Goodnight Mommy

címke rss
Az ősz legkirályabb filmjeit hiába keresi a mozikban

Az ősz legkirályabb filmjeit hiába keresi a mozikban

Cate Blanchett elegáns kosztümben udvarol egy zsenge lánynak, Rocky újra a ring körül sertepertél, Michael Keaton megint nagyot dob, ahogy katolikus papok gyerekmolesztálása ügyében nyomoz, egy különös világban pedig eközben állattá változnak a szinglik. Kíváncsi lett egy kicsit? Hát, sajnos nem érdemes föllelkesedni, mert az idén még a szokásosnál is kevésbé bevállalósak a hazai moziforgalmazók. Huszonkét filmet találtunk, amik hiába Oscar-várományosak, hiába szerepelnek bennük világhírű, remek színészek, most úgy néz ki, egyiket sem fogják vetíteni Magyarországon.

Tőlük kell megvédeni a magyarok Oscar-díját

Film2015.11.11, 17:01

Harmincöt böjtös év után végre eljött a pillanat, hogy újra egy magyar film számít a nem angol nyelvű filmeknek fenntartott Oscar kategória éllovasának. A Saul fiát szinte minden hollywoodi Oscar-szakértő biztos befutónak tartja, és legalább a jelölés sima ügynek tűnik, de ehhez még nyolcvan másik ország indulójának is lesz pár szava. Gyönyörű török tinilányokat, pedofil chilei papokat, egy náci bűnöket kutató német ügyvédet, osztrák paraikreket és izlandi kosokat kell többek között legyőzni a magyar Oscarért.

Fogadjon be pár durva németet!

Archívum2015.09.23, 17:32

Szeptember 24-én kezdetét veszi a 4. Szemrevaló Filmfesztivál, tíz napunk lesz arra, hogy átrágjuk magunkat az elmúlt év német, osztrák és svájci filmtermésén. Az esemény azért is kihagyhatatlan, mert a bemutatott filmek döntő többségét csak a Szemrevalón láthatjuk moziban. Egy életunt vámpír Sigmund Freud kanapéján önti ki a lelkét, Nyugat-Berlin pezsgő zenei szcénája rabul ejt egy Joy Division-rajongó angol srácot, egy plasztikai műtéten átesett anyát pedig további rémségek várják az otthonában.

Aki képben akar lenni, most Miskolcra megy

Film2015.09.10, 12:46

Pénteken indul Magyarország legszínvonalasabb filmfesztiválja Miskolcon. A Jameson CineFest most is az idei A-kategóriás mustrák programjából válogatott, az acélvárosban láthatjuk először a homárrá változó Colin Farrelt, a gyerekeket üldöző, velejéig korrupt Kevin Bacont, és a szenilis Sherlock Holmesként nyomozó Ian McKellent. Ha ez nem lenne elég, öt tinilánnyal fedezhetjük fel a szexet, három BMX-es srác észbontó kalandjain hüledezhetünk, és Claudia Cardinale társaságában utazhatunk el a vadnyugatra. Íme a tíz napig tartó fesztivál tíz legígéretesebb filmje.

Pénteki plakátok: Anne Hathaway-jel nem lehet tévedni

Film2015.08.15, 00:18

Házi poszterszakértőnk, Kenczler Marci szemügyre veszi az elmúlt két hét moziplakát-felhozatalát. Kiderül, hogy ha ötlet van, minden van, de azért nem kell mindig az erőből Krisztus, illetve megtudjuk azt is, hogy Kenczlernek szinte mindenről egy Gryllus Dorka-film plakátja jut eszébe mostanában.

Előző
  • 1
Következő