Görbicz Anita
címke rss- kapcsolódó címkék:
- kézilabda
- női kézilabda
- Győri Audi ETO KC
- kézilabda Bajnokok Ligája
- Győr
- legfrissebb
- legrégebbi
Görbiczék Szlovénia ellen folytatják
Második hetéhez érkezett a magyar nőikézilabda-válogatott Európa-bajnoki felkészülése. Békéscsabai és gyulai napok után hétfőtől Zalaegerszegen készülnek Kiss Szilárd tanítványai, s csütörtökön, illetve pénteken a három kulcsemberét nélkülöző Szlovénia ellen lépnek majd pályára. Zalaegerszegen csendül fel először az Eb himnusza, amelyet Szikora Róbert énekel.
Farkas Ágnes lemondta a válogatottságot
Kilenc nappal a nőikézilabda-Eb nyitánya előtt lemondta a válogatottságot Farkas Ágnes, az Aalborg játékosa. A keretből ismét kimaradt Sugár Tímea, míg a keret utolsó helyére Kirsner Erika, Pálffy Zsuzsanna, valamint Szűcs Gabriella pályázik.
Görbiczék esélyt sem adtak a románoknak
Az első öt percet leszámítva esélyt sem hagyott ellenfelének a magyar nőikézilabda-válogatott, amely az Európa-bajnoki felkészülés jegyében magabiztosan, 35-24-re verte Romániát. A találkozó legeredményesebbje a hétgólos Tóth Tímea lett. A két válogatott pénteken, ugyancsak Debrecenben, zárt kapuk mögött mérkőzik meg egymással.
Tízgólos sikerrel kezdték az Eb-t női kéziseink
A nyitómérkőzéseknél megszokott hullámvölgyekkel együtt magabiztos, 32-22-es győzelmet aratott a magyar nőikézilabda-válogatott Fehéroroszország ellen a hazai rendezésű Európa-bajnokság első fordulójában. Csapatunk legeredményesebb játékosa Radulovics Bojana volt hét találattal.
Kilencgólos kézireváns a zágrábi vereségért
A hazai rendezésű nőikézilabda-Eb csoportkörének utolsó fordulójára került sor vasárnap. A magyar együttes Győrött a világbajnok Franciaország ellen lépett pályára, s magabiztosan, 32-23-ra nyert. A mérkőzés hőse a kiválóan védő Pálinger Katalin, illetve a hétgólos Görbicz Anita volt.
Megvonták Görbiczék prémiumát
Egyetlen párosítás fejeződött be eddig a női kézilabda EHF-kupa 3. fordulójában, a Győri Graboplast ETO 56-53-as összesítéssel múlta felül a lengyel SPR Lublin együttesét. A továbbjutás ellenére azonban a klubvezetés megbüntette a csapatot.
Görbicz még két évig Győrben maradna
Két évvel, 2007-ig meghosszabbítaná szerződését a Győri Graboplast ETO KC nőikézilabda-csapatánál Görbicz Anita. A világbajnoki ezüst- és Európa-bajnoki bronzérmes irányítót külföldről, főleg Dániából csábítják, de ő szívesen maradna idehaza.
Dániából igazol átlövőt a Győr kézicsapata
Görbicz Anita marad, Mehlmann Ibolya, Sirina Irina és Borbás Rita távozik, Nagy Krisztina érkezik - derült ki a Győri Graboplast ETO nőikézilabda-csapatának pénteki sajtótájékoztatóján. A klub külföldi válogatott beállóst is igazol, akinek nevét júniusig nem hozhatják nyilvánosságra. A klub egyébként a hétvégén első Magyar Kupa-diadalára készül.
Görbiczék lebirkózták a Dunaferrt az MK-döntőben
Fennállása során először diadalmaskodott a nőikézilabda Magyar Kupában a Győri Graboplast ETO KC, miután a döntőben hazai pályán, hatalmas csatában legyőzte a címvédő Dunaferrt.
Görbiczék elvették a Dunaferr nőikézi-aranyát
Negyvenhat év után nyert ismét bajnoki címet a Győr nőikézilabda-csapata, miután az NB I utolsó fordulójában kiváló védekezéssel legyőzte a címvédő vendég Dunaferrt.