszállnál a muzsika szárnyain, olvasd el hétvégi ajánlatunkat!

Nincs ötlete? Ajándékozzon zenét!

Karácsony2013.12.03, 00:53

Az idei december rengeteg zenei csemegét tartogat. Vezesse le a karácsonyi készülődés miatti stresszt, vagy vegyen ajándékba koncertjegyet!

Meghalt George Beverly Shea 104 éves gospellegenda

Archívum2013.04.17, 19:14

Száznégy éves korában meghalt George Beverly Shea Grammy-díjas amerikai gospelénekes, a műfaj egyik legelismertebb szólistája, aki vallási rendezvényeken becslések szerint 200 millió ember előtt énekelt élőben szerte a világban, Észak-Dakotától Észak-Koreáig.

Harlem Gospel Choir a Zeneakadémián

Karácsony2009.12.04, 10:13

A karácsony most már nálunk sem múlhat el gospelkórusok fellépései nélkül. November 27-én a fővárosi Zeneakadémián lép fel a tavaly ugyanitt koncertező Harlem Gospel Choir, 28-án pedig Szegeden, 29-én Veszprémben ad ízelítőt vérpezsdítő műsorából.

Gospel-játékunk nyertesei

Női Lapozó2005.12.01, 17:45

December elején lép fel Budapesten a Harlem Gospel Singers & Band. A gospel koronázatlan királynője, Queen Esther Marrow által vezetett zenekar igazi soullal örvendezteti meg a közönséget.

Előző
  • 1
Következő