Google kereső
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
Apróhirdetést lehet majd feladni a Google-on
A Google olyan új szolgáltatás tesztelését kezdte meg, amelynek segítségével maguk a netezők tölthetnek fel adatokat a kereső adatbázisába. Mivel a rendszert akár apróhirdetések feladására is lehet majd használni, az új szolgáltatás akár a legnagyobb internetes aukciós házat, az Ebay-t is veszélyeztetheti.
Könyveket digitalizál a Microsoft is
A Google és a Yahoo után a redmondi szoftveróriás is megkezdi saját internetes könyvtárának létrehozását, amelyben csak legális tartalom lesz, de használatáért valószínűleg fizetni kell majd.
Angliában is elbukta a Gmail nevet a Google
Csütörtöktől Némtország után az Egyesült Királyságban is Googlemailnek hívják majd a Google ingyenes levelezőszolgáltatását, a Gmailt, mivel egy brit cég korábban csapott le a védjegyre, mint a keresőjéről ismert társaság. Az azonos néven levelezőszolgáltatást működtető magyar Gmail.hu tulajdonosát egyelőre nem kereste meg az amerikai cég.
India elnöke is tart a Google műholdképeitől
Abdul Kalam is csatlakozott azokhoz az állam- és kormányfőkhöz, akik szerint az interneten elhelyezett műholdképek a terroristákat segíthetik.
Frissítette képkezelőjét a Google
A Google saját képböngésző-, rendszerező szoftvere a Picasa 2.1-es verziója jelent meg a napokban, amely továbbfejlesztett RAW kezelési képességekkel rendelkezik. A teljesen ingyenes Picasával továbbra is igen gyors kereséseket hajthatunk végre képeink közt, de át is szerkeszthetjük vele azokat.
- címkék:
- szoftver
- Picasa 2
- Google kereső
- Címkefelhő »
Összeköti csevegőit a Microsoft és a Yahoo
A két nagyvállalat azonnali üzenetküldő szolgáltatásai ezek után átjárhatóak lesznek, vagyis a Yahoo és az MSN Messenger felhasználói egymással is cseveghetnek majd.
Európai digitális könyvár a Google-é mellett
Előbb a Google, majd a napokban a Yahoo is bejelentette, hogy több könyvtár könyvállományát digitalizálná, majd közzétenné az interneten. Az európaiak digitális könyvtára is alakul, még ha lassan is.
- címkék:
- internet
- Google kereső
- Yahoo!
- Címkefelhő »
Digitális könyvtárat hoz létre a Yahoo is
A Google után a második legnagyobb internetes keresőcég is belekezdett saját internetes könyvtárának kialakításába, viszont állítása szerint a Yahoo tiszteletben tartja a szerzői jogokat, és minden anyaga szabadon hozzáférhető lesz.
- címkék:
- internet
- könyvtár
- Yahoo
- Google kereső
- Yahoo!
- Címkefelhő »
A Google adna ingyen netet San Franciscónak
A nemrégiben drót nélküli netszolgáltatóvá előlépett Google szívesen lefedné az egymilliós nagyvárost ingyenes eléréssel, hogy élesben is tesztelhesse legújabb szolgáltatásait.
- címkék:
- net
- nagyváros
- Google kereső
- Címkefelhő »
Kurblis laptopok a fejlődő országoknak
A százdolláros laptopot tervező kutatók szeretnék elérni, hogy a világ legszegényebb országaiban is számítógéphez jussanak a gyerekek.
- címkék:
- notebook
- kutató
- Google kereső
- Címkefelhő »