Gór Nagy Mária

címke rss
Élete végéig pszichiáterhez jár Gór Nagy Mária

Élete végéig pszichiáterhez jár Gór Nagy Mária

Nem titkolta soha, hogy szakember segítségét kérte Gór Nagy Mária, aki mások problémáit szívesen meghallgatja, magáról azonban nehezen beszél.

Gór Nagy Mária élete végéig kezeltetni fogja magát

Tévé2022.07.06, 11:21

Gór Nagy Mária elárulta, hogy van orvosi segítsége: pszichiáterhez jár, és azt tervezi, hogy élete végéig kezeltetni fogja magát, mert egész egyszerűen szüksége van rá, és jót tesz neki.

Szex a szocializmusban – híres magyar színésznők, akik levetkőztek a vásznon

Film2022.04.21, 20:21

A meztelen női testek sokáig csak a kiszolgáltatottság vagy a megaláztatás szimbólumaként jelentek meg a magyar filmművészetben, majd az 1960-as évek közepére már nem tudta a szocializmus teljes egészében kizárni a nyugati hatásokat. Így, ha szemérmesen is, de a nagy tömegeket megszólító hazai produkciókban és a művészfilmekben egyaránt egyre nagyobb teret nyert az erotika. A meztelen magyar színésznőkről szóló cikksorozatunk első részében bemutatjuk azokat a neves színésznőket, akik áttörték a hatvanas években a prüdéria falait.

Bezárta színitanodáját Gór Nagy Mária

Life.hu2022.02.19, 22:18

Gór Nagy Mária arra kényszerült, hogy közel 40 év után bezárja színitanodáját. A színésznő nem csügged, ezentúl régi szenvedélyének szenteli életét. 

Bekövetkezett a Gór Nagy Mária által jósolt szörnyű tragédia

Tévé2022.01.19, 21:29

A színésznő azt állította a TV2 műsorában, hogy látnoki képességekkel rendelkezik és családjában hagyománynak számít a tarot kártyából olvasás. Sokáig gyakorolta is ezt a tevékenységet, majd amikor tanítványa felkereste, hogy bekövetkeztek a szörnyű jövendölései, Mária úgy döntött, inkább felhagy ezzel a tevékenységgel.

Retteg a balesete óta Gór Nagy Mária

Tévé2021.11.05, 10:24

Gór Nagy Mária a mai napig nem tudta feldolgozni a balesetet, ami nyáron történt vele. Nem csak testileg, hanem lelkileg is nagyon megviselték a történtek.

Kiengedték a kórházból Gór Nagy Máriát: Így érzi magát a szörnyű baleset után

Itthon2021.07.31, 20:46

Gór Nagy Mária nemrég súlyosan megsérült, szilánkosra törött a csuklója és a fején keletkező sebet is ölteni kellett, miután megtámadták őt a 4-6-os villamoson. Mivel a kezét műteni kellett, eddig kórházban ápolták, ám a Borsnak elárulta: végre hazaengedték.

Pszichiáter segítségével dolgozza fel Gór Nagy Mária, hogy megtámadták

Life.hu2021.07.31, 12:54

Ahogy megírtuk, Gór Nagy Máriát kirabolták a minap a villamoson. A színésznőt eközben meglökték, kiesett a villamos ajtaján, majd kórházba került. Most azonban már otthon lábadozik, azt nyilatkozta, jobban érzi magát, de még idő kell ahhoz, hogy teljesen felépüljön. 

Gór Nagy Máriát nem engedik haza a kórházból, pszichiáter jár be hozzá

Tévé2021.07.21, 09:54

Hazafelé tartott Budapesten, a 4-6-os villamoson, amikor valaki fellökte és kirabolta. A színésznő nem emlékszik pontosan az esetre, de csonttöréssel és más sérülésekkel került kórházba. 

Nagyon nincs jól a népszerű magyar színésznő: még mindig kórházban ápolják

Life.hu2021.07.21, 08:12

Gór Nagy Máriát lelökték a villamosról és kirabolták, a férje vérző fejjel talált rá. A színésznő azóta kórházban van, és egy darabig még biztos bent is marad. 

Kiszökött a kórházból Gór Nagy Mária

Tévé2021.07.16, 09:00

Hiába szenvedett véres balesetet a múlt héten Gór Nagy Mária, képtelen leállni a munkával.

Gór Nagy Máriára vérbe fagyva talált rá a férje, kihagyott az emlékezete

Tévé2021.07.15, 12:37

Gór Nagy Mária színésznőt meglopták és lelökték az egyik fővárosi villamosról.

Vérző fejjel talált rá férje Gór Nagy Máriára: sokkoló történet

Life.hu2021.07.15, 10:37

Gór Nagy Mária hazafelé tartott villamossal, amikor egy lökést érzett hátulról, onnantól kezdve nem emlékszik semmire. A 74 éves színésznőre férje, Gulyás Buda operatőr talált rá a lakásukban, ahol minden csupa vér volt.

Alaposan kivizsgálták a koronavírust leküzdő Gór Nagy Máriát: ezt mondták neki

Life.hu2021.04.01, 17:31

Gór Nagy Mária tavaly év végén esett át a koronavírus-fertőzésen. A színésznő sokat szenvedett a betegség miatt, most pedig kiderült, maradt-e szövődménye.

45 kilóra fogyott, de már jobban van a koronavírus után Gór Nagy Mária

Tévé2021.04.01, 12:11

Gór Nagy Mária már teljesen túl van a koronavíruson, a védettségi igazolványát is kézhez kapta.

45 kilóra fogyott, végrendeletet írt a koronavírus után a magyar színésznő

Tévé2021.02.12, 11:26

Bár már három hónapja átesett a koronavírus-fertőzésen, egyre jobban féltik az orvosai és a barátai Gór Nagy Máriát. A színésznő 45 kilogrammra fogyott, nincs ereje és étvágya, nem tud teljesen felépülni. 

45 kilósra fogyott a magyar színésznő: aggódnak érte, nem javul az állapota

Life.hu2021.02.12, 06:03

Három hónapja esett át a koronavírus-fertőzésen Gór Nagy Mária, de még mindig nincs jól. A 73 éves színésznő nagyon lefogyott, mindössze 45 kilót nyom, nincs étványa és elhagyta az ereje. Szerettei és orvosai aggódnak érte.

Elképesztő dolgokat jósol meg előre Gór Nagy Mária

Life.hu2020.12.12, 12:21

Gór Nagy Mária valami egészen izgalmas dologba fogott bele a karantén alatt. Hirtelen jött szabadidejében belevetette magát a jóslás rejtelmeibe és egészen megdöbbentő dolgokat jövendölt meg. 

Ezzel a csodaszerrel lábalt ki a koronavírusból Gór Nagy Mária

Life.hu2020.12.03, 12:48

A színésznő szinte sosem betegeskedik, ám a koronavírus őt is ledöntötte a lábáról. Gór Nagy Mária viszont maga készített egy csodakoktélt, amitől sokkal jobban lett.

Gór Nagy Mária férjét is ágynak döntötte a koronavírus - így viselte a fertőzést

Life.hu2020.11.21, 12:11

Ahogy arról mi is beszámoltunk, Gór Nagy Mária is elkapta a vírust. Azonban hiába tartották a távolságot férjével, Gulyás Budával, a férje is megfertőződött.

Gór Nagy Mária is elkapta a koronavírust

Life.hu2021.07.15, 09:19

Sajnos a művészvilágot sem kerüli el a koronavírus: legutóbb Gór Nagy Máriáról derült ki, hogy igencsak ledöntötte a lábáról a covid-19.

Koronavírusos Gór Nagy Mária

Kultúra2020.11.20, 11:21

Gór Nagy Mária nagyjából egy hete kaphatott koronavírus-fertőzést. Azt mondta, már kezd kijönni a betegségből, de senkinek nem kívánja, amin átment. 

Gór Nagy Mária: Bujtor mentette meg az életemet

Kultúra2020.11.11, 10:08

Gór Nagy Máriának több viharos szerelme volt életében, megjárta a pszichiátriát is, és harminc éve nem lépett színpadra. Ennek a szokásnak vethet véget a színésznő, akinek életét – elmondása szerint – Bujtor István mentette meg annak idején.

Lopással vádolják Gór Nagy Máriát

Life.hu2020.07.17, 18:26

Gór Nagy Mária legutóbbi szexi fotója felrobbantotta az internetet, úgy vélik photoshoppolta a képet. A hitetlenkedők szerint lehetetlen, hogy a színitanoda igazgató ilyen jó formában legyen. Sokan megkérdezték, hogy a múlt században készült-e a kép, aztán volt, aki felvetette, hogy ellopta valakinek a testét, és a saját fejét rászerkesztette.

Gór Nagy Mária elmondta, léböjtkúra után lett rosszul Bujtor István

Life.hu2020.05.06, 08:57

Bujtor István 2009-ben hunyt el tragikus hirtelenséggel, a mai napig nem tiszta, mi okozta pontosan a halálát. A színészlegenda 78. születésnapját ünnepelné.

Gór Nagy Máriát akarta feleségül venni Dévényi Tibor

Life.hu2020.02.17, 10:54

Kiderült, hogy annak idején Dévényi Tibor feleségül akarta venni évfolyamtársát, Gór Nagy Máriát.

Gór Nagy Máriát akarta feleségül venni Dévényi Tibor

Life.hu2020.02.16, 09:19

Dévényi Tibor is színésznek készült, de az iskolát nem fejezte be. Első nagy szerelmét azonban ott ismerte meg: nem akárkit akart elvenni.

Gór Nagy Mária unokahúga, Era bevallotta, hogy évek óta nem volt szerelmes

Life.hu2020.02.10, 18:35

Gór Nagy Mária unokahúgát, Erát a most készülő érzelmes dala kavarta fel: közösségi oldalán vallotta be, hogy évek óta nem volt szerelmes. 

Bezár Gór Nagy Mária színitanodája

Archívum2019.09.16, 13:10

Harmincöt év után megszünteti színitanodáját Gór Nagy Mária.

Balesete volt Gór Nagy Máriának

Kultúra2019.09.10, 11:54

Színitanodája évnyitójának megnyitójára készült Gór Nagy Mária, mikor megcsúszott, és eltörte a lábát.

Komoly balesetet szenvedett Gór Nagy Mária

Archívum2019.09.10, 07:35

A színitanoda folyosóján érte baleset Gór Nagy Máriát: nem vette észre, hogy vizes a kő és elcsúszott. 

Gór Nagy Mária segített Aradszky László özvegyének kimászni a depresszióból

Archívum2019.07.05, 13:02

Aradszky László özvegye, Éva asszony barátai segítségével mászott ki a depresszióból férje halála után.

Gór Nagy Mária elárulta, hogy a férje tartja el

Archívum2019.06.12, 16:02

Gór Nagy Mária elárulta, hogy a férje jóval többet keres nála, valójában ő tartja el.

Karácsonykor születik Gór Nagy Mária unokája

Archívum2018.12.18, 17:44

Gór Nagy Mária a legszebb ajándékot kapja karácsonyra, amit csak az ember kérhet: ez lesz eddigi legboldogabb ünnepe.

Vérzett, és eszméletlen volt az operatőr, Oroszlán Szonja mentette meg

Itthon2018.06.11, 10:28

A neves operatőr eszméletlenül hevert az összetört motorja mellett, amikor a színésznő rátalált.

Komoly motorbalesetet szenvedett Gór Nagy Mária férje, Gulyás Buda: Oroszlán Szonja mentette meg

Archívum2018.06.11, 09:09

Oroszlán Szonjának köszönheti életét az ismert rendező, Gulyás Buda. Gór Nagy Mária férje egy forgatásról motorral tartott hazafelé, de balesetet szenvedett. Eszméletlenül fekve, az út közepén talált rá a színésznő.

Gór Nagy Mária megszólalt a FEM3-as szereplése kapcsán

Life.hu2018.05.18, 09:46

Az alkoholhoz fűződő viszonyáról és munkájáról is beszélt Gór Nagy Mária, akit nemrégiben többen részegnek véltek, amikor a FEM3-on Joshi Bharat beszélgetett vele születésnapja alkalmából. 

Gór Nagy Mária furcsán viselkedett a Fem3Café műsorában: videó

Archívum2018.05.08, 18:29

Gór Nagy Mária volt a Fem3Café műsorában Joshi Bharat vendége, ahol a színésznő nagyon furcsán viselkedett.

Sírva mesélt templomi esküvőjéről Gór Nagy Mária: videó

Life.hu2017.09.22, 17:07

Gór Nagy Mária a Mokka című műsorban könnyekig hatódva mesélt arról, hogyan történt az esküvőjük...

Férjhez ment Gór Nagy Mária színésznő

Archívum2017.09.16, 18:53

Gór Nagy Mária színésznő, a GNM Színitanoda igazgatója is kimondta a boldogító igent. 

Gór Nagy Mária fiatalságának titka a jó szex!

Archívum2017.09.15, 10:13

Gór Nagy Márián nem látszik, hogy már 70 éves, és erre meg is van a magyarázata: "A szeretet és a jó szex a titkom. Ettől vagyok ma is fiatalos" - árulta el a színésznő.

Magánéleti válságáról vallott Gór Nagy Mária

Life.hu2017.08.25, 12:19

Ma már nem látszik rajta, de volt egy sötét időszak Gór Nagy Mária életében. Válása után mélypontra került. Azt sem bánta volna, ha meghal.

Gór Nagy Mária 13 évesen ment férjhez

Archívum2017.02.10, 11:05

Gór Nagy Mária bevallotta, 13 éves korában eset át a nászéjszakán.

Gór Nagy Máriát megcsalta egykori férje: “Egy darabig tűrtem”

Life.hu2017.02.08, 21:11

Gór Nagy Mária és Bíró Ica a Mokkában vallottak a nyitott kapcsolatokról, és arról, mi a véleményük a megcsalásról. A színésznő beismerte, őt előző férje megcsalta. Viszonyáról annak idején a karácsonyfa alatt vallott a volt férje. 

Gór Nagy Mária rokona is bejutott a Star Academy-be!

Life.hu2016.09.01, 09:19

Gór Nagy Erika vérében van a tehetség, hiszen Gór Nagy Mária rokona, sőt, a színitanodában is tanult. A nagynénit nem lepte meg, hogy a fiatal lány bejutott a legjobbak közé, hiszen nagyon tehetségesnek tartja testvére unokáját.

Gór Nagy Mária kitépte férje haját, mert nőszaga volt

Life.hu2016.07.22, 09:05

Senki nem gondolná a színésznőről, hogy ha kell, igazán harcias is tud lenni. Előző férjével, Szurdi Miklóssal néha össze is verekedtek, csatáikból általában a színésznő került ki győztesen.

Gór Nagy Mária: “Nem vagyok rasszista, de gyűlölöm az arabokat”

Archívum2016.07.06, 08:14

A TV2 reggeli műsorában beszélt Gór Nagy Mária arról, hogy Törökországban nyaralt barátnőjével, ahol leszbikusnak nézték és kifosztották. Ezeken kívül egy nagyon sokkoló kijelentést is tett az arabokról élő adásban.

Gór Nagy Mária: A bűnözőket utálom, nem az arabokat

Tévé2016.07.05, 19:04

Tudja, hogy félreérthető, amit a Mokkában mondott az arabokról.

Gór Nagy Máriának pszichológus segített, hogy visszaszerezze a férjét

Life.hu2015.04.16, 16:31

A színésznő párkapcsolati válságáról vallott: a sorozatos hisztik miatt férje drasztikus módszerrel figyelmeztette Gór Nagy Máriát, hogy változnia kell.

Megműtötték Gór Nagy Máriát

Archívum2014.11.17, 15:41

Nagy nehezen szánta rá magát a korrekciós műtétre Gór Nagy Mária. A színésznő félt a beavatkozástól, de ma már örül, hogy túl van rajta.

Szakítása miatt jelentkezett az X-Faktorba a jóképű színész

Archívum2014.09.27, 20:29

Borbély Richárd színészként már több társulatban is bizonyított. Szakítása után pedig úgy döntött, az X-Faktor színpadán is próbára teszi magát.  

Gór Nagy Máriát a diákok tartják fiatalon

Archívum2014.04.07, 16:13

Idén ünnepli fennállásának 30. évfordulóját Gór Nagy Mária színítanodája. A komoly eredményeket felmutató iskola annyira sikeressé nőtte ki magát, hogy ősztől államilag támogatott intézményként folytatja a működését.

Karácsonykor hagyta el férje Gór Nagy Máriát

Life.hu2013.12.18, 10:10

A színésznőt Szenteste hagyta faképnél első férje. A sors fintora, hogy második férjével viszont december 24-én kötötte össze életét.

Borzalmas anyós volt Gór Nagy Mária

Life.hu2013.08.05, 10:11

A fiús anyákkal állítólag mindig gond van. Ők azok, akik nem bírják megállni, hogy bele ne szóljanak gyerekük párkapcsolatába. Gór Nagy Mária is beleesett már ebbe a hibába, de viselkedését azóta megbánta.

Még mindig szereti volt férjét a megcsalt színésznő

Life.hu2013.01.30, 22:11

Gór Nagy Mária tovább szerette Szurdi Miklóst, miután elhagyta és megcsalta őt volt férje. 

Művészeti táborok kreatív gyerekeknek

[origo] utazás2012.06.29, 08:20

Nem minden gyereknek szól falmászásról, íjászatról, vagy éppen az állandó hétpróbáról az ideális nyári tábor. Az alábbiakban azoknak a szülőknek adunk tippeket, akiknek gyermeke a sport helyett inkább a művészeti ágak valamelyikéhez vonzódik, érdekli a színészet, a meseillusztráció vagy a zenélés.

Előző
  • 1
Következő